VIDEÓ

5:08
FókuszMajka visszatér a ValóVilág villájába, és egy halom pénzt is visz magával
2024. július 8. 20:20

Majka visszatér a ValóVilág villájába, és egy halom pénzt is visz magával

A Fókusz élő adásában derült ki, amit péntek óta sokan találgattak, vagyis, hogy ki az a legenda, aki szerdán egy kis időre bemegy a ValóVilág villájába. A beköltöző Majka lesz, az első ValóVilág második helyezettje. Amikor 2002-ben elkezdte 79 napig tartó villakalandját, akkor a legújabb kiválasztott Ádi még csak 3 éves volt, Dorka és Reni akkor születtek, Dzsigeri pedig még nem is élt. Majka nem megy üres kézzel, egy nagy halom pénzt visz magával, hogy miért, azt az RTL+ nézői élőben láthatják. 
6:32
FókuszNagyszínpadra nagymamát – Timmy Trumpet magyar feleségének nagymamáját köszöntötte a Balaton Soundon
2024. július 8. 19:39

Nagyszínpadra nagymamát – Timmy Trumpet magyar feleségének nagymamáját köszöntötte a Balaton Soundon

Az idei Balaton Soundon több fellépő is büszkélkedett magyar érintettséggel. Paul Kalkbrenner például 30 évvel ezelőtt Révfülöpön nyaralt, most pedig a Soundon pörgette a lemezeket. Az ausztrál származású Timmy Trumpet pedig már félig magyarnak vallja magát, magyar felesége, Anett miatt. A magyar feleséghez magyar nagymama is jár, aki nagyon jó véleménnyel van a dj-ről. Nem is lehet rá panasza, hiszen a színpadon köszöntötte őt születésnapja alkalmából. Ha már Sound, akkor meg kell emlékeznünk Pumped Gaboról is, aki ennek a fesztiválnak köszönheti ismertségét. Pumped idén is elvitte követőit egy félmeztelen, bicepszes bevásárlásra az egyik hipermarketbe, sokak nagy örömére. A fesztiválozók közt hírességekkel is találkoztunk: Zimány Lindával, a várandós Tornóczky Anitával és Geszler Dorottyával is összefutottunk a tömegben.
2:10
IdőjárásIdőjárás 2024-07-08
2024. július 8. 19:08

Időjárás 2024-07-08

Nem okozott lényeges változást hazánk időjárásában a hozzánk közel kerülő hidegfront, bár előterében ma kialakultak záporok, zivatarok is az országban. Újra teret hódít az afrikai eredetű légtömeg, amelynek nem csak nálunk lesz utánpótlása, hanem jelentős melegedés kezdődik el tőlünk nyugatra, illetve északra is. Hétfő éjjelre a napközben tapasztalt záporok, zivatarok nagyrésze lecseng, a gomolyfelhők többsége összeroskad. Hajnalban már inkább csak északnyugaton lehet egy-két zápor, addigra 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet, tehát a kedd reggel sem lesz kifejezetten friss az ország nagy részén. Napközben is kánikulára, hőségre számíthatunk 30-37 fok közötti csúcsértékekkel.
2:02
HíradóBöde Bíró Blanka és Tóth Krisztián viszik majd a magyar zászlót az olimpián
2024. július 8. 19:06

Böde Bíró Blanka és Tóth Krisztián viszik majd a magyar zászlót az olimpián

Letették esküjüket a párizsi olimpiára készülő magyar sportolók. A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron és a világ és Európa bajnok Kapás Boglárka olvasta fel az eskü szövegét. A párizsi játékok a hónap végén kezdődnek. 26-án lesz a megnyitó ünnepség. Az is kiderült, a csapatzászlót a kézilabdázó Böde Bíró Blanka és a cselgáncsozó Tóth Krisztián viszi majd. A nyári játékokon 180 magyar sportoló vesz részt.
2:28
HíradóFrancia választás: jöhet a politikai patthelyzet
2024. július 8. 19:02

Francia választás: jöhet a politikai patthelyzet

Franciaországban a választás második fordulója meglepetést hozott: az első fordulóban nyertes szélsőjobboldali Nemzeti Front csak a harmadik helyen végzett. A második forduló előtt egymás javára visszalépő baloldali és centrista pártszövetség is megelőzte. Senki nem szerzett viszont abszolút többséget. A politikai patthelyzet hónapokra megbéníthatja az eurozóna második legerősebb gazdaságát.
2:19
HíradóOrbán Pekingben: Hszi elnök úrral megvitattuk a kínai béketervet
2024. július 8. 19:02

Orbán Pekingben: Hszi elnök úrral megvitattuk a kínai béketervet

Pekingbe utazott Orbán Viktor. Ahogy ő fogalmazott újabb békemisszióra. Konkrét megállapodásokról nem beszélt, de Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta: a miniszterelnök kijevi, moszkvai és pekingi látogatásai legalább esélyt adnak a békére, bár ehhez az kéne, hogy Oroszország kivonuljon a megszállt ukrajnai területekről. A NATO főtitkára szerint Orbán Viktor tárgyalásai nem befolyásolják a katonai szövetség álláspontját. A Momentum szerint a miniszterelnök csak saját politikai imidzsét építi, Magyarország rovására.
2:49
HíradóPéntekre dőlhet el, ki a főpolgármester
2024. július 8. 19:01

Péntekre dőlhet el, ki a főpolgármester

Döntött a Kúria, újraszámolják a főpolgármester-választáson leadott mintegy 800 ezer érvényes szavazatot. Hogy Karácsony Gergely vagy Vitézy Dávid lehet-e októbertől Budapest vezetője, a tervek szerint péntekre dőlhet el. A számlálást holnap kezdik, kerületenként, 23 helyszínen. Júniusban már újraszámolták az érvénytelen szavazatokat, akkor a mostani főpolgármester végül mindössze 41 vokssal nyert. Karácsony Gergely ma arról beszélt, hogy választási csalásra tett kísérletként fogja értékelni, ha bizonyos garanciák nem teljesülnek. Vitézy Dávid úgy reagált: ilyen szoros eredménynél az újraszámolás természetes.
ÉlőÉlőben követtük az eseményeket a kijevi gyermekkórház területéről
2024. július 8. 18:58

Élőben követtük az eseményeket a kijevi gyermekkórház területéről

Hétfő reggel Oroszország az ukrán fővárost, Kijevet terrorbombázta alig néhány nappal Orbán Viktor moszkvai „békemissziója” után. A rakéták egy gyerekkórházat is eltaláltak. A felvételek alapján nyilvánvaló, hogy nem tévedésből, hanem szándékosan, célzottan lőttek ki két rakétát a kórházra. A gyermekongológiát vették célba az oroszok. A mentési munkákat a kijevi gyermekkórház területéről élő videóközvetítésben mutattuk be. A közvetítés véget ért.
2:33
HíradóÁrpád hídi baleset: már 800 ezer forint összegyűlt a taxisnak, akinek kocsijával karambolozott az ámokfutó
2024. július 8. 18:36

Árpád hídi baleset: már 800 ezer forint összegyűlt a taxisnak, akinek kocsijával karambolozott az ámokfutó

Már több mint 800 ezer forintot gyűjtöttek össze kollégái annak a taxisnak, akinek elrabolt kocsijával több autóval ütközött egy férfi múlt héten az Árpád hídon. A balesetben hárman haltak meg, négyen pedig megsérültek. Az elhunytak családjának és a sérülteknek teljes kártérítés jár, amit az RTL Reggeliben nyilatkozó ügyvéd szerint a meglopott taxis biztosítójának kell állnia. A taxisnak azonban kevés reménye van arra, hogy a kára megtérüljön. A híradónak azt mondta: kollégáin kívül a taxis cég próbál neki segíteni egy kölcsönautóval, amivel átmenetileg dolgozni tud.
2:36
HíradóFigyelmeztet a MÁV: idén kiugróan sok a baleset a vasúti átjárókban
2024. július 8. 18:31

Figyelmeztet a MÁV: idén kiugróan sok a baleset a vasúti átjárókban

Fekete hét a vasúti átjárókban: csak június végén 7 nap alatt 5 baleset történt. Egyébként is egyre több a hasonló tragédia: az első félévben harminc százalékkal több ilyen baleset történt, mint egy évvel korábban. A legsúlyosabb a Borsod megyei Mérán volt, ahol hárman meghaltak, amikor autójuk vonattal ütközött. A MÁV folytatja figyelemfelhívó kampányát, hogy a szünidőben is meg tudják előzni a hasonló tragédiákat.
3:01
IdőjárásIsmét afrikai eredetű légtömeg hoz kánikulát hazánkba
2024. július 8. 18:03

Ismét afrikai eredetű légtömeg hoz kánikulát hazánkba

Nem okozott lényeges változást hazánk időjárásában a hozzánk közel kerülő hidegfront, bár előterében ma kialakultak záporok, zivatarok is az országban. Újra teret hódít az afrikai eredetű légtömeg, amelynek nem csak nálunk lesz utánpótlása, hanem jelentős melegedés kezdődik el tőlünk nyugatra, illetve északra is. Hétfő éjjelre a napközben tapasztalt záporok, zivatarok nagyrésze lecseng, a gomolyfelhők többsége összeroskad. Hajnalban már inkább csak északnyugaton lehet egy-két zápor, addigra 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet, tehát a kedd reggel sem lesz kifejezetten friss az ország nagy részén. Napközben is kánikulára, hőségre számíthatunk 30-37 fok közötti csúcsértékekkel.
2:32
HíradóSorra veszi az állam a százmilliós luxuszongorákat, hogy elajándékozza őket
2024. július 8. 18:02

Sorra veszi az állam a százmilliós luxuszongorákat, hogy elajándékozza őket

Közpénzből, 355 millió forintért vesz luxuszongorákat a nemzeti vagyonkezelő Bogányi Gergelytől, derítette ki az rtl.hu. A hangszereket diplomáciai ajándékba adják majd. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a vásárlással segítenek a Kossuth-díjas művésznek, mert nem volt elég megrendelése a vállalkozásának. Gulyás Gergely a Híradó kérdésére azt mondta, ez nem jelent burkolt állami támogatást.
2:06
HíradóHalálos baleset történt Vérteskethelynél, Székkutas közelében pedig két autó is árokba borult
2024. július 8. 17:46

Halálos baleset történt Vérteskethelynél, Székkutas közelében pedig két autó is árokba borult

Ketten meghaltak, két kisgyerek pedig megsérült egy tegnap délutáni balesetben a Komárom-Esztergom megyei Vérteskethely közelében. Az egyik kocsi áttért a szemből jövők sávjába, ekkor ütközött frontálisan egy másik autóval. Előbbi sofőrje meghalt. Utóbbiban egy család utazhatott, közülük egy nő életét vesztette, két kislány megsérült. Székkutas közelében pedig egy figyelmetlen előzés miatt sérült meg három ember.
11:43
ReggeliNem igazán voltam államilag támogatott film castingján négy éve – a színészek a bőrükön érzik, ha kiállnak valamiért
2024. július 8. 13:48

Nem igazán voltam államilag támogatott film castingján négy éve – a színészek a bőrükön érzik, ha kiállnak valamiért

Magyarország Kedvenc Műsora reagált az utóbbi időszakban a színházi életben történetekre. Rainer-Micsinyei Nóra a Nemzeti Színházról, Vidnyánszky Attiláról, illetve a rendkívül toxikus magyar színházi életről is mesélt. A színésznő ezek mellett azt is elmondta, szerinte miért kell minél több embernek kiállnia, és hogyan lehetne a szakmán belüli feszültségeket kezelni. 
7:11
ReggeliCsuja Imre: Végigvágtáztuk az életünket, ez ijesztő
2024. július 8. 12:52

Csuja Imre: Végigvágtáztuk az életünket, ez ijesztő

Csuja Imre a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett – a Reggeliben elmondta, hogyan fogadta a hírt. A színész úgy gondolja, ez egy meglepetésdíj, nagyon örült is neki. Persze nemcsak erről, hanem a színházi évadzárásról is szó esett, sőt arról is, hogy telik a nyár. Azt mondta, nagyon elfáradt ebben az évadban, és az unokákkal töltődik. A színész, aki a napokban tölti be 64. évét, úgy fogalmazott: „végigvágtáztuk az életünket, ez ijesztő”.
0:31
VideóKijevi gyermekkórházat rakétáztak az oroszok, nyolcan meghaltak a támadásban
2024. július 8. 12:21

Kijevi gyermekkórházat rakétáztak az oroszok, nyolcan meghaltak a támadásban

Folyamatosan emelkedik az ukrán főváros, Kijev ellen hétfő reggel elkövetett nagy erejű orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma – közölték a helyi hatóságok. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram üzenetküldő platformon osztott meg videót a rakétatámadásban eltalált kijevi gyermekkórházról. Vitalij Klicsko kijevi polgármester elmondta, hogy a fővárost ért támadás az egyik legsúlyosabb volt az orosz invázió 2022. februári kezdete óta, és a város fő gyermekkórháza is megsérült a csapásban.
6:35
ReggeliEzt már fél lábon is kibírnám: Bíró Bea hamarosan újra találkozik a „másik felével”
2024. július 8. 11:42

Ezt már fél lábon is kibírnám: Bíró Bea hamarosan újra találkozik a „másik felével”

Bíró Bea influenszer a Reggeliben a legújabb projektjéről mesélt: hamarosan iskolásoknak fog arról előadásokat tartani, hogy mit érdemes elhinni abból, amit a közösségi médiában látnak. Bea maga is igyekszik a természetességet képviselni, a képein nincsenek filterek. Persze nem ez az egyetlen újdonság az életében, különleges szépségápolási sorozatot is készít. Mitől olyan különleges a pénteki Beuty percek? Kiderül a videóból. 
3:15
VideóVideó: Lángoló bringák, durrogó petárdák, ezrek az utcákon – csatatérré vált Párizs a választások után
2024. július 8. 11:06

Videó: Lángoló bringák, durrogó petárdák, ezrek az utcákon – csatatérré vált Párizs a választások után

Francia tüntetők összecsaptak a rohamrendőrökkel Párizsban vasárnap este, miután kihirdették a francia parlamenti választások első előre jelzett eredményeit. A közvélemény-kutatók előrejelzésein alapuló eredmények visszaesést jelentettek Marine Le Pen nacionalista pártja számára, amely csak a harmadik helyen végzett. Váratlanul egy baloldali szövetség végzett az élen, megelőzve a szélsőjobboldalt. Az eredmény csapást jelentett a centrista Emmanuel Macron elnök számára is, aki azt követően írta ki a választást, hogy a múlt hónapban az európai parlamenti választásokon jelentősen alulmaradt. A választás eredményeképpen a parlament három nagy csoportra – a baloldalra, a centristákra és a szélsőjobbra – oszlik majd, amelyek programjai rendkívüli mértékben eltérnek.
7:05
ReggeliRácz András: Akinek kettőnél több agysejtje van, pontosan tudja, hogy Orbán nem képviseli az EU-t
2024. július 8. 10:09

Rácz András: Akinek kettőnél több agysejtje van, pontosan tudja, hogy Orbán nem képviseli az EU-t

„Békemissziója” részeként Orbán Viktor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök után Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalt, hétfőn pedig Kínába érkezett a magyar miniszterelnök. A jelenlegi helyzetet és a reakciókat Rácz András Oroszország-szakértővel foglaltuk össze.  Szerinte az EU ugyanúgy fog működni a jövőben is, maximum egy kicsit magyarázkodni kell Orbán viselkedése miatt. 
6:00
ReggeliTovább drágul a lakhatás, ha ez egyáltalán még lehetséges – mikor fékez végre a piac?
2024. július 8. 10:01

Tovább drágul a lakhatás, ha ez egyáltalán még lehetséges – mikor fékez végre a piac?

A legfrissebb adatok egészen elképesztő számokat mutatnak: 41 millió forintba kerül egy átlagos panellakás Budapesten. Ennyiért egy 53 négyzetméteres lakást lehet venni -- magyarázta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője a Reggeliben. Egészen pontosan 765 ezer forintos négyzetméteráron lehet panelhez jutni a fővárosban. Persze nem csak a panelok drágulnak, azonban még így is a panellakások a legkedvezőbbek. Meddig drágulhat még a piac? A szakértő elmondja a videóban.   
6:14
ReggeliÁsványolaj-szövetség főtitkára: A magyar szintre fog drágulni a benzin a környező országokban is
2024. július 8. 9:37

Ásványolaj-szövetség főtitkára: A magyar szintre fog drágulni a benzin a környező országokban is

Ismét a kormány célkeresztjébe került az üzemanyagárak témája – a cél, hogy a magyar árakat a környező országok áraira csökkentsék. „A magyar benzinárak már most a szomszédos országok átlagára körül vannak” – mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára hétfőn a Reggeliben. Azonban ezt nem lehet minden órában pontosan tartani, sőt a statisztikákban is vannak pontatlanságok. A szakértő szerint azonban javulás jön – bár nem a magyar árak csökkennek majd –, ugyanis a környező országokban is emelkedni fognak az árak. Miért ilyen magas a magyar benzinár? Kiderül a videóból. 
7:27
ReggeliÚjabb részletek az Árpád hídi balesetről: ki fizeti ki a kártérítést?
2024. július 8. 8:39

Újabb részletek az Árpád hídi balesetről: ki fizeti ki a kártérítést?

Fontos a tanúk felkutatása, ez is segítheti a nyomozást – mondta Dr. Szatmári-Margitai Gergely ügyvéd a Reggeliben a múlt heti Áprád hídi halálos baleset ügyében. A szakértői vélemény még nem mondta ki, hogy az elkövető drogok befolyásolása alatt állt-e – azonban a sajtóhírek szerint ez nem kizárható. De hogyan zajlik egy olyan nyomozás, amelyben az elkövető is életét vesztette? Milyen adatokat kell begyűjtenie a rendőrségnek, és kinek kell fizetnie? A szakértő a videóban összefoglalja.
2:23
Videó15 éve csattant a mikrofontartó a fóti alpolgármester orrán – a polgármester vágta oda
2024. július 8. 6:10

15 éve csattant a mikrofontartó a fóti alpolgármester orrán – a polgármester vágta oda

2009-ben ezen a napon az RTL Híradója arról számolt be, hogy tettlegességig fajult Fóton a testületi ülés – Mádly Zsolt fideszes polgármester egy fémtárggyal vágta orrba Fábry Béla szocialista alpolgármestert, miután mikrofonjából az ülés alatt többször is kihúzta a kábelt, de a tőle karnyújtásnyira ülő városatya mégsem hallgatott el. Felfejtettük, mi vezetett a fóti politikusok tizenöt évvel ezelőtti csetepatéjához, és hogy mi lett a szereplőkkel azóta. 
2:13
VideóKaleta Gábor 19 ezer gyermekpornográf képért először sokallta a felfüggesztett börtönt és a pénzbüntetést
2024. július 8. 6:10

Kaleta Gábor 19 ezer gyermekpornográf képért először sokallta a felfüggesztett börtönt és a pénzbüntetést

2020-ban ezen a napon enyhítésért fellebbezett Kaleta Gábor védője, így másodfokon folytatódott (volna) a gyermekpornográfiában bűnösnek kimondott volt perui nagykövet ügye. Az egykori diplomata laptopján 19 ezer gyermekpornográf felvételt találtak, amiért 540 ezer forintos büntetést és 1 év börtönt szabtak ki rá, 2 és fél évre felfüggesztve. Ezt sokallhatta. Mivel az ügyészség az előkészítő ülés ítéletét tudomásul vette, pénzbüntetésnél és felfüggesztett börtönnél súlyosabb büntetést nem is kaphatott volna a pedofil diplomata. A fellebbezést később vissza is vonták, így a fenti ítélet lépett jogerőre. Az ügy egyik elfeledett részlete, hogy az egykori nagykövet ügyvédje a szexuálisan bántalmazott gyerekek segítéséért létrejött Fehér Liliom Egyesület alapítótagja volt. Mester Csaba később bejelentette, hogy kilép az egyesületből.
2:33
HíradóMegalapíthatja az európai parlamenti frakcióját Orbán Viktor új pártcsaládja
2024. július 7. 19:21

Megalapíthatja az európai parlamenti frakcióját Orbán Viktor új pártcsaládja

Megalapíthatja az európai parlamenti frakcióját Orbán Viktor új pártcsaládja, a Patrióták Európáért, miután a Dán Néppárt is bejelentette a csatlakozását. Ezzel már hét országból vannak tagok, így teljesítik a frakcióalapítás feltételeit. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a francia választás után kiderül, hogy a Le Pen féle Nemzeti Tömörülés is csatlakozik-e Orbánékhoz. Ha igen, esélyük van arra, hogy a harmadik legnagyobb frakciójuk legyen.
3:12
Híradó„Még 10 ember lett bejelentve a tudtom nélkül” – számos helyen tartottak megismételt választást
2024. július 7. 18:55

„Még 10 ember lett bejelentve a tudtom nélkül” – számos helyen tartottak megismételt választást

Feszült volt a hangulat vasárnap több településen is, ahol újra választottak. Szegiben például azt figyelték a helyiek, mikor jönnek idegenek szavazni, egy autónyi fiatalt el is zavartak. Itt azért írtak ki új polgármester-választást, mert a voksolás előtti 41 százalékkal nőtt meg a szavazók száma. Jogszabálysértés miatt hat településen ismételték meg vasárnap a polgármester-választást.
1:43
HíradóEzekkel a termékekkel bővült a kötelező jótállás listája
2024. július 7. 18:42

Ezekkel a termékekkel bővült a kötelező jótállás listája

Többek között szemüvegekkel és a háziállat tartáshoz szükséges elektromos eszközökkel bővült a hónap elejétől azoknak a termékeknek a listája, amelyekre kötelező jótállást kell adni. Május 8-tól pedig 10 ezer forint feletti vásárláslásnál 2 év, 250 ezertől pedig 3 év a kötelező jótállás. Az általunk kérdezett optikában azt mondják, a jogi háttér most érte utol azt, amit már évek óta alkalmaznak.
1:53
HíradóTanácsok hőségriadó idejére: Sok folyadék, a déli napsütés kerülése, és éjszakai szellőztetés
2024. július 7. 18:38

Tanácsok hőségriadó idejére: Sok folyadék, a déli napsütés kerülése, és éjszakai szellőztetés

Vasárnap jellemzően még 30 Celsius-fok körül volt a legmelegebb, több helyen azonban 38 fok feletti maximumok is lehetnek a jövő héten. Sok folyadék, a déli napsütés kerülése, és éjszakai szellőztetés – csak néhány tanács a meleg napokra. Sokan már vasárnap is nehezen viselték a hőséget. A Balatonon strandolók szerint most a legjobb az idő. 
2:36
HíradóNézze meg működés közben a szerkezetet, ami visszaadhatja a vakok látását
2024. július 7. 18:32

Nézze meg működés közben a szerkezetet, ami visszaadhatja a vakok látását

Elnyerte az orvostudományi Wolf-díjat Roska Botond Svájcban élő magyar neurobiológus. A Nobel-díj előszobájának tartott elismerést a látás helyreállításában elért eredményeiért kapta, francia tudóstársával megosztva.  A bázeli egyetem professzora az RTL híradónak azt mondta, a díj alkalmas lehet arra, hogy felhívja a figyelmet az időskori vakságra és az általuk kifejlesztett  eljárásra.
3:08
IdőjárásForró hét áll előttünk: a hőségriadó mindegyik fokozatát elérjük majd
2024. július 7. 18:31

Forró hét áll előttünk: a hőségriadó mindegyik fokozatát elérjük majd

Forró hét áll előttünk, az elejétől a végéig mindenhol az országban 30 fok felé emelkedik majd a hőmérséklet, ráadásul pénteken és szombaton néhol már 40 fokot fogunk mérni árnyékban. 2005-ben vezette be a tiszti orvosi szolgálat a hőségriadó fogalmát, jövő héten mindegyik fokozatban lesz részünk, elérjük tehát a legmagasabb fokozatot is, úgyhogy vigyázzanak magukra. 
2:35
Híradó„Az egészet követeljük ezek után” – csaknem 40 óra késéssel indult el az Antalayaba tartó gép Budapestről
2024. július 7. 18:22

„Az egészet követeljük ezek után” – csaknem 40 óra késéssel indult el az Antalayaba tartó gép Budapestről

Csaknem 40 óra késéssel indult el vasárnap reggel Budapestről a törökországi Antalyaba egy charterjárat, ugyanis meghibásodott az egyik hajtóműve. A Budapest Airport szerint a törökök időben tájékoztatták őket, az utasok viszont azt állítják, hogy végig bizonytalanságban voltak. Sokan fel is adták az utat, a 155 utasból végül csak 65-en szálltak vasárnap a gépre.
1:42
HíradóAz idén 50 éves Rubik kocka volt a pécsi fényfesztivál központjában
2024. július 7. 18:07

Az idén 50 éves Rubik kocka volt a pécsi fényfesztivál központjában

Káprázatos fények, álomszerű formák és alakok, ameddig a szem ellát. A nyolcadik pécsi fényfesztiválon óriási tömeg volt kíváncsi a fénykivetítőkkel és lézerrel alkotott fényfestésekre. A közönségdíjra pályázó vetítések mindegyikben szerepel például az idén 50 éves Rubik kocka. Az egész belváros mozivászonná változott a fesztivál idejére. Idén ma utoljára.
2:26
HíradóÚjabb sokkoló videó került elő az Árpád hídi tragédiáról, másodpercekkel az ütközés után készülhetett
2024. július 7. 17:49

Újabb sokkoló videó került elő az Árpád hídi tragédiáról, másodpercekkel az ütközés után készülhetett

Nem igaz, hogy senki sem próbált segíteni az Árpád hídi tragédia túlélőinek – ezt állítja egy szemtanú, aki maga is megállt, és nyugtatni próbálta a sérülteket. Azt mondja, egyértelműen látszott, hogy a Suzukiban senki sem élhette túl az ütközést. Az Árpád hídon hárman vesztették életüket szerda este, miután egy 43 éves férfi forgalommal szemben száguldott egy lopott taxival és balesetet okozott. Az RTL Híradó által megkérdezett igazságügyi szakértő szerint körülbelül 110 kilométer per órás sebességgel mehetett az ámokfutó kocsitolvaj, a Suzuki sofőrjének esélye sem volt elkerülni az ütközést. 
2:37
HíradóVidnyánszky Attila lemondását követeli Molnár Áron, miután a Nemzeti Színházban súlyosan megsérült Szász Júlia cáfolta az igazgató szavait
2024. július 7. 17:47

Vidnyánszky Attila lemondását követeli Molnár Áron, miután a Nemzeti Színházban súlyosan megsérült Szász Júlia cáfolta az igazgató szavait

Vidnyánszky Attila lemondását követeli Molnár Áron színész, miután szombaton a Nemzeti Színházban súlyosan megsérült Szász Júlia cáfolta az igazgató szavait, hogy 5 millió forint kártérítést kapott volna a színháztól. A pontos összegről azóta is vita folyik. A színház vasárnapi közleménye szerint például a színésznő szakszervezeti segélyt is kapott. A Híradónak a szakszervezet elnöke azonban azt mondta, ez egy önsegélyezési forma, amihez a színháznak nincs köze.
2:11
HíradóSzándékosan gyújtottak tüzet Rákosrendezőn
2024. július 7. 17:45

Szándékosan gyújtottak tüzet Rákosrendezőn

Gyújtogatás okozta a hatalmas tüzet Rákosrendező vasútállomáson még áprilisban – tudta meg az RTL Híradó. Értesüléseinket a katasztrófavédelem is megerősítette. A vasúti sínek alátámasztására szolgáló talpfák gyulladtak ki az állomáson, csaknem 40 méteren. A helyszínre érkező tűzoltók 4-es riasztási fokozatot rendeltek el az 5-ös veszélyességi skálán: 19 járművel 50-en siettek a tűzhöz. A farakás órákon át égett, két tűzoltó is megsérült. Kiderült: valaki szándékosan okozott tüzet. A rendőrök büntetőeljárást indítottak, a gyújtogatót még keresik.