VIDEÓ

3:31
Híradó„Tartalékunk már nincs, vásárolni nem tudunk” – két hónapja bizonytalanul jönnek a fizetések a dunaújvárosi acélgyárban
2024. augusztus 13. 19:02

„Tartalékunk már nincs, vásárolni nem tudunk” – két hónapja bizonytalanul jönnek a fizetések a dunaújvárosi acélgyárban

Már bevásárolni sem tudnak, van aki elmaradt a hiteltörlesztőjével, más a lakbérrel: a dunaújvárosi acélgyár dolgozói elkeseredettek, mert a fizetésük érkezése már két hónapja bizonytalan: július elején és most is napokkal később utalt a vállalat. Emiatt tegnap és ma reggel is tiltakoztak a gyár bejáratánál. A cég megkeresésünkre azt írta: ma délután minden dolgozó megkapta a fizetését. A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig azt közölte, hogy a kormány a helyzetet kiemelt figyelemmel követi.
2:34
Híradó350 milliárdra is rúghat az idei aszálykár
2024. augusztus 13. 18:58

350 milliárdra is rúghat az idei aszálykár

Már 350 milliárd forintos lehet az idei aszálykár az RTL Híradó által megkérdezett agrárközgazdász szerint. Kukoricából 2-3 millió tonnával kevesebb terem az idén a szárazság miatt, a napraforgó egy része is kiégett, de ugyanez vonatkozik a nyáron érő gyümölcsökre és zöldségekre. A szakértő szerint azonban a kiesés nem okoz majd áremelkedést az élelmiszereknél. A kormány nem árulta el, hogy mekkora károkat jelentettek a gazdák az aszály miatt. 
2:26
HíradóNem akarta elütni a váci férfi nevelt lánya molesztálóját, „aztán valahogyan a kocsi elé esett”
2024. augusztus 13. 18:32

Nem akarta elütni a váci férfi nevelt lánya molesztálóját, „aztán valahogyan a kocsi elé esett”

Sniccerrel támadt rá, és meg akarta erőszakolni – ezt mondta párjának az a 15 éves lány, akinek a nevelőapja később elütötte a feltételezett molesztálót szombaton Vácon, tudta meg az RTL Híradó. A Blikknek a gázoló nevelőapa azt mondta: nem szándékosan ütötte el áldozatát, csak a kocsi elé esett. A férfi súlyosan megsérült, szexuális erőszak kísérletével gyanúsítják. A gázolót pedig emberölési kísérlettel, mégis kiengedték az őrizetből.
2:17
HíradóBüntetőfékező rendőr: a rendőrség megtette a szükséges intézkedést, csak azt nem árulják el, mi az
2024. augusztus 13. 18:28

Büntetőfékező rendőr: a rendőrség megtette a szükséges intézkedést, csak azt nem árulják el, mi az

Rendőr büntetőfékezett egy autós előtt Budapesten. Az életveszélyes helyzetet egy mellettük haladó kocsi fedélzeti kamerája rögzítette az M1-M7 közös bevezető szakaszán. A Budapesti Autósok oldalán nyilvánosságra hozott felvételen az látszik, hogy egy közlekedési konfliktus után balról kielőzi a rendőrségi furgon a kocsit, majd bevág elé és szinte állóra fékez előtte. A rendőrség közleményben ítélte el a helyzetet, ahogy fogalmaznak megtették a szükséges intézkedéseket. Kérdéseinkre ma nem árulták el, hogy ez mit jelent. Az RTL Híradó információja szerint a Pest megyei főkapitányság egyik rendőre vezette a rendőrautót. 
6:11
ReggeliEgyre nagyobb gond a tömegturizmus, több spanyol városban tüntettek – ez lehet a megoldás?
2024. augusztus 13. 13:34

Egyre nagyobb gond a tömegturizmus, több spanyol városban tüntettek – ez lehet a megoldás?

