Ilyen volt idén a Cannes-i Filmfesztivál

rtl.hurtl.hu

2018. május 22. 9:25

Múlt pénteken véget ért az év egyik legrangosabb filmes rendezvénye, ahol nagy meglepetésekből és meghökkentő botrányokból sem volt hiány…

A Francia Riviérán ismét összegyűlt a filmes világ apraja-nagyja, hogy együtt ünnepeljék az immár 71. éves filmfesztivált. Volt öröm és sírás, volt alkotás, ami erőteljesen kiverte a biztosítékot, mi pedig ismét együtt örülhettünk egy magyar filmsikernek. Lássuk, hogyan telt a fesztivál!

1. Kristen Stewart mára már nagyon elhatárolta magát a blockbusterektől. Idén ő is Cannes-ban zsűrizett, ahol megpendítette, hogy nyáron forgatná első saját filmjét. Ráadásul a szívéhez nagyon közelálló kis novellát választott a filmje alapjául, aminek The Chronology of Water a címe.

2. Palvin Barbi már évek óta állandó résztvevője az előkelő filmes eseménynek, akárcsak Mihalik Enikő. A gyönyörű modellek idén is ellátogattak a neves gálára, ahol mindketten csodás estélyikben bűvölték el a fotósok és természetesen a nézelődők hadát.

 

Cannes 2018 ♥️

A post shared by Barbara Palvin (@realbarbarapalvin) on

3. Lars von Trier öt év után ismét nagyjátékfilmmel jelentkezett, ám vadonatúj rendezése nem igazán hozta a várva-várt sikert. Sőt, A ház, amit Jack épített című film premierjén több száz néző hagyta el a mozitermet.

4. A 71. cannes-i mustrán a japán Kore-eda Hirokazu Shoplifters című filmje nyerte el a fődíjat. A film az örökbefogadás kérdését járja körül, és felteszi a nagy kérdést: hogyan válhatsz szerető szülővé, ha nem a vér szerinti gyermekedet neveled?

5. Számunkra azonban mégis az a legnagyobb öröm, hogy Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása is díjazott lett. A Szamosi Zsófia főszereplésével készült film ugyanis a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) kategóriadíját nyerte el! Ezúton is gratulálunk az alkotóknak. Irány az Oscar!