Fókusz2013. május 23. 19:00A levegő uraiA gravitáció urai már a világot is bejárták. Repülnek, pattognak és zsákolnak, úgy, ahogy rajtuk kívül nem sokan. Eddigi rövid pályafutásuk alatt máris több világrekord birtokosai.
Fókusz2013. május 23. 19:00Réti Barna Londonban próbál szerencsétA nyolcmilliós nyüzsgő metropoliszban egyre több magyar keresi a boldogságát. Nagyjából 300 ezren lehetnek most. Akad köztük egy, aki viszont kilóg a többiek közül. Akit mindannyian jól ismerünk..
Házon kívül2013. május 22. 23:25Egy kényszernyugdíjazott tanár történeteMég dolgozna, marasztalják is, csak az állam nem engedi. Senki sem érti, miért, mégis sokan jutnak hasonló sorsra.
Házon kívül2013. május 22. 23:25A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapniNepperek, drogosok, dílerek és helyi csibészek. Kamerák figyelnek, de semmi sem változik.
Házon kívül2013. május 22. 23:25Több tízezres mínusz a beteg gyerekek családjánakBosszúsak és elkeseredettek a beteg gyerekek szülei: több támogatást is megvont tőlük az állam. Van, akinél indokolt, másoknak viszont havonta akár 40-50 ezer forinttal is kevesebb támogatás érkezik.
Barátok közt2013. május 22. 21:30Következő rész (2013. május 23.)Balázs eltünteti tette nyomait. Beleszeret valaha László Gizellába? Enikő lekési Krisztiánt. Miklós segítsége végzetes következményekkel jár Zsófinak.
Barátok közt2013. május 22. 21:30Előző rész (2013. május 22.)Júlia és Miklós tényleg lehetnek barátok? Gizella megkapja amit akart, vagy csak úgy gondolja? Balázs tisztességtelen úton akarja megoldani hibáját.
Éjjel-Nappal Budapest2013. május 22. 20:45Senki sem jelent meg Lali békítő vacsorájánVivien szerelmes lett Kristófba, de a fiú Ritával csalja és Zsófival is szeretné újrakezdeni. Marci megpróbált kibékülni Ritával, de a megcsalt lány hallani sem akar róla. Lali pedig békítő vacsorát rendezett, amire Gábor kivételével senki sem ment el.
Fókusz2013. május 22. 20:00Éjjel-Nappal keressük a tökéletes fürdőruhátItt a jó idő, ideje beszerezni a legmenőbb fürdőruhákat és hódítani a strandon éjjel-nappal. Míg Zsófi és Joe a legtrendibb darabokat válogatta, Lali már rohant is a strandra csajozni. Lássuk, idén miben is leszünk a legcsábosabbak.
Fókusz2013. május 22. 20:00Extrém otthonok: hogyan kell egy kockában élni?Van, aki Guinness rekordot dönt vele: vajon milyen lehet egy sarkára állított óriás kockában aludni és élni? 38 család Hollandiában már évtizedek óta így él, de ezért mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk.
Fókusz2013. május 22. 20:00Erőss Zsolt: a remény és a beletörődés pengeélénÚjra csúcsot akart hódítani, azonban eltűnt. Míg Erőss Zsolt felesége szerint nincs már remény, Klein Dávid hegymászó azt mondja: bízni kell Erőss makacsságában!
Barátok közt2013. május 21. 21:30Következő rész (2013. május 22.)Júlia és Miklós tényleg lehetnek barátok? Gizella megkapja amit akart, vagy csak úgy gondolja? Balázs tisztességtelen úton akarja megoldani hibáját.
Barátok közt2013. május 21. 21:30Előző rész (2013. május 21.)Enikő rájön, hogy rossz helyen kereste az ellenséget. Vilmos és Bözsi kapcsolata végre új szintre ér. Nóra döntő lépésre szánja el magát.
Fókusz2013. május 21. 19:00Magyar sportoló Európa legerősebb embereKovács Laci még csak 26 éves, de már kisfiának tanítja a vasgyúrás alapjait. Ő maga pedig azt az izomkolosszust győzte le, aki miatt az egész sportágat művelni kezdte.
Fókusz2013. május 18. 19:30Különleges katonai kiképzés BK módraSeprenyi László Bartha Zsolt testvérét alakítja, aki a sorozatban az afganisztáni katonai szolgálatból tért haza. Azért, hogy a szerepét még hitelesebben játszhassa, a közelmúltban a Magyar Honvédség Szolnoki bázisán kapott egynapos kiképzést.
Fókusz2013. május 18. 19:30Vége egy szárnyaló karriernek?Brutálisan összeverték a Győri Balett egyik vezető táncosát, Horváth Krisztiánt. Életveszélyes állapotban került kórházba, sokáig az sem volt biztos, hogy tud-e majd újra táncolni, beszédközpontja is sérült.
