VIDEÓ

4:25
FókuszMagyarországon nyaraló turista: A budapesti árak hasonlóak, mint New Yorkban
2023. augusztus 21. 20:16

Magyarországon nyaraló turista: A budapesti árak hasonlóak, mint New Yorkban

A legtöbb országban már jóval 10 százalék alatt van az infláció, de nálunk júliusban is még 17,5 százalékos, vagyis ennyivel kevesebbet ér a pénzünk, mint egy évvel ezelőtt. Pénzosztogatás a választási évben, háború, energiaválság – a szakértő felvázolta a Fókusznak az okokat, miért ilyen magas pénzromlás. Egy Magyarországon nyaraló turista pedig azt mondta, a budapesti árak hasonlóak, mint New Yorkban, egy vacsoráért is ugyanannyit fizettek.
7:29
FókuszTóth Gabi puszit küldött az RTL-nek, a rajongókat nem érdekelte a magánélete – ilyen volt a férjétől váló énekesnő és a Fricska közös koncertje Hevesen
2023. augusztus 21. 20:15

Tóth Gabi puszit küldött az RTL-nek, a rajongókat nem érdekelte a magánélete – ilyen volt a férjétől váló énekesnő és a Fricska közös koncertje Hevesen

Ugyanolyan ember, mint mi, akinek így alakult az élete; nem ő az első, sem az utolsó, aki elválik a férjétől – megértőek voltak Tóth Gabival rajongói az énekesnő körül kialakult történések ellenére is. A Fókusz stábja a hétvégén ott volt Hevesen, ahol Tóth Gabi a Fricska táncegyüttessel közös koncertjén először mutatkozott a színpadon új párjával a válás híre óta. Megmutatjuk, mit üzent az RTL-nek, rajongóinak, és azt is, ők mit gondolnak az énekesnő szerelmi életéről.
2:21
HíradóKeményen megbírságolta a Nemzeti Bank a Mészáros Lőrinchez köthető MBH-t
2023. augusztus 21. 19:14

Keményen megbírságolta a Nemzeti Bank a Mészáros Lőrinchez köthető MBH-t

Több mint 110 millió forintos bírságot szabott ki a Mészáros Lőrinchez köthető Magyar Bankholdingra és annak több leányvállalatára a Magyar Nemzeti Bank. Egyebek közt kockázatkezelési hiányosságokat találtak. Megbírságolták a bankhoz tartozó Euroleasing Zrt-t is, amely megvette a luxusjachtot, amelyen Mészáros Lőrinc és családja nyaralt. Gulyás Gergely miniszter az RTL Híradónak azt mondta: „kisebb hajót, nagyobb szerénységet vár”.
2:41
HíradóOrbán Viktor a Karmelita erkélyéről közösen nézte a tűzijátékot a keleti vezetőkkel
2023. augusztus 21. 19:02

Orbán Viktor a Karmelita erkélyéről közösen nézte a tűzijátékot a keleti vezetőkkel

A tűzijátékot is együtt nézte Orbán Viktor vasárnap több államfővel hivatalának teraszáról. A török elnök mellett az azeri, a türkmén, az üzbég és a tatár vezető is ott volt. A Momentum szerint az ország érdeke az lenne, hogy a miniszterelnök a nyugati szövetségeseivel barátkozzon. Gulyás Gergely miniszter ugyanakkor úgy látja, ezek az országok a nyugatnak is fontos szövetségesei.
2:09
HíradóBemutatott Erdogannak, lerohanták a török elnök biztonsági emberei
2023. augusztus 21. 19:01

Bemutatott Erdogannak, lerohanták a török elnök biztonsági emberei

Hátrafeszítették a karját, átkutatták a táskáját, a lába közé nyúltak, rátérdeltek a török elnök biztonsági emberei. Bán Tamás elmondása szerint ez történt vele, amikor vasárnap beintett a Matild palotából kilépő török elnöknek. Szerinte a magyar rendőrök segítettek rajta. A rendőrség egyelőre ezt nem erősítette meg. A DK szerint Szijjártó Péter külügyminiszternek be kellene hívatnia a török nagykövetet.
2:32
Híradó34 ezer pirotechnikai effektet használtak fel a tűzijátékhoz, de azt nem árulják el, pontosan mennyibe került
2023. augusztus 21. 18:51

34 ezer pirotechnikai effektet használtak fel a tűzijátékhoz, de azt nem árulják el, pontosan mennyibe került

Drón-, fény-, és tűzijátékshow a Duna felett – ezzel végződött vasárnap este a Szent István-napi állami ünnepség Budapesten. Már sötétedés előtt tömeg volt a belvárosban. A 35 perces rendezvény fennakadás nélkül zajlott. Hogy az ünnepi programok pontosan mennyibe kerültek, még nem tudni, korábban annyi derült ki, hogy a teljes költség akár a 11 milliárd forintot is meghaladhatja.
1:22
HíradóHalálra késeltek egy 18 éves fiút Tiszanánán, két család közötti vita fajult el
2023. augusztus 21. 18:41

