RTL

3:01
Időjárás
2024. január 15. 20:24

Fejfájósoknak, reumásoknak rémálom lehet az előttünk álló hét

Jelentős és hirtelen időjárásváltozás előtt nálunk, a szervezetünk pedig úgy viselkedik, mint egy barométer, mi is reagálunk majd ezekre a változásokra. Szerdáról csütörtökre 6-10 fokkal emelkedik a hőmérséklet, csütörtökről péntekre pedig 2-10 fokkal csökken.  Elsősorban a betegek, illetve az idősebb emberek szervezetét viseli meg a változás. Sokaknak fájhat a fejük, gyakoribbak a betegségek, nemcsak a tünetek jelentkeznek, hanem például a koraszülések is gyakoribbak, illetve a balesetek is. 
2:49
Híradó
2024. január 15. 19:03

Már két éve működnie kellene, de még el sem készült az állami milliárdokból épülő almatermesztés kutató központ

Már lassan két éve működnie kellene, de még el sem készült az állami pénzből épülő Szabolcsi Alma Kutató Centrum Újfehértón – erre Hadházy Ákos független képviselő hívta fel a figyelmet. A beruházó állami cég stratégiai igazgatója azt mondta az RTL Híradónak: elfogyott pénz, de ha kapnak plusz támogatást, őszre elindulhat a központ. Ami végül akár 10 milliárdba is kerülhet.
2:44
Híradó
2024. január 15. 18:52

Nem bírta az ügyfélkapu a terhelést, órákon nem működött az új állami napelemes pályázat előregisztrációja

Nem indult zökkenőmentesen az új állami napelemes pályázat előregisztrációja. 10 órától lehetett volna jelentkezni a legfeljebb 5 millió forint vissza nem térítendő támogatással járó programba, de a weboldalra órákon át nem lehetett belépni. A problémát az okozta, hogy a beléptetéshez használt ügyfélkapu nem bírta a terhelést. Az Energiaügyi Minisztérium azt írta: nem az előregisztráció sorrendje a döntő az elbíráláskor.
2:04
Híradó
2024. január 15. 18:50

Durva áremelés jöhet a bankoknál, átlagosan 18 százalékkal nőnek a díjak

Átlag 18 százalékkal drágulhat a bankolás. A Biztosdöntés.hu szerint a tavalyi infláció mértékével emelhetnek a pénzintézetek, mert megugrottak a költségeik a különadók miatt. Ám azt mondják, az ügyfelek egy része körültekintő döntéssel kedvezőbb csomagot találhat. A legszegényebbeknek járó úgynevezett alapszámla viszont átlag felett, 33 százalékkal drágulhat.
1:57
Híradó
2024. január 15. 18:43

Sok dolguk volt a vadmentőknek, őzet és hattyút is mentettek a jég fogságából

Őzet mentettek a tűzoltók a sajókeresztúri befagyott víztározóból. Videóra vették, amint egy mentőkötéllel húzzák ki az állatot a jégről. A hétvégén több állatot is fogságba ejtett a jégpáncél. A befagyott délegyházi tóról egy fiatal hattyút hoztak ki a Pest megyei Kutató-mentő szolgálat tagjai. Egy Keszthelynél a Balatonba fagyott hattyút azonban már nem tudtak megmenteni a vízimentők, egy róka gyorsabb volt.
2:00
Híradó
2024. január 15. 18:42

A zenészek is nehezen bírták ki, hogy ne sírjanak – adománygyűjtő koncertet szervezett az elhunyt kismamáért a máriapócsi önkormányzat

Koncert az elhunyt kismamáért: Máriapócs önkormányzata adománygyűjtést szervezett a település közösségi házában vasárnap, a szülés után meghalt anya emlékére. A becsületkasszába mindenki annyit dobott, amennyivel segíteni kívánta a gyászoló családot. Külön számlát is nyitott a városvezetés a gyűjtéshez. Az egyik zenész azt mondta, ők is nehezen tudták megállni, hogy ne sírjanak.
1:54
Híradó
2024. január 15. 18:37

Frontális ütközés: sokáig küzdöttek a 44 éves nő életéért, de már nem tudták megmenteni

Meghalt egy asszony, amikor kocsijával frontálisan ütközött egy másik autóval hétfőn reggel Somogy megyében, Szőlősgyöröknél. Egy arra járó ápolónő kezdte meg az újraélesztését, amit a mentők megérkezéséig a tűzoltók folytattak, de nem tudták megmenteni az életét. Az M3-ason is súlyos baleset történt, négyen sérültek meg Hortnál, amikor két autó és egy teherautó ütközött.
1:59
Híradó
2024. január 15. 18:34