Barátok közt2013. május 17. 21:30Következő rész (2013. május 21.)Enikő rájön, hogy rossz helyen kereste az ellenséget. Vilmos és Bözsi kapcsolata végre új szintre ér. Nóra döntő lépésre szánja el magát.
Barátok közt2013. május 17. 21:30Ez történt a héten (2013. 20. hét)Miklós állast ajánl Júliának. Nóra abban bízik, hogy ha elköltözik, megoldódnak a problémái.
Barátok közt2013. május 17. 21:30Előző rész (2013. május 17.)Claudia sajátos módját választja a segítségnyújtásnak. Bözsi megkapja élete legszebb meglepetését. Enikőt a világ legrosszabb kerítőivel hozza össze a balsors.
Fókusz2013. május 17. 20:00A nők bálványai ledobták a textiltÁdámkosztümben pózoltak a jóképű szívtiprók, az Éjjel-Nappal Budapest Marcija, és a kajakkirály Kucsera Gábor minden tetkóját megmutatta. Sőt, a meztelen igazságot Brash Bence is kereste.
Fókusz2013. május 17. 20:00Szőrmókok, akik mindenkit elvarázsolnakA kecskeméti vadasparkban született afrikai kisoroszlánok még csak három hetesek, de már most négy kilót nyomnak. Szépen fejlődnek, és mostanra a nemüket is lehet tudni.
Fókusz2013. május 16. 19:00Magyar szépfiúk a világsiker kapujábanLehet borostás, szúrós tekintetű, vagy lányos mosolyú, széles vállú, a szép magyar férfiak hódítanak a nemzetközi divatvilágban.
Barátok közt2013. május 16. 16:18Visszatér a képernyőre a Barátok közt sztárja!Péntek estétől újra látható lesz a Vili bácsit alakító Várkonyi András a Mátyás király téren!
XXI. század2013. május 16. 14:45Korda György rejtett oldala: kételyek és aggodalomÖrökös siker. Tomboló közönség. A rajongók valószínűleg sosem gondolnák, hogy az a Korda György, aki több mint 50 éve van a pályán, akit királynak neveznek, akiről mindenki tudja, hogy nagy kártyás és a szerelmes dalok nagykövete: sosem nevezné magát királynak, és tele van kétségekkel.
Házon kívül2013. május 15. 23:10Marad még egy esély az adósoknakVége az adósmentésnek, százezrek maradtak ki belőle. Még rendesen fizetnek, de hatalmas lemondások árán. Az árfolyamgát az utolsó esély? Megmondta a szakértő.
Házon kívül2013. május 15. 23:10Megérte vitába szállni a biztosítóvalLeégett a ház, meghalt a családfő, hét hónapja küzdenek a biztosítóval.
Házon kívül2013. május 15. 23:10Mindig megússzák a zsibvásárosokAz illegális minipiacokkal szemben a közterület-felügyelők tehetetlenek: nem büntethetnek, csak udvariasan megkérhetik az árusokat, hogy legyenek szívesek odébb fáradni.
Barátok közt2013. május 15. 21:30Következő rész (2013. május 16.)Gizella a „hasán keresztül” jut el László szívéhez. Ádám hiába bizonygatja szerelői képességeit. Biztos, hogy Nóra „minden áron” el akar költözni?
Barátok közt2013. május 15. 21:30Előző rész (2013. május 15.)Zsófi tovább szenved Zsolt mellet. Hogy kezeli Linda azt a tényt, hogy Cheng nagyon vallásos? László nem veszi komolyan a cukorbaját. Vajon Gizella mit fog ez ellen tenni?
Fókusz2013. május 15. 20:00Magyarok a fülledt gambiai éjszakábanTizenhat magyar légi kísérő dolgozik távol Afrikában. A nap süt, a tenger kék, sokan irigylik őket, azt mondják könnyű nekik, állandóan nyaralnak, miközben ők a női szex-turistákból élő kis országban állandóan haza gondolnak.
Fókusz2013. május 15. 20:00Milyen titkokat őriznek a legnagyobb slágerek?Minden ember életében vannak meghatározó dalok, melyek számtalan témát dolgozhatnak fel és mindenkinek mást jelenthetnek. De vajon egy számunkra szerelmes gondolatokat ébresztő szám, valóban a szerelemről szól? Vagy éppen az ellentettjéről?
XXI. század2013. május 15. 6:00Emberi uralom és állati sorsokSzabadságharcot vártak alapításától, később majdnem cirkuszt csináltak belőle. Egy állatkert, mely látott éhesen beszabaduló budapestieket, kiszabaduló oroszlánt, frontot és indiánokat is - de hogy mi köze mindehhez Old Shatterhandnak? Kiderül a XXI. században!
XXI. század2013. május 15. 0:05Miért hódolt be az autós világ a jobb oldali vezetésnek?A Föld kétharmadán az úttest menetirány szerinti jobboldalán közlekednek, ahogy Magyarországon is – a II. világháború óta. Vagyis a sofőrök a világ nagy részén a gyengébbik kezükkel kénytelenek tekerni a kormányt. Miért álltunk át?
