Barátok közt2013. október 18. 21:20Ez történt a héten (2013. 42. hét)Aliz elkezdi a saját pecsenyéjét sütögetni a kávéházban – a kérdés csak az, hogy mikor leplezi le Zsolt. Anikó komoly meglepetést okoz Miklósnak.
Éjjel-Nappal Budapest2013. október 18. 20:55Anikó kitálalt DiánakEddig a pillanatig bírta Anikó, hogy Marci és Dia kapcsolata az ő életét tegye tönkre. Dia miután megtudja, hogy Marci nem egyszer rohant Anikó karjaiba teljesen kikészül. Betti színrelépése pedig mindent megváltoztathat.
Fókusz2013. október 18. 19:00Beköltözésükkel forgatták fel a környéket az X-versenyzőkAz énekesek előtt a verseny mellett, még egy nehéz feladat áll: az összeszokás. Mint mindenhol, köztük is vannak rendetlenek és rendszeretők, főzni tudók és lustaságok.
Fókusz2013. október 18. 19:00X-Faktor: lehull a lepel a szavazásrólMegszereztük az első élő adás szavazási statisztikáit, természetesen név nélkül. Megmutattuk ezt a mentoroknak, kíváncsiak voltunk, hogy mit szólnak hozzá.
Fókusz2013. október 18. 19:00Balázs és Jani a Fókuszban reagáltak a kritikákraEgy olyan műsor érkezik második kiadásához, amely első adásával több figyelmet vívott ki magának, mint a magyar futballválogatott legutóbbi meccse.
Fókusz2013. október 17. 19:00Nem tud hízni, a Fókusz nézői segítettek nekiTalán sokan emlékeznek Orsi elkeseredett küzdelmére. A 30 éves lány azért kért segítséget tőlünk, mert súlyának csökkenését sehogyan sem tudta megállítani.
Fókusz2013. október 17. 19:00Brutális támadás áldozata lett Mészáros Árpád ZsoltA művészvilág és a barátok megdöbbentek a Blikk címlapja, és a bűncselekmény hallatán. Nem értik, hogyan történhetett barátjukkal ilyen szörnyűség.
Házon kívül2013. október 16. 23:25Egy lopási történet furcsa fordulataA sikeres sportoló és a családja felháborodtak a bíróság döntésén. Ügyvédre spórolnak, hogy felvehessék a harcot.
Házon kívül2013. október 16. 23:25Egy balos rúgás az alagút végénA ledőlő Orbán-szobor, az elguruló fej és az utána következő zavaradottság. Közös ünneplésre készülnek ellenzéki pártok október 23-án, de a szobordöntés, és ami utána következett, megmutatta, hogy törékeny a barátság.
Éjjel-Nappal Budapest2013. október 16. 20:55Gábor és Joe kapcsolata is szakadék szélére kerülAmi elromolhat, az el is romlik. Nincs ez másképp Joe és Gábor kapcsolatával sem. Kérdés Joe, vagy Gábor viseli majd jobban, hogy kapcsolata véget ért?
Fókusz2013. október 16. 19:00Emberfeletti teljesítmény: József, az igazi TerminátorRokob József a világ egyik legkitartóbb embere. A korábban játékvezetőként tevékenykedő sportember nyerte meg alig egy hete a világon először megrendezett 30-szoros Ironman versenyt.
XXI. század2013. október 16. 7:01A Hősök tere, a magyar történelem tükreHorthy avatta a hősök emlékkövét, aztán a szovjetek adták itt vissza a történelmi zászlókat, majd Rákosi és Kádár használta a teret és környékét hatalmi díszletként.
Barátok közt2013. október 15. 21:20Miki blogja (2013. október 15.)Nem kellett volna elmondanom a Zsófinak…
Fókusz2013. október 15. 19:00Korda György könnyekig hatódott az életmű-koncerten55 éve áll a színpadon és mint a gőzhenger, úgy indult útjára Korda Gyuri bácsi életmű- turnéja, mi pedig ott lehettünk velük a hasizom gyakorlatoktól, a házőrzőtől való könnyes búcsún keresztül, az első teltházas diadalig.