35 kilóra fogyva, fűtetlen lakásban halt meg a 68 éves asszony, emberöléssel vádolják a fiát

Emberölés miatt állt bíróság elé egy budapesti férfi, aki – a vád szerint – nem megfelelően gondozta anyját. A 68 éves, járóképtelen asszony egy fűtetlen lakásban, 35 kilóra fogyva, embertelen körülmények között halt meg 2020 őszén. Fia a bíróságon nem tett vallomást, de korábban azt mondta, hogy ő minden tőle telhetőt megtett, de nem vette észre mennyire súlyos anyja állapota. 
2:48
Híradó
2024. január 15. 17:53

Negyvenezer forint pluszkiadást jelent egy átlagautósnak az üzemanyag jövedéki adójának emelése

Évi 40 ezer forintjába kerülhet egy átlagos családnak az üzemanyagokat sújtó magasabb jövedéki adó. Ezt a GKI számolta ki. Hétfőn 21 forinttal, két hete pedig 20-szal drágult a benzin és a gázolaj literje, miután a kormány az indokolt majdnem kétszeresével emelte az adót. Így a magyarok a románoknál, a lengyeleknél és a bolgároknál is több terhet fizetettnek, ha tankolnak.
6:15
Reggeli
2024. január 15. 14:40

Peller Mariann fontos évfordulót ünnepelt: 11 éve lett anya

A Reggeli műsorvezetője egy fontos érvfordulót ünnepelt a napokban: 11 éve született az idősebbik fia, azaz 11 éve lett anya. Peller Mariann visszaemlékezett a nagy napra, azt is felidézte – hiszen minden pillanatára emlékszik –, aznap 30 centis hó esett és komoly küzdelmek árán jutottak csak el a kórházba. Sőt, arra is kitért mik azok, amire nem készítik fel a nőket. Vajon, hogy lehet még egy 11 éves gyereknek is baba illata? És hogy élte meg Tihanyi Peti a lánya születését? Kiderül a videóból. 
0:42
Reggeli
2024. január 15. 14:20

Így nyerhetsz egy elektormos rollert a Szívből jövőnk kvízzel

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást. Ez egy jó cél, azt gondoljuk, hogy a három csaj most egy jó ügy mellé állt közösen, legyünk minél többen, akik kitöltik a tesztet! Részletek a Reggeli social felületein és a szívből jövőnk oldalán. Azok, akik kitöltik a tesztet, értékes nyereményt, egy elektromos rollert nyerhetnek.
6:16
Reggeli
2024. január 15. 12:50

„Anya vagyok, és egészen más oldalról tudtam megközelíteni a szerepet” – Pikali Gerda és Lengyel Ferenc ismét együtt dolgozik

Lengyel Ferenc színművész, rendező és Pikali Gerda színművész voltak a Reggeli vendégei. Lengyel Ferenc a Vértestvérek című darab rendezője, az Angliában játszódó történet főszereplője pedig Gerda. A darabot szeptember 30-án mutatták be, hatalmas sikerrel játsszák azóta is. A színésznő karrierje első énekes szerepét vállalta, a szerepben pedig különös megvilágítást kapott az anyaság.
8:31
Reggeli
2024. január 15. 12:09

„Advent harmadik vasárnapján ti gyertyát gyújtottatok, nálam meg a ház égett” – Papadimitriu Athina megszólalt kigyulladt lakásáról

Papadimitriu Athina színművész a Reggeliben mesélte el, hogy milyen megrázó dolog történt vele az ünnepek előtt – kigyulladt a háza egy elektromos hiba miatt. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy bár a tűz hajnalban ütött ki, még nem aludt, így nem esett baja. Időben tudta értesíteni a tűzoltókat is, azonban ez csak azon múlt, hogy rajta volt a gondosórája. Hogy élte meg a feszült helyzetet? Elmondja a videóban.
1:36
Reggeli
2024. január 15. 11:09

