SLÁGER

9:00
Fókusz
2023. július 11. 20:25

„Mondom, ez két őrült” – ezért vállalta el Szikora Robi, hogy közreműködjön az Úristen című számban

A VALMAR és Szikora Robi közös dala lett a legnépszerűbb tavaly Magyarországon. Az Úristen című szám klipjére majdnem 28 milliószor kattintottak a Youtube-on, de a dal nem csak az interneten tarolt: a rádióadók több, mint 12.000-szer játszották 2022-ben, azaz egyetlen nap alatt nagyjából 33-szor került adásba. Szikora Róbert szerint nincs recept arra, hogyan kell slágert írni és lehetetlen megmondani, hogy egy dal miért lesz népszerű. 
7:58
Reggeli
2022. október 25. 10:42

„Brutális érzés volt húsz év után feleleveníteni a dalt” – a Draft legnagyobb slágerét dolgozta fel a New Level Empire

A 2000-es évek egyik legnagyobb klubslágerét, a Draft Dombok felett című számát dolgozta fel az New Level Empire. A zenekar november 12-én a rajongókkal együtt az Akváriumban ünnepli majd kilenc éves születésnapját, ahol a Drafttal közösen adják elő legújabb, Felhők alatt című dalukat. A klipet a Reggeliben is megmutatták. A Draft énekesnője azt mondta, elképesztő érzés volt, 20 év után újra dolgozni egykori slágerükön. 
5:39
Fókusz
2021. január 5. 16:13

10 ÉVES A MIZU: „Olyan utat járt be a dal, amit álmomban sem gondoltam volna”

Hihetetlen, de már 10 éves a Mizu című dal, amivel Fluor Tomi annak idején berobbant a köztudatba. Voltak, akik utálták, de még többen szerették, az viszont biztos, hogy nem sokan voltak, akik nem ismerték volna 2011 legnagyobb slágerét. Pedig a dal csak egy poénnak indult, egy Teréz körúti kis cselédlakásban vették fel, ráadásul a felvételt kétpercenként meg kellett állítani, mert belehallatszott a villamos.
5:50
Fókusz
2020. május 4. 19:15

Az új sláger: magyar és külföldi dalok koronavírus átdolgozása

Végy egy slágert, amit mindenki ismer, írd át a szövegét úgy, hogy szerepeljenek benne a koronavírus és karantén szavak, és a siker garantált. Az utóbbi hetekben új zenei műfaj született, melynek neve még nincs. Hodász András atya is dalba öntötte fájdalmát. Már eddig is valóságos médiasztárnak számított, de most szívünk szerint tiszteletbeli Tankcsapda-taggá kiáltanánk ki őt. A rockbanda egyik száma lett ugyanis a múzsája.
5:06
Fókusz
2019. január 16. 19:30

Lady Gagát is megelőzte Radics Gigi a slágerlistán!

Radics Gigi angol nyelvű slágere nyolcadik hete tör előre a slágerlistán, jelenleg a 16. és Lady Gaga mellett olyan világsztárokat is maga mögé utasított, mint Dua Lipa, Ariana Grande vagy Selena Gomez. Az X-Faktor mentora azt is megosztotta velünk, hogy miért látogat Amerikába! A Radics Gigivel készült extra interjúnkat ITT nézheted meg, ha pedig az énekesnő szerelmére vagy kíváncsi, akkor nézd meg galériánkat!