SZANI

Éden HotelFéltékenység, intim pillanatok és heves vita korbácsolta fel a hangulatot az Éden Hotelben
2024. január 10. 22:55

Féltékenység, intim pillanatok és heves vita korbácsolta fel a hangulatot az Éden Hotelben

Az esti buli egész jól indult, ahol Arni születésnapját ünnepelték. Azonban az Éden Hotel játékosai szinte egy pillanatra sem feledkeztek meg a taktikázásról most, hogy új játékos költözött be közéjük. Miután Jázmin letudta a kötelező köröket, Kendy karjaiban kötött ki, amit Lovi nem nézett jó szemmel. Balázs pedig kapva kapott az alkalmon, hogy beleálljon riválisába, így másnapra átalakultak az erőviszonyok a luxushotelben. De, akinek egyáltalán nincs félnivalója a védettséggel rendelkező Jani mellett, az Lovi, akit egy „törpe hadsereg” véd titokban, és Barbi, akit pedig egy boszorkány támogat otthonról.
Éden HotelEgy lány ment, egy új fiú jött – pörögnek az események az Éden Hotelben
2024. január 9. 23:10

Egy lány ment, egy új fiú jött – pörögnek az események az Éden Hotelben

Megtartották az Éden Hotel következő Párválasztó ceremóniáját, ahol Balázs kezébe került két lány sorsa. Miután meghozta a taktikai döntését, többen kiakadtak, de az új nap új élményeket hozott. A játékot, vagyis a jégkrémbe zárt kulcsos kihívást Jázmin élvezte igazán, viszont a legnagyobb csavart nem az eredményhirdetés, hanem sokkal inkább a nyeremény és az új beköltöző okozta.
3:58
Éden Hotel„Balázs megint bevetette a Jászai Mari-díjas színészkedését” – taktikai döntés áldozata lett az Éden Hotel új kiesője
2024. január 9. 23:10

„Balázs megint bevetette a Jászai Mari-díjas színészkedését” – taktikai döntés áldozata lett az Éden Hotel új kiesője

A Párválasztó ceremónián Kendy és Barbi fix párt alkottak, így miután Szani Arnihoz, Jázmin Lovihoz, Fanni Norbihoz, Zsófi pedig Balázshoz állt, Nellinek nehéz dolga volt utolsó lányként. Végül ő is Balázs mögé állt, ezzel a kezébe adva a sorsát. A srác eleinte hezitált, hogy az eszére vagy a szívére hallgasson, de meghozta döntését, amivel többeknél kiverte a biztosítékot.
3:10
Éden HotelSzani zokogva rogyott össze a medence partján
2024. január 2. 23:30

Szani zokogva rogyott össze a medence partján

Szani és Csenge egy-egy sombrerót tartott kinyújtott kézzel a naplementében, és amelyikük hamarabb leeresztette a kalapot, az veszített a játékban. A lányok olyannyira elmerültek a gondolataikban, hogy Szaninak hirtelen látomása is támadt. „Teljes fehérséget láttam magam előtt, és akkor jelent meg előttem anyukám, és adott egy újabb löketet” – idézte fel a lány, de végül kénytelen volt feladni a játékot.
Éden HotelÉden Hotel: Csenge hadüzenetet küldött Szaninak
2024. január 2. 23:30

Éden Hotel: Csenge hadüzenetet küldött Szaninak

Miller Dávid rendesen feladta a leckét az Éden Hotel játékosainak: először matematikai feladványokkal bombázta őket, majd Szanit és Csengét is próbára tette. A lányok egy kemény küzdelemben mérték össze az állóképességüket, aminek végén Szani sírva rogyott a földre, Csenge pedig egy nem mindennapi kiváltságban részesült, és elhatározta, hogy mindenáron száműzi Szanit a luxushotelből, ráadásul az esti Pandora Szelencéjénél egy titkos üzenettel lepte meg Szanit.
Éden HotelSzani titokban végighallgatta Arni és Jázmin randiját, majd próbára tette a srácot
2023. december 21. 23:56

Szani titokban végighallgatta Arni és Jázmin randiját, majd próbára tette a srácot

Az Éden Hotel új beköltözője, Jázmin teljesen kikészítette a játékosokat, majd randira hívta Arnit. Arra azonban egyikük sem gondolt, hogy Szani – tőlük mindössze néhány méterre – szemmel tartja az együttlétük minden egyes pillanatát. Később Szani kifaggatta Arnit, és bár úgy tűnt, szent a béke közöttük, a páros elkezdett egymás ellen szövetkezni.
2:59
Éden HotelSzani beleáll Csengébe, de Balázs a védelmére kel
2023. december 21. 23:55

Szani beleáll Csengébe, de Balázs a védelmére kel

Az Éden Hotel játékosai a jakuzziban eresztették ki a gőzt, amikor Szani és Arni a kettejük kapcsolatáról kezdtek vitatkozni. „Olyan, mintha felsőbbrendű lennél” – esett neki Arni Szaninak, majd hirtelen Csenge is megszólalt, hogy megvédje a srácot, arra viszont egyáltalán nem számított, hogy Szani egyből nekiesik. Balázs kelt a barátnője védelmére, és fenyegetve intette csendre Szanit.
Éden HotelSzani és Arni volt a legjobb páros az Éden Hotelben, a srác mégis Zsófi csókjára vágyott az esti buliban
2023. december 20. 23:46

