VIDEÓ

4:32
FókuszEddig nem látott felvétel VV Dorkáról
2024. július 17. 21:21

Eddig nem látott felvétel VV Dorkáról

Jövő hét vasárnap érkezik a ValóVilág fináléja, de addig még számtalan izgalmas esemény lesz a villában. Például még legalább négy játékosnak véget ér a játék, ráadásul éppen a célegyenesben. Az egyik párbajozó VV Dorka lesz. A Fókusz stábja két és fél hónapja őrizgeti azokat az interjúkat, ahol a villalakók legféltetteb titkaikat is elárulták. Hogy hogyan látta magát konfliktushelyzetben Dorka, kiderül a fenti videóból.
10:04
FókuszSchóbert Lara: Be akarom bizonyítani, hogy igenis magam csináltam ezt az egészet végig, és nem anyuci vagy apuci vette meg
2024. július 17. 20:31

Schóbert Lara: Be akarom bizonyítani, hogy igenis magam csináltam ezt az egészet végig, és nem anyuci vagy apuci vette meg

Schóbert Lara önmagának és az embereknek is bizonyítani akar, hogy mindenki láthassa, teljesítményét nem a szülei pénztárcájának, hanem csakis saját magának köszönheti. Földes Eszter is nyerni akar, ehhez viszont mindenkit meg kell vernie. Pap Dorci még soha semmit sem nyert, ezért húzná most be a Sztárboxot. Halastyák Fanni, vagy művésznevén Nemazalány azt mondta, a nagy szája miatt vállalta be a műsort. Íme a Sztárbox 8 női versenyzője, akik idén két súlycsoportban mérettetik meg magukat. 
8:29
Fókusz„Sok áldozattal jár” – ismét költöznek Valkó Eszterék
2024. július 17. 20:20

„Sok áldozattal jár” – ismét költöznek Valkó Eszterék

Egy élet felszámolása, majd újrakezdés egy idegen helyen azért nem csak móka és kacagás. Valkó Eszter, az RTL egykori műsorvezetője feladta televíziós munkáját, és férje, Radócz Péter után költözött ki Hollandiába. Péter akkor ott kapott állást. Most újabb nagy költözés vár rájuk, csakúgy, mint mikor 2018-ban elköltöztek Magyarországról, most is összepakolják mindenüket, hiszen Eszter férje ezúttal Svájcban kapott munkát. Most azonban minden más, hiszen már egy közös gyermeke is van a párnak.
6:07
FókuszSemmi szégyenérzet nincs benne – ahogy jött, úgy távozott Speed Budapestről
2024. július 17. 20:14

Semmi szégyenérzet nincs benne – ahogy jött, úgy távozott Speed Budapestről

Titokban érkezett Budapestre a világ egyik leghíresebb influenszere. A 19 éves IShowspeed, felforgatta a főváros utcáit kedd este. Több száz, szinte extázisban lévő rajongója követte, ahogy kiabálva végigsöpört a belvároson, mindenhol óriási feltűnést keltve. Négy biztonsági emberével és a hatalmas tömeggel egy étterembe is bement, ahol úgy kóstolta meg a gulyást, mint soha senki.
4:53
FókuszA kalandparkban felrúgott kisfiú esete gyermekbántalmazás a szakértő szerint
2024. július 17. 20:10

A kalandparkban felrúgott kisfiú esete gyermekbántalmazás a szakértő szerint

Brutális videót posztolt nemrég a Szolnoki Városüzemeltetés: a kalandpark felvételén látszik, egy csapat sisakos gyerek próbálgatja a park játékát, míg a felvétel másik oldalán egyszercsak karjánál fogva rángat elő egy kisfiút egy nevelő, majd egyetlen mozdulattal úgy felrúgja a gyereket, hogy az karjára és fejére esik, majd mozdulatlanul kuporog a földön. A felvételen a férfi otthagyja, és senki más sem siet a segítségére. Időközben kiderült, egy jászberényi sportegyesület táboroztatta a gyerekeket a kalandparkban, és a vezetője rúgta meg a kisfiút. Egyik társa elpanaszolta az esetet az anyukájának. Az esetről a Fókuszban egy gyermekjogi szakértő is megszólal, aki szerint a látottak minden értelemben bántalmazásnak minősülnek. További részletek a fenti videóban.
3:21
HíradóHatározatban figyelmeztet az EU: Magyarországnak szembe kell néznie Orbán moszkvai látogatásának következményeivel
2024. július 17. 19:13