Terjed a tömegturizmus elleni tüntetéshullám Spanyolországban. Nem elég, hogy számos nagyvárosban már utcára vonultak az emberek, az egyik üdülővárosban már egy turisták megölésére buzdító graffitit is felfújtak. Csiszár Ágnes utazási tanácsadó a Reggeliben elmonda, mi lehet a megoldás a déli országok megnövekedett turizmusára, amit a helyiek egyre nehezebben viselnek. 
9:18
ReggeliNagy Dávid olimpiai bajnok párbajtőröző: Lassan izomláz lesz a nyakamban a félkilós érem miatt
2024. augusztus 13. 13:32

Nagy Dávid olimpiai bajnok párbajtőröző: Lassan izomláz lesz a nyakamban a félkilós érem miatt

A magyar férfi párbajtőrcsapat több mint ötven éve nem látott sikert ért el a párizsi olimpián, miután a címvédő Japán ellen aranytussal 26:25-re nyert a csapatverseny döntőjében. A Reggeli vendége volt Nagy Dávid, aki nemcsak élményeiről mesélt, hanem megmutatta nagy becsben tartott aranyérmét is. Illetve azt is elmondta, milyen volt a magyar csapattal készülni, milyen a kapcsolata a többiekkel – úgy gondolja ez utóbbi nagyon fontos kulcsa volt a győzelemnek. 
9:24
Reggeli„A főnököm kertjét kapáltam éppen” – így kapta meg a felkérést Reisz Gábor Velencéből
2024. augusztus 13. 12:51

„A főnököm kertjét kapáltam éppen” – így kapta meg a felkérést Reisz Gábor Velencéből

Augusztus 28. és szeptember 7. között rendezik meg a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált. Az A-kategóriás szemle második legfontosabb szekciója az Orizzonti, vagyis a Horizontok, amelynek zsűrijében helyet kapott egy magyar filmrendező, Reisz Gábor is. A tavalyi fesztiválon ő nyerte el a szekció fődíját a Magyarázat mindenre című filmjével. Kedden a Reggeliben mesélt arról, hogyan reagált a felkérésre, és milyen érzései vannak az eseménnyel kapcsolatban. 
0:35
Videó„Szomorúan halt meg” – gigantikus teknőst találtak, kötelek végeztek vele a tenger mélyén
2024. augusztus 13. 12:07

„Szomorúan halt meg” – gigantikus teknőst találtak, kötelek végeztek vele a tenger mélyén

Egy veszélyeztetett bőrhátú teknős tetemét találták meg olasz vizekben. A beszámolók szerint az elpusztult teknőst augusztus 7-én találták meg Viareggio városka közelében, a Ligur-tengerben. Az óriási, 2 méter hosszú és 300 kilogramm súlyú hüllő nyakán és mellső uszonyain kötelek voltak a megtaláláskor, ez látható a fenti videón is.
8:20
ReggeliHajnóczy Soma Milák Kristófról: Más oldalát kapom meg, mint amit a média
2024. augusztus 13. 11:50

Hajnóczy Soma Milák Kristófról: Más oldalát kapom meg, mint amit a média

Hajnóczy Soma, a rengeteg turnézás, munka után most úgy döntött: alkotói szabadságra vonul. Hamarosan meg is jelenik a könyve, amiben – ahogy tőle megszokhatta a közönség – nem túl komolyan beszél az életről. A Reggeliben elmesélte, mivel tölti az év hátralevő részét most, hogy nem turnézik. Azt is elárulta, milyen volt Milák Kristófnak bűvészkedni. 
0:41
VideóSzörnyű kompbaleset Horvátországban: három tengerész meghalt, egy súlyosan megsérült
2024. augusztus 13. 11:47

Szörnyű kompbaleset Horvátországban: három tengerész meghalt, egy súlyosan megsérült

Három tengerész meghalt, egy pedig súlyosan megsérült a horvátországi Mali Lošinj szigeténél történt balesetben. A baleset akkor történt, amikor a kompfelhajtó rámpája lezuhant, és csapdába ejtette őket. A tragikus baleset helyszínén más szolgálatokkal együtt az illetékes kikötőmesteri hivatal munkatársai vizsgálódnak. Az illetékes minisztérium közleménye szerint a helyszínre érkeztek a Légi, Tengeri és Vasúti Közlekedési Baleseteket Vizsgáló Ügynökség munkatársai is.
13:45
Reggeli„Lelkiekben nagyon készülök” – pénteken kezdődik Szentesi Éva újabb kezelése
2024. augusztus 13. 11:26

„Lelkiekben nagyon készülök” – pénteken kezdődik Szentesi Éva újabb kezelése

Szentesi Éva író, a WMN egykori újságírója személyes blogján májusban megjelent írásában számolt be arról, hogy valószínűleg újabb tumort találtak a szervezetében. Miután kiderült, hogy valóban visszatért korábbi rákbetegsége, felkészült, és hamarosan új kezeléseket kap. A Reggeliben azonban nemcsak erről, hanem Matildról, a csodálatos kiskutyáról és párjáról, Viktorról is mesélt.
1:01
VideóSikítva tartja a házát, videón a Los Angeles-i földrengés
2024. augusztus 13. 10:30

Sikítva tartja a házát, videón a Los Angeles-i földrengés

4,4-es erősségű földrengés rázta meg Los Angeles környékét hétfőn – közölte az amerikai földtani intézet (USGS). A rengés a Los Angeles belvárosától északkeletre fekvő Highland Park városrész közelében történt, és 12,1 kilométeres mélységből indult. A rengést a metropolisz egész területén érezni lehetett. Egy lakóház biztonsági kamerája felvételt készített a rengésről és egy lakóról, aki otthonában élte át, kutyájával együtt.
5:41
Reggeli16 éve nem láttuk így Vilmos herceget – szakértő a királyi család legfrissebb videójáról
2024. augusztus 13. 10:26

16 éve nem láttuk így Vilmos herceget – szakértő a királyi család legfrissebb videójáról

Az egész világ azt várta, hogy Katalin hercegné vajon ellátogat-e majd a 2024-es párizsi olimpiai játékokra. Egészségügyi állapota ezt sajnos nem tette lehetővé, azonban videóban üzent a brit olimpikonoknak. Akik jól ismerik a királyi családot, azoknak a felvétel sok apró részlete bír nagy jelentőséggel. Milyen Katalin egészségügyi állapota, hogy van Károly király? – Shenouda Nóra, a brit királyi család szakértője magyarázta el a Reggeliben. 
8:14
Reggeli„Ha ott van a vaj mellett egy kutyatetem, neki nem baj” – gyűjtögető lehet a német nő, akitől 81 kutyát foglaltak le
2024. augusztus 13. 10:12

„Ha ott van a vaj mellett egy kutyatetem, neki nem baj” – gyűjtögető lehet a német nő, akitől 81 kutyát foglaltak le

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 81 kutyát mentettek ki egy zalakoppányi házból, az állatok ketrecekben, a saját ürülékükben éltek. A rendőrség állatkínzás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 67 éves német állampolgárságú nő ellen. A Reggeli vendége volt Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért alapítója, aki elmondta nemcsak azt, milyen volt a helyszín, amikor megérkeztek, hanem azt is, miért őket riasztották. Mi lesz most az állatokkal? Kiderül a videóból. 
7:00
ReggeliEgyre nagyobb biznisz a gyógyszerhamisítás Magyarországon is
2024. augusztus 13. 9:46

Egyre nagyobb biznisz a gyógyszerhamisítás Magyarországon is

Egyre rémisztőbb méreteket ölt a világon a hamisított gyógyszerek kereskedelme, Magyarországon is nagyobb problémát jelent. Becslések szerint a fejlődő országokban a forgalmazott gyógyszerek 25 százaléka hamis, de vannak olyan országok is, ahol ez az arány akár az 50 százalékot is eléri. A keddi Reggeliben Pálffyné dr. Poór Rita, az országos tisztifőorvos gyógyszerészeti helyettese elmondta, hogyan lehet megállapítani, hogy hamis gyógyszert vettünk. Milyen veszélyei vannak, hol árulnak ilyeneket? Kiderül a videóból. 
6:55
FókuszPárizsi olimpia számokban: 10 millió  jegy, 11 ezer sportoló, 850 kiosztott érem, 10 megdöntött világ- és 32 olimpiai rekord
2024. augusztus 12. 20:35

Párizsi olimpia számokban: 10 millió jegy, 11 ezer sportoló, 850 kiosztott érem, 10 megdöntött világ- és 32 olimpiai rekord

Hétfőn délután a 180 fős párizsi magyar sportolói küldöttség utolsó olimpikonjai is hazaértek az Aranygéppel Magyarországra, akiket a rajongók a sokéves hagyománynak megfelelően ünnepélyesen fogadtak a Puskás Szoborkertben. Hosszú hónapok után újra megszólalt Milák Kristóf. Párizs 100 méteres pillangóúszásának bajnoka a teljes olimpia ideje alatt nem adott interjút senkinek, nem vett részt sajtótájékoztatókon, de a magyar szurkolók előtt most megtörte a csendet.
4:50
FókuszAz ukránok megosztják az orosz erőket azzal, hogy behatoltak Oroszország területére
2024. augusztus 12. 20:18