Szani és Arni volt a legjobb páros az Éden Hotelben, a srác mégis Zsófi csókjára vágyott az esti buliban

Az Éden Hotel virslipartiján Szaninak csak úgy csillogott a szeme a boldogságtól, amit Arni ki is használt. Az esti felező partin azonban Zsófi keltette fel az érdeklődését, akivel addig kerülgették egymást, míg végül össze nem melegedtek. Mikor Szani tudomást szerzett Arni tettéről, egyből összepakolta a bőröndjét, hogy búcsút intsen a srácnak.
3:03
Éden HotelArni szavai kést döftek Szani szívébe
2023. december 20. 23:45

Arni szavai kést döftek Szani szívébe

Bár Szani egy kicsit sem lopta be magát Balázs szívébe, a srác megfogadta Arninak, hogy a barátságukra való tekintettel addig támogatni fogja a lányt, amíg neki fontos. Az alku után Arni beszélt Szanival, hogy a lány is tudja, mihez kell tartani magát a jövőben. „Fáj az önbecsülésemnek, hogy valaki alá kell rendelnem magamat” – mondta elkeseredve Szani, aki úgy érzi, hogy fájdalmas érzései ellenére muszáj megbíznia Arniban.
2:33
Fókusz„Én vagyok igazából az egyetlen kapcsolatuk a külvilággal” – így élte meg Miller Dávid az Éden Hotel forgatását
2023. december 20. 20:07

„Én vagyok igazából az egyetlen kapcsolatuk a külvilággal” – így élte meg Miller Dávid az Éden Hotel forgatását

Elérkeztünk az Éden Hotel feléhez. A srácok bent kalózos felező bulit tartottak. Miller Dávid pedig arról mesélt a Fókusznak, milyen élményekkel gazdagodott műsorvezetés közben. Dávid, az Éden Hotel műsorvezetője zenét hallgatva indult minden nap munkába Mexikóban. Mielőtt belépett a hotel kapuján, mindig felkészítették a játék menetére és arra, hogy ki hogy van a hotelben, melyik lakóval mi történt. De mi volt a legszokatlanabb, feszültebb része a munkának? Kiderül a videóból. 
2:18
Éden HotelSzani büszke arra, hogy a fiúknál 2 perc alatt elérte, amit akart
2023. december 14. 23:55

Szani büszke arra, hogy a fiúknál 2 perc alatt elérte, amit akart

Amikor Zsófi elmondta Szaninak, hogy Balázs szerint a lány mozgatja a szálakat az Éden Hotelben, Szaninak csak úgy dagadt a mellkasa a büszkeségtől. „Igazából tökre tetszik, hogy ilyenekre képes vagyok” – vallotta be Szani, aki teljes mértékben kiállt Zsófi mellett, és elárulta, hogy jelenleg egyetlen cél lebeg a szeme előtt: szeretné, ha a fiúk azt hinnék, hogy ők az irányítók, miközben titokban ő vezeti őket az orruknál fogva.
2:49
Éden HotelSzani és Lovi ki akarják csinálni Balázst: Majdnem elájultam, olyan ideges voltam
2023. december 14. 23:55

Szani és Lovi ki akarják csinálni Balázst: Majdnem elájultam, olyan ideges voltam

Lovi számonkérte Szanit, amiért a párválasztó ceremónián beleállt Balázsba. „Ilyet ne csinálj, légy szíves!” – kérte a lányt, aki ekkor elárulta, milyen érzések kavarogtak benne: „Elöntött a düh, a szívemet a torkomban éreztem dobogni” – mondta Lovinak, majd elhatározták, hogy együttes erővel „kicsinálják” Balázst. Tervük első lépéseként Szani kamuból bocsánatot kért a sráctól…
2:50
Éden Hotel„Össze-vissza hazudozik” – Szani a párválasztó ceremónián nekiesett Balázsnak
2023. december 14. 23:55

„Össze-vissza hazudozik” – Szani a párválasztó ceremónián nekiesett Balázsnak

Az Éden Hotel negyedik párválasztó ceremóniáján – mindenki döbbenetére – megjelent Viktor, aki utoljára még egyszer beleszólhatott a játék alakulásába, és védettséget adhatott egy lánynak. De a meglepetések sora itt még nem ért véget. Először Zsófi és Balázs feszültek egymásnak, de végül Szani sem tudta magában tartani a felgyülemlett haragját, és mindenki előtt kitálalt a sráccal kapcsolatban.
4:00
Éden HotelViktor: Tartogatok még meglepetéseket a párválasztó ceremónián a többi játékosnak
2023. december 14. 12:00

Viktor: Tartogatok még meglepetéseket a párválasztó ceremónián a többi játékosnak

Viktornak mindig is a bakancslistáján szerepelt Mexikó, és mivel nyomon követte az Éden Hotel korábbi évadait, nem volt kérdés számára, hogy jelentkezik a műsorba. Kíváncsi volt, mit hoz ki belőle a stratégiai reality, ahol „szűkösen bezárva él vadidegenekkel együtt”, de azt álmában sem gondolta, hogy a szerelem is rátalál majd. Viktor a kiesése után mesélt a Szanival való kapcsolatáról, és azt is elárulta, mit érez Arnival kapcsolatban, akit a barátjának hitt az édenben.