Csillogó fekete bunda, okos, kedves tekintet: Nugát várja, hogy örökbe fogadják

Nugát kilenc hónapos kissrác, aki most egy ideiglenes befogadó, Róza gondoskodását élvezi. Róza összefoglalta egy rövid jellemzéseben, mit kell tudni Nugátról: már teljesen szobatiszta, tanulékony. Jól ismeri az ül, fekszik, pacsi, gyere ide, hopp fel, pfuj és nem szavakat. Minden kutyával rendkívül barátságos. Igazán bújós, nagyon sok puszit osztogat mindenkinek. Nem fél semmitől, nagyon kiegyensúlyozott kutya, már bátran tömegközlekedik gyakorlatilag minden eszközön (busz, villamos, metró, HÉV), és a plázákba sem fél már belépni. 
5:14
Reggeli
2024. január 15. 10:59

Lakatos István: A vállalkozók nem lettek felkészültebbek, de a Cápákat már jobban ismerik

„A hetedik évadban heten vagyunk, és január 7-én kezdődött a műsor” – avatott be a számmisztikába Lakatos István, a Cápák között befektetője, a Bravogroup Holding társtulajdonosa a Reggeliben. A befektető szerint az új évadban az egyik nagy változás, hogy az érkező vállalkozók már jobban ismerik a Cápákat, és tudják, miket fognak kérdezni. „Először az embert nézem, aztán a témát, és aztán a számokat” – árulta el taktikájáról a befektető. Ha mindhárom, ebben a sorrendben megvan, akkor tesz csak ajánlatot. Azt is elmondta, milyen a kapcsolata a többi befektetővel.
3:39
Reggeli
2024. január 15. 10:24

Erős Antónia maga is megírta gyerekei középiskolai felvételijeit: vajon túl nagy elvárásnak kell megfelelniük?

Erős Antónia ikrei nyolcadikosok, és ők is szombaton felvételiznek gimnáziumba. A Híradó műsorvezetőjének a gyakorlás és a tanulás közben azon járt az agya, vajon hogyan tudnak az átlag családok több tízezer fontos pluszkiadás nélkül felkészülni erre a tesztsorra. Illetve vajon nem lehetett volna már korábban a felvételihez hasonló stílusú tesztekkel gyakorolni az iskolai rendszerben is? A videóból az is kiderül, mit üzen a többi szülőnek és felvételizőnek.
6:20
Reggeli
2024. január 15. 10:03

A szülőknek kell helyesen kezelniük a középiskolai felvételit – gyakorlati tippek a sikeres vizsgához (nem csak) diákoknak

Hatalmas nyomás van a gyerekeken a középiskolai felvételi vizsgák előtt, ezt pedig sokszor a szülők elvárásai vagy éppen saját szorongásai is növelhetik a leendő középiskolásokon – magyarázta Mészáros Petra pszichológus. A felvételizők többsége korábban még nem volt ilyen stresszhelyzetben, így nem is biztos, hogy tudja azt kezelni. A szülők azonban, ha félreteszik az elvárásokat vagy éppen a félelmeiket, nagyon sokat segíthetnek a megmérettetés előtt álló gyerekeknek. Hogyan? A pszichológus gyakorlati tippekkel és ötletekkel segíteni a felvételi előtti utolsó hetet. 
5:19
Reggeli
2024. január 15. 9:29

Nem kötelező már a nyelvvizsga a diplomához – a munkaerőpiacon viszont elvárás a nyelvtudás

Sokaknak megkönnyebbülést hozott, amikor eltörölték a diplomák kiadásához kötött kötelező nyelvvizsgaszerzést. Azonban a munkaerőpiaci felvételek nem változtak – mondta Németh Olívia angoltanár a Reggeliben. Akinek nincsen nyelvtudása, annak nem biztos, hogy könnyű lesz állást találnia – a cégek értékelik a nyelvtudást, akár fizetési különbséget is tesznek eszerint a munkavállaók között. Az angoltanár szerint az intézkedéssel csak időt nyertek a fiatalok, de a nyelvtanulás elől nem menekültek. Mi a legfontosabb nyelv ma a világban? Mennyire nehéz az angoltanulás, és milyen nyelvtanárt érdemes választani? Kiderül a videóból.
4:04
Reggeli
2024. január 15. 9:21

Oda a finn csoda? Romlottak ugyan az eredmények, de még mindig átlag feletti a finn oktatási rendszer

