Réti Barna Londonban próbál szerencsét
2013. május 23. 19:00
A nyolcmilliós nyüzsgő metropoliszban egyre több magyar keresi a boldogságát. Nagyjából 300 ezren lehetnek most. Akad köztük egy, aki viszont kilóg a többiek közül. Akit mindannyian jól ismerünk..
Réti Barnabás három éven át volt állandó szereplő a Mátyás király téren. Mindenki Erikje a sorozattól való búcsút követően nagy terveket dédelgetett. Nem hiába, hiszen számításai bejöttek. Tagja lett az egyik legnagyobb brit színész szervezetnek. Nemrég pedig egy reklámban is főszerepet kapott. Igaz még Londonban is a Barátok közt miatt ismerik meg a legtöbben.
“.. kérdezték tőlem ezek az angol színészek, hogy ki vagy te, miért fényképezkednek ezek veled, és mondtam, hogy otthon én ismert voltam egy időben és benne voltam ebben a sorozatban.”
Barna jelenleg főállásban dolgozik egy pub-ban. De a sörcsapoláson túl minden szabad percét a színészettel tölti. Álmait semmi esetre sem adja fel: saját elmondása szerint ha nem próbált volna szerencsét Londonban, egész életében bánta volna.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem