VIDEÓ

7:28
ReggeliAmerika-szakértő: Trump érdeke a vita, de neki veszélyes is
2024. augusztus 12. 10:34

Amerika-szakértő: Trump érdeke a vita, de neki veszélyes is

Vitázni fog Donald Trump és Kamala Harris, akinek elnökjelöltségét jövő héten hagyja hivatalosan is jóvá a Demokrata Párt. Yaro Patrice Amerika-szakértő a Reggeliben kifejtette: annak ellenére, hogy sokszor nincs valóságalapja annak, amit Trump mond, nagyon nehéz vele vitázni. Az elnökjelölti vita most inkább a republikánus jelöltnek érdeke, de neki veszélyes is. Ki döntheti el az amerikai elnökválasztást, és vajon mindhárom vitát megtartják-e? Kiderül a videóból.
2:16
HíradóTüntettek a győri papért, akit kényszernyugdíjaztak, eltiltottak a misézéstől, és kirúgtak az otthonából
2024. augusztus 11. 18:30

Tüntettek a győri papért, akit kényszernyugdíjaztak, eltiltottak a misézéstől, és kirúgtak az otthonából

„Kitépték a közösség lelkét” – erről beszélt az egyik szónok azon a tüntetésen szombaton, amellyel a győri Szent Lélek templom hívei álltak ki kényszernyugdíjazott plébánosuk mellett. Benkovich Ferencet – aki a kilencvenes években iskolát, templomot, később idősotthont is építtetett – Veres András megyéspüspök küldte nyugdíjba. A 77 éves pap ezzel nemcsak a munkáját vesztette el, de a misézéstől is eltiltották, és az otthonául szolgáló plébániát is el kellett hagynia augusztus elsejével. A hívek Ferenc pápának is írtak, és petícióban követelik, hogy helyezzék vissza hivatalába.
1:28
HíradóMOB az RTL-nek: Büszkék lehetünk, de Los Angelesre még erősebbnek kell lenni – helyszíni beszámoló Párizsból
2024. augusztus 11. 18:03

MOB az RTL-nek: Büszkék lehetünk, de Los Angelesre még erősebbnek kell lenni – helyszíni beszámoló Párizsból

Magyarország az éremtáblázat 14. helyen végzett 6 arany-, 7 ezüst- és 6 bronzéremmel. Az RTL riporterének a helyszínen Gyulai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke értékelte a magyar részvételt. A párizsi olimpia záróünnepségét most nem a Szajna partján tartják, hanem a Stade de France stadionban, attól azonban nem kell tartani, hogy unalmas lesz. Az eseményen Los Angeles a következő olimpia helyszíneként átveszi a stafétát. Párizs azonban nem búcsúzik, hiszen ezután kezdődnek a paralimpiai játékok. 
2:05
HíradóBrutális állatkínzás: 80 kutyát mentettek ki egy házból, 21 tetemet a fagyasztóban találtak meg
2024. augusztus 11. 17:34

Brutális állatkínzás: 80 kutyát mentettek ki egy házból, 21 tetemet a fagyasztóban találtak meg

„Felfoghatatlan és undorító” – jellemezte az RTL Híradónak egy állatvédő vasárnap a zalakoppányi brutális állatkínzást. Ahogyan arról szombaton röviden beszámoltunk, 21 elpusztult kutya tetemére találtak a hatóságokkal közösen az állatvédők a napokban a Zala megyei településen. Csaknem 80 másikat azonban sikerült megmenteni német gazdájuktól. Ezek nagy része azonban sosem volt szabad levegőn, ketrecekbe, szobákba zárva, saját ürülékükben élték napjaikat. Eljárás indult a nő ellen. 
1:28
HíradóSikeres volt a szamaras fiú akciója: napi 20 kilométert gyalogolt, hamarosan valóra válthatja álmát
2024. augusztus 11. 17:34

