ValóVilág2014. május 4. 21:52Aurelio az új villabikaA VV6 egyik legszorosabb Párbaját a szájhős nyerte, Krisztián mosolyogva beletörődött a vereségbe.
ValóVilág2014. május 3. 22:50Krisztián már megszerezte a nőt, most a pénzre hajtA nap édesen indult a cuki Roxival, aztán Viki tett róla, hogy felkavarodjon az állóvíz, Krisztián vázolta 2014-es népmeséjét, Aurelio pedig főztjével gondoskodott Szacsurélióról.
Fókusz2014. május 3. 20:00Anyák napja egy kicsit másképpGyerekek, akik megtanultak elszakadni igazi családjuktól. Akik megjárták a poklot, menekültek, vagy épp soha nem is látták igazi szüleiket. Hogy mégis, mennyire szerencsések, azt épp akkor láthattuk, amikor anyák napjára készültek.
Fókusz2014. május 3. 20:00A világ legmeghökkentőbb szokásaiEgy amerikainak ne mondjuk el hogy vagyunk, ha megkérdezi, és míg ott egy pillantásunkért is feljelenthetnek szexuális zaklatásért, Grönlandon a házigazda még a feleségét is felajánlja a vacsora mellé. A világ legmehökkentőbb szokásai következnek.
Fókusz2014. május 3. 20:00Megrázó vallomás Amy Winehouse édesapjától2011. július 23-án meghalt Amy Winehouse 6-szoros Grammy díjas brit énekesnő. Bár a világon rajongók millióit sokkolta a mindössze 27 éves sztár halála, mindenki tudta, hogy a tragédia csak idő kérdése volt.
Fókusz2014. május 3. 20:00Mobil–evolúció az elmúlt 20 évben4 kilós volt, méregdrága és lebunkózták, aki magával vitte. Az első hordozható telefonok 20 éve tűntek fel gazdag vállalkozók kezében. Az egykori bunkofonból mára életünk egyik létfontosságú eszköze lett, amit ma már beszélgetésre használunk a legkevesebbet.
Portré2014. május 3. 18:32Egy politikus, aki mindenbe belekóstoltEgy rendkívül szimpatikus, nyitott közvetlen politikussal beszélgetett D. Tóth András. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke egyébként filozófus és állatorvos is, aktív résztvevője a közösségi oldalaknak, a zene, a kultúra támogatója, s nem mellesleg író és költő.
ValóVilág2014. május 3. 11:14Nemsokára új gazdát talál a kis Roxi!Hamarosan lezárul a jelentkezés a ValóVilág 6 legújabb lakójáért. A kilenchetes kutyus pár napot töltött a Villában, a Villalakóknak pedig hamarosan búcsút kell venniük kis kedvencüktől. Egy szerencsés gazdi-jelölt azonban örökbe fogadhatja a kiskutyát.
XXI. század2014. május 1. 17:47Habsburgok AlcsútonAlcsút büszkesége volt, de felgyújtották. Aranydarabokkal fizettek a kocsmában a falusiak. A főherceg családja csak két bőröndöt vitt magával. Habsburgok Alcsúton. De mi maradt a családból?
XXI. század2014. május 1. 17:46Egy autólegenda, amelyet ma is bőgetnekA nyugati autóval nem vették fel a versenyt. A gyerekek kölcsönkérték az apjuktól. Zsiguli a XXI. században.
Házon kívül2014. április 30. 23:50Egy 15 éves szökött lány nyomábanA rendőrök szerint nyomtalanul tűnt el, az újságíró viszont rögtön rátalált.
Házon kívül2014. április 30. 23:50A szolgáltató szétáztatta az otthonukatElőször csak recsegtek-ropogtak a falak, aztán már a repedéseken a szomszédhoz is átláttak. A Szabó család házát a vízszolgáltató tette tönkre, de kártérítésről hallani sem akarnak, sőt, szóba sem állnak a családdal.
Házon kívül2014. április 30. 23:50Élhető otthon, néhány 10 ezer forintbólSegítők érkeztek a lepusztult házak lakóihoz, hogy megtanítsák nekik, hogyan tegyék szebbé a lakóhelyüket, és persze arra is, hogyan szigeteljék le az otthonukat.
Éjjel-Nappal Budapest2014. április 30. 21:30Dávid és Anikó egymásra hangolódottHanna ismét féltékenységi vitába keveredett Áronnal. Regina és Rebeka alig várták, hogy újra lássák egymást. A romantikus napba viszont belecsöppent Vanda, aki kellemetlenül érezte magát közöttük. Dávid és Anikó együtt töltötték a napot a hajón és nagyon jól egymásra hangolódtak.
Fókusz2014. április 30. 17:00Szenzációs női négyes a 4N4LN-benNégy hölgy, egy család és egy erős csapat. Lukácsék hétfőn lehengerelték ellenfelüket a 4N4LN-ben. Bednárikék még pontot sem gyűjtöttek ellenük.
Fókusz2014. április 30. 17:00Sztárok a pácbanKozso több milliós közös költség tartozásáról már két éve is láthattak riportot a Fókuszban. A Szomorú szamuráj énekese akkor ígért egy interjút nekünk, de a megbeszélt időpontban elérhetetlen volt.
Fókusz2014. április 30. 17:00Vadászgéppel röpködött Vadon JaniEgy kis ember nagy álma vált péntek reggel valósággá. Bár Vadon Jani mindig is inkább tankvezető akart lenni, mint pilóta, most mégis beülhetett egy kiképző vadászgép hátsó ülésébe, egy osztrák pilóta mögé.
Éjjel-Nappal Budapest2014. április 29. 21:30Kristóf megújította az butikotHanna még mindig rossz viszonyban van Áron anyjával. Áron húgának születésnapi bulija is balul sült el Hanna jelenléte miatt. Rita segít Kristófnak felfuttatni a butikot. Hatalmas átalakításba és leárazásba kezdtek.
Fókusz2014. április 29. 17:00Kit illet a Seuso-kincs?Épp 1 hónapja, március 29-én óriási sor állt a Parlament előtt és nem csak a Békemenet miatt. Akkor lehetett ugyanis először megtekinteni a páratlan késő római ezüstlelet, a Seuso-kincs 7 nemrég hazakerült darabját.
Fókusz2014. április 29. 17:00Dizájnerdorg hatása alatt tombolt a férfiMeztelenül őrjöngött, poharakat tört, és rátámadt a járókelőkre egy férfi vasárnap este a Szent István téren. Az esetet videóra vette egy járókelő. Első látásra viccesnek tűnhet az ádámkosztümös férfi, ám ha jobban belegondolunk, inkább ijesztő.
Fókusz2014. április 29. 17:00Dúl a háború Welsz hagyatékáértKét darab Audi Q7-es, egy Cadillack Esclade, két Mercedes Spyder VIP, egy luxus-lakóautó, egy 25 láb hosszúságú amerikai jacht valamint hét érdi telek és két hangár is a tulajdonában volt Welsz Tamásnak a Blikk szerint.
Fókusz2014. április 29. 17:00Íme a fitness magyar csillagaiElképesztő szaltók, dagadó izmok. Itt senki ne kezdje el számolgatni a kockákat, hiszen soha nem ér a végére. A hétvégén az ország legszebben kidolgozott testei álltak színpadra a hivatalos Magyar Kupán.
Portré2014. április 28. 18:12Szocsi magyar hőseRendhagyó Portrénak nézünk elébe, Miklós Edit alpesi sízőnk ugyanis visszatért hozzánk a téli olimpia után, így aztán hiteles forrásból tudhatjuk meg, milyen is volt Szocsiban.
Fókusz2014. április 28. 17:00Az érzelmeké volt a főszerep a SZEL színpadánSzenvedélyes küzdelem, játékos incselkedés és iskolás szerelem. A Szombat Esti Láz szerelmespárjai ezen a szombaton nem rejtegették érzelmeiket, sőt végre együtt is megmutatták, hogy mire képesek.
Fókusz2014. április 26. 20:00Tabutéma: amikor a nő az idősebbHatalmas botrányt kavart a szerelmük, a tizenhárom éves fiú és a nála huszonhét évvel idősebb edzőjének viszonyán egy ország háborodott fel. Erwin apja fel is jelentette a fiát megrontó nőt.
Fókusz2014. április 26. 20:00Expedíció a világ tetejéreRiporterünk Klein Dávid oldalán vágott neki a Himalájának. Saját bőrén tapasztalta a magaslati betegségek tüneteit és erős maradt akkor is, amikor a Himalája történetének legnagyobb tragédiája után segítőik megkapták családtagjaik halálhírét.
Fókusz2014. április 26. 20:00Takarékoskodás - nem lehet elég korán kezdeniVajon mennyi az ideális zsebpénz egy általános iskolás számára? És mit gondolnak: ilyen fiatalon hogyan kell segíteni a gyerekeket abban, hogy minél jobban megértsék a pénz, a takarékoskodás fogalmát? A Vigyázz, Kész, Pénz! ebben lehet nagy segítségünkre.
Éjjel-Nappal Budapest2014. április 25. 21:30Alexának van egy fiaNóri azt kérte Lalitól, legyenek barátok. Lali megpróbálta elfelejteni, végül úgy döntött mégis megpróbál Nóri barátja lenni. Marci és Anikó újra közeledni kezdtek egymáshoz. Alexa lebukott Barbi előtt, így elmondta neki titkát: van egy fia.
Fókusz2014. április 25. 17:004N4LN: Hétfőtől támadnak a civilek40 adás és 160 szereplő után most mérföldkőhöz érkezett a 4N4LN. Magyarország kedvenc vetélkedőjében eddig ismert emberek játszottak, hétfőtől azonban jönnek a civilek!
Éjjel-Nappal Budapest2014. április 24. 21:30Kristóf butik tulajdonos lettKristóf váratlanul örökölt egy butikot. Regina féltékenysége vitát szült, így Rebeka úgy döntött komolyabbra fűzi kapcsolatukat. Fanni egyre jobban van.
XXI. század2014. április 24. 18:40Egy kisember, aki mindig vezető voltSinkovits Imre véletlenekkel tűzdelt, küzdelmes élete – a XXI. században.
Fókusz2014. április 24. 11:14Welsz Tamás szerette a nőketEgyre érdekesebb kép alakul ki a furcsa körülmények között elhunyt Welsz Tamásról. A Blikk információi szerint a jótékonysági alapítványt üzemeltető, afrikai kapcsolatokkal rendelkező tehetős üzletember egy titkos lakást tartott fenn légyottjai számára.
Házon kívül2014. április 23. 23:55Hétköznapi életveszély: a kocsiban is mindenki nyomkodja!Könnyen tragédiába torkollhat a mobilozás a kocsiban. Magunkon teszteltük, mit okoz az állandó nyomogatás vezetés közben.
Házon kívül2014. április 23. 23:55200 ember, akikről megfeledkezett a világEgy takaros lakótelep a semmi közepén, amely még a térképen sincs rajta.
Házon kívül2014. április 23. 23:55Miért jó nekünk, hogy itt forgatnak a világsztárok?Filmsztárok minden utcasarkon: egész iparág alakult a Magyarországon forgató hírességek kiszolgálására. Megmutatjuk, kik és mit nyújtanak a sztároknak.
Éjjel-Nappal Budapest2014. április 23. 21:30Reginának egyre nehezebb anyjávalHanna és Áron fejmosást kaptak a szülőktől és megígérték, többé nem fordul ilyen elő. Tünde nem képes elviselni Regina másságát, ezért közös vacsorát szervezett, ahol a szomszéd fiúval próbálta összeboronálni Reginát