Fókusz2013. október 15. 19:00Autista fiú énekelt az X-Faktor mentorai előttSzívszorító pillanat volt, amikor Scott James 2009-ben a brit X-Faktor mentorai elé lépett. Nem titkolta, hogy autista, de azt sem, hogy sorstársai érdekeit szeretné képviselni.
Portré2013. október 15. 14:34„Sophia Loren” a PortrébanJapánban, Ausztráliában is állt már színpadon, igaz, akkor még diákéveit töltötte a különböző kontinenseken. Gallusz Niki útkeresése már ekkor is ebbe az irányba tartott, a zene, a színház varázslatos világa felé. Érzékeny, ugyanakkor lobbanékony, energikus vasárnap esti Portréba hívjuk Önöket. Sophia Loren a stúdióban, s, hogy miért, a Portréban az is kiderül.
Fókusz2013. október 14. 19:00Dráma és könnyek az első élő show-nSzinte az összes versenyző a könnyeivel küzdött a színpadon és a színfalak mögött. A kiesett három srác, az MDC azonban ekkor sem keseredett el. Pedig M-nek, azaz Mikinek csoroghattak volna leginkább a könnyei és igazából nem a kiesés miatt.
Fókusz2013. október 14. 19:00Kiszel Tünde 13. naptárát is elkészítetteA 13-as sokaknak a szerencseszáma, és majd elválik, hogy Kiszel Tündének mit hoz a sorban 13. naptára. Mert 2001-et írtunk, amikor először jelentette meg a spirálozott fotógyűjteményt, alaposan felkavarva az amúgy nem túl virágzó magyar naptárpiacot.
X-Faktor2013. október 13. 21:00Három fiú búcsúzott az X-FaktortólVasárnap vidáman indult az X-Faktor, a közös nyitány után még Oláh Gergő is színpadra állt vadonatúj dalával, azonban gyorsan drámaivá vált a hangulat. Az MDC és Eckert Anikó küzdött a továbbjutásért.
X-Faktor2013. október 12. 22:30Kíméletlen kritikák, megható pillanatok, világszínvonalú produkciókToplistás dalok, sorsok, párás szemek, megindító pillanatok, elégedett, de kritikus mentorok, olykor megszeppent, de aztán kibontakozó versenyzők. Ilyen volt a 2013-as X-Faktor első élő Show-ja.
Fókusz2013. október 12. 20:00Indul az X-Faktor első élő showja!Tizenkét versenyző. Lesz, akiért karácsonyig izgulhatunk, de olyan is, aki már vasránap este elbúcsúzik a nézőktől. Bárki legyen is ezutóbbi, az X-Faktor már bizonyítottan benne van, már csak rajta múlik, végigkíséri-e az egész életét.
Fókusz2013. október 12. 20:00Fukushima, egy megrázó tragédia helyszíneKét és fél évvel ezelőtt az eddigi egyik legszörnyűbb katasztrófát élte meg Japán. Az ország a mai napig megszenvedi a 2011. március 11-én történteket. A Fókusz riportere azért utazott Japánba, mert szerette volna megtudni, mi történt azóta.
Fókusz2013. október 12. 20:00A világ leghíresebb haditudósítójaRobert Capa lehengerlő személyiség volt, senki sem tudott ellenállni neki. Jóképű volt, sármos. Bohém életet élt. A szerencsejátékok megszállottja volt, aki imádta a nőket, és a nők is rajongtak érte. Egy barátja szerint Capában megvolt mindaz, amire akkoriban vágyott az ember.
Barátok közt2013. október 11. 21:20Következő rész (2013. október 14.)Aliz titkos találkozót szervez Zsolt és Oszkár között. Szabi és Enikő együtt adnak énekleckét az ikreknek. Anne és Miklós a megemlékezés kapcsán egészen közel kerül egymáshoz.
