RTL

2:29
The Voice
2023. október 6. 13:00

Galla Miklós: Az a kérdés, hogy miután megfordulnak, felismernek-e

Galla Miklós az éneklésével szeretne sikert aratni a The Voice színpadán, azonban most egy olyan stílussal készült, amit eddig még senki sem hallhatott. „Nem a megszokott Galla Miki hangomon énekelek” – majd hozzátette, fogalma sincs, felismerik-e a coachok. Extra videónkban elmesélte, kinek a csapatában tudná elképzelni magát, és azt is elárulta, hogy miért titkolta el eddig családja előtt is a jelentkezését.
1:10
The Voice
2023. október 6. 13:00

„Egyszerűbb úgy fellépni, hogy nem látnak” – Horváth Ibolya fél tőle, hogy külseje alapján ítélik meg

Horváth Ibolya azért jelentkezett a The Voice-ba, hogy megnyerje a 36 milliós fődíjat és végre beindíthassa a karrierjét. Már 30 éve foglalkozik zenével, több színpadon is fellépett, ennek ellenére még mindig nem tudta legyőzni a lámpalázát. Éppen emiatt is örül annyira, hogy a coachok először csak a hangját hallják majd, és nem nézik őt előadás közben. 
3:02
Fókusz
2023. október 3. 20:13

A fiatalok nem tudják, mi az a tisztelet? A generációs különbségek még inkább kiélezik a konfliktusokat a Survivorben

Tegnap kezdetét vette a harc az ifjú titánok, a harmincasok és a veteránok között. „Ezek a mai fiatalok…!”, „Bezzeg az én időmben…”. Ki ne hallott volna hasonló mondatokat. A különböző korosztályok máshogyan szocializálódtak, máshogy élnek, mások a tulajdonságaik, a nézeteik. Mindez számos konfliktushoz vezethet közöttük, pláne olyan kiélezett helyzetben, amibe a Survivorben csöppentek. A Survivor versenyzői között akadnak X-generációsok, de többségük az Y és Z generációba tartozik. Közöttük általában feszültségeket tapasztalunk, amiben a digitalizációnak is óriási szerepe van.
7:13
Fókusz
2023. október 3. 20:12

„Beköltöztek a szívembe, ahogyan a házba is” – ahhoz, hogy minden gyerek családban nőhessen fel, még kétezer nevelőszülőre lenne szükség

Október 7-e az állami gondoskodásban élő gyermekek napja. Azoké a gyermekeké, akik lényegében láthatatlanok, pedig szinte mindannyian komoly traumákat, veszteségeket éltek át, ezáltal sokkal több figyelmet igényelnek. Az SOS Gyermekfalvak felmérése szerint, ma Magyarországon 5500 nevelőszülő dolgozik, ám még kétezerre lenne szükség. A Fókusz ezen a héten az SOS Gyermekfalvaknak gyűjt. Ha teheti, támogassa ön is az alapítványt 500 forinttal a 13 600-as adományvonal 60-as kódjával.
3:40
Fókusz
2023. október 3. 20:05

Precízebb operáció, gyorsabb gyógyulás – műtét közben mutatták meg, hogyan működik a sebészrobot

Már minden 19. másodpercben robotok végzik a műtéteket a világon. Ilyen da Vinci is, amit most közelebbről is megmutatunk. A robotsebészeti eszközt 26 éve fejlesztik és már 12 millió műtétet hajtott végre. A sebészek precízebben, pontosabban tudják kivitelezni a műtéteket, emiatt pedig a betegek gyorsabb gyógyulással számolhatnak.
4:33
Fókusz
2023. október 3. 19:31

Curtis elárulta, mitől tart leginkább a Nyerő Párosban

A Nyerő páros csupa móka és kacagás – egyelőre. A taktika szót már számtalanszor hallhattuk az eddigi évadokban, és a játékosok egyre profibbak ebben. Az idei széria párjait még a beköltözés előtt kérdezte a Fókusz arról, vajon mennyire fognak élni a taktika eszközével. Rafináltan kell alakítani a szálakat, hiszen hiába teljesít jól egy páros, ha esetleg mégis veszélyzónába kerül, csak úgy maradhat a villában, ha kapcsolatait is okosan építi.
4:06
Fókusz
2023. október 3. 19:22