Barátok közt2013. május 14. 21:30Következő rész (2013. május 15.)Zsófi tovább szenved Zsolt mellet. Hogy kezeli Linda azt a tényt, hogy Cheng nagyon vallásos? László nem veszi komolyan a cukorbaját. Vajon Gizella mit fog ez ellen tenni?
Barátok közt2013. május 14. 21:30Előző rész (2013. május 14.)Linda kutakodni kezd Cheng után. Vajon mit talál? Miklós ajánlata éket ver Júlia és Attila közé? Timi egyre nehezebben viseli Nóra állapotát. Zsolt dühe újra lecsap Zsófira.
Fókusz2013. május 14. 19:00Díjeső és hatalmas buli ErdélybenTaroltak az X-Faktor és a Csillag Születik versenyzői Székelyudvarhelyen. A rajongók még a kordont is majdnem felborították egy-egy autogrammért. A Fókusz exkluzív videónaplója következik a Transilvanian Music Awards, azaz az erdélyi zenei díjátadó gáláról.
Fókusz2013. május 14. 19:00Nádai Anikó Éjjel-Nappal pózolnaAnikó a múltkori, kissé szürreálisra sikerült gótikus fotózása után most újra bizonyíthat, ráadásul egy szál fürdőbugyiban. Nem ez volt az első eset, hogy a szexi fekete lány egy fotózás kedvéért ledobta a melltartót.
Barátok közt2013. május 13. 21:30Előző rész (2013. május 13.)Miklós és Júlia viszonyában váratlan fordulat áll be. Mit érez Hanna Péter iránt? Claudiának sikerül kapcsolatot teremtenie Zsófival?
Fókusz2013. május 13. 19:00Ganxsta Zolee és édesapja a csőd szélénA rapper 30 milliós adósságba verte magát a háza miatt. Most megtörténhet, hogy ő is, és édesapja is elvesztik az otthonukat. Hónapok óta tudni, hogy a rapper anyagi nehézségekkel küzd. Az azonban csak most derült ki, hogy édesapja otthonát is veszély fenyegeti.
Fókusz2013. május 13. 19:00Puzsért jéghidegen fogadták a ShowderbenVégre lehull a lepel: kiderül, ki az igazi célpontja Puzsér Róbertnek. A Csillag Születikben országos ismertséget szerző kritikus nem sokat pihent a tehetségkutató óta, ahogy befejezte a vitriollal átitatott zsűrizést, súlyos szavait a közélet ellen fordította.
Fókusz2013. május 13. 19:00A világűrben forgattak videóklipetKis lépés az embernek, nagy lépés a zeneiparnak – elkészült a világ első világűrben forgatott videóklipje. David Bowie Space Oddity című dalát a kanadai űrhajós, Chris Hadfield adta elő és rögzítette a Nemzetközi Űrállomáson.
Barátok közt2013. május 10. 21:30Következő rész (2013. május 13.)Miklós és Júlia viszonyában váratlan fordulat áll be. Mit érez Hanna Péter iránt? Claudiának sikerül kapcsolatot teremtenie Zsófival?
Barátok közt2013. május 10. 21:30Ez történt a héten (2013. 19. hét)Az emberrablás utóhatásai egyre súlyosabban jelentkeznek Nóránál. Ez vajon befolyásolhatja Júlia és Attila kapcsolatát? Hanna bizalma meginog Balázsban – lehet, hogy akad jobb pár is a számára?
Barátok közt2013. május 10. 21:30Előző rész (2013. május 10.)Kié lesz Hanna szíve? Zsófi végre kiáll magáért. Júlia kéretlen segítséget kap nehéz döntéséhez.
Fókusz2013. május 10. 18:45Bevállalós magyarok a senki földjénValakit egy kamion ütött el, másokat megvertek, vagy szuvenírként a férfiasságától akarták megszabadítani. Akadt, aki saját magát műtötte meg, és sajnos olyan is, akit koporsóban hoztak haza. A világ legveszélyesebb helyeire utazó magyarok mesélnek kalandjaikról.
Fókusz2013. május 10. 18:45Schobert Norbinak pert akasztanak a nyakába?Több zenei kiadó és zeneszerző azt állítja, hogy a Rubint Rékáék DVD-jén hallható zenékre, a kiadó, azaz Schobert Norbert cége - nem kért engedélyt és nem fizetett jogdíjat.
Barátok közt2013. május 9. 21:30Következő rész (2013. május 10.)Kié lesz Hanna szíve? Zsófi végre kiáll magáért. Júlia kéretlen segítséget kap nehéz döntéséhez.
Barátok közt2013. május 9. 21:30Előző rész (2013. május 09.)Meddig tűri még Zsófi Zsolt basáskodását? Nóra aggasztó módon kezd viselkedni. Ki árulja el Hannának, mi a szerelem?