Az ukránok megosztják az orosz erőket azzal, hogy behatoltak Oroszország területére

Az egész világot meglepte, hogy ukrán csapatok behatoltak orosz területre. Oroszország mintegy 70 000 civilt evakuált azután, hogy a háború 2022-es kezdete óta a legnagyobb behatolás történt orosz területre. De miért törtek most be az ukránok orosz területre, hiszen az ukrán hadseregben kevés az ember és kevés a lőszer. Ráadásul védekezniük kell a front teljes vonalában. Feledy Botond szerint ukrán szempontból nagyon okos lépésről van szó, hiszen több szinten is nyereséget tudnak elérni ezzel az offenzívával.
6:55
Fókusz11 év után vége: Megyeri Csilla közeli ismerőse szerint már szét is költöztek Zsolttal
2024. augusztus 12. 20:00

11 év után vége: Megyeri Csilla közeli ismerőse szerint már szét is költöztek Zsolttal

Szinte sokkolta rajongóikat, hogy Megyeri Csilla és párja, Molnár Zsolt 11 év után külön utakon folytatják. Pedig 2 éve ők nyerték meg a Nyerő Párost, a kívülállóknak úgy tűnhetett, minden rendben köztük. Egy másik kapcsolat is tönkrement a napokban: Molnár Gusztáv egy hónapja még arról beszélt, hogy boldog szerelme mellett, és sokat segít neki Dorina az életben és az alkohollal folytatott küzdelmében.
6:34
FókuszNemcsak a hangulat volt forró a Szigeten, mindenki védekezett, ahogy tudott
2024. augusztus 12. 19:58

Nemcsak a hangulat volt forró a Szigeten, mindenki védekezett, ahogy tudott

Megszakadt Martin Garrix szombati show-ja a Sziget Fesztiválon, kétszer is. A Dj nem esett kétségbe, közönség szelfizéssel ütötte el az időt. A holland Dj hatalmas show-ja után a hőség perzselt végig a szigeten, vasárnap késő délután még mindig 34 fok volt. Arról, hogy milyen praktikákkal védekeznek a fesztiválozók a kánikula ellen, ők mesélnek a videóban. Ha még több zenére vágyik, akkor Sam Smith koncertje miatt is érdemes elindítani a videót.
6:52
FókuszAz európai foci krémjét az RTL-en és az RTL+-on láthatják a nézők
2024. augusztus 12. 19:29

Az európai foci krémjét az RTL-en és az RTL+-on láthatják a nézők

László Ági 10 éves volt, amikor elkezdte gyűjteni a focis matricákat, sőt egy külön jegyzetfüzetbe csapatösszeállításokat, eredményeket és a bajnokságok állásait vezette. Rajongása a foci iránt nem csak egy fiatal kislány múló hóbortja volt. Focistának készült, ám az élete végül más irányt vett. Blogolni kezdett, ahol nagy szakértelemmel ír a futballvilág legfontosabb eseményeiről. A foci szerelmesei szerdán este az RTL-en és az RTL+-on láthatják élőben a Szuperkupa döntőjét. Az RTL+-on közel 200 meccs közül választhatnak a feketeöves fociszurkolók, természetesen magyar kommentárral.
5:03
Fókusz„Neked mi volt a legjobb? Hogy rajtad voltam” – ilyen volt a tápióbicskei feleségcipelő verseny
2024. augusztus 12. 19:23

„Neked mi volt a legjobb? Hogy rajtad voltam” – ilyen volt a tápióbicskei feleségcipelő verseny

Miközben a világ Párizsra figyelt, Tápióbicskén az év egyik legkülönlegesebb sporteseményét tartották és asszonnyal a nyakukban csobbantak a vizesárokba a feleségcipelő verseny résztvevői. Az extrém futásnál volt, aki négykézláb kúszott házastársával a hátán és minél súlyosabb volt a feleség, annál több sör lett a jutalom.
3:14
Híradó„Még nincs megállapodás” – írja az MNB, miután kiderült, hogy magánszemélyek bankszámláikról is kért adatot a Szuverenitásvédelmi Hivatal
2024. augusztus 12. 19:04

„Még nincs megállapodás” – írja az MNB, miután kiderült, hogy magánszemélyek bankszámláikról is kért adatot a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Az Átlátszó szerint magánszemélyek bankszámláiról is kimutatásokat kért a Szuverenitásvédelmi Hivatal a Magyar Nemzeti Banktól. Több állami szervezetet is megkerestek, hogy működjenek velük együtt.  A Transparency International Magyarország szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal eltéveszti a szerepét és olyan feladatokra kéri az állami szerveket, amelyekre a törvény nem ad lehetőséget.
2:37
HíradóNemcsak új villamosvonal épülne a Deák és a Lehel tér között, de megújulna a Nyugati tér környéke is
2024. augusztus 12. 18:57

Nemcsak új villamosvonal épülne a Deák és a Lehel tér között, de megújulna a Nyugati tér környéke is

Tovább épülhet a pesti fonódó villamoshálózat, és elbonthatják a Nyugati téri felüljárót is néhány éven belül. Az erről szóló tervpályázatot a napokban írta ki a Budapesti Közlekedési Központ. A kiviteli tervek – ha eredményes lesz a közbeszerzés – 2027 második felére készülhetnek el. Nemcsak új villamosvonal épülne a Deák és a Lehel tér között, de megújulna a Nyugati tér környéke, és az aluljárót is korszerűsítenék. A projekt a fővárosi önkormányzat kabinetvezetője szerint körülbelül 10 milliárd forintba kerül, és uniós forrásból valósulna meg.
2:16
HíradóTiltakoznak a Szabadság-szoborra tervezett óriási kereszt miatt Kisfaludi Stróbl Zsigmond örökösei is
2024. augusztus 12. 18:56

Tiltakoznak a Szabadság-szoborra tervezett óriási kereszt miatt Kisfaludi Stróbl Zsigmond örökösei is

Vitát váltott ki a Nemzeti Hausmann Program nyilvánosságra hozott látványterve, amelyek a Citadellát és környékét mutatják be. A Szabadság-szobrot és talapzatát is felújítják, lépcsősor vezet majd az emlékműhöz. A talapzatra új feliratot és az örökösök tiltakozása ellenére egy monumentális keresztet faragnak. A felújításoknak 2026-ra kell elkészülniük.
1:47
HíradóVisszatér a kánikula: idén nyáron már harmadszorra rendelték el a vörös kód riasztást
2024. augusztus 12. 18:46

Visszatér a kánikula: idén nyáron már harmadszorra rendelték el a vörös kód riasztást

Újból itt a hőhullám, elrendelték a vörös kód riasztást is, idén nyáron már harmadszorra. Ez azt jelenti, hogy a szociális intézményeknek minden hozzájuk forduló hajléktalant fogadniuk kell. A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adták ki Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyére, ott a napi középhőmérséklet holnap már 29 Celsius-fok felett alakulhat. 
2:10
HíradóVideón az életveszélyes helyzet: szembe hajtott be egy tanácstalan autós a turbó körforgalomba Budakalásznál
2024. augusztus 12. 18:44

Videón az életveszélyes helyzet: szembe hajtott be egy tanácstalan autós a turbó körforgalomba Budakalásznál

Szembe fordult be egy úgynevezett turbó körforgalomba egy autós Budakalásznál. Csak a szerencsén múlt, hogy a szemből érkezők időben észrevették és ki tudták kerülni. Az életveszélyes helyzetet rögzítették a Közút kamerái. A felvételen látszik, hogy a sofőr nem tudta mit csináljon, végül két autós segített neki megfordulni. A tapasztalatok szerint a turbó körforgalmakban ritkán alakulnak ki ilyen szituációk, a rossz sávválasztás és azután a kapkodós sávváltások azonban még mindig gyakoriak.
2:19
HíradóVideón: aszfaltozó munkások közé hajtott egy furgon
2024. augusztus 12. 18:43

Videón: aszfaltozó munkások közé hajtott egy furgon

Aszfaltozó munkások közé hajtott egy furgon a Somogy megyei Mesztegnyőn még múlt hét szerdán, a Magyar Közút most tette közzé a balesetről készült fotókat, hogy felhívja az autósok figyelmét: vigyázzanak az utakon dolgozó munkatársaikra. A munkások csak azért tudtak időben félreugrani, mert meghallották, ahogy az érkező kocsi szinte ledarálja az utat lezáró bójákat. A kétezres évek eleje óta már 20-nál is több közutas halt meg az utakon munka közben.
3:03
HíradóMegtriplázódtak az ingatlanárak 2010 óta Magyarországon
2024. augusztus 12. 18:15

Megtriplázódtak az ingatlanárak 2010 óta Magyarországon

Az Eurostat friss adatai szerint háromszorosára emelkedtek az ingatlanárak 2010 óta Magyarországon. Csak Észtországban mértek nagyobb drágulást az Európai Unióban. Ráadásul nálunk ismét gyorsul az árnövekedés, egy átlagos lakásért már 6 és fél százalékkal többet kérnek tavalyhoz képest. A Bankmonitor úgy számol, a családtámogatások ellenére is nehezebb lakáshoz jutni, mint 2010-ben.  
1:48
HíradóÍgy csalta ki magyar áldozataiból a pénzt az a francia férfi, aki egy szót sem tudott magyarul
2024. augusztus 12. 18:08

Így csalta ki magyar áldozataiból a pénzt az a francia férfi, aki egy szót sem tudott magyarul

Volt olyan nap, amikor harmincötezer adathalász üzenetet küldött el egy francia férfi, aki egy budapesti kávézóban kaptak el. Épp a magyar rendőség nevében írt. Az üzenetekben azt állította, hogy a címzettet megbírságolták. Sokan fizettek, a férfi ekkor lopta el a bankkártyaadatokat. A somogyi rendőrök nyomoztak ellene, Kaposváron tartóztatták le. 
5:55
Reggeli75 ezer civilt telepítettek ki Oroszországból az ukrán támadás miatt
2024. augusztus 12. 12:05

75 ezer civilt telepítettek ki Oroszországból az ukrán támadás miatt

20 kilométer mélyen hatoltak be Oroszországba az ukránok, ami miatt 75 ezer civilt kellett kitelepíteni. Ám most úgy tűnik, megállt az ukránok kezdeményezése – mondta Dr. Resperger István ezredes, egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője. 886 napja tart a háború, és még mindig nem látni a végét: a tartalékokban óriási a különbség, és szerinte az ukránok hadi eszközei is elfogyhatnak szeptember végére nyugati segítség nélkül. 
9:47
ReggeliHámori Luca: A nagy médiafelhajtás hatással volt rám
2024. augusztus 12. 11:28

Hámori Luca: A nagy médiafelhajtás hatással volt rám

A felkészülés eleje óta sportpszichológussal dolgozik, aki segített neki az olimpia alatt és után történteket is feldolgoznia – tudtuk meg Hámori Luca olimpikon ökölvívótól a Reggeliben. A sportoló első magyar női ökölvívóként jutott ki az olimpiára, ahol 5. helyezett lett. Nagy visszhangja volt az Imane Helif elleni mérkőzésének, amiről Hámori azt mondta: „ezen a mérkőzésen úgy alakult, hogy ő volt a jobb, a jövőben meglátjuk”. Hogyan érinti a figyelem, amit kap, hogyan fogadták szülővárosában, és mik a tervei a 2028-as olimpiára? 
1:18
VideóZelenszkij szerint Oroszország észak-koreai rakétával ölt meg egy 4 éves kisfiút és édesapját
2024. augusztus 12. 10:44

Zelenszkij szerint Oroszország észak-koreai rakétával ölt meg egy 4 éves kisfiút és édesapját

Egy 4 éves kisfiú és 35 éves édesapja meghalt egy szombat éjszakai orosz légicsapásban Kijev mellett – közölték ukrán tisztviselők vasárnap. Három másik ember, köztük egy tizenéves fiú megsebesült a fővárostól keletre történt támadásban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az oroszok egy észak-koreai gyártmányú rakétával támadtak.
7:28
ReggeliAmerika-szakértő: Trump érdeke a vita, de neki veszélyes is
2024. augusztus 12. 10:34

Amerika-szakértő: Trump érdeke a vita, de neki veszélyes is

Vitázni fog Donald Trump és Kamala Harris, akinek elnökjelöltségét jövő héten hagyja hivatalosan is jóvá a Demokrata Párt. Yaro Patrice Amerika-szakértő a Reggeliben kifejtette: annak ellenére, hogy sokszor nincs valóságalapja annak, amit Trump mond, nagyon nehéz vele vitázni. Az elnökjelölti vita most inkább a republikánus jelöltnek érdeke, de neki veszélyes is. Ki döntheti el az amerikai elnökválasztást, és vajon mindhárom vitát megtartják-e? Kiderül a videóból.