A viszkis állítja, múltja miatt nem engedik vásározni Tokajba

Ambrus Attila még a fegyházban tanulta ki a keramikus mesterséget, azóta ebből él, ebből tartja el a családját. Portékáira nagy az érdeklődés. A múlt azonban kísért. Vannak ugyanis piacok, vásárok, ahol nem szívesen látják. Nem kértek belőle a Kurultáj nevű rendezvényen, most pedig azt állítja, hogy Tokajba nem engedik be. A viszkis arról beszélt a Fókusznak: úgy érzi magát, mint a ‘30-as évek Németországában ahol embereket csak úgy kitiltanak, mert van egy szerencsétlen múltja. Tokaj önkormányzata azonban közleményben azt írta, nem igaz, hogy bárkit kitiltottak volna. 
2:59
Időjárás
2023. október 3. 17:48

150 km/h-s széllökésekre is számíthatnak, akik Koinu útjába állnak

Az ilyenkor megszokottnál jóval melegebb időben lehet részünk és különösebb izgalmakat jelenlegi előrejelzéseink alapján a következő egy-másfél hétben itthon biztosan nem tapasztalhatunk időjárásunkban. Ez nem mondható el a Csendes-óceán nyugati részére, méghozzá a Filippínó-tenger térségére, ahol az elmúlt napokban kialakult egy újabb tájfun, amelyet Koinu névre kereszteltek. Ez a tájfun pedig a jelenlegi előrejelzések alapján a következő napokban megközelíti majd Tajvan térségét, emiatt hétfőn este már az ottani meteorológiai szolgálat riasztást adott ki. Jelenleg a tájfunban 185 km/h-s szél pusztít, ez majd közelíti a partokat, valamelyest gyengül, de 150 km/h-s széllökésekre számít az ottani meteorológiai szolgálat és több mint 100 millimétert meghaladó csapadékra.
3:01
Időjárás
2023. október 2. 20:28

Nem árt rétegesen öltözködni, akár 15 fokos is lehet a hőingás

Ismét meleg, nagyon száraz levegő alakítja időjárásunkat, a relatív nedvesség az ország nagyobb részén 50 százalék alatt maradt. Ennek az egyik következménye az, hogy kevés a felhő az országban. A másik következménye pedig az, hogy nagy a napi hőingás, ugyanis egyre hosszabbak az éjszakák, egyre gyorsabban tud süllyedni napnyugta után a hőmérséklet a harmatpont közelébe, és napközben a reggeli óráktól kezdve gyorsan emelkedik: ez az ingás  ezekben a napokban akár 15, 17 fokos is lehet az ország egyes részein.
3:03
Híradó
2023. október 2. 19:42

Nagy káosszal köszöntött be a hétfő reggel a Keletiben

Káosz volt reggel a Keleti pályaudvaron. Sok Németországba tartó utas nem tudta, át kell-e szállnia Bécsben. Többen a MÁV tanácsára 1 órával korábbi vonatra szálltak, hogy elérjék a bécsi csatlakozást. Mint kiderült, feleslegesen, mert ma és holnap mégis Münchenig mennek a vonatok. Múlt héten döntött úgy az osztrák vasúttársaság, hogy a késések miatt levágja a Budapestről érkező nemzetközi vonatokat a nyugat-európai hálózatról.
2:23
Híradó
2023. október 2. 19:41

35 alkalommal utazott külföldre közpénzen Szöllősi György

Harmincöt alkalommal utazott közpénzen külföldre az elmúlt években Szöllősi György – írta meg a 444.hu. Az utakat a Külügyminisztérium fizette, mivel a Nemzeti Sport főszerkesztője fociügyekkel megbízott utazó nagykövet is. Azt viszont nem árulták el, mindez mennyibe került. Volt, hogy azt nézte meg, hogyan veszi át Lionel Messi hatodik aranylabdáját. Szöllősi Györgyöt hiába kerestük.
6:20
Fókusz
2023. október 2. 19:30

Utolsó üzenet a Survivor játékosoktól a jövőbeli énjüknek, és az első érzések a Nyerő Páros villa küszöbén

A Nyerő Párosnak és a Surviornek két közös vonása is van: mindkét műsor október 2-án indul és mindkét műsorban generációk csapnak össze. A videóban megmutatjuk, hogyan érzik magukat a sztárpárok közvetlenül azelőtt, hogy átlépik a Nyerő Páros villájának kapuját. A Survivorben már hétfő este kőkemény próbatétel elé állítják a versenyzőket az első játékon. Hogy melyik lesz a nehezebb, a fizikai vagy szellemi próbatétel, azt döntsék el a látottak alapján.
2:06
Híradó
2023. október 2. 19:08

Egy éven belül két betege is meghalt az ajkai orvosnak, az ügyészség szerint nem kezelte őket megfelelően

Felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság egy orvost, aki két beteg ellátása közben is hibázott még 2020-ban és 2021-ben. Mindkettő meghalt, de a bíró szerint az nem egyértelműen megállapítható, hogy az orvos szabályszegése miatt. A vádlott ügyvédje szerint az eset a vidéki kórházakban tapasztalható orvoshiány problémáira világít rá. Az orvos tovább dolgozhat az ajkai kórházban.  
1:36
Híradó
2023. október 2. 18:59

Homokot és kavicsos földet tömtek társai egy hatodikos fiú szájába a baktakéki iskola udvarán, majdnem belehalt

Kegyetlenkedés az iskolaudvaron: homokkal, kaviccsal kevert földet tömtek osztálytársai egy hatodikos fiú szájába tavaly tavasszal a baktakéki általános iskolában. A gyerek napokkal később életveszélyes állapotba került, kétszer meg kellett műteni. Két támadója ellen most emeltek vádat. Mivel 14 éven aluliak, próbára bocsátást és pártfogói felügyeletet kér az ügyészség. A harmadik nem büntethető.
1:37
Híradó
2023. október 2. 18:38

Összeveszett a szüleivel, azután ment benzinkutat rabolni, 12 évre is börtönbe kerülhet

Kétszer is ki akarta fosztani ugyanazt a benzinkutat egy budapesti férfi. Tavaly november elején bicskával, símaszkban rontott be az óbudai kútra. Háromszázezer forintot zsákmányolt. A fotocellás ajtót kitörve menekült el. Két nap múlva visszatért, de elzavarták, így akkor zsákmány nélkül maradt. Három nap alatt elkapták. Az ügyészség fegyházba küldené.
2:52
Híradó
2023. október 2. 18:30

Jó társ és kitartás – erre van szükség a sikerhez Karikó Katalin szerint

A sikerhez jó társ és kitartás kell – ezt mondta Karikó Katalin a Tudományos Akadémián, diákoknak tartott előadásában még júniusban. Többször is beszélt arról, hogy egyszerű, vidéki családból származik, ahol alapvető volt a szorgalom és a tanulás. Karikó Katalint mindig is a kutatásai gyakorlati haszna, és nem a tudományos siker érdekelte. Nem is álmodott arról, hogy egyszer a világ egyik legismertebb – és legelismertebb – tudósa lesz.
2:50
Híradó
2023. október 2. 18:29

A magyar diákoknak is üzent a Nobel-díjas Karikó Katalin

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin. A Covid-járvány elleni küzdelem sikeréhez nélkülözhetetlen, mRNS alapú vakcinák működési elvének kidolgozásáért ítélték neki és kutatótársának, Drew Weissman-nak a legrangosabb tudományos elismerést. Karikó Katalin Amerikában van, még aludt, amikor felhívták a hírrel. Egykori egyetemén, Szegeden mostani diákok is élőben izgulták végig a bejelentést. Nekik videóhívásban azt mondta, hogy koncentráljanak a munkájukra, és azokra a dolgokra, amiken változtatni tudnak, így lehetnek sikeresek. 
3:17
Híradó
2023. október 2. 18:10

Elvesztette az eszméletét, és nem kapott levegőt, amikor a talajba fúródott – megszólalt az artista, aki 8 méteres magasságból kizuhant a halálkerékből

Rosszul támasztotta ki a kezét és a lábát a gyűrűn belül, megcsúszott és pont akkor zuhant ki az artista amikor a halálkerék a legmagasabb pontján volt – így idézte fel a szombati balesetet Richter Flórián cirkuszigazgató. A 25 éves El Salvador-i artistát a hódmezővásárhelyi előadás közben érte balesetet. Raul Alexander mintegy 8 méteres magasságból zuhant le, egy percre elvesztette az eszméletét és nem kapott levegőt, ahogy a talajba fúródott. Még most is fájlalja a vállát, a lábát és a bordáit, és jó adag félelemérzet is van benne a baleset óta. Az artista lassan, sok edzéssel készül visszatérni a veszélyes mutatványhoz.
3:50
Híradó
2023. október 2. 17:22

Élőben jelentkezett be a friss Nobel-díjas Karikó Katalin, ezt üzente a magyar diákoknak

