TRAGÉDIA

9:42
ReggeliTragédiák a családban: Kislánya tartja életben Henriettát
2018. május 15. 9:08

Tragédiák a családban: Kislánya tartja életben Henriettát

Pár nappal ezelőtt egy családapa a hétvégi faházban barkácsolt, miközben feltehetőleg rosszul lett és beleesett a tóba. A családanya szinte teljesen egyedül maradt ápolásra szoruló kislányával, Jázminkával. "A testvérem meghalt, Édesanyám a karomban, ő szó szerint elfogyott, majd az első kislányom, utána született a kis csodánk, Jázminka, most a férjem..." - részlet Szita Henrietta írásából.
8:56
HíradóVÍGH GYÖRGY: „Hónapokon keresztül úgy aludtam el, hogy mindenkit megmentettem”
2018. január 20. 9:00

VÍGH GYÖRGY: „Hónapokon keresztül úgy aludtam el, hogy mindenkit megmentettem”

Egy éve történt a tragikus veronai buszbaleset. A budapesti Színyei Merse Pál Gimnázium diákjai, tanárai és néhány szülő utaztak hazafelé azon a buszon, ami az autópályán szalagkorlátnak ütközött, majd kigyulladt. 17-en vesztették életüket a tragédiában. Vígh György, a hős testnevelő tanár több diák életét is megmentette, saját gyerekein azonban már nem tudott segíteni. Fia és lánya is meghalt.
12:12
Házon kívülTalálkozás a hős tanárral, az Év Emberével
2018. január 3. 22:40

Találkozás a hős tanárral, az Év Emberével

Alig egy évvel ezelőtt történt a veronai buszbaleset: egy jórészt magyar gimnazistákat szállító busz kigyulladt az olasz autópályán, a balesetnek 17 halálos áldozata és 26 sérültje volt. Egyikük Vígh György, aki testnevelést tanított a Szinyei Gimnáziumban. A tanár fiát és lányát is elvesztette a balesetben, ő maga pedig súlyosan megsebesült, de előtte még volt arra ereje, hogy jó pár gyereket kimentsen a buszból. Vígh György, a sokak által hősnek tartott tanár az RTL Híradó az Év Embere szavazásának nyertese volt.
3:30
HíradóTragédia a szülészeten
2017. december 17. 17:15

Tragédia a szülészeten

Meghalt az anyuka nem sokkal azután, hogy hármas ikreknek adott életet a Debreceni Klinikán. A kórház közleménye szerint az édesanyánál súlyos véralvadási zavar lépett fel, ami egy betegséggel függött össze. Már hat hete kórházban volt, mert folyamatosan figyelték a veszélyeztetett terhes anyukát. Az RTL Híradónak nyilatkozott a 29 éves édesapa, akinek most egyedül kell felnevelnie az ikreket. Azt mondta: jogi lépéseket tesz, hogy kiderüljön, miért történt a tragédia.
9:54
Anikó ShowZsolt: „Mindennap velük vagyok gondolatban”
2017. október 25. 18:00

Zsolt: „Mindennap velük vagyok gondolatban”

Zsolt egy motorral ajándékozta meg feleségét, akinek mindig is hatalmas álma volt egy motorkerékpár. 2 éve viszont egy balesetben elvesztette feleségét és 12 éves kislányát. A férfi nem érzi magát felelősnek a tragédia miatt, és azóta sem nyúlt elhunyt családtagjai tárgyaihoz. Nevelt lánya, Katalin rengeteget segített Zsoltnak, hogy átvészelje ezt az időszakot, most pedig egy ajándékkal lepte meg őt.
13:07
Anikó ShowA tánc orvosság a depresszióra
2017. október 25. 18:00

A tánc orvosság a depresszióra

András a reggeli csúcsforgalomban szenvedett motorbaleset, majd egy műtéti hiba miatt kerekesszékbe került. A mai napig bízik benne, hogy egyszer még talpra fog tudni állni, ráadásul táncórákat is tart lelkes fiataloknak. András és Gabriella fiát, Sebestyént egy autóbusz gázolta el, aki Andrásnál vesz táncórákat. A szülők a tánctanárnak köszönhetik, hogy fiuk kigyógyult a depresszióból, és örökké hálásak lesznek neki.
1:41
HíradóA Balatonba fulladt egy fiú
2017. június 5. 18:10

A Balatonba fulladt egy fiú

Tragédia Balatonlellén. Vízbe fulladt egy 19 éves fiú, aki barátjával labdázott a szabadstrandon, amikor lecsapott a Balatonra a vihar. Labdájukat elsodorta a víz, megpróbáltak utána úszni. Az erős szélben azonban a hullámok ellepték őket, kétségbeesve kiabáltak segítségért. Meghallották őket az épp a közelben járőröző vízirendőrök. Az egyik fiút sikerült kimenteni, a másiknak a holttestét reggel sodorta partra a víz.  
2:27
HíradóEgy négy éves kisfiú és édesanyja halt meg a balesetben
2017. június 3. 18:02

Egy négy éves kisfiú és édesanyja halt meg a balesetben

Családi tragédia Hódmezővásárhely közelében. Egy négy éves kisfiú, édesanyja és a nő élettársa halt meg péntek este, amikor frontálisan összeütköztek egy másik autóval a 47-es úton. Abban a kocsiban öten ültek, ők túlélték, de mindannyian megsérültek. A család egy közeli tanyáról tartott a városba, a rendőrök szerint a nyílegyenes úton valamiért átsodródtak a szemközti sávba és ekkor történt a baleset. Megrázó tudósítás következik.
1:53
HíradóKirepült a kocsiból, meghalt
2017. március 11. 18:00

Kirepült a kocsiból, meghalt

Fiatal halt meg egy borsodi balesetben, Csongrád megyében pedig egy autós kirepült a kocsijából, ez okozta a halálát. Valószínűleg elaludt a volánnál, szalagkorlátnak ütközött, majd az út menti árokba csapódott az M5-ös autópályán Csengele közelében. Hiába volt a kocsija tele légzsákkal, ezek sem tudták megmenteni a sofőr életét, mert nem használta a biztonsági övet. A rendőrség szerint az öv használatával sok esetben elkerülhető a tragédia. Az egyik szemtanú azt mondta, közvetlenül a baleset után sokan egyszerűen elhajtottak a roncs mellett, és nem álltak meg segíteni.