VIDEÓ

4:41
FókuszSzerény, jóképű és nagyon tehetséges, de a jobb oldali közlekedéssel még Szoboszlai Dominiknek is meggyűlt a baja
2023. szeptember 20. 20:10

Szerény, jóképű és nagyon tehetséges, de a jobb oldali közlekedéssel még Szoboszlai Dominiknek is meggyűlt a baja

Székesfehérvárról egészen Liverpoolig jutott, majd augusztusban ő lett a hónap játékosa és most már csak egy hajszál választja el attól, hogy az Európa Ligában is taroljon. Szoboszlai Dominik csütörtökön nagy napra ébred. Édesapja azt mondja, fiának nehezebb volt megszokni a jobb oldali közlekedést, mint azt, hogy a legjobbakkal játszhat a pályán.
11:14
Cápák közöttBalogh Levente kifizette a földrajztanár elköltött megtakarítását – Cápák között Online Pitch
2023. szeptember 20. 20:00

Balogh Levente kifizette a földrajztanár elköltött megtakarítását – Cápák között Online Pitch

Mándli Péter a NapiSzámláló alkalmazással érkezett a Cápák elé. 2016 nyarán kezdett el érdekességeket gyűjteni, majd ezeket számokhoz fűzte. Célja, hogy rendhagyó módon tanítsa az embereket, ezért úgy döntött, 2023-ban elindítja webapplikációját. Ennek fejlesztéséhez most 5 millió forintra lenne szüksége, amiért cserébe 20 százalékos tulajdonrészt ajánlott fel a vállalkozásából.
5:21
Fókusz„Az ember próbál a citromból limonádét csinálni” – drogprevenciós előadásokat tart Herczeg Zoltán a börtön után
2023. szeptember 20. 19:54

„Az ember próbál a citromból limonádét csinálni” – drogprevenciós előadásokat tart Herczeg Zoltán a börtön után

Tavaly október 21-én egy ellenőrzés során 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaingyanús port találtak Herczeg Zoltánnál, akit hat hónapot töltött előzetesben, idén április 20-án engedték ki. Bár a nyomozás még tart, a divattervezőnek már most rengeteg terve van a jövőre nézve, például vidékre szeretne költözni. Hogy miért, az kiderül az interjúból.
6:06
Fókusz„Nem mindenkinek befogadható az, ha lát egy csinos nőt” – A Fókusz stábja meglátogatta a magyar Barbie anyukát
2023. szeptember 20. 19:54

„Nem mindenkinek befogadható az, ha lát egy csinos nőt” – A Fókusz stábja meglátogatta a magyar Barbie anyukát

Angyal Ada tini kora óta egy élő Barbie-ként éli az életét. Nem csak azért ismerős, mert úgy néz ki, mint egy Barbie baba, hanem mert közel negyedmillióan kíváncsiak rá a Tik-tokon, és már szerepelt A tehetség első látásra című műsorban is Csonka Bandival. A magyar Barbie két gyermek édesanyja és az influenszerkedés mellett a családi vállalkozásban is dolgozik. A csinos Barbie anyuka külseje miatt rengeteg kritikát kap, pedig mint mondja alakja csupán a genetikának köszönhető, no meg az odafigyelésnek, hiszen évek óta vegetáriánus és cukormentesen táplálkozik.
2:32
Híradó„Igyekszem minél tovább kitartani, a helyzet ellenére is” – elkeserítő helyzetben Iványi Gáborék, támogatást kérnek
2023. szeptember 20. 19:26

„Igyekszem minél tovább kitartani, a helyzet ellenére is” – elkeserítő helyzetben Iványi Gáborék, támogatást kérnek

Arra kéri Iványi Gábor az önkormányzatokat és a cégeket, hogy segítsék a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményeit, amelyek elkeserítő helyzetbe kerültek. A szervezet intézményeibe szeptemberben semmilyen állami támogatás nem érkezett, mert a NAV tartozásokra hivatkozva elvonta tőlük a pénzt.
1:58
Híradó„Őt is sokan megnézték a migrációs kampány során” – a Momentum politikusa szerint a Fidesz szegedi elnöke néhány éve még utálta a Fidesz rendszerét
2023. szeptember 20. 19:21

„Őt is sokan megnézték a migrációs kampány során” – a Momentum politikusa szerint a Fidesz szegedi elnöke néhány éve még utálta a Fidesz rendszerét