Karikó Katalin kapta az idei élettani és orvosi Nobel-díjat, megosztva, a Covid-járvány sikeres leküzdéséhez nélkülözhetetlen, mRNS alapú vakcina kifejlesztésért. A tudós egykori egyetemén, Szegeden hatalmas ováció fogadta a bejelentést, amit élőben követtek az oktatók, hallgatók és újságírók. A friss Nobel-díjas Karikó Katalin videón jelentkezett be philadelphiai otthonából. A magyar diákoknak azt üzente: élvezzék azt a munkát, amit csinálnak, mert akkor egyre jobbak lesznek benne és csak arra koncentráljanak, amin tudnak változtatni, így tudnak sikereket elérni.
6:18
Videó
2023. október 2. 16:19

Ezen a napon tett öribari fogadalmat Majka és Curtis, majd megpuszilták egymást

Egy nap, ami egyszerre szólt egy évfordulóról és egy új dolog születéséről. Amikor összekeveredett a múlt és a jelen. 2012. október elsején lett az RTL 15 éves és akkor indult el az RTLII. A videóban megmutatjuk, hogy indult 1997-ben az RTL Klub adása. A kereskedelmi televízió megjelenése számos újdonságot hozott a magyar televíziós piacon. A csatorna neve pedig hamarosan egyet jelentett az önfeledt szórakozással és a sikerrel.
1:24
The Voice
2023. október 2. 10:00

Tamási Laurát mindig félreértik extrém frizurái miatt

Tamási Laura egy csendes, visszahúdózó lány, azonban elsőre nem ezt szokták róla gondolni az emberek. Ennek a látványos hajkoronája az oka. A The Voice jelentkezője sűrűn változtatja a frizuráját: volt már lila, csíkos, elöl szőke, hátul barna, rövid és hosszú is. Ha történik valami, általában rögtön a fodrásznál köt ki. De nemcsak a haja színének váltogatásában, hanem a zenében is ki tudja élni magát.
1:39
The Voice
2023. október 2. 10:00

A 34 éves Váradi Olaszról senki sem hiszi el, hogy 8 gyermek édesapja

Váradi Olasznak öt fia és három lánya van, legidősebb gyermeke már 16 éves, a legkisebbek pedig 4 évesek. Gyermekei mindannyian zenélnek, egyikük állandóan ott van a YouTube legfelkapottabb előadói között. Olasz csak két dolgot vár el a kicsiktől: az istentiszteletet és hogy tanuljanak nyelveket. A zenéről pedig, ha akarná sem tudná lebeszélni őket, mert nagyon szeretik.
2:59
Időjárás
2023. október 1. 17:57

Az októberrel megérkeznek a frontok is

Október tipikusan már őszies jelleget ölt, ezt elsősorban a ködhajlam erősödésében, illetve a hűvös hajnalokban érezhetjük. Jóval változékonyabb ennek a hónapnak az időjárásra, mint a szeptembernek. Jönnek a frontok, bár ezek többnyire nem hoznak sok csapadékot. Ha a hőmérsékletet nézzük, akkor az október átlaghőmérséklete a szeptemberihez képest öt fokkal alacsonyabb, bár most szeptemberben jelentős, nagy lehűlés nem is volt, inkább  nyárutót élvezhettünk eddig. 
1:15
The Voice
2023. október 1. 10:00

Az Opera Trio tagjai egymásból merítenek erőt a The Voice színpadán

Az Opera Trio tagjai 10 éve találkoztak először, és már a kezdetektől fogva opera áriákat adnak elő, amit később mindenki megfűszerezett a saját kedvenc zenei stílusaival is. Úgy érzik, versenyhelyzetben megkönnyíti a dolgukat, hogy hárman vannak, mert így tudják egymást támogatni. Egy szlovákiai tehetségkutatóban egészen a fináléig jutottak egy évvel ezelőtt.
1:03
The Voice
2023. október 1. 10:00

Pásztor-Vancsó Viktor 14 éves kora ellenére a retró slágerekért rajong

Pásztor-Vancsó Viktort 2019-ben hívták fel először egy színpadra nagyobb közönség elé, ahol elénekelte a Vén Európát, ekkor mindössze 10 éves volt. A közönség jól fogadta az előadást, azóta egyre több fellépése van, amelyeken fiatal kora ellenére inkább a retró slágereket részesíti előnyben, mert szerinte ezeknek a szövegei kifejezetten sokatmondóak.