Sikeres volt a szamaras fiú akciója: napi 20 kilométert gyalogolt, hamarosan valóra válthatja álmát

Szamaraival gyalogolt Ásotthalomról Mosonmagyaróvárig egy 19 éves fiú, naponta 20 kilométert sétáltak-poroszkáltak együtt az Országos Kéktúra útvonalán. A szüleivel egy tanyán élő Koszonits Patrik az akcióval adományokat gyűjtött egy szamárrezervátumhoz, miután az országban a legtöbb szamárfarm bezárt. A gyűjtés sikeres volt, már ki is nézte az első, szerinte rossz sorban élő szamarat a rezervátum lakójának.
1:56
HíradóSzexuálisan zaklattak egy 15 éves lányt Vácon – a lány nevelőapja válaszul elgázolta a zaklatót
2024. augusztus 11. 16:57

Szexuálisan zaklattak egy 15 éves lányt Vácon – a lány nevelőapja válaszul elgázolta a zaklatót

Elgázolta, majd baltával fenyegette a kocsija alá szorult férfit egy autós Vácon szombat délután. Híradónk úgy tudja: a támadó azután ütötte el áldozatát, hogy az megpróbálta megerőszakolni a sofőr 15 éves nevelt lányát. A súlyosan megsérült férfit végül csak a tűzoltók tudták kiszabadítani az autó alól. Kórházba vitték. Szexuális erőszak kísérlete miatt eljárás indult ellene. Támadója emberölés kísérletéért felelhet.
9:11
VideóKincsek az archívumból: Benkő Dániel boldog-boldogtalant feleségül kért Párizsban
2024. augusztus 11. 14:29

Kincsek az archívumból: Benkő Dániel boldog-boldogtalant feleségül kért Párizsban

A Fókusz még 2009-ben kísérte el Benkő Dánielt Párizsba, hogy a lantművész találkozzon nagyobbik lányával, akit mindössze háromszor látott életében. A látogatás során Benkő Dániel felidézte, hogyan értesült annak idején váratlan apává válásáról, és folyamatosan udvarolt a párizsi nőknek, akiket gitárjátékával is próbált elbűvölni. „Je cherche ma femme”, vagyis a feleségem keresem, hajtogatta a magyar híresség, még a közterület-felügyelőket sem kímélte.
1:20
BulvárIndul az ősz az RTL-en: Ezt senki nem ússza meg szárazon!
2024. augusztus 10. 20:35

Indul az ősz az RTL-en: Ezt senki nem ússza meg szárazon!

Komoly erősítés történt csapatunkban: idén ősszel bemutatkozik az RTL képernyőjén Majoros Péter „Majka” és Pápai Joci. A jeles alkalomból az RTL-es szórakoztató műsorok két közönségkedvenc házigazdája, Sebestyén Balázs és Istenes Bence rendhagyó módon köszöntötte a régi-új kollégákat. A négy műsorvezető főszereplésével készült image spot augusztus 10-től látható az RTL csatornáin, illetve a médiavállalat online és social felületein. 
9:55
FókuszVilágsztárral érkezik Enyedi Ildikó új filmje: ott voltunk a forgatáson
2024. augusztus 10. 19:37

Világsztárral érkezik Enyedi Ildikó új filmje: ott voltunk a forgatáson

Enyedi Ildikó új filmjének utolsó forgatási napján jártunk: az alkotás a Csendes barát címet kapta. Három történetet mesél el: ember és növény három találkozását, melyek során egy pillanatra igazán összekapcsolódnak. Az alkotás egyik szereplője a világhírű színész, Tony Leung, akit az idei Velencei Filmfesztiválon életműdíjjal tüntettek ki. Enyedi Ildikó neki írta a szerepet.
7:26
FókuszA magyar kamionos nő, aki Taylor Swiftnek és Madonnának is szállított
2024. augusztus 10. 19:24