Határozatban figyelmeztet az EU: Magyarországnak szembe kell néznie Orbán moszkvai látogatásának következményeivel

Határozatban ítélte el Orbán Viktor moszkvai látogatását az új Európai Parlament, a magyar miniszterelnök által alapított új frakciót pedig karanténba zárták, ami azt jelenti, hogy semmilyen vezető pozíciót nem kaphatnak. Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke egyik döntéssel sem ért egyet. Szerinte ugyanis csak a magyar kormányt kellene büntetni, nem Magyarországot. 
2:15
HíradóA republikánusok szerint a merénylet után már semmi sem állhat Trump és a Fehér Ház közé
2024. július 17. 19:05

A republikánusok szerint a merénylet után már semmi sem állhat Trump és a Fehér Ház közé

Győzelmi hangulatban zajlott a republikánus párt jelölőgyűlésének második napja. A résztvevők szerint a sikertelen merénylet után már semmi nem állíthatja meg Donald Trumpot a Fehér Házba vezető úton. A hatalomba visszatérni készülő elnökjelölt mögé egységesen beállt az egész párt: nem csak korábbi bírálói biztosították támogatásukról, hanem még egy bulldog is – igaz, ez utóbbi gazdája közvetítésével. 
2:30
HíradóMilliós jutalmat szavaztak meg maguknak Pesterzsébeten a fideszes és ellenzéki képviselők
2024. július 17. 19:04

Milliós jutalmat szavaztak meg maguknak Pesterzsébeten a fideszes és ellenzéki képviselők

Négymilliós jutalmat szavaztak meg a polgármesternek fideszes és ellenzéki képviselők Pesterzsébeten. A bizottsági elnökök bérét is megemelték 70 százalékkal. Erről a Telex írt először. A Párbeszéd képviselője szerint mindez rossz fényt vet a kerületre. A polgármester szerint viszont indokolt volt a béremelés, és ő is megérdemli a prémiumot. 
1:56
HíradóA Micimackó klasszikusát idézte a pocakos betörő, aki egy pici ablakon mászott be egy mobilszervízbe
2024. július 17. 19:00

A Micimackó klasszikusát idézte a pocakos betörő, aki egy pici ablakon mászott be egy mobilszervízbe

Egy parányi ablakon préselte be magát egy pocakos betörő egy debreceni mobilszervízbe szombat este. A bejárati ajtó üvegét ütötte be ököllel, azon kúszott be. Odabent mindent felforgatott, de elvinni végül semmit nem tudott, mert valaki meglátta és hívta a rendőröket. Ők parancsolták ki nagy nehezen az üzletből. A szűk résen emelték ki. Lopás miatt eljárás indult ellene. 
2:48
HíradóŐsztől még többet fizethetünk a kenyérért
2024. július 17. 18:54

Ősztől még többet fizethetünk a kenyérért

Kenyérdrágulás jöhet ősszel, mivel a liszt ára 10-15 százalékkal emelkedhet már a jövő hónapban a Gabonaszövetség szerint, mert gyenge lett a búzatermés az országban. A kevés jó minőségű gabonáért nagy a verseny, ami felhajtja az árát. Az RTL Híradónak nyilatkozó pékség vezetője viszont azt mondta: egy újabb áremelkedést nem tudnak áthárítani, mert a vásárlók ennél többet már nem hajlandóak fizetni a kenyérért.
2:29
Híradó32 Celsius-fokos steril boxokban fekszenek a gyerekek a transzplantációs osztályon a Szent László Kórházban, mert elromlott a klíma
2024. július 17. 18:38