Finnország nagy ereje az önreflexióban van – mondta a Reggeliben Fenyvesi Kristóf egyetemi kutató, a Finn Oktatáskutató Intézet munkatársa. A friss, 2022-es OECD-mérés nemrég megjelent eredményei szerint bizonyos területeken csökkent a finn oktatás színvonala. A kutató azonban óva intene mindenkit attól, hogy ennek alapján leírja az ország oktatási rendszerét. Szerinte az eredmények romlása egyfajta vészcsengő, és reméli, ahogy korábban is, most is elindul majd a finnek között egy társadalmi egyeztetés a kérdésben. A friss adatok alapján több olyan elemben is rontottak, amiben Finnország hagyományosan erős volt – mik ezek és hol tart a finn oktatás az európai átlaghoz képest? Kiderül a videóból.
6:58
Reggeli
2024. január 15. 8:38

A szülőket és a gyerekeket is padlóra küldi a középiskolai felvételi – milyen rendszer jöhetne az írásbeli vizsgák helyett?

Január 20-án nagy nap vár a leendő középiskolásokra, szombaton tartják ugyanis a központi felvételi vizsgák írásbeli fordulóját. A rendszer hosszú évek óta változatlan, a diákoknak egyetlen előre kijelölt napon kell számot adniuk összes tudásukról – Ercse Kriszta oktatáskutató, a Civil Közoktatási Platform szóvivője összefoglalta a rendszer legnagyobb kérdéseit és hiányosságait a Reggeliben.
12:29
Házon kívül
2024. január 15. 6:02

„Ha csak egy életet ment meg a szűrés, már akkor is megérte” – az újszülöttek SMA-szűrésén akar spórolni az állam

400 millió forint – ennyit költött egy év alatt az állam a gyerekek SMA-szűrésére. De ennek vége: a kormány úgy döntött, hogy megszünteti az ingyenes szűrést, anyagi okokra hivatkozva. A múlt hét híreit nézve azért ez annyira nem is lenne nagy összeg: szintén tavaly majdnem 1,5 milliárd forint közpénzt kaptak szlovák futballakadémiák, vagy most 170 milliót a kormányközeli Alapjogokért Központ, gépészeti korszerűsítésre. Egy SMA-s kisgyerek édesanyja így reagált erre: ha csak egy életet ment meg a szűrés, már akkor is megérte.
Cápák között
2024. január 14. 20:40

Hatalmas vita robbant ki Orbók Ilona és Moldován András között, Lakatos István pedig majdnem fejest ugrott a húsleves bizniszbe

A Cápák között vállalkozói 500 milliós húslevesel, 300 milliós ajánlattal és felbecsülhetetlen értékű emlékekkel érkeztek a befektetőkhöz az üzleti showműsor 7. évadának 2. adásában. Volt olyan vállalkozás, amibe három Cápa is be akart fektetni, azonban az üzletkötés ezúttal nem ment gördülékenyen, mivel Orbók Ilona és Lakatos István ajánlata heves indulatokat váltott ki Moldován Andrásból.
10:00
Házon kívül
2024. január 14. 17:56

„Kevesebbet dolgoztunk, kevesebb volt a feszültség” – körbefotóztuk Budapestet Kereki Sándorral, aki elmesélte, miben volt könnyebb az élet régen

Egy fiatal srác a 70-es 80-es években végigfotózta Budapestet. A képeket magának készítette, aztán dobozba kerültek, és egészen addig ott is voltak, amíg kidobás helyett végül oda nem adta azokat a Fortepannak. Így derült ki, hogy a fotók bizonyos értelemben kincsek, egészen egyedi arcát mutatják meg az akkori Budapestnek. Kereki Sándor, mert ő volt a fotós, évtizedekkel előzte meg a ma nagyon népszerű úgynevezett street, vagyis utcai fotózást. Moskovics Judit járta vele és két fiatal street fotóssal Budapestet: milyen volt a város akkor, és milyen most.
3:02
Fókusz
2024. január 13. 20:16

…a szomszéd tehene szépfiúja komoly edzéstervvel tartja formában magát

Fodor Zsóka az úrinő Kamillát alakítja …a szomszéd tehenében, aki egy nőegylet vezetője. De milyen is a karakter? Hogyan alakulnak a gyerekkori barátságok a sorozatban, miből adódnak a legnagyobb konfliktusok? Brezovszky Dániel a sorozat szépfiúját játssza, és kemény edzésprogramot csinál annak érdekében, hogy formában tartsa magát. Na de milyen a viszonyuk sorozatbéli öcsikéjével az életben?
Belföld
2024. január 13. 19:58

Jégbe zárt csodavilág a Balatonnál, „történelmi béremelés” a tanároknak, búcsú egy felejthetetlen színésztől