A DK tagja volt, és papíron még mindig az a Fidesz múlt héten megválasztott szegedi elnöke – erről a szeged.hu írt először. Az ellenzéki párt azt írta a Híradónak, hogy Rádi Ferizt elkötelezett ellenzékinek ismerték, de régóta nem hallottak róla. A Momentum helyi politikusa szerint kevesen utálták jobban a Fidesz rendszerét, mint a félig egyiptomi származású elnök. Kerestük az elnököt és a Fideszt is, de nem válaszoltak. 
2:32
HíradóVisszafordíthatatlan károkat is okozhat – szakmai szervezetek mondják el, miért baj, hogy a kormány lazítana a szakképzési szabályokon
2023. szeptember 20. 19:13

Visszafordíthatatlan károkat is okozhat – szakmai szervezetek mondják el, miért baj, hogy a kormány lazítana a szakképzési szabályokon

Élelmiszerbiztonsági és egészségügyi veszélyei is lehetnek annak, ha bizonyos szakmákat szakképesítés nélküli dolgozók is végezhetnek. Ezt nyilatkozták Híradónknak szakmai szervezetek vezetői azután, hogy a kormány lazítana a szakképzési szabályokon. A minisztérium a foglalkoztatottság növekedését várja a javaslattól, de az általuk közzétett hatásvizsgálati lapon az áll, hogy a módosítással az ország versenyképessége érdemben nem változik.
2:17
HíradóNem tudni, ki pénzeli a Megafont, de három év alatt milliárdokat kaptak
2023. szeptember 20. 18:54

Nem tudni, ki pénzeli a Megafont, de három év alatt milliárdokat kaptak

Három év alatt hatmilliárd forint támogatást kapott ismeretlen forrásból a kormánypárti influenszereket képző és reklámozó Megafon, valamint A kopasz oszt néven működő megafonos tartalomgyártó cége – erről a 24.hu írt. A Híradónak nyilatkozó szakértők szerint mivel a Megafon jelentős politikai befolyásoló erővel bír, fontos lenne tudni, hogy kik támogatják. A Megafon nem reagált megkeresésünkre.
3:31
HíradóEgyre több a sajátos nevelési igényű tanuló, az iskolák nem igazán tudják kezelni a helyzetet
2023. szeptember 20. 18:52

Egyre több a sajátos nevelési igényű tanuló, az iskolák nem igazán tudják kezelni a helyzetet

Megtízszereződött Magyarországon az autizmussal diagnosztizált tanulók száma 2005 óta – ezt mondják az egyik fejlesztéssel foglalkozó alapítványnál. A sajátos nevelési igényű tanulók száma is jelentősen nőtt. Egy jogsegélyszolgálattal foglalkozó szervezetnél azt tapasztalják, hogy kevés a szakember, ezért szerintük az érintett gyerekek sokszor nem kapják meg a törvény által előírt fejlesztéseket. A kormány nem válaszolt az ezzel kapcsolatos megkeresésünkre.
2:03
Híradó„Az anyagi helyzetünk szűkült” – nem mindenhol fizeti ki az önkormányzat a szociális tűzifa darabolását
2023. szeptember 20. 18:37

„Az anyagi helyzetünk szűkült” – nem mindenhol fizeti ki az önkormányzat a szociális tűzifa darabolását

Folyamatosan érkeznek a szociálistűzifa-igénylések az önkormányzatokhoz. A legtöbb településen idősek, egyedülállók és nagycsaládosok kérnek segítséget. A szállítás és darabolás költsége akár a több száz ezer forintot is elérheti, ezt pedig nem mindenhol tudják kifizetni az önkormányzatok. Akinek nem elég a kiutalt tűzifa, mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis az 1 erdei köbméter tűzifa ára, elérheti az akár 72 ezer forintot is. 
1:39
Híradó„Húzzon a képemből” – dulakodni kezdtek a rendőrök egy örömzenélő iskolai zenekar karmesterével az Egyesült Államokban
2023. szeptember 20. 18:33

„Húzzon a képemből” – dulakodni kezdtek a rendőrök egy örömzenélő iskolai zenekar karmesterével az Egyesült Államokban