Barátok közt2013. október 11. 21:20Előző rész (2013. október 11.)Megússza-e Aliz a lebukást? Mit hoz Cheng és Linda kapcsolatába a testiség? Fel tudja-e dolgozni a család Balázs elvesztését?
Fókusz2013. október 11. 15:00X-stúdióséta Oláh Gergő vezetésévelElkészült a díszlet, beállították a fényeket, megérkezett a stáb és a versenyzők: az X-Faktor stúdiója készen áll a szombati startra. A Fókusz egy kis meglepetéssel készült a 12 produkciónak. Oláh Gergő vezette be őket először a stúdióba.
Barátok közt2013. október 10. 21:20Következő rész (2013. október 11.)Megússza-e Aliz a lebukást? Mit hoz Cheng és Linda kapcsolatába a testiség? Fel tudja-e dolgozni a család Balázs elvesztését?
Barátok közt2013. október 10. 21:20Előző rész (2013. október 10.)Jónás beteges vonzalma vagy a saját bűntudata kínozza jobban Hannát? Szex vagy szerelem? Ez a kérdés Linda és Cheng számára. Aliz ismét a görbe utat választja a családja segítésére – vajon Szabi partner ebben?
Fókusz2013. október 10. 19:00Nánási Mici kamerák kereszttüzébenÖrdög Nóri kislánya még csak 23 hetes, és azt kérte híres anyukájától, mutassa meg neki az X- Faktor boszorkánykonyháját. És ez persze azzal is jár, hogy mindenki megcsodálja őt, hiszen olyan szép kisbaba.
Híradó2013. október 10. 15:55Elhunyt Csomós Péter, a Hungária alapítójaElhunyt Csomós Péter gitáros, énekes, a Hungária együttes egyik alapítója. Az egy ideje betegeskedő zenészt kedden hajnalban, 69 évesen érte a halál.
Házon kívül2013. október 9. 23:20A beosztás művészeiEgy család, három fizetés, 800 forint egy napra. És fizetésnap egy háromgyerekes óvónőnél. – Hogyan élik túl a hónapot?
Házon kívül2013. október 9. 23:20A világsiker magyar receptjeFiatalok, sikeresek, és úton vannak a világhír felé. Egy ruhatervező, egy cipőtervező és egy szemüvegkészítő, akik a saját erejükből jutottak magasra, és ma már a világ számtalan pontján árulják a termékeiket. Vajon mi a titkuk?
Házon kívül2013. október 9. 23:20Vérre menő választás BajánA Házon kívül stábjával ritkán történik meg, hogy forgatás közben minden mozdulatukat kamerák veszik, de most ez történt. A bajai választókörzetben, ahol szabálytalanságok miatt nemsokára új voksolást tartanak, autókból figyelték az ellenzéki jelölttel forgató stábot, és a figyelők nem szívesen mondták meg, hogy kinek dolgoznak.
Barátok közt2013. október 9. 21:20Előző rész (2013. október 09.)Ki nyeri Zsolt és László párharcát? Bözsi elindul lefelé a lejtőn. Hanna váratlan vallomást kap.
Barátok közt2013. október 9. 21:20Következő rész (2013. október 10.)Jónás beteges vonzalma vagy a saját bűntudata kínozza jobban Hannát? Szex vagy szerelem? Ez a kérdés Linda és Cheng számára. Aliz ismét a görbe utat választja a családja segítésére – vajon Szabi partner ebben?
Portré2013. október 9. 19:09Tóth Gabi a mentor, az energiabomba és a tapolcai tiniEgy napon az X-Faktor élő show-jával, a Portréban is kapnak nézőink egy darabkát, a tehetségkutató műsorból, az egyetlen női mentortól. Tóth Gabi beszélgetett Barabás Évivel.
Fókusz2013. október 9. 19:00Őszinte vallomás Andy VajnáéktólEz volt az év legjobban várt és egyik leggyönyörűbb esküvője, aminek a fényét a vendégek még tovább emelték. Az álomlagzi a menyasszony legmerészebb elképzeléseit is felülmúlta, az utólagos fogadtatás azonban keserű szájízt okozott.