Több tragédiáról számoltunk be a héten: két napon belül két kismama halt meg szülés után a nyíregyházi kórházban, a kórház szerint azonban az esetek között nincs összefüggés. Meghalt az a 33 éves férfi is, akinek húsevő baktérium támadta meg a szervezetét, a férfi családja szerint rokonuk panaszát először nem vették komolyan. Közben a tanárok még mindig nem tudják, hogy mennyiért dolgoznak. Kiderült az is, hogy a 32 százalékos béremelés nem mindenkinek jár, a szakszervezet a történelminek nevezett béremelés helyett csak inflációkövetős fizetésemelésről beszél, ami csak fokozza a most is meglévő bérfeszültségeket. Közben 750 ezres jutalmat kaptak a katonák, de a rendvédelmi dolgozók erről évek óta nem is álmodhatnak. Zajlik a kavarás a Budapest-bérlet körül a Balatonnál pedig téli mesevilágot varázsolt a fagy. Íme a hét videós összefoglalója.
5:10
Éden Hotel
2024. január 12. 23:00

Adri hasonlít Balázs összes exére: Az ízlésemnek megfelelő vagy

Adri Miller Dáviddal nézte végig egy kanapén ülve, ahogy a lányok reklámozzák saját párjaikat – mit sem sejtve arról, hogy milyen céllal teszik azt. A bemutatók alapján az Éden Hotel új játékosának figyelmét először Arni, majd végül Balázs keltette fel, így őt hívta el randizni. Az első találkozás után úgy tűnik, a kettőjük közötti vonzalommal nem lesz probléma…
5:46
Fókusz
2024. január 12. 19:47

Alig ismertünk rá VV Cristofelre – a ValóVilág egykori kubai macsója megkomolyodott, bulizni és konditerembe se jár

Megtaláltuk VV Cristofelt! A 2010-es évek balhés kubai macsójára alig lehet ráismerni, az egykori villalakó ma magánsofőrként dolgozik. Bulizni és konditerembe sem jár már, teljesen megváltozott. Cristofel mindössze négy és fél hetet töltött a VV5-ben „skalpvadászként”, de különleges humora és egyedi szóhasználata sokakban megragadt, a korai 2010-es évek emblematikus alakja lett.
4:56
Fókusz
2024. január 12. 19:41

„Az volt a normális, hogy 12-16 órákat dolgoztam, de nem tartom követendő példának” – Sárospataki Albert már megtalálta az egyensúlyt a munka és magánélete között

Sárospataki Albert, a Cápák között új befektetője az elmúlt években – saját bevallása szerint túl sokat dolgozott, ezt nem ajánlja senkinek. A kicsi Albert már 7-8 évesen arról ábrándozott, hogy lesz egy plázája, és abban 35 bolt. Kamaszként már üzletelt és diszkókban dolgozott dj-ként. Most megnézhetik, hogyan is néz ki Albert egy napja, elárulja, hogy hogyan alakította át a napjait a Cápák között és hogyan tanult meg egyensúlyt teremteni a munka és a magánélete között. 
6:09
Fókusz
2024. január 12. 19:39

Elérhetetlen áruk és egekbe szökött árak – minket is érint a vörös-tengeri válság

Elon Musk, a világ leggazdagabb emberének cége kéthetes leállást jelentett be, de már bútor- és elektronikai eszköz gyártók is közölték, hogy bizonyos termékeik elérhetetlenek lehetnek a vörös-tengeri válság miatt. A jemeni húszik támadásai miatt sok kereskedelmi hajó 9000 kilométeres kerülővel, Afrikát megkerülve jut el céljához, ez növeli a fuvarköltségeket, ami nagyon megemelheti az árakat itthon is.
4:31
Fókusz
2024. január 12. 19:37

Antillák, Dél-Amerika, Dubaj – nem aprózták el a téli luxusnyaralást A Város Királynői

A Város Királynői év végén sem hazudtolták meg magukat, a világ legcsodálatosabb pontjaira utaztak pihenni. A két Paulina családjával két helyen is ünnepelt: a karácsony felét Dubajban töltötték. Csakúgy, mint Czeglédi Lauráék, akik azért Toszkánában, második otthonukban is kikapcsolódtak. Apró Anna Svájcban pihen éppen, Micheller Moncsi párjával és barátaikkal Dél-Amerikába utaztak, Solomon Zsuzsanna pedig az Antillákon és a Bahamákon fejezte be az évet.