Charlize Theron is beszáll a Halálos iramban 8-ba!
2016. április 8. 14:20
Immár tényleg eldőlt, hogy a színésznő is erősíteni fogja Vin Dieselék csapatát a soron következő részben. Nem is akárhogyan, hiszen ő lesz a főgonosz.
A legutóbbi Mad Max: A harag útjában már kiderült – persze, eddig is tisztában voltunk vele –, hogy Charlize Theron akkor is el tudja lopni a figyelmet, ha maga a főszereplő neve szerepel a film címében. A Mad Max film igazi hőse ugyanis a színésznő által életre keltett Furiosa lett. És imádtuk.

Most újra bizonyíthat az akciófilmek és a csihipuhik terén, ugyanis a Fast 8-ban (állítólag) ő lesz a nagy ellenség, aki ellen újra össze kell fognia az autós bandának, Vin Diesel egysoros bölcseleteinek, ó és persze Dwayne Johnson gipsztépő mutatványainak.
Épp ideje volt pontot tenni a tárgyalásokra, hiszen a forgatás már a kanyarban van: májusban már neki is lendülnek a felvételeknek, hogy tartani tudják az ütemtervet és 2017 áprilisára már a mozikba is dobhassák a kész filmet.
Ha az lesz az irány, amelyet a hetedik részben is becéloztak, akkor biztos lesz a röhögés és a szórakozás a mozikban, hiszen annak ellenére, hogy a Halálos iramban 7 (kritikánk itt) forgatása közben tragikus körülmények között elvesztettük Paul Walkert, méltón tisztelegtek a kész filmmel az emléke előtt. Most pedig egyre tovább bővítik – az így is terjedelmes – stáblistát, és reményeink szerint a színvonalat is.
A színésznőt legközelebb A Vadász és a Jégkirálynő című filmben láthatjuk Chris Hemsworth, Jessica Chastain és Emily Blunt oldalán. Az előzetest itt meg is leshetitek:
Forrás: Deadline
Képek: Tumblr

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem