VIDEÓ

5:35
Reggeli„Néha szomorú filmeket is kell nézni” – így interjúzik az rtl.hu újságírója a legnagyobb filmes legendákkal
2024. július 19. 11:14

„Néha szomorú filmeket is kell nézni” – így interjúzik az rtl.hu újságírója a legnagyobb filmes legendákkal

Évekig próbálkozott, mire sikerült leszervezni az interjút – Köves Gábornak, az rtl.hu újságírójának ma reggel megjelent egy páros interjúja, amiben az Oscar-díjas Jeff Bridges és a Golden Globe-díjas Stacy Keach beszélnek arról, hogy miért tartják fontos filmnek a Fat Cityt. Az újságíró a Reggeliben nemcsak azt mondta el, hogyan sikerült összehozni a nagy beszélgetést, hanem azt is, hogyan zajlik egy olyan interjú, ahol Jeff Bridges vagy Matthew McConaughey, vagy éppen Woody Allen a beszélgetőpartnere. Azt is elmondta, kire vetné ki a hálóját legközelebb. 
6:18
ReggeliBrutális drágulás: 250 ezer forintot kell fizetni egy átlagos, budapesti albérletért
2024. július 19. 10:18

Brutális drágulás: 250 ezer forintot kell fizetni egy átlagos, budapesti albérletért

Nem csak az eladó, a kiadó lakások terén is áremelkedést hozott a 2024-es év – mondta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője a Reggeliben. De mennyit kell most egy albérletért a fővárosban fizetni? Mi lesz a felvételizőkkel, akik hamarosan megtudják a ponthatáraikat, és elkezdenek az őszi félév előtt lakhatást keresni? Miért emelkedtek az árak? Az elemző minden kérdésre válaszol a videóban. 
6:14
ReggeliSportpszichológus: Egyetlen kiderült gyermekbántalmazásra 25 eltitkolt eset jut
2024. július 19. 9:37

Sportpszichológus: Egyetlen kiderült gyermekbántalmazásra 25 eltitkolt eset jut

Nem egyedi eset, hogy a bántalmazott gyerek nem meri elmondani a vele történteket otthon, és magát hibáztatja a helyzetért – mondta Kovács Kristóf sportpszichológus a Reggeliben. Az áldozathibáztatás kulturálisan is jelen van a társadalomban, ezért a szakember szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek tisztában legyenek azzal, hogy az ilyenekről beszélni kell. És az is fontos, hogy legyen olyan ember az életükben, akinek mernek is beszélni. Hogyan lehet kezelni az ilyen eseteket? Mit érdemes mondani a gyerekeknek? Kiderül a videóból. 
7:31
ReggeliMegszólalt az ügyvéd: ilyen büntetést kaphat a karateedző, aki felrúgott egy kisgyereket
2024. július 19. 9:04

Megszólalt az ügyvéd: ilyen büntetést kaphat a karateedző, aki felrúgott egy kisgyereket

Ha a gyermekbántalmazó karateedző elismeri a bűnösségét, akár 15 napon belül is bíróság elé állhat – mondta Dr. Gerő Tamás ügyvéd a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazási ügyről a Reggeliben. Milyen súlyosbító körülmények lehetnek, milyen büntetést kaphat egyáltalán az edző, ha bíróság elé állítják? Lehet hatása a társadalmi nyomásnak az ügyben? Kiderül a videóból.
5:10
ReggeliUNICEF-szakértő: Van még teendő a magyar gyermekvédelemben
2024. július 19. 8:09

UNICEF-szakértő: Van még teendő a magyar gyermekvédelemben

„Nagyon felkavaró és felháborító a történet. Bízom benne, hogy az igazságszolgáltatás majd elrendezi” – mondta Balás Borbála, az UNICEF gyermekjogi munkatársa a Reggeliben annak kapcsán, hogy napok óta a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás foglalkoztatja a magyar közvéleményt. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy ilyen esetek ne történhessenek meg? Milyen jogi követelményei vannak annak, hogy valaki felügyelő lehessen egy táborban? A szakértő ezt is elmondja a videóban. 
4:24
X-FaktorKétkezi munkát vállalt kényszerből Gáspár Laci és Pápai Joci kamaszként
2024. július 19. 6:27

Kétkezi munkát vállalt kényszerből Gáspár Laci és Pápai Joci kamaszként

Az X-Faktor mentorai és műsorvezetői között vannak olyanok, akik már tinédzserként munkába álltak. Pápai Jocinak a kishúga születése miatt kellett átvennie a családi vállalkozást, Miller Dávid a riporteri állása után a vendéglátásban próbálta ki magát, de Valkusz Milán és Gáspár Laci is megtanulták kamaszként, hogy kemény munka nélkül senkinek nem hullik az ölébe a siker.
5:31
FókuszDamu Roland 8 éves kislánya még sohasem volt nyaralni – Jákob Zoltán őt és anyukáját is befizette egyre
2024. július 18. 21:15

Damu Roland 8 éves kislánya még sohasem volt nyaralni – Jákob Zoltán őt és anyukáját is befizette egyre

Jákob Zoltán túlzás nélkül bármit megvehet, ő Magyarország 39. leggazdagabb embere. Luxusingatlanok, luxusautók, luxusutazás – a fényűzés számára természetes. De a segítségnyújtás is, hiszen van miből. Így nem véletlen, hogy amikor meghallotta, hogy a 2021-ben elhunyt Damu Roland 8 éves kislánya még sohasem volt nyaralni, tudta, hogy segítenie kell. A megható ajándékról a Fókusz kamerái előtt mesélt Jákob Zoltán milliárdos, és Damu Roland özvegye, Edina.
4:47
FókuszGéppuskalábú ugrókötelesek lepték el az egri várat –magyarok is döntőbe jutottak a kötélugró-Eb-n
2024. július 18. 20:12

Géppuskalábú ugrókötelesek lepték el az egri várat –magyarok is döntőbe jutottak a kötélugró-Eb-n

Nem csak villámtempóban mozognak, de akár kézen is állnak kötélhajtás közben az idei Kötélugró Európa-bajnokság 800 versenyzője, akik 12 országból érkeztek Egerbe, a sportág legfontosabb eseményére. Magyarország ugrókötél-nagyhatalomnak számít, a döntő hétvégén lesz és több versenyszámba is bejutottak a magyar versenyzők, így nem csak egy újabb világrekordnak, de az aranyérmeknek is szurkolhatunk.   
7:26
FókuszA turizmusra is hat a klímaváltozás: egyre többen menekülnek északra a nyári hőség elől
2024. július 18. 20:10

A turizmusra is hat a klímaváltozás: egyre többen menekülnek északra a nyári hőség elől

Egész Európa szenved a kánikulában, Görögországon halálos hőhullám söpör végig, az Adriai-tenger vízhőmérséklete pedig minden korábbi rekordot megdöntött. Dacára a 40 fok feletti hőségnek, a legtöbb embernek még mindig a déli országok jelentik a nyaralást, de már az északi országok is kezdenek képbe kerülni, mondta a Fókusznak Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő, akivel arról beszélgettünk, milyen egy skandináv „coolcation”.
8:02
Fókusz„Felállított, kaptál egy gyomrost, összeestél” – volt tanítványa szerint mindennapos volt a bántalmazás a gyerekfelrúgó edzőnél
2024. július 18. 19:11

„Felállított, kaptál egy gyomrost, összeestél” – volt tanítványa szerint mindennapos volt a bántalmazás a gyerekfelrúgó edzőnél

A hét és fél éves Roli napokig magában tartotta, hogy bántalmazták, még édesanyjának sem mert róla beszélni. A karatemester a szolnoki kalandparkban rúgta fel a kisfiút, majd percekig magára hagyta a földön, sőt az anya beszámolója szerint utána még verbálisan is abuzálta a gyereket. Az édesanya minderről csak akkor értesült, amikor kikerült a felvétel az internetre. A jászberényi karateegyesület vezetőjének korábbi tanítványa szerint nem ez az első eset, hogy a férfi fizikailag bántalmaz és megaláz egy gyermeket. Hagyó Márton azt mondta a Fókusznak, ezek már több éve is mindennaposak voltak az óráin. A férfi felkavaró részleteket árult el az edző módszereiről.
2:35
HíradóLázár János szerint az önkormányzatok 4,5 milliárd forinttal tartoznak a Volánnak
2024. július 18. 18:51

Lázár János szerint az önkormányzatok 4,5 milliárd forinttal tartoznak a Volánnak

Négy és fél milliárd forinttal tartoznak önkormányzatok a Volánnak – állítja Lázár János. A közlekedési miniszter közösségi oldalán arról írt: ebből a pénzből 45 új buszt vásárolhattak volna. Ez az az összeg, amelyet szerinte nem fizettek meg települések a Volánnak a helyi közösségi közlekedés üzemeltetéséért. Hódmezővásárhely is érintett. A város polgármestere, Márki-Zay Péter úgy reagált: az adósság jelentős része éppen akkor keletkezett, amikor Lázár János volt a település vezetője. A közlekedési minisztérium szerint Márki-Zay Péter állítása nem igaz.
2:07
Híradó1,4 milliárd euróért javítottak a Szajna vízminőségén – így készülnek a jövő héten kezdődő párizsi olimpiára
2024. július 18. 18:44

1,4 milliárd euróért javítottak a Szajna vízminőségén – így készülnek a jövő héten kezdődő párizsi olimpiára

Az utolsó simításokat végzik a jövő héten kezdődő párizsi olimpia előtt. A legtöbb helyen készen állnak a lelátók és lezárták a főbb útvonalakat is. A francia fővárosba mintegy 10 millió látogatót várnak az ötkarikás játékok idejére, de a szervezést még mindig több kritika éri. Úgy tűnik, a kórokozókat sikerült határérték alá szorítani a Szajna vizében, ahol néhány versenyszámot rendeznének, de a folyó egy jelentősebb esőzéskor újra szennyezetté válhat.
1:47
HíradóFelfüggesztett börtönt kaphatnak azok böllérek, akik élve perzseltek meg egy disznót a nyíregyházi böllérfesztiválon
2024. július 18. 18:42

Felfüggesztett börtönt kaphatnak azok böllérek, akik élve perzseltek meg egy disznót a nyíregyházi böllérfesztiválon

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség arra a két férfira, akik maguk is elismerték, hogy élve perzseltek meg egy disznót a tavalyi nyíregyházi böllérfesztiválon. Az állat borzasztó szenvedésen mehetett keresztül, az ügyészség ezért állatkínzás miatt emelt vádat. Korábban a főszervező azt állította, mindez csak rágalom. Az RTL Híradó most hiába kereste.
1:50
HíradóMátészalkán egy ház teteje gyulladt ki, Orosházán diónyi jégdarabok estek
2024. július 18. 18:40

Mátészalkán egy ház teteje gyulladt ki, Orosházán diónyi jégdarabok estek

Mátészalkán egy ház tetejébe csapott a villám, ami kigyulladt, Orosházán diónyi jégdarabok estek, Mórahalmon pedig vezetéket szakított le egy letört faág. A Dunától keletre több helyen hatalmas vihar volt az éjszaka, ami több megyében is károkat okozott. A kánikulát azonban még ez sem űzte el. Hogy mikor várható enyhülés arról az RTL meteorológusa beszélt a fenti videóban!
1:41
HíradóRengeteg baleset történt az elmúlt 24 órában, többen figyelmetlenebbek a kánikulában
2024. július 18. 18:40

Rengeteg baleset történt az elmúlt 24 órában, többen figyelmetlenebbek a kánikulában

Rengeteg baleset történt az elmúlt órákban szerte az országban. Meghalt egy nő, amikor egy kisbusz árokba borult az M1-es autópályán hajnalban. Szerdán hét ember sérült meg abban a balesetben, amelyben négy autó ütközött Pilisvörösváron. Szintén szerdán három ember sérült meg súlyosan, amikor autójukkal fának csapódtak Mindszenten. A hajnali órákban egy dinnyeszállító teherautó borult fel a 47-es főúton, a sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett.
2:19
HíradóA szülők saját ventilátorokat vittek a Debreceni Gyermekklinika kórtermébe, de így is 32 fok volt
2024. július 18. 18:19

A szülők saját ventilátorokat vittek a Debreceni Gyermekklinika kórtermébe, de így is 32 fok volt

Leállt a daganatos betegek sugárkezelése Miskolcon, mert elromlott a klíma. Száznegyvenen hétfőtől hiába várják a kezelést. A kórháznál azt írták, a kezelések kedden indulhatnak újra. A Debreceni Gyermekklinikára pedig szülők vittek be ventilátorokat és léghűtőket. Azt mondták az RTL Híradónak, hogy elviselhetetlen meleg van a kórtermekben. Az elmúlt napokban számos kórházról beszámoltunk, ahol tönkrement a klíma, volt, ahol műtéteket kellett elhalasztani.
2:43
HíradóReagált a kormány a gyereket felrúgó karateedző kitüntetésére
2024. július 18. 18:17

Reagált a kormány a gyereket felrúgó karateedző kitüntetésére

Akár börtönbe is kerülhet az a karateedző, aki a felrúgta a Szolnoki Kalandparkban a 7 éves kisfiút. Erről Tuza Péter ügyvéd beszélt az RTL Híradónak. Szerinte a nyomozóhatóság azt is vizsgálni fogja, hogy a férfi korábban követett-e el hasonló bűncselekményt. Ha igen, az súlyosbító körülménynem számít. A Magyar Karate Szakszövetség szerint nem méltó a sportághoz az, amit tett, ezért fegyelmi vizsgálatot indítottak, aminek lezártáig a férfi nem tarthat edzéseket. Novák Katalin, korábbi család- és ifjúságügyért felelős államtitkár életműdíjjal tüntette ki, a kormány most elárulta, mi lehet ennek a sorsa. 
2:42
HíradóMásfél liter vizet a fejére öntött és fölrángatta, hogy mi vagy te, lány? – nem hagyta annyiban a történteket a kalandparkban gyereket felrúgó edző
2024. július 18. 17:57

Másfél liter vizet a fejére öntött és fölrángatta, hogy mi vagy te, lány? – nem hagyta annyiban a történteket a kalandparkban gyereket felrúgó edző

Tóthné Nagy Judit az RTL Híradónak beszélt először nyilvánosság előtt arról, mit érzett, amikor meglátta a Szolnoki Kalandparkban készült felvételt arról, ahogyan a karateedző felrúgja kisfiát. Az anyuka arról is beszélt, mióta kiderült a bántalmazás, több tucatnyian keresték meg azzal, hogy őket vagy a gyereküket is bántotta az edző. Az édesanya azt is szeretné, ha a bántalmazó személyesen kérne tőlük elnézést, mert a kisfiú még mindig azt hiszi, hogy megérdemelte, amit kapott. 
3:02
IdőjárásAggasztó rekord: már egy hete legalább 40 Celsius-fokos a hőmérséklet a Dél-Alföldön
2024. július 18. 17:56

Aggasztó rekord: már egy hete legalább 40 Celsius-fokos a hőmérséklet a Dél-Alföldön

Már tizenegyedik napja tart a hőhullám, számos hőmérsékleti rekord dőlt meg. Nemcsak a maximum-, hanem a minimum-hőmérséklet rekordja is, a hajnalok is rekord enyhék. Ami aggasztó, hogy már zsinórban a hetedik napja éri el legalább kerekítve a 40 Celsius-fokot a hőmérséklet a Dél-Alföldön. Három tizedfokkal múltuk alul az abszolút melegrekordot, Kelebián 41,6 fokig forrósodott fel a levegő, ami mindössze 3 tizeddel volt a 2007-ben Kiskunhalason mért 41,9 foktól, ami a valaha mért legmagasabb hőmérséklet Magyarországon.
2:33
HíradóCsaknem minden harmadik vonat késett a hőségriadó miatt, miközben a Volán forgalma nőtt
2024. július 18. 17:37

Csaknem minden harmadik vonat késett a hőségriadó miatt, miközben a Volán forgalma nőtt

Több mint tízezer vonat késett, 500 pedig el sem indult a hőségriadó első 10 napjában – ezt a MÁV árulta el az rtl.hu kérdésére. A szakszervezet szerint a karbantartásokon spórolnak az állami vasúttársaságnál. A MÁV napok óta arra figyelmezteti a forróságra érzékenyeket, hogy halasszák el utazásukat vagy üljenek a légkondicionáltabb buszokra. A Volán egyes jártainak forgalma 30%-kal emelkedett.
1:43
HíradóRács mögött a taxis maffia tagjai, Budapest forgalmas helyeiről kergették el a konkurenciát
2024. július 18. 16:53

Rács mögött a taxis maffia tagjai, Budapest forgalmas helyeiről kergették el a konkurenciát

Több, független szolgáltatónál dolgozó taxist is megfenyegetett három férfi Budapest frekventált pontjain. A gyanú szerint volt, hogy erőszakkal küldték el őket a drosztokról, amiket valósággal kisajátítottak maguknak. Egy, az RTL Híradó birtokába került felvételen is látni, ahogyan fenyegetőznek. A rendőrök most fogták el a banda vezetőjét és két társát, akiket már letartóztattak. 
9:03
Videó„Azt hittem, ott csuklok össze, mert én erről semmit nem tudtam” – megszólalt a kalandparkban felrúgott kisfiú édesanyja
2024. július 18. 12:11

„Azt hittem, ott csuklok össze, mert én erről semmit nem tudtam” – megszólalt a kalandparkban felrúgott kisfiú édesanyja

A kisfiú először semmit nem mondott neki a bántalmazásról, és bár a karateedzővel találkozott az eset után, ő sem vallott színt az anyukának arról, hogy mit tett a kisfiúval, mindössze annyit mondott, hogy „volt egy kis összeröffenésük, de rendezték”. Az internetre kikerült felvételből tudta meg a nő, hogy mi történt a szolnoki kalandparkban. Rosszul lett attól, amit látott, és azt szeretné, ha a férfi a szeme láttára kérne bocsánatot a gyerekétől, aki máig magát hibáztatja azért, amiért az edzője felrúgta. 
8:05
ReggeliNem mindenkinek kikapcsolódás a nyaralás, jócskán próbára teheti a személyiségünket
2024. július 18. 11:34

Nem mindenkinek kikapcsolódás a nyaralás, jócskán próbára teheti a személyiségünket

A Balaton az emlékek tengere, ahol felerősödnek az érzékek, jók és rosszak egyaránt. F. Takács István pszichológus elmondta a Reggeliben, hogy a helyeknek nagyon fontos szerepe van az életünkben, az identitásunkat is meghatározzák. Élményt, érzést, biztonságot nyújtó kötődést jelentenek. Sokaknak egy-egy nyaralás azonban próbára teheti a párkapcsolatát vagy családi rendszerét is a megváltozott napirend és a felborult bioritmus miatt, és konfliktusok forrása is lehet. A reggeliben arról is szó volt, hogyan tudjuk magunkból mégis előhozni a spontán gyereket, és élvezhetjük minden pillanatát.
6:22
ReggeliJakupcsek Gabrielláék rózsaszín hajóval süllyedtek el a Balatonon
2024. július 18. 11:20

Jakupcsek Gabrielláék rózsaszín hajóval süllyedtek el a Balatonon

A műsorvezetőnek Zamárdiban van a székhelye, 30 éve minden nyáron a Balatonon töltik a nyarakat. Mikor férjével megismerkedtek, a férfinak volt egy rózsaszín, 4 méteres Campari Soda nevű hajója, amibe bár rögtön beleszeretett a műsorvezető, a hajó elsüllyedt. Lánya éppen most kezdi a vitorlástábort, ő pedig a Balatonon anyaggyűjtést végez könyveihez. A Reggeliben felelevenítette a Sió tévés időszakot is.  
9:48
ReggeliA Pogány Madonna, Zimmer Feri, Tüskevár – íme a legjobb filmek a Balatonról
2024. július 18. 8:18

A Pogány Madonna, Zimmer Feri, Tüskevár – íme a legjobb filmek a Balatonról

A Balaton, amellett, hogy az egyik legkedveltebb hazai turisztikai célpont, fontos részévé vált a kultúrának is: versek, regények és filmek garmadája dolgozza fel, de legalábbis szerepelteti legnagyobb tavunkat, hol főszereplőként, hol csak hangulatos háttérként. Érdekes, hogy magáról a Kékszalagról még nem készült film, ezt a lehetőséget még nem aknázta ki senki. Dudás Viktor filmszakértővel elevenítettük fel a Balaton inspirálta kultikus filmeket.
7:46
ReggeliAz árak nem alacsonyak, de messze nincs akkora drágulás a Balatonon, mint tavaly
2024. július 18. 8:07

Az árak nem alacsonyak, de messze nincs akkora drágulás a Balatonon, mint tavaly

A Kékszalag verseny sok magyart vonz, hozzáértőket és laikusokat egyaránt. Nemrég bejárta a sajtót az a hír, hogy pár üdítőért és bundás kenyérért 48 ezer forintot számláztak ki a Balatonnál. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke azt mondja, ez azért nem jellemző, extrém esetnek számít. Sőt, sok szálloda például ugyanolyan áron árul szobákat, mint tavaly. A tervezett 10 százalékos áremelkedésből sok helyen csak 3-5 százalék tudott megvalósulni.