SPORT

2:36
Híradó
2018. január 14. 18:40

Betegágyáról üzent Miklós Edit

Nem indulhat a téli olimpián a legsikeresebb magyar síző. Miklós Edit súlyos balesetet szenvedett szombaton Ausztriában. A szuperóriás-műlesiklásnál a célba érve összeesett és percekig feküdt mozdulatlanul. Mentőhelikopterrel vitték kórházba. Kiderült, hogy jobb térdében elszakadt a keresztszalag, és esés közben beverte a fejét. Már az éjszaka megműtötték, és kórházi ágyáról videón üzent.
1:30
Portré
2018. január 13. 20:00

A jég magyar királynője

Edző édesanyjának nagyon sokat köszönhet, testnevelő nagypapájának pedig a sport szeretetét, és az első jeges élményeket. Regőczy Krisztina ma sem tenne másképp, minden percét szerette, a hideg és karcos jég lámpaoltásig marasztalta. Rengeteget utaztak, útlevelet kaphattak, ez azért is volt nagyszerű, mert az egyedüli olyan nemzet voltunk, akik fedett pálya nélkül részt vehettünk világversenyeken. A magyar jégkirálynővel Barabás Éva beszélgetett.
11:56
Fókusz
2017. november 18. 20:00

Hova tűnt a magyar futball?

2009-ben, az U20-as futball világbajnokságon Egyiptomban bronzéremes lett a csapat. Ez volt a magyar utánpótlás történetének eddigi legnagyobb sikere. A játékosok igazi sztárok lettek. Akkor sokan azt hitték, ez a csapat lesz a magyar futball jövője. A verhetetlen 11, amelynek néhány tagja a világ legjobb csapataiban játszik majd. Nem így lett. A VB hősök legtöbbje szinte teljesen beleszürkült a magyar futballvalóságba.
29:10
Magyarul Balóval
2017. október 14. 1:20

Mi a sport a videójátékban?

Mi is az az eSport? Kis e-vel és nagy S-sel? Elektronikus sport, vagyis versenyszerű videójátékozás. A hívei szerint sport – igen vagy nem, gyorsan terjed, már Magyarországon is százezrek játsszák, főleg fiatal férfiak. Új szubkultúráról van szó. Klubokkal, szakosztályokkal. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0in 5.4pt 0in 5.4pt; mso-para-margin-top:0in; mso-para-margin-right:0in; mso-para-margin-bottom:8.0pt; mso-para-margin-left:0in; line-height:107%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri",sans-serif; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;}
1:47
Híradó
2017. október 1. 18:44

Magyar futónő lett a második a Sparthatlon-on!

246 kilométert futottak mindössze 36 óra alatt - ez az elvárás a Sparthatlon versenyen. A versenyzőknek az Akropolisz lábától egészen Spárta főteréig, Leonidász király szobráig kellett eljutniuk. A világ egyik legkeményebb megmérettetését 1983 óta rendezik meg, idén minden eddiginél több magyar futott a győzelemért. A 24 fős magyar csapatból elsőként Maráz Zsuzsanna ért célba, a nők között pedig másodikként végzett.
1:50
Híradó
2017. szeptember 22. 18:20

Bezáratta a szomszéd a focipályát

Hangos, ahogy a labda a palánknak csapódik, ezért nem használhatják az 5 éve épült műfüves focipályát Győr egyik városrészében. Edzéseket kell lemondani, mert így kettő helyett csak 1 pálya van, ami kevés a több mint 200 futballistának. A helyi sportegyesületet, amely kizárólagos használója az egyébként városi tulajdonú pályának, a nyáron értesítették, hogy az egyik szomszéd pert indított, mert szerinte nem lehet az edzések zajával együtt élni. A bíróság pedig neki adott igazat, így bezáratták a pályát.
29:16
Magyarul Balóval
2017. szeptember 20. 0:55

Focielit: csatlakozás kizárva?

A játékosok ára elszakadt valós értéküktől, a vezető klubok mintha kacagnának az európai szövetség pénzügyi fair play szabályain és folyamatosan nő az amúgy is óriási szakadék a leggazdagabb – és így persze legeredményesebb – klubok és a többiek között. Másképpen: akinek nincs sok pénze, még az esélyét is felejtse el annak, hogy bejusson Európa vezető klubjai közé. Ez így is marad?
Híradó
2017. szeptember 6. 11:13

Nyolcaddöntőbe jutott a magyar kosárlabda-válogatott Románia legyőzésével! Magyarország – Románia 80-71

Tegnapi Csehország legyőzésével a magyar válogatottunk újabb történelmi bravúrhoz készült a román válogatottal szemben. Már nem csak a második győzelem megszerzése volt a tét, hanem a csoportházigazda legyőzésével és a többi csoporteredmény kedvező alakulásának köszönhetően a nyolcadöntőbe kerülés lett az újabb kihívás. Ezt teljesítette egy feldúlt lelkiállapotú mérkőzésben a magyar válogatott.