Örömzenélésből letartóztatás az Egyesült Államokban. Egy kisvárosban az amerikai focimeccs lefújása után a stadiont kiüríteni akaró rendőrök azt kérték a két iskola zenekarától, hogy hagyják abba a muzsikálást. Az egyik tanár erre nem volt hajlandó. Dulakodás alakult, végül sokkolóval ártalmatlanították és letartóztatták a karmestert. 
1:56
HíradóMegérkezett a magyar mentőcsapat az árvíz sújtotta Líbiába, keresőkutyák is segítik a munkát
2023. szeptember 20. 18:32

Megérkezett a magyar mentőcsapat az árvíz sújtotta Líbiába, keresőkutyák is segítik a munkát

Már magyarok is mentenek a líbiai Dernában, amelynek jelentős részét pusztító áradat mosta el tíz napja. A 36 fős magyar kontingenssel keresőkutyák is érkeztek, amelyek túlélőket és holttesteket is fel tudnak kutatni. Az egyik mentőcsapat kutatásvezetője azt mondta Híradónknak, legalább 7-10 napot maradnak az észak-afrikai országban. 
1:40
HíradóÚjabb baleset történt egy veszélyes útszakaszon a 86-os főúton, egy kamionsofőr súlyosan megsérült
2023. szeptember 20. 18:29

Újabb baleset történt egy veszélyes útszakaszon a 86-os főúton, egy kamionsofőr súlyosan megsérült

Újabb baleset történt a 86-os főúton egy olyan szakaszon, ahol gyakoriak az ütközések. Kedden két kamion karambolozott a Vas megyei Szőce közelében. Az egyik sofőr súlyosan megsérült, a másik kisebb zúzódásokkal megúszta a balesetet. Az érintett szakaszon már vannak veszélyre figyelmeztető táblák, de a közútnál azt ígérik, figyelemfelketőbbre cserélik azokat. Azt kérik az autósoktól, tartsák be a szabályokat.
1:39
HíradóAz intenzív osztályon ápolják – részleteket árult el a család az M0-áson elgázolt Berkes Béla állapotáról
2023. szeptember 20. 18:28

Az intenzív osztályon ápolják – részleteket árult el a család az M0-áson elgázolt Berkes Béla állapotáról

Nemrég elgázolta egy autó az M0-áson, egy héttel később pedig vádat emeltek ellene. A Magyar Nemzet szerint Berkes Béla, az állami televízió Kékfény című műsorának egykori riportere volt az, aki az út belső sávjában gyalogolt, amikor elgázolták. És ő az, aki ellen azért emeltek vádat, mert lakásokat adott ki prostituáltaknak. Az RTL Híradó információi szerint bordatöréssel került kórházba. Családjától azt is megtudtuk, hogyan kerülhetett az autóútra a férfi.
1:29
HíradóNem járt dolgozni, sokat ivott – így látják a szomszédok a salgótarjáni gyilkosság gyanúsítottját
2023. szeptember 20. 18:26

Nem járt dolgozni, sokat ivott – így látják a szomszédok a salgótarjáni gyilkosság gyanúsítottját

Gyilkosság Salgótarjánban: egy 28 éves fiatalembert fogott el a rendőrség, miután holtan találtak egy 44 éves férfit kedd hajnalban az egyik lakótelepen. A Híradó úgy tudja, ismerték egymást, gyakran italoztak közösen. Most azonban valamin összevesztek, és a gyanú szerint a fiatalabb olyan súlyosan bántalmazta áldozatát, hogy az belehalt a sérülésekbe.
2:01
HíradóJogerős: életfogytiglani büntetést kapott a kőbányai gyilkos
2023. szeptember 20. 18:24

Jogerős: életfogytiglani büntetést kapott a kőbányai gyilkos

Életfogytiglani büntetést kapott a kőbányai gyilkos, leghamarabb 25 év múlva szabadulhat – döntött jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. 2019 nyarán brutális kegyetlenséggel végzett korábbi barátnőjével. Ezután Németországba szökött, majd Frankfurtban egy bevásárlóközpontban fogták el. Januárban első fokon már életfogytiglani fegyházra ítélték, fellebbezett, de az ítélőtábla most nem látott okot, hogy enyhítsen a büntetésen.
3:00
IdőjárásNálunk az ősz jön, máshol a tavasz, Ausztráliában például extra forrósággal és erdőtüzekkel
2023. szeptember 20. 17:57

Nálunk az ősz jön, máshol a tavasz, Ausztráliában például extra forrósággal és erdőtüzekkel

A Föld északi részén az ősz, a délin a tavasz veszi kezdetét. Ausztráliában szokatlanul melegen indul a tavasz. Kedden 34,6 fokot mértek, és sajnos más veszélyhelyzet is van. Három év után most először vezettek be teljes tűzgyújtási tilalmat az erdőtüzek miatt. Kedden 61 erdő égett, ebből 13 teljesen ellenőrizetlenül. Iskolákat is be kellett zárni. További részletek az RTL időjárás-jelentésében. 
2:13
HíradóMessze nálunk drágult legjobban az élelmiszer, és ez még sokáig így is marad
2023. szeptember 20. 17:54

Messze nálunk drágult legjobban az élelmiszer, és ez még sokáig így is marad

A kötelező akciók ellenére a magyar boltokban drágult legjobban az élelmiszer az Unióban az Eurostat friss adatai alapján. A tavalyi magas árak 18 százalékkal tovább emelkedtek idén augusztusra. Az áremelkedés kétszer akkora, mint az unió más tagállamaiban átlagosan. Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök szerint a kormányzati intézkedések és a különadók miatt nagyobb a drágulás nálunk, mint Európa más országaiban.
1:04
ReggeliPeller Mariann egyszer már beugrott énekelni nővére helyett, most újra felkérték Beatrice szerepére
2023. szeptember 20. 16:01

Peller Mariann egyszer már beugrott énekelni nővére helyett, most újra felkérték Beatrice szerepére

Nagy kihívás és csodálatos feladat vár a hétvégén Peller Mariannra. A Sok hűhó semmiért című darabban énekel Beatriceként. Mariann egyszer már beugrott énekelni ebbe az előadásba nővére helyett, de az már több éve volt. Most pedig újra meg kell tanulnia a dalt. Ahogy fogalmazott: a repedt fazék hozzá képest gyönyörű szoprán.
1:38
HíradóMinden néző kedvence: ők a chilei katonai parádé legcukibb résztvevői
2023. szeptember 20. 15:07

Minden néző kedvence: ők a chilei katonai parádé legcukibb résztvevői

Chilében minden évben megrendezik a katonai parádét, amelynek a nézők által legkedveltebb része a rendőrségi kutyák felvonulása. Idén 76 négylábú masírozott büszkén, a felnőtt kutyák a saját lábukon, a kölyköket viszont még hátizsákba bugyolálva vitték magukkal a gazdáik. A felvonulás előtt a kölyköket komoly tréninggel készítik fel arra, hogy a parádén se a zaj, se az óriási tömeg ne jelentsen kihívást nekik. A felkészítés idén is jól sikerült, a „hátizsákos kutyák” bátran állták a simogatást.
2:05
HíradóHalászhálóba gabalyodott bébifókákat mentettek Dél-Afrikában – videó
2023. szeptember 20. 14:33

Halászhálóba gabalyodott bébifókákat mentettek Dél-Afrikában – videó

Halászhálóba gabalyodott kis fókákat mentettek a Dél-Afrika Nyugati Part Nemzeti Parkjában. A szerencsétlenül járt emlősökre pár éppen a tengerparton sétálgató ember talált rá. Nagyon óvatosnak kellett lenniük, a kicsiknek ugyanis láthatólag nem tetszett a mentőakció, többször harapással próbáltak védekezni. Végül az egyik férfi a kabátjával takarta be a rémült állatokat, míg másik társa egy késsel óvatosan levágta róluk a hálót. Egy másik arra járó lefilmezte, ahogy egymást bevárva sietnek vissza a tengerbe – minden bizonnyal az anyjukat keresve. 
11:08
Házon kívülElit klub a Svábhegyen, luxuskastély Turán – végigjártuk Tiborcz István állami pénzből épülő-szépülő birodalmát
2023. szeptember 20. 14:13

Elit klub a Svábhegyen, luxuskastély Turán – végigjártuk Tiborcz István állami pénzből épülő-szépülő birodalmát

Tiborcz István 2015-ben lépett az ingatlanfejlesztési piacra, miután kiszállt a LED-es közvilágítással foglalkozó Eliosból, aminek ügyében az unió csalás elleni hivatala nyomozott. A miniszterelnök veje azóta bevásárolta magát Magyarország első vidéki Hilton szállodájába is Debrecenben, most pedig elit klubját szépíti a Svábhegyen. Tiborcz cége üzemeltet egy 84 szobás hotelt Spanyolországban is. A Házon kívül stábja utánanézett az épülő-szépülő Tiborcz-birodalomnak. 
4:06
Nyerő Páros„Oldalra nézek, és látom, hogy potyognak a könnyei” – Henry Kettner barátnője az ágyban fekve sírta el magát
2023. szeptember 20. 12:13

„Oldalra nézek, és látom, hogy potyognak a könnyei” – Henry Kettner barátnője az ágyban fekve sírta el magát

Henry Kettner nagy izgalmakkal vág bele a Nyerő Páros hetedik évadába, ám szerelme, Rebeka nem tagadja, mennyire fél a megmérettetés miatt, és arra is kíváncsi, hogy a párja milyen lesz a műsorban. A páros elárulta, hogy közülük Henry az ész, Rebeka pedig a szív. A lány olyannyira érzelgős, hogy egy TikTok-videón is el tud pityeregni, de barátja szerint emellett tud heves is lenni, főleg amikor kihúzza nála a gyufát. „Rám üvölt, és megmarad tíz percig a nyafi-hiszti, robbanékony a nő!” – mondta Kettner. 
5:04
ReggeliNem tudhatjuk, mikor jön egy „gonoszabb” variáns – Szlávik János szerint ne vegyük félvállról a koronavírust
2023. szeptember 20. 12:06

Nem tudhatjuk, mikor jön egy „gonoszabb” variáns – Szlávik János szerint ne vegyük félvállról a koronavírust

Rendkívül gyorsan terjed a koronavírus új, Eris nevezetű változata. Bár könnyen fertőz, általában nem okoz komoly gondokat. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa azonban arra figyelmeztet, ne vegyük félvállról a vírust. Nemcsak az olyan kellemetlen mellékhatások miatt, mint a hosszú covid, hanem azért se, mert nem tudhatjuk, mikor jön egy „gonoszabb”, súlyos tüneteket produkáló variáns – mondta.
8:22
Reggeli„Nem letenni kell a traumákat, hanem megtanulni velük együtt élni” – Szentesi Éva újra blogot ír
2023. szeptember 20. 11:31

„Nem letenni kell a traumákat, hanem megtanulni velük együtt élni” – Szentesi Éva újra blogot ír

Nincsenek határidők, nincs kattintásszám-vadászat, ezt most csak a lelkéért teszi – Szentesi Évának már nagyon hiányzott az írás és a kapcsolattartás az olvasókkal, ezért szeptember 11-én útjára indította új blogját. A dátum azért is különleges, mert ezen a napon lett volna 61 éves az édesanyja. Éva számára az írás mindig is terápia volt, mostani blogja pedig igazi lélekmunka: női felmenőinek transzgerenációs örökségével foglalkozik. 
6:00
Reggeli„Olyan nekünk a vállalkozás, mint a gyerekünk” – így élte meg Oczella Krisztina, hogy a Cápák elé került
2023. szeptember 20. 10:52

„Olyan nekünk a vállalkozás, mint a gyerekünk” – így élte meg Oczella Krisztina, hogy a Cápák elé került

Oczella Kriszta és Eszter 2016 óta gyártanak női fitneszruhákat. Igazi családi vállalkozásként működnek, édesanyjuk is a nővérekkel dolgozik a cégben. Nemrég a Cápák közöttben mutatták be vállalkozásukat. Krisztina azt mondja, nagyon izgult, hogy mit fognak hozzá szólni a befektetők, de kiderült, nem volt oka aggodalomra.
6:03
ReggeliBebe: „Nem idén nyáron barnultam le, van némi közöm Afrikához”
2023. szeptember 20. 10:26

Bebe: „Nem idén nyáron barnultam le, van némi közöm Afrikához”

„Itthon is van elég probléma, de vannak olyan helyek a világban, ahol nagyobbak a gondok” – vallja Abebe Dániel énekes, azaz Bebe, aki gyakran áll jó ügyek mellé. Most épp egy olyan alapítvány munkáját segíti jószolgálati nagykövetként, amely a kongói nők és gyerekek oktatásáért küzd, valamint a helyi árva gyerekek örökbefogadását segíti elő. Az országban ugyanis négymillió árva gyerek él, közülük 200 ezren az utcán.
5:04
ReggeliNincs olyan, hogy minden tökéletes legyen a háztartásban heti 40 óra munka mellett!
2023. szeptember 20. 9:48

Nincs olyan, hogy minden tökéletes legyen a háztartásban heti 40 óra munka mellett!

Sokan érezzük úgy, hogy nem elég a 24 óra ahhoz, hogy mindent el tudjuk végezni. Van, akinek a csak a hétvége marad a házimunkára. Erdélyi Boróka időgazdálkodás- és hatékonyság-szakértő szerint mindig a tervezéssel kezdődik a jó időbeosztás. Ehhez azonban azt ajánlja, hogy vegyük elő a kockás papírt, mert a fejünkben nagyon könnyen tudjuk meghajlítani az időt. Ha azonban leírjuk, látni fogjuk, hogy mi mennyi időt vesz igénybe. További hasznos tippekért kattintson a videóra!
6:26
ReggeliVolt egy olyan feladat, hogy latrinaürítés – Balázs Merci elárulta, melyik volt a leggyűlöltebb „házimunka” a dzsungelben
2023. szeptember 20. 8:57

Volt egy olyan feladat, hogy latrinaürítés – Balázs Merci elárulta, melyik volt a leggyűlöltebb „házimunka” a dzsungelben

Ha valaki, akkor Balázs Mercedes biztosan tudja, hogy milyen másokkal együtt élni. Merci a legkisebb négy testvér közül, két bátyja és egy nővére van, a ValóVilágban 13 idegennel kellett együtt élnie, de a Celeb vagyok, ments ki innen! is feladta neki a leckét alkalmazkodásból. Ott ugyan a mosogatással nem kellett bajlódni, volt viszont más feladat, amit senki sem akart magára vállalni.
7:08
Reggeli„Nem mindegy, hogy segítek, vagy részt veszek a házimunkában” – ezért van ennyi konfliktus a munkamegosztásból
2023. szeptember 20. 8:38

„Nem mindegy, hogy segítek, vagy részt veszek a házimunkában” – ezért van ennyi konfliktus a munkamegosztásból

A házimunka megosztása örök konfliktusforrás lehet egy párkapcsolatban, vagy lakóközösségben. Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus arra is felhívta figyelmet, hogy nincsen Valaki nevű családtagunk, így szerinte a „valaki vigye le a szemetet” típusú kérések nem működnek. Azt is elárulta, hány éves kortól érdemes bevonni a gyerekeket a házimunkába.
1:51
VideóAz izzó lávafolyam útjába kerülő lakóházakat elnyelte a sűrű massza – két éve tört ki a vulkán a Kanári-szigeteken
2023. szeptember 20. 6:42

Az izzó lávafolyam útjába kerülő lakóházakat elnyelte a sűrű massza – két éve tört ki a vulkán a Kanári-szigeteken

Éppen két éve történt, hogy több mint ötezer embert telepítettek ki a Kanári-szigeteken, ahol fél évszázad csönd után tört ki egy vulkán, a Cumbre Vieja. A videón látszik, ahogy az izzó lávafolyam útjába kerülő lakóházakat elnyeli a sűrű massza. A kitörés a szakembereket nem érte váratlanul, mert egy hét alatt 22 ezer kisebb földrengést érzékeltek a műszerek. Ezt megelőzően a csaknem két kilométer magas Cumbre Vieja utoljára 1971-ben tört ki. A La Palma tűzhányója egészen 2021. december 25-éig fortyogott.
13:31
Házon kívül„Nem akarunk problémát, van családunk, gyerekünk” – nem értik a vendégmunkások, miért félnek tőlük a magyarok
2023. szeptember 20. 6:20

„Nem akarunk problémát, van családunk, gyerekünk” – nem értik a vendégmunkások, miért félnek tőlük a magyarok

Nem fajgyűlölők, de félnek este kimenni az utcára, és attól tartanak, hogy Hajdúszoboszlóra kevesebb turista fog menni a vendégmunkások miatt – mondták Debrecen környékén a Házon kívül stábjának. A filippínó, valamint Törökországból érkező munkavállalók pedig arról beszéltek, hogy érzik: nem látják őket szívesen. Annak próbáltunk utánajárni, miért osztja meg a helyi közösségeket a külföldi vendégmunkások érkezése.