Halálra késeltek egy 18 éves fiút Tiszanánán, két család közötti vita fajult el

Halálra késeltek egy 18 éves fiút Tiszanánán. Egy 54 éves férfit gyanúsítanak a szombati gyilkossággal. A támadó elmenekült, de két órán belül elfogták. A rendőrség szerint két család közötti vita fajult el. Úgy tudjuk, a kisebb gyerekek keveredtek először konfliktusba, majd a családtagok is csatlakoztak. A gyanúsított letartóztatásáról kedden döntenek.
2:05
HíradóTízméteres lánggal égett a tartálykocsi, a baleset helyszínén ki kell cserélni az aszfaltot
2023. augusztus 21. 18:39

Tízméteres lánggal égett a tartálykocsi, a baleset helyszínén ki kell cserélni az aszfaltot

Ki kell cserélni az aszfaltot ott, ahol vasárnap kigyulladt egy üzemanyagot szállító kamion Székesfehérvár közelében, akkora károkat okozott a tűz. Több ezer liter benzin égett el. A sofőr menet közben, a visszapillantóban vette észre, hogy lángnyelvek csapnak fel a pótkocsi hátsó kerekeinél. Porral oltóval próbálta megfékezni a lángokat – sikertelenül. Végül 40 tűzoltó másfél órás munkával tudta eloltani a kamiont.
2:28
HíradóSokaknak kifizethetetlen törlesztőrészleteket hoz a kamatstop vége
2023. augusztus 21. 17:58

Sokaknak kifizethetetlen törlesztőrészleteket hoz a kamatstop vége

Akár kétszeresére ugorhatnak a törlesztők a kamatstop év végi megszüntetésével. Azokra vár a legnagyobb drágulás, akik közvetlenül a kamatplafon bevezetése előtti vettek fel változó kamatozású lakáshitelt. A kormány friss adatai szerint jelenleg 300 ezer család, illetve 28 és fél ezer vállalkozás él a kamatstoppal, ami már 330 milliárd forintjába került a bankoknak.
2:54
VideóKét ember halt meg a balesetben – hat éve még bilincsben érkezett, de szabadon távozott a bíróságról M. Richárd
2023. augusztus 21. 16:20

Két ember halt meg a balesetben – hat éve még bilincsben érkezett, de szabadon távozott a bíróságról M. Richárd

2017-ben ezen a napon bilincsben érkezett, de szabadon távozott a bíróságról a Dózsa György úti baleset gyanúsítottja, M. Richárd. 2017-ben, május 15-én két kocsi ütközött a Dózsa György úton. Két ember halt meg a balesetben. A baleset okozásával gyanúsított M. Richárd a szakértők szerint több mint 130-cal száguldott az ütközés előtt, ráadásul kokaint is találtak a szervezetében. A férfit végül elítélték, börtönbüntetést kapott, és 2022. május 5-én a rácsok mögött hunyt el. M. Richárd élettársa szerint párja még élhetne, ha nem bánnak vele embertelenül a börtönben. 
6:18
Híradó„Küldjetek még erősítést, mert ezt itt megölik” – Bán Tamás elmesélte az RTL-nek, hogy esett a bemutatós kalandja Erdogannal és a testőreivel, akik kezei közül TEK-esek mentették ki
2023. augusztus 21. 16:15

„Küldjetek még erősítést, mert ezt itt megölik” – Bán Tamás elmesélte az RTL-nek, hogy esett a bemutatós kalandja Erdogannal és a testőreivel, akik kezei közül TEK-esek mentették ki

Alá nyúltak és megmogyorózták, leteperték a földre, a fejére-, veséjére-, lapockájára térdeltek – ezt mesélte az RTL-nek Bán Tamás politikai aktivista, aki vásárnap a Ferenciek terén bemutatott a török elnöknek. A férfit a TEK-eseknek kellett kimenekíteni a törökök gyűrűjéből, akik feltehetően Erdogan testőrei voltak. Azt mondja, nem gondolta volna, hogy ilyen Magyarországon megtörténhet. A kimentésén kívül a magyar hatóságok még nem léptek semmit, szerinte még nem döntötték el, hogy ő egy magyar állampolgár, akit a török elnök testőrsége bántalmazott, vagy egy provokátor, anarchista, aki magának kereste a bajt.
1:07
VideóElérte és el is mosta Kaliforniát a brutális trópusi viharrá erősödött Hilary
2023. augusztus 21. 14:41

