CinemaKlub

A nő 50 árnyalata: 10 film, amiben az anyaságé a főszerep

Jenei BrigittaJenei Brigitta

2016. március 8. 6:00

Megannyi szerepben láthattunk már hölgyeket a mozivásznon, és lévén a mai az ő napjuk, most az egyik legfontosabbat vettük elő: az anyaságot. Összegyűjtöttünk tíz olyan filmet, amely különböző korszakokban, különféleképpen foglalkozik ezzel a témával.

Vannak örök klasszikusok, mesék, édes musicalek, drámák, vígjátékok és még megannyi filmes műfaj, melyek egy picit közelebb hozhatják hozzánk az édesanyák világát. Erős alakítások és még erősebb üzenetek szövik át ezeket a történeteket, sőt, sokszor megbújva a sorok és karakterek között, csak a háttérből adják meg az igazi bázisát a filmeknek. Lássuk hát a listánkat:

1. Édesek és mostohák

Nálunk nem kérdés, hogy ez az egyik legfontosabb és leghatásosabb film, amit az anyaságról láttunk (fent a kedvenc jelenetünk). Julia Roberts és Susan Sarandon egy valóban mindennapi problémát keltenek életre ebben a történetben: az édesanya és a mostohaanya közötti harcot. Mennyire kell falakat húzni egy újonnan érkezett ember elé? Általánosíthatunk? Minden mostoha gonosz? És persze a legfelkavaróbb kérdés: anyaként elengedhetjük idő előtt a gyermekeink kezét, ráadásul egy másik nőre bízva őket?

Egy igazi bizalmi őrlődés az egész film, amelyben nemcsak a gyerekek és az édesanya szemszögét mutatják be egy elvált párt figyelve, hanem az apa friss kapcsolata és barátnője szemszöge is nagyon fontos pontja a filmnek.

2. A szív bajnokai



Sandra Bullock egyik legkiemelkedőbb szerepe, amelyért teljes joggal kapta meg a Legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat 2010-ben (nem mellesleg ez volt az első Oscar-jelölése, 2014-ben jött a második a Gravitációért).

Valós történeten alapszik a film, amely egy otthon nélkül és drogos anya mellett tengődő fiúról szól, akinek egyetlen nő ad lehetőséget a kitörésre azzal, hogy befogadja és a saját fiaként neveli fel.

3. A szoba



Az idei díjözön egyik kiemeltje A szoba, amelyben Brie Larson egy fészerbe zárt lányt/anyát alakít, akinek egyrészt biztosítania kell mindent fia számára, ebben a pici világban is. És közben meg kell őriznie a józan eszét az egyszerre lezsugorított és a külvilágból teljesen kirekesztett univerzumban.

Zseniális film, az idei Oscar-mezőny legmeghatóbb és legfelkavaróbb darabja. Itt is teljes joggal vitte haza Larson az Oscart, mellette pedig Jacob Tremblay – aki a kisfiát alakítja – is zseniális. A szívünk közepébe zártuk őket!

4. Merida, a bátor

Nemcsak a felnőtteknek járnak az anyasággal és az anya-gyerek témájával foglalkozó filmek, hanem a kicsiknek is. A Merida, a bátor azt adja meg a mai kor gyermekeinek, amit a 90-es években az Oroszlánkirály, egyetlen különbséggel: itt az apa-fiú kapocs helyett az anya-lánya viszony szövi át a történetet.

5. Mamma Mia

Kellenek a könnyedebb alkotások is! A Meryl Streep és Amanda Seyfried főszereplésével készült musical, noha elsőre a szerelemről és a férfiak kergetéséről szólhat, valójában azonban itt is a Streep által életre keltett Donna és lánya kapcsolata az igazi magja az egésznek. Ja, és persze a bulis ABBA slágerek!

6. Férjhez mész, mert azt mondtam

Az megvan, amikor az anyukák nem tudnak nem beleszólni a gyerekeik mindennapjaiba? Picit eltúlozva (vagy talán mégsem) a Diane Keaton és Mandy Moore közötti párharc, és a „majd én megmondom, hogy neked milyen férfi kell” sztori az egyik kedvencünk. Derűs, édes, kedves, picit drámai, igazán életszagú romkom ez.

7. Ha beüt az élet

Most tegyük félre az ideális anya-képeket: a megházasodunk, biztos kapcsolatban élünk és most lesz egy babánk ideát. Ez a film nem arról szól. És lássuk be, nagyon sok valódi történet sem. Amikor az átmulatott éjszaka és a meggondolatlanság egy aprósághoz vezet. Na, akkor mi van? Hogyan boldogul picit bolond, még bulizni vágyó fejjel egy lány? És hogyan viszonyulnak ehhez a férfiak, a barátnők és az egész világ?

Bolondosnak tűnő ökörségnek is tűnhet, mégis egy egész világot sűrítettek majd két órába.

8. Juno

Hasonló történet a 2007-es Juno, amelynek a főszerepében Ellen Page, Jennifer Garner, Jason Bateman és J.K. Simmons láthatóak. Egy tinilány teherbe esik és örökbe akarja adni a gyermekét. De kinek? Egyáltalán min megy keresztül ilyenkor egy anya, akkor is, ha még nem feltétlenül érett meg magára az anyaságra…

9. A gyerekek jól vannak

Szintén egy nagyon friss, nagyon mai film, amely szakít a társadalmi konvenciókkal és tényleg a valósághoz nyúlt alapanyagként: egy leszbikus párról szól, akik tinédzser gyerekeiket nevelgetik, ámde amikor a gyerekeik felkeresik az apjukat, az mindent felforgat. Mark Ruffalo, Julianne Moore és Annette Benning. Kell ennél több?

10. Acélmagnóliák

Ebből a filmből akár duplázhatunk is, hiszen az 1989-es eredeti után – amelyben többek között Julia Roberts, Sally Fields, Daryl Hannah, Dolly Parton és a Shirley MacLaine játszanak – egy feldolgozás is készült 2012-ben, Queen Latifah főszereplésével. Ez a történet egyszerre mutatja be az anya-lánya kapcsolat, és a nők közötti összetartás erősségét.

Képek: Tumblr

#CinemaKlub#nőnap#anyaság#anya#édesanya#Filmek#top 10#mamma mia#juno#a szív bajnokai#a szoba

Címlapról ajánljuk