XXI. század2013. október 9. 6:58A lázadó, üldözött, tiltott csikidámkirályA Hungáriával sztár lett, aztán fellázadt. Hogyan akadályozták az R-GO beindulását és melyik volt az a dal, amelyet megjelenése után rögtön betiltottak? Szikora Róbert, a csikidamkirály, a XXI. században.
XXI. század2013. október 9. 6:58Trafiktörténelem a XXI. századbanCigaretta, totószelvény, újság és édesség – ezt jelentette mindenkinek a trafik. Amikor még szabad volt reklámozni a cigarettát, hadirokkantak és árvák megélhetése volt. Meggazdagodni nem lehetett belőle, de legalább biztos jövedelmet jelentett.
Fókusz2013. október 8. 19:00Beköltözés: együtt a 2013-as X-mezőny!12 versenyző, de legalább 25 bőrönd és hangszerek – mindenki 3 hónapra csomagolt, feltételezve, hogy részt vesz az összes élő adáson. Az X-Faktor versenyzői birtokba vették a Corvin sétányon a lakásokat.
Fókusz2013. október 8. 19:00Popeye a levegőben készül új rekordjáraSinka Zsolt evésre használja a fogait a legkevesebbet, leginkább autókat, vonatokat és repülőket húzogat vele. De nem élnek átlagéletet a bicepszei sem: most egy kétszáz kilós súly lógott le róluk, úgy, hogy közben maga a magyar Popey is egy darun függeszkedett.
Barátok közt2013. október 7. 21:20Következő rész (2013. október 08.)Hannának megint meggyűlik a baja a főnökével. Bözsi és Luca is problémákkal küzd. Ki nyeri Zsolt és László bokszmérkőzését?
Barátok közt2013. október 7. 21:20Előző rész (2013. október 07.)Nóra boldogsága tényleg csak elhatározás kérdése? László azon aggódik, nem nyerhet Zsolt ellen a bokszban. Claudia ajándéka kellemetlen meglepetéssel jár mindenkinek.
2013. október 6. 23:00A plüss mackó és az emberi porszívó eseteMi történik, ha egyes emberek tárgynak vagy egyéb más élettelen kacatnak képzelik magukat? Vannak olyan plüss mackók, melyek kifordulnak magukból, és vannak porszívók, melyek gondokkal küzdenek. Na, de akkor mi a helyzet Teddy-vel?
Fókusz2013. október 5. 20:00Új artista generáció van születőbenA Sziget Fesztiválon voltak, akik azt hitték Las Vegasból érkezett vérprofi cirkuszi társulatot látnak. Pedig csak kilenc magyar frissen végzett artista mutatta meg ég és föld között mit tud.
Fókusz2013. október 5. 20:00A hip-hop kultúra töretlen népszerűségeMegmutatjuk, hogy az Amerikából indult hip-hop kultúra irányzatai nálunk mennyire népszerűek vagy megtűrtek. Rejtett kamerás felvételek is bizonyítják, hogy a fiatalokat milyen atrocitások érik miközben hobbijuk az életük, legalábbis ebben az életszakaszban.
Fókusz2013. október 5. 20:00Rabul ejtettük VeronátKarikás ostorral, bűvös kockával, és ceglédi kannával bevettük Veronát. Rómeó és Júlia meseszép városában a hagyományos utcafesztiválon ezúttal Magyarország volt a díszvendég.
Barátok közt2013. október 4. 21:20Ez történt a héten (2013. 40. hét)András titka napvilágot lát. A kérdés az, hogy ki, hogyan reagál rá. Alizban új remény ébred, hogy Ádám még mindig szereti őt. A Gizella körüli események aggasztó fordulatot vesznek.
Barátok közt2013. október 4. 21:20Következő rész (2013. október 07.)Nóra boldogsága tényleg csak elhatározás kérdése? László azon aggódik, nem nyerhet Zsolt ellen a bokszban. Claudia ajándéka kellemetlen meglepetéssel jár mindenkinek.