Elérte és el is mosta Kaliforniát a brutális trópusi viharrá erősödött Hilary

Áradó folyók, üres strandok és vízben gázoló autók – lecsapott a vihar Kalifornia déli részére, Los Angelest is elmosta. A Hilary névre keresztelt vihar komoly áradásokat okozhat Kalifornia-szerte, ahol a lakosok már homokzsákokat helyeztek ki, többek között Long Beachen és Palm Springsben is. Az Egyesült Államok délnyugati részén közel 26 millió ember van árvízvédelmi készültség alatt.
6:11
ReggeliMég egy szépségkirálynő is lehet önbizalomhiányos
2023. augusztus 21. 12:05

Még egy szépségkirálynő is lehet önbizalomhiányos

Konkoly Ági a Lélekóra alapítója, korábbi szépségkirálynő és Kozma Rita stylist a Reggeliben meséltek közös projektükről. Egyetértenek abban, hogy sok férfi és nő is hajlamos szapulni magát, ha nem olyan, mint egy elképzelt szépségideál. „A külső visszaigazolások tünetmentesítésnek jók” – mondta Konkoly Ági, és hozzátette, szerinte ezért kell lelkileg is foglalkozni a dolgokkal. Ő maga is komoly önbizalomhiánnyal küzdött, ezért is vágott bele a szépségversenybe.
3:48
VideóHideg zuhany érte Dzsudzsák Balázst és Palvin Barbarát kilenc éve
2023. augusztus 21. 11:53

Hideg zuhany érte Dzsudzsák Balázst és Palvin Barbarát kilenc éve

2014-ben Fókusz valóságos lavinát indított el. A netet szinte elárasztották a sztárok videói, akik egy jó ügy érdekében jeges vízzel öntik le magukat, majd más ismert embereket is a kihívásra invitálnak. Többek között bevállalta Dzsuzsák Balázs, Palvin Barbara és Kiss Ádám is, hogy részt vesz a műsor által itthon is elindított Ice Bucket Challenge nevű kezdeményezésben. A netes kihívás, amiben egyébként hollywoodi sztárokon át, neves tévés személyiségeken keresztül mindenki – még Mark Zuckerberg és Bill Gates is – részt vett, egy jótékonysági és figyelemfelkeltő akció volt. Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű végzetes bénulással járó betegségben szenvedőket segítették.
5:46
Reggeli„Felrobbant a stadion, amikor Halász Bence a dobókörbe lépett”
2023. augusztus 21. 10:51

„Felrobbant a stadion, amikor Halász Bence a dobókörbe lépett”

A hétvégén elkezdődött a 2023-as Atlétikai Világbajnokság Budapesten, melynek a magyar főváros ikonikus helyszínei mellett elsősorban a Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont. „A legnagyobb öröm most Halász Bence bronzérme” – mondta Baji Balázs, az Atlétikai Világbajnokság nagykövete a Reggeliben. Baji Balázs szerint hatalmas élmény volt a magyar versenyzőknek szurkolni, a hangulatot a sportolók is kiemelték. A nagykövet sajnos egy sérülés miatt nem tud részt venni a játékokon, azonban úgy érzi, az élet kárpótolta: kéthónapos kisfia már járt kint a világbajnokságon.
11:20
ReggeliJuhász Gergely Agatha Christie-vel mosogatna, Kovácsovics Fruzsina a nagymamájával beszélgetne
2023. augusztus 21. 10:49

Juhász Gergely Agatha Christie-vel mosogatna, Kovácsovics Fruzsina a nagymamájával beszélgetne

Kovácsovics Fruzsina és Juhász Gergely a Reggeliben arra kereste a választ, hogy kivel beszélgetnének a múltból. Vajon ki és hova utazna vissza a múltba, és ha tehetné, kivel beszélgetne? Előkerülnek az elvesztett rokonok és az exek is, de a hírességek is felbukkantak. Abban egyetértett az énekesnő és a rádiós műsorvezető is, hogy szívesen beszélgetnének nagyszüleikkel.
4:16
ReggeliA Z generáció 86 százaléka gondolja úgy, hogy öt éven belül vezető lesz
2023. augusztus 21. 9:31

A Z generáció 86 százaléka gondolja úgy, hogy öt éven belül vezető lesz

Vállalkozóként nagyobb a lehetősége, hogy fiatalon valaki vezető pozícióba kerüljön, míg alkalmazottként ennek kisebb az esélye. Azonban a most munkába álló fiatalokat is – ha megvan a megfelelő kitartás bennük – könnyen előre tudnak lépni a ranglétrán. Komócsin Laura, nemzetközileg akkreditált coach a Reggeliben azt is elárulta, milyen cégvezetői hozzáállás kell ahhoz, hogy a 18-20 éveseket több évig is a cégnél lehessen tartani.
6:34
ReggeliMég csak 22 éves, de már 100 ember főnöke – milyen vezető Diller Kevin?
2023. augusztus 21. 9:23

Még csak 22 éves, de már 100 ember főnöke – milyen vezető Diller Kevin?