32 Celsius-fokos steril boxokban fekszenek a gyerekek a transzplantációs osztályon a Szent László Kórházban, mert elromlott a klíma

Elromlott a klíma a Szent László Kórház transzplantációs osztályán, az úgynevezett steril szobákban. Erről az RTL Híradó egyik nézője számolt be, akinek a kislányát jelenleg is a kórházban kezelik. Szerinte a 2x2 méteres boxokban 32 Celsius-fokban „főnek a beteg gyerekek”. A kórház azt állítja, a klíma csak szerdán romlott el, és a javításával hamarosan végeznek. Hasonló problémákkkal más kórházak is küzdenek, sok helyen pedig egyáltalán nincs légkondicionálás. Az orvosi kamara szerint a hőhullámok miatt minden kórházi osztályt és kórtermet klimatizálni kellene.
3:20
HíradóSzüleinek sem merte elmondani a szolnoki kalandparkban felrúgott kisfiú, mi történt vele
2024. július 17. 18:31

Szüleinek sem merte elmondani a szolnoki kalandparkban felrúgott kisfiú, mi történt vele

Karateedző rúgott fel egy 7 éves kisfiút a szolnoki kalandparkban. A múlt csütörtökön történt megrázó esetről felvétel is készült. A gyerekek egy jászberényi küzdősportegyesület táborával mentek el a kalandparkba, ahol egyiküket bántalmazta az edző. Kirúgta a lábát, amitől fejjel a földre esett. Volt rajta bukósisak, így nem esett komoly baja. Az egyesület vezetője délután közölte: bocsánatot kér, és minden tisztségéről lemond. Úgy tudjuk: a kisfiú először el sem mondta otthon, mi történt; magát okolta. Az ügyben eljárás indult.
2:45
HíradóÁramkimaradások lehetnek Magyarországon a hőség miatt?
2024. július 17. 17:53

Áramkimaradások lehetnek Magyarországon a hőség miatt?

Áramkimaradások is lehetnek, olyan terhelés éri az áramhálózatot a hőség miatt. Kedden is rekordot döntött az villamosenergia-fogyasztás: 7036 megawattot használtak el az emberek. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a hálózatot nem ilyen forró nyarakra tervezték. A magyar villamosenergia-hálózat üzemeltetője azt mondta, vannak tartalékkapacitások, a rendszert pedig folyamatosan fejlesztik.
1:32
HíradóKépek a halálos balesetről: a dinnyeszállító kisteherautó eleje teljesen megsemmisült, amikor kamionnal találkozott
2024. július 17. 17:38

Képek a halálos balesetről: a dinnyeszállító kisteherautó eleje teljesen megsemmisült, amikor kamionnal találkozott

A sofőr meghalt, amikor kisteherautójával alácsúszott egy kamionnak Akasztó határában. A dinnyéket szállító kisteherautó Solt felé tartott, amikor egy balkanyarban átsodródott a szemközti sávba, ahol fél frontálisan ütközött össze egy szerb kamionnal. A 62 éves sofőr a helyszínen meghalt, utasa és a kamion sofőrje is súlyosan megsérült.
2:09
HíradóHoltan találtak hat külföldi vendéget egy bangkoki luxushotelben: ez állhat a háttérben
2024. július 17. 17:27

Holtan találtak hat külföldi vendéget egy bangkoki luxushotelben: ez állhat a háttérben

Ciánmérgezés végezhetett hat külföldivel egy bangkoki luxusszállodában. A vietnámi származású áldozatok rejtélyes körülmények között haltak meg, holttestükre a személyzet talált rá. Az ujjlenyomatok szerint rajtuk kívül más nem járt a szobában, így a rendőrség azt gyanítja, a gyilkos is az áldozatok között lehet. A hozzátartozók elmondása alapján a tragédia hátterében egy adósság-vita állhat.
2:47
HíradóTengerparti nyaralásokat választott a NER-elit: Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc is posztolt a vakációról
2024. július 17. 17:26

Tengerparti nyaralásokat választott a NER-elit: Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc is posztolt a vakációról

Várjuk Putyint és Trumpot. Késnek – ezzel a szöveggel posztolt Orbán Viktorral közös képet egy horvát étterem tulajdonosa. A kép szerint a magyar miniszterelnök idén Vis szigetén vakációzik. Tengeri nyaralást választott Mészáros Lőrinc is, akit a 444.hu egyik olvasója a családjával együtt Monacoban fotózott le. Épp ott, ahol a részben állami tulajdonú MBH lízingcégéhez tartozó Rose D'or nevű luxusjacht is horgonyzik. Hadházy Ákos szerint a NER-elit szembeköpi a magyarokat. 
1:46
HíradóGyerekei hőse lett az buszvezető, aki szolgálatban mentette meg egy nő életét
2024. július 17. 17:11

Gyerekei hőse lett az buszvezető, aki szolgálatban mentette meg egy nő életét

Egy szolgálatban lévő buszvezetőnek köszönheti életét egy budapesti nő, akinek még kedden az utcán megállt a szíve. A buszvezető gondolkodás nélkül megállt és elkezdte az újraélesztést. Közben a mentőket is értesítették, a mentésirányító instrukciókkal segített. A nőt végül stabil állapotban vitték kórházba. Megmentője családanya, gyerekei hősnek tartják.
1:17
HíradóÁlcázási mesterkurzus: csak a fejét takarta el a betörő, az arcát nem – felvette a kamera
2024. július 17. 16:40

Álcázási mesterkurzus: csak a fejét takarta el a betörő, az arcát nem – felvette a kamera

Fejére húzott pólóban tört be egy férfi a városligeti légballon melletti kávézóba, mindezt kamerák rögzítették. A betörő 300 ezer forintot vitt el a kasszából és egy telefont is ellopott. Az arcát azonban nem takarta el a pólóval, így van olyan felvétel, amin felismerhető. A kávézó tulajdonosa azt reméli, hogy gyorsan a nyomára akadnak.
7:12
Reggeli„Végre olyan testet látok a tükörben, amit szeretek” – 17 kilót dobott le a Sztárbox miatt
2024. július 17. 12:20

„Végre olyan testet látok a tükörben, amit szeretek” – 17 kilót dobott le a Sztárbox miatt

Horváth Tamás énekes a könnyű súlycsoportban mérkőzik majd meg a hamarosan képernyőre kerülő Sztárboxban. A felkészülést 95 kilósan kezdte, teljes életmódváltáson esett át, és a Reggeliben azt mesélte, már azzal rengeteget nyert, hogy egészségesnek érzi magát, és végre tetszik neki, amit a tükörben lát. Azt mondja, nem fél senkitől és a győzelemre hajt.
1:53
ReggeliEd Sheeran, Sziget Fesztivál, balett – ütős lesz a nyár második fele
2024. július 17. 11:36

Ed Sheeran, Sziget Fesztivál, balett – ütős lesz a nyár második fele

Kortárs elegancia és Csajkovszkij: A hattyúk tava balettelőadás július 20-án érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színházba. Szintén július 20-án lép fel Ed Sheeran a Puskás Arénában, előtte Calum Scott játszik majd. A koncerten a többszörös Fonogram-díjas énekesnő, Zséda is színpadra lép majd. És az idei év sem telhet el Magyarország legnagyobb zenei összművészeti fesztiválja, a Sziget nélkül. Augusztus 7-12. között garantáltan számíthatunk a Hajógyári-szigeten a világ minden részéről összesereglett színes közönségre, és természetesen változatos programkínálatra. Idén rengeteg fellépő között készülhetünk Martin Garrix, Sam Smith és Azahriah koncertjeire is.
4:29
Reggeli„Leszakadt az arcunk tőle” – Gál Petra Ed Sheeran koncertjén járt Gdanskban
2024. július 17. 11:24

„Leszakadt az arcunk tőle” – Gál Petra Ed Sheeran koncertjén járt Gdanskban

Gál Petra, a Fókusz műsorvezetője vőlegényével nézte meg Ed Sheeran elképesztően látványos show-ját Lengyelországban, és a Reggeliben mesélt élményeiről. Például arról, hogy életében nem látott még ilyen technikát. Ugyanakkor lenyűgözőnek tartja, hogy egy szál gitárral is képes elvarázsolni 60 ezer embert a világsztár. Szombaton Budapesten ad koncertet Ed Sheeran a Puskás Arénában.  
3:03
SztárboxLola szerint a ringben nincs helye bocsánatkérésnek
2024. július 17. 10:57

Lola szerint a ringben nincs helye bocsánatkérésnek

A Sztárbox edzései óriási kihívást jelentenek számára, Lola mégis azt érzi, hogy rengeteget kapott a sporttól, erősebbnek látja most magát, mint eddig bármikor. „Próbálom kegyetlenül megtolni” – mondta az énekesnő, aki úgy próbálja elkerülni a stresszt, hogy mindig csak az adott napra koncentrál: legyen szó többórás edzésekről, technikázásról vagy éppen kesztyűzésről, mindent belead. Lola szerint először megütni valakit borzalmas érzés, azonban idővel be kellett látnia, hogy a ringben nincs helye a bocsánatkérésnek. Extra videónkban arról is mesél, hogyan és miért vehetett részt bokszedzésen Dubajban.
3:35
SztárboxDér Heni még szoptatott, amikor elkezdte a felkészülést a Sztárboxra
2024. július 17. 10:57

Dér Heni még szoptatott, amikor elkezdte a felkészülést a Sztárboxra

Bár Dér Heni életében mindig is fontos szerepet töltött be a mozgás, a küzdősportokat igyekezett elkerülni, úgy gondolta, nem passzolnak a vérmérsékletéhez. A Sztárboxban azonban kihívást látott, ezért belevágott a műsorba. Az edzéseken több dologgal is szembesülnie kellett: eleve máshogy kezdhetett neki a munkának, mert a felkészülés elején még szoptatta akkor öt hónapos kislányát. Emellett pszichésen arra is fel kellett készülnie, hogy meg kell ütnie az ellenfeleit, ami még az edzőjével sem ment könnyen. Az énekesnő extra videónkban azt is elárulta, hogy kik azok a hírességek, akikkel szívesen ringbe szállna.
1:49
SztárboxHódi Pamela: Ha nekem kell ütni, attól szerencsére nem ijedek meg
2024. július 17. 10:57

Hódi Pamela: Ha nekem kell ütni, attól szerencsére nem ijedek meg

Hódi Pamela már az első széria elindulása előtt elgondolkodott rajta, hogy szeretné próbára tenni magát a Sztárboxban, azonban akkor még úgy érezte, hogy nem jött el az ideje. Az idei évadra azonban minden megváltozott: az edzéseket nagyon jól bírja, és csalódna magában, ha alulmaradna a meccsein. Egyetlen gondja van csupán, egyelőre még nem tudta megfogadni azt a tanácsot, amit kislányának adott: ha valaki sokat tesz a céljáért, de nem úgy sikerül, ahogy szeretné, akkor nincs mit szégyellnie. Ezt a ringben még neki is tanulnia kell.
1:55
SztárboxSápi Vivien: Nagyon motivál, amikor megütnek
2024. július 17. 10:57

Sápi Vivien: Nagyon motivál, amikor megütnek

A Sztárbox előtt Sápi Vivien egyszer sem próbálta ki magát a küzdősportok világában, ennek ellenére már az első bokszedzése után azt érezte, hogy ezt neki találták ki. Olyan magabiztosságot kapott, amit korábban sosem érzett a hétköznapokban, „soha nem gondoltam volna, hogy van egy ilyen vadabb oldalam” – fogalmazott. Az elmúlt hónapokban leginkább csak ennek él, és a pofonoktól sem riad vissza, ugyanis minden egyes ütés arra motiválja, hogy még többet tanuljon. Az rtl.hu-nak adott interjúban azt is elárulta, kikkel küzdene meg szívesen a ringben.
1:45
SztárboxPap Dorci a kemény bokszedzések után a lábait sem bírja megmozdítani
2024. július 17. 10:57

Pap Dorci a kemény bokszedzések után a lábait sem bírja megmozdítani

Pap Dorci számára nem volt teljesen ismeretlen a boksz, ugyanis unokatestvére már akkor ezt a sportot űzte, amikor ő még kislány volt. Dorci éppen ezért többször is kacérkodott a gondolattal, hogy ő is kipróbálja magát a ringben, arra azonban sose gondolt volna, hogy versenyszerűen űzi majd a bokszot. Most úgy érzi, ez a legjobb mozgásforma, ami minden testrészt alaposan megmozgat. A kemény edzések már most teljesen átalakították az életét, mégis az ütések okozták a legnagyobb kihívást számára.
2:18
SztárboxFöldes Eszter a Sztárboxról: Magától értetődő, hogy itt vagyok
2024. július 17. 10:57

Földes Eszter a Sztárboxról: Magától értetődő, hogy itt vagyok

Az előző évadban Földes Eszter fellépőként tapasztalta meg a Sztárbox atmoszféráját, és már akkor ezt érezte, hogy neki köze van ehhez. Naponta három-négy órát készül a versenyre, és bár eleinte problémát jelentett számára, hogy megüssön valakit, később megértette, milyen erők és törvények működnek a ringen belül, és már van elképzelése arról, hogy miről szól az ökölvívás. Bár nem tart a sérülésektől, videónkból kiderül, melyik testrészét félti mégis egy kicsit.
1:58
Sztárbox„Nemazalány”: Érzések kavalkádja van bennem a boksszal kapcsolatban
2024. július 17. 10:57

„Nemazalány”: Érzések kavalkádja van bennem a boksszal kapcsolatban

Nehéz időszakon van túl a „Nemazalány” művésznéven ismertté vált Halastyák Fanni, aki egyszerre fél, izgul és várja is, hogy ringbe lépjen a Sztárboxban. Az énekesnő-rapper edzései jó hangulatban telnek, ugyanakkor tisztában van vele, hogy még meg kell haladnia a korlátait. Nehéz számára mentálisan felkészülni a megméretésre, hiszen számos más területen is helyt kell állnia a sport mellett, de szerencsére párja, az egykori ValóVilág-szereplő Fenyvesi Barna mindenben támogatja.
2:17
SztárboxSchóbert Lara még pofont kapni is szeret, és megszállottan készül a Sztárboxra
2024. július 17. 10:57

Schóbert Lara még pofont kapni is szeret, és megszállottan készül a Sztárboxra

„Minden este arról álmodom, hogy belépek a ringbe, én már csak ott akarok lenni” – mondja Schóbert Lara, aki megszállottan készül a Sztárboxra. Heti hétszer, olykor naponta kétszer is edz, két pszichológushoz is jár, ráadásul edzője mellett testvére, ifj. Schobert Norbert is segíti az előző évadban szerzett tapasztalataival. Sikerélménnyel tölti el, ha sikerült megütnie valakit, de azt mondja, még pofont kapni is szeret, mert tanul belőle és felszívja magát tőle.
5:09
ReggeliVasalóáll, kacsaszáj, mellek ballagásra – egyre többen kérik, egyre fiatalabbak, de mi ezzel a baj?
2024. július 17. 10:06

Vasalóáll, kacsaszáj, mellek ballagásra – egyre többen kérik, egyre fiatalabbak, de mi ezzel a baj?

Egyre több fiatal gondolja úgy, hogy a természetesség nem igazán szép, így ők a divatplasztikát választják akár már 14-16 évesen. Ennek a jelenségnek a népszerű brit valóságshow, a Love Island az egyik gerjesztője. Dr. Kovács András plasztikai sebész a Reggeliben arról beszélt, milyen veszélyei vannak a túl fiatalon kezdett plasztikázásnak, és mikor érdemes mégis plasztikai sebészhez fordulni.
5:27
ReggeliAz a megoldás, hogy „nem kell ellopni belőle 30 százalékot” – szakértő a kánikulai MÁV-káoszról
2024. július 17. 9:51

Az a megoldás, hogy „nem kell ellopni belőle 30 százalékot” – szakértő a kánikulai MÁV-káoszról

„Nem kell kilopni a pénzt, és vissza kell engedni a szakmát a vonatközlekedésbe, ennyi a megoldás a káoszra” – mondta Szalma Botond közlekedési mérnök a Reggeliben. Gyökeres, rendszerszintű változásra lenne szükség ahhoz, hogy javulás történjen – mondta a szakértő, aki szerint nyomós oka van annak, hogy „pont annyi idő alatt jutunk Vácra Budapestről, mint amikor megnyitották a vonalat, és gőzös ment”.
7:44
ReggeliMár semmit nem hihetünk el! Így szűrheted ki, hogy átveréssel állsz-e szemben
2024. július 17. 8:50

Már semmit nem hihetünk el! Így szűrheted ki, hogy átveréssel állsz-e szemben

Bár a valóság meghamisítása nem egyszerű, a pillanat meghamisítása már nagyon is az a mai világban – mondta a Reggeliben Kiss Gergely mesterségesintelligencia-szakértő arra a hírre reagálva, hogy a közmédiát bejárta egy fake videó, amelyben valaki Donald Trump merénylőjének adta ki magát. Bár ezt éppen nem mesterséges intelligencia generálta, olyan világot élünk, amikor már nem hihetünk sem a szemünknek, sem a fülünknek. Mindenkinek rá kell állnia tehát a kritikus hozzáállásra – mondta a szakértő.
7:44
ReggeliEzt tudod tenni, ha késik a repülőd
2024. július 17. 8:36

Ezt tudod tenni, ha késik a repülőd

Az elmúlt hetekben sajnos már számtalan család nyaralását tették tönkre a többórás, akár -napos késések, járattörlések. Nem véletlen, hogy a repülőtereken dühös, felháborodott utasok százai próbálnak információhoz vagy legalább egy pohár vízhez jutni. Kránitz Balázs légiközlekedési szakértő, a Budapesti Aeropark egyik vezetője a Reggeliben elmondta, mi az oka, hogy ekkora felfordulás van a reptereken, és mit tehetnek a segítség nélkül hagyott utasok.
0:50
ReggeliCsodapofa Fülöp örökbe fogadható!
2024. július 17. 8:09

Csodapofa Fülöp örökbe fogadható!

Fülöp négy hónapos kan kiskutya, aki nyitottan, bizakodón tekint a világra. A pajkos, vidám kutya Budapesten kószált, majd az egyik önkormányzat kennelébe került. Innen mentette a Vigyél Haza Alapítvány a kis ártatlan jószágot. Fülöp – aki várhatóan kis-közepes méretre nő majd – már megkapta az első oltását és a mikrochipet is. A hetekben kapja második oltását, és akkor kezdődhet a gazikeresés. Ha szívesen lennél a gazdija, keresd a Vigyél Haza Alapítványt, és írj az info@vigyelhaza.hu címre.
0:30
ReggeliÁllj egy jó ügy mellé! Töltsd ki a tesztet, nyerj egy rollert! (X)
2024. július 17. 8:07

Állj egy jó ügy mellé! Töltsd ki a tesztet, nyerj egy rollert! (X)

A Reggeli csatlakozott a Szívből jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást. Azok, akik kitöltik a tesztet, értékes nyereményt: egy Okai elektromos rollert nyerhetnek. Részletek a Reggeli social felületein és a Szívből jövőnk oldalán.
7:47
FókuszHagyományok, sztárok és hatalmas pompa: ilyen volt az évszázad esküvője
2024. július 16. 20:47

Hagyományok, sztárok és hatalmas pompa: ilyen volt az évszázad esküvője

Hét hónapnyi előünneplés, felkészülés és buli után a hétvégén megtartották az év kétségtelenül legnagyobb és legfényűzőbb lagziját Indiában. Sokan az évszázad esküvőjeként is emlegetik a lakodalmat, ahol India leggazdagabb embere, Mukesh Ambani fia feleségül vette a szerelmét. Ez már önmagában is egy óriási esemény, pláne, ha indiai módra ünneplik.