Az Alkonyat-filmek egykori sztárja mára már nagyon elhatárolta magát a blockbusterektől. Jelenleg éppen Cannes-ban zsűrizik, és megpendítette, hogy nyáron forgatná első saját filmjét.

Hol van már Kristen Stewart Bella Swantól? A színésznő évekkel ezelőtt állandó szereplője volt a pletykalapoknak, mindenki vele, vagy az éppen aktuális párjával foglalkozott. Belesüllyedt –akaratlanul is – a mainstream filmek körüli őrületbe. Azonban eljött a pont, amikor elege lett.

Azóta főleg az indie-filmek világában kalandozik. A kritikusok szerint sokkal minőségibb és tartalmasabb irányt vett a karrierje, ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy jelenleg is éppen Cannes-ban tartózkodik, ahol ő is tagja a Cate Blanchett vezette zsűrinek.

 

A post shared by Variety Magazine (@variety) on


A jeles filmes eseményen mesélt először a következő nagy projektjéről: bejelentette, hogy hamarosan megrendezi első önálló filmjét.

Kisebb videóklipeket persze már korábban is levezényelt, azonban végre megtalálta azt a sztorit, amit szívesen megörökíteni a nagyvászonnak is. A szívéhez nagyon közelálló kis novellát választott a filmje alapjául, aminek The Chronology of Water a címe. Egy portlandi írónő története, ami egy igazán személyes lelki utazásról mesél. Egy úszóból lett művész életét meséli el, körüljárva a gyász, a szexualitás és a függőségek világát is.

„Most nyáron forgatjuk majd a filmet, de ezen kívül az egyik legfontosabb célom, hogy befejezzük a forgatókönyvet és találjak egy csodálatos színészt a szerepre. Megírom a világ legkirályabb női szerepét. Olyan karaktert írok, akit mindennél jobban akarok, de most nem magamnak!” – mesélte Stewart.


Stewart az interjúban azt is kihangsúlyozta, hogy nem akar beállni a színészből lett producerek sorába: ő egyedül a rendezéssel és a színészkedéssel szeretne foglalkozni.

Forrás: The Playlist