Diller Kevin, a Mobilfox alapítója volt a Reggeli vendége. A 22 éves vállalkozónak tavaly 5 milliáros bevétele volt a 2016-ban elindított cégéből. Fiatalokkal dolgozni szerinte nem mindig egyszerű, de nagyon fontosnak tartja cégen belül olyan kultúrát kialakítani, ahol lehet hibázni, el lehet esni, de utána fel kell állni – mondta a Reggeliben. Jelenleg 100 embernek ad munkát, köztük fiatalabb és idősebb kollégák is vannak. Elmondása szerint nagyon megbízik az emberekben és szerinte teret kell adni mindenkinek – ha minden megvan a sikerhez, akkor csak dolgozni kell érte.
4:31
ReggeliBalogh Petya: A Z generációs „élj a mának” gondolkozásmód sokat árt a vállalkozói felhozatalnak
2023. augusztus 21. 8:27

Balogh Petya: A Z generációs „élj a mának” gondolkozásmód sokat árt a vállalkozói felhozatalnak

A Z generáció YOLO-gondolkodása sokat árt a vállalkozói utánpótlásnak, de persze vannak a fiatalabb generációban is olyanok, akik már nagyon korán – akár 13-14 évesen – tudják, hogy pontosan mit szeretnének elérni az életükben, és ezért tesznek is. „Megdolgozok ma azért, hogy holnap jobb legyen. Viszont ez időigényes munka” – mondta a Reggeliben Balogh Petya startupper, befektető. Szerinte azonban a Z generációban nem mindig van meg az elegendő türelem és az alázat.
6:22
ReggeliVan, aki még a szüleivel él, de milliós vállalkozása van
2023. augusztus 21. 8:26

Van, aki még a szüleivel él, de milliós vállalkozása van

A fiatalok esetében sokszor felborulnak a korábban megismert lineáris életutak – nem egymás után jönnek az egyetem, munka és a karrierépítés lépcsőfokai. Vannak olyan 20 évesek, akik még a szüleikkel élnek ugyan, de milliós vállalkozásuk van. Trunk Tamás, Z generáció kutató és egyben fiatal vállalkozó volt a Reggeli vendége, ahol nem csak a Z generáció szemszögéből mutatta be a munka világát. Szerinte az idősebbek alapvetően nyitottak, de sokszor szkeptikusak a fiatalokkal szemben. A generációs konfliktusok azonban nem mindenhol kerülnek előtérbe, vannak ugyanis olyan üzletágak, ahol már a Z generáció tagjai tárgyalnak egymással.
1:19
KülföldSzó szerint az otthonok mellett ég a tűz – videón a kimenekítés
2023. augusztus 21. 8:06

Szó szerint az otthonok mellett ég a tűz – videón a kimenekítés

Kanadában mindin idők legpusztítóbb erdőtűzszezonja tombol. Az ország nyugati részén egy kelownai lakos filmre vette, ahogy őt és családját sok száz másik emberrel együtt kimenekítenek a térségből. Ilyet eddig csak szinte katasztrófafilmekben lehetett látni. Kelowna közelében több mint 38 erdőtűz ég, közülük 150 irányíthatatlanul. A következő napokban Kanada érintett részén szárazabb és szelesebb időjárás várható.
2:37
VideóEva Rezešová ezen a napon okozott halálos balesetet
2023. augusztus 21. 6:28

Eva Rezešová ezen a napon okozott halálos balesetet

Eva Rezešová, egy szlovák milliomosnő okozott halálos balesetet, mikor részegen belerohant egy család autójába az M3-as autópályán, 2012. augusztus 21-én. Rezešová apja egykor miniszter és jól menő vállalkozó volt Szlovákiában. 800 millió eurós vagyont hagyott gyerekeire. A nő állandó résztvevője volt különböző elit partiknak. Rezešovát 2014-ben 9 év börtönre ítélték, de jó magaviselete miatt négy év múlva szabadult.
4:26
XXI. századMatuska Szilveszter, a festő, kórustag és börtönigazgató – a hírhedt tömeggyilkos ismeretlen oldala
2023. augusztus 20. 19:31

Matuska Szilveszter, a festő, kórustag és börtönigazgató – a hírhedt tömeggyilkos ismeretlen oldala

Matuska Szilveszter: tömeggyilkos, robbantásszakértő, őrült. Szavak, amik először eszembe jutnak – nekem és valószínűleg az olvasónak is – e név hallatán. Polihisztor vagy művész, ezek már olyan kifejezések, amik messze elkerülik a figyelmünket, ha a biatorbágyi rémről elmélkedünk, pedig ezek is éppen olyan jól írják le, mint az elején említettek.