A magyar kamionos nő, aki Taylor Swiftnek és Madonnának is szállított

Lázár Ildikó, vagy ahogyan mindenki ismeri, Lina Szekszárdon született. Kislányként fodrász szeretett volna lenni, de az élete máshogy alakult, idősgondozó volt, majd egy hirtelen felismerés után kamionozásba fogott. Az elmúlt években bejárta Európát, eddig 32 országban és több ezer városban járt. Dolgozott a Forma–1-en is, ahol a csapatokat szállította, így nagyjából az összes európai pályán megfordult már – a Ferrari és a McLaren felszerelését utaztatta. De koncertfuvarozással is foglalkozik, szállította már Taylor Swift, Beyoncé, Madonna és a Coldplay színpadait, technikáját. Most azt ő különleges útját mutatjuk be. 
6:05
FókuszMagyar mérnökök is tervezhetik majd Hamilton és Verstappen versenyautóit?
2024. augusztus 10. 19:16

Magyar mérnökök is tervezhetik majd Hamilton és Verstappen versenyautóit?

Lehet, hogy hamarosan Lewis Hamilton és Max Verstappen is magyar mérnökök által tervezett motorokkal száguldozhat. Nem egy olyan fejlesztés van a Forma Student mozgalomban, ami beépülhet később egy Forma–1-es csapat életébe mint innováció, vagy az autóipar elviszi mint sorozatgyártásba beilleszthető terméket. Egy zalai tesztpályán most egy nemzetközi autóépítő és tervezőversenyen bizonyítottak a hazai egyetemek diákjai. Belőlük akár Forma–1-es mérnök is lehet.
6:35
Fókusz„Az volt életünk legszörnyűbb pillanata” – Boróka életét egy speciális terápia mentette meg
2024. augusztus 10. 18:49

„Az volt életünk legszörnyűbb pillanata” – Boróka életét egy speciális terápia mentette meg

Minden rendben volt Emese terhességénél, a szülés is csodálatos és meghatározó élmény volt számára. Aztán hirtelen, a legeslegutolsó pillanatban történt valami. Nem tudják az orvosok, hogy mitől, de valószínűleg sérülhetett a méhlepény, emiatt születése pillanatában Boróka nem tudott fellélegezni, nem is sírt fel. Újra is kellett éleszteni, oxigénhiányos állapotba került. Gyermekmentővel azonnal átszállították a SOTE gyermekklinikájának Bókay utcai részlegébe. Boróka speciális hipotermiás kezelést kapott. A család történetét a Fókuszban mutattuk be. 
2:32
HíradóNekik nem jár ápolási díj – magára hagyta az állam az értelmi fogyatékos unokaöccsét egyedül nevelő nőt
2024. augusztus 10. 18:39

Nekik nem jár ápolási díj – magára hagyta az állam az értelmi fogyatékos unokaöccsét egyedül nevelő nőt

Már a reményt is elvesztette – ezt mondja Magyar Éva, aki húga halála óta egyedül neveli annak értelmi fogyatékos fiát. Gábor most 50 éves, de egy pillanatra sem lehet magára hagyni, etetni, öltöztetni, pelenkázni kell. Éva gondozza, de azt mondja ezért semmilyen támogatást nem kap, és mostanra minden megtakarított pénze elfogyott. A belügyminisztérium azt írta, az ápolási díj a törvényben meghatározott hozzátartozóknak jár. És eszerint azoknak nem, akik az unokaöccsüket ápolják. 
3:01
HíradóKúria: orvosi mulasztások miatt halt meg egy bárányhimlős kisgyerek
2024. augusztus 10. 17:53

Kúria: orvosi mulasztások miatt halt meg egy bárányhimlős kisgyerek

Orvosi mulasztások miatt halt meg egy bárányhimlős kisgyerek még 2019-ben. A bíróság szerint, ha időben megkapja a megfelelő gyógyszereket, akkor életben maradt volna. Ezt a Kúria is így látta, és kimondta azt is, hogy a tragédiában közrejátszott, hogy csak részben volt biztosított a megfelelő szakorvosi ellátás. A Híradónak nyilatkozó infektológus szerint előfordul, hogy kapacitáshiány miatt rezidensek ügyelnek a kórházakban. Ők azonban nem mindig elég tapasztaltak a vérmérgezés tüneteinek felismerésében. 
2:58
VideóSokktalanító, fektető, detox és „bibiológia” – Győrfi Pál megmutatta, hol látják el a Sziget fesztiválozóit a mentősök
2024. augusztus 10. 16:25

Sokktalanító, fektető, detox és „bibiológia” – Győrfi Pál megmutatta, hol látják el a Sziget fesztiválozóit a mentősök

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője vezette körbe az rtl-hu stábját a Sziget Fesztivál egészségügyi központjában, ahol az életmentésre is felszerelt szobákon kívül a központ legújabb osztályát, a viccesen csak „bibiológiának” nevezett részleget is bemutatta. Itt a könnyű sérülteket látják el, akiknek olykor elég csak egy ragtapasz is. Videónkból kiderül, milyen esetben lehet szükség a különleges ellátóteremre.
8:58
FókuszMegnéztük, mi fér el egy olimpikon tányérján
2024. augusztus 9. 21:16

Megnéztük, mi fér el egy olimpikon tányérján

Gyenesei Leila olimpiai öttusázó kerülte az alkoholt, Szécsi Zoltán vízilabdázó mindenevő, míg Kőbán Rita kétszeres olimpiai kajakozónak a vegetáriánus életmód hozta meg a sikert a sportban is. A Fókusz stábja annak járt utána, hogy mi kerül egy olimpikon tányérjára, és miért nem mindegy, hogy mikor mit eszik. A fenti videóra kattintva az is kiderül, hogyan készíti el Gyenesei Leila olimpiai öttusázó a bajnokok reggelijét.
12:31
FókuszOrsi vezette körbe a Fókuszt Dubaj legikonikusabb épületében, ahol Justin Bieber is már megszállt
2024. augusztus 9. 21:02

Orsi vezette körbe a Fókuszt Dubaj legikonikusabb épületében, ahol Justin Bieber is már megszállt

A Fókuszt Orsi és Tamás kalauzolta végig a hipermodern megapolisz híres-neves hoteljében. A Burdzs al-Arab megépítésekor, 1999-ben a világ legmagasabb szállodája volt. A szállodát egy mesterséges szigetre építették, egy 340 méter hosszú hídon lehet megközelíteni. A hotelben található luxuslakosztályok magyar idegenvezetőink szerint mindig tele vannak; hírességek, politikusok kedvelt célpontjai. A vendégek szerint 7 csillagos az ellátás, de a hivatalos besorolás csak 5 csillagig létezik. A plusz kettőt az elégedett vendégek ragasztották rá a Burdzs al-Arabra.
1:57
FókuszA húszas években még egy kisfiú kezét fogó csimpánzzal reklámozták a budapesti állatkertet, ami ma ünnepli 158. születésnapját
2024. augusztus 9. 20:46

A húszas években még egy kisfiú kezét fogó csimpánzzal reklámozták a budapesti állatkertet, ami ma ünnepli 158. születésnapját

A Fővárosi Állat- és Növénykert a világ egyik legrégebbi állatkertje, 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit. Ez a nap egyben a magyar állatkertek napja is. Az elmúlt több mint másfél évszázadban rengeteg különleges állat született vagy érkezett a magyar állatkertekbe, de vicces történetekből sem volt hiány. Az egyik legemlékezetesebb talán Sanyi, a pingvin, akit 2022-ben egy márciusi napon a késő esti órákban zuglói rendőrök csíptek nyakon a főváros egyik forgalmas útján, majd a szökevényt előállították otthonában, az állatkertben.
5:58
FókuszÍgy énekeltette meg Azahriah a Sziget-nagyszínpad közönségét
2024. augusztus 9. 20:39

Így énekeltette meg Azahriah a Sziget-nagyszínpad közönségét

„Úgyis minden mindegy nekem már…” – több tízezer ember énekelte ezt együtt Azahriah-val csütörtök este a Sziget Nagyszínpadánál. Hosszú idő óta a 22 éves énekes volt az első magyar előadó, aki a kiemelt sávban, a fő külföldi fellépő előtt szerepelhetett a Sziget legnagyobb színpadán. A jelenleg legnépszerűbb magyar előadó végig láthatóan felszabadult volt, és anyanyelvén szólt a fesztiválozókhoz. A koncert végére megérkezett Lord Panamo, Young Fly és Desh is, és akkor már végleg lendületesre sikeredett a finálé az amerikai énekesnő, Halsey fellépése előtt.
6:02
FókuszHaraszti Ádám: Igazi wow-élmény volt belépni a BL-stúdióba
2024. augusztus 9. 20:12

Haraszti Ádám: Igazi wow-élmény volt belépni a BL-stúdióba

Már csak néhány nap, és végre elérkezik a várva várt pillanat – a foci hivatalosan is az RTL-re költözik. A közvetítés pedig nem mással indul, mint a jövő szerdai UEFA-szuperkupadöntővel, ahol a Real Madrid és az Atalanta csap majd össze. A műsorvezetők, Matthesz Flóra és Haraszti Ádám már a stúdióban, a stáb az utolsó simításokat végzi, hogy a tévé képernyője előtt a legjobb minőségben élvezhessék a közvetítéseket.
5:17
Fókusz„Emlékszel, hogy elbúcsúztál, mielőtt bementél a műtétre?” – Boros Lajosra emlékeznek szerettei
2024. augusztus 9. 19:58

„Emlékszel, hogy elbúcsúztál, mielőtt bementél a műtétre?” – Boros Lajosra emlékeznek szerettei

Csütörtökön az egész országot megrázta a hír, hogy 77 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Boros Lajos. A rádiós legenda napra pontosan két éve beszélt a Fókusznak arról, hogy rengeteg terve van még, azt mondta, teljesen ki van békülve az öregedéssel és az idő múlásával. Sőt, betegségével is. Hat évvel ezelőtti szívműtétje után kómába esett, újra kellett tanulnia járni is, de felépült, és alkotni akart. Egykori kollégái, Sebestyén Balázs, Voga János és Bochkor Gábor is búcsúznak tőle. Boros Lajost hétfőn helyezik örök nyugalomra. 
3:17
Híradó„Kérdem én: Balog Zoltánnak mi a nagy ügy?” – Nem hagyja annyiban „az intést” a kirúgott kántor
2024. augusztus 9. 19:18

„Kérdem én: Balog Zoltánnak mi a nagy ügy?” – Nem hagyja annyiban „az intést” a kirúgott kántor

Megintette a Református Egyház Zsinati Bíróságának elnöksége Balog Zoltán püspököt a bicskei kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt. Balog ellen tíz egyháztag indított jogi eljárást még áprilisban, de az eredménnyel nem elégedettek. Túl enyhének találják a szankciót, ezért újabb egyházon belüli eljárást kezdeményeznek az ügyben. A Zsinati Hivatal szerint megfelelően jártak el.
2:58
HíradóElhunyt a korábban ágyhoz kötözött beteg a várpalotai magánkórházban, eljárás indult
2024. augusztus 9. 19:10

Elhunyt a korábban ágyhoz kötözött beteg a várpalotai magánkórházban, eljárás indult

Elhunyt a várpalotai magánkórházban az az idős beteg, akit két hete ágyhoz kötöztek, erről az egyik hozzátartozója értesítette a Híradót. A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja. Közben a Nemzeti Népegészségügyi Központ is hatósági eljárást indított. A kórház főigazgatója korábban azt mondta, jogszerű volt a kikötözés, és az ügyeletes orvos nem tartotta indokoltnak, hogy személyesen vizsgálja meg a beteget. 
2:32
HíradóÍme a kupac, ami miatt napok óta trágyaszag terjeng Budapest körül
2024. augusztus 9. 19:04

Íme a kupac, ami miatt napok óta trágyaszag terjeng Budapest körül

Budaörstől a Hajógyári-szigetig lehet érezni napok óta, hogy valami szokatlan van a levegőben. Egyértelműen azonosítható trágyaszag. A bűz a Pilis nyugati részén és a Zsámbéki-medence falvaiban szinte mindenhol érezhető. A híradónak nyilatkozó lakók azt mondták, inkább nem nyitnak ablakot, de a legyekkel is fel kell venniük a küzdelmet. A trágyaszagot a Gyermelyi élelmiszerüzem okozza. Néhány napja ugyanis a baromfirészlegről származó szerves hulladékkal kezdték táplálni a bérelt földjeiket. A szél ennek az aromáját szállította az alacsonyabban fekvő budai területekre. A büdös még valószínűleg többször is visszatér: a gyár szerint a munkák akár októberig is tarthatnak. 
2:52
HíradóAz iskola nem tartja magát felelősnek a bántalmazásért, ami miatt leszakadt a tízéves Adrián lépe
2024. augusztus 9. 19:01

Az iskola nem tartja magát felelősnek a bántalmazásért, ami miatt leszakadt a tízéves Adrián lépe

Az iskola belső vizsgálata lezárult: a tanárok nem hibáztak, a tanulók felelőtlen játéka miatt sérült meg életveszélyesen az egyik szünetben egy 10 éves kemecsei fiú májusban. Adriánt fogócskázás közben több lány úgy megrugdosta az iskolaudvaron, hogy ki kellett venni a lépét. A gyerek apja viszont úgy véli, több tanárnak kellett volna figyelnie, vagy hamarabb észrevenni, mi történt a fiával. A nyomozás még tart, eddig egy lányt hallgattak ki, ő már 12 éves, úgyhogy büntethető.
2:23
HíradóHiába kiabált segítségért, többen elsétáltak a 10 éves pápai kislány mellett, miközben egy pitbull halálra marcangolta a vele lévő kölyökkutyát
2024. augusztus 9. 18:28

Hiába kiabált segítségért, többen elsétáltak a 10 éves pápai kislány mellett, miközben egy pitbull halálra marcangolta a vele lévő kölyökkutyát

Megtámadta egy tízéves pápai kislány kutyáját egy megvadult harci kutya hétfő délelőtt. A gyerek épp nagymamájához tartott, amikor hátulról nekirontott az állat, és megragadta a mellette sétáló, alig 4 hónapos francia buldogját. Többen is elmentek mellettük, végül két férfi rohant oda, akik megfékezték az állatot, és hívták a rendőrséget. A kiskutya életét már nem tudták megmenteni. A megyei kormányhivatal eljárást indított a kutya gazdái ellen, az állat gyepmesteri megfigyelés alatt van.
7:07
VideóOsváth Zsolt a Szigeten: Amíg nem lóg ki a tamponzsinór, nincsen probléma
2024. augusztus 9. 15:43

Osváth Zsolt a Szigeten: Amíg nem lóg ki a tamponzsinór, nincsen probléma

Osváth Zsolt szerint a Szigeten hozzá kell szokni a pucér fenekek és a fedetlen felsőtestek látványához, míg Nyáry Luca óvatosságra intené a fiatal lányokat, akik a fesztivál területén kívül is lengén öltöznének. Tényleg csak boomerek hordanak titokzoknit? Mi az ikonikus kiegészítő az idei fesztiválon? Felvennének-e ilyen szetteket a Szigeten kívül is a fesztiválozók? És mik a legtrendibb ruhakombinációk? A 30. Szigeten erről kérdeztünk magyar és külföldi fiatalokat.