CinemaKlub

Naomi Rapace mégis visszatér a Prometheus 2-ben?!

rtl.hurtl.hu

2016. június 21. 12:00

Ridley Scott mindenkit átvert eddig, vagy már ő maga sem tudja, hogy mit akar kezdeni a folytatással? A forgatás már elkezdődött Ausztráliában, kaptunk is fotót a múlt héten, most viszont újabb hírek érkeztek.

Ez a második rész nagyon nehezen akar letisztulni és megszületni. Egy ideig még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán elkészül-e, hiszen Scott addig húzta az előkészületeket, hogy úgy tűnt, elvetette a terveit. Az első rész befejezése alapján várható volt, hogy a következő fejezet Shaw doktor és David kalandos útját mutathatja majd be, miközben a teremtőinket keresik – megspékelve pár szaftos-savas aliennel.

Ehhez képest mindenkit lesokkoltak a hírrel, miszerint a második részben nem tér vissza Naomi Rapace, csupán Michael Fassbender. Ezután sejteni lehetett, hogy az eredeti elképzelések merőben új útra tértek.

 


Ezen meglepődtünk picit, de elengedtük – lévén Fassy még mindig főszereplő –, és vártuk az újabb fejleményeket: meg is érkezett az első kép a forgatásról, amin épp a nagyfőnök (Scott) magyaráz a stábnak, a háttérben Fassbenderrel. Az új sztori pedig egy másik hajóról – a Covenantról – szól elvileg, aminek a legénysége utazása során talizik Daviddel.

Itt tartottunk lelkileg, békésen, elfogadva a helyzetet. Erre most bejelentik, hogy bizony Rapace is újra a fedélzeten lesz. Sőt, több hetet forgat majd Ausztráliában a stábbal. Azt persze nem tudni, hogy ez mennyi jelenetet jelent majd, illetve az is talány, hogy a rendező eddig elhallgatta ezt a lényeges információt – és mindenkit átejtett – vagy az utolsó pillanatban korrigált a forgatókönyvön.

 

A mi tippünk az, hogy visszaemlékezős, felvezetős snitteken szerepel majd a színésznő, amelyben röviden vázolják, hogy mi is történt vele és az androiddal az első rész után.

Ti mit gondoltok?
 


Forrás: Collier
Képek: Tumblr

#CinemaKlub#ridley scott#michael fassbender#alien

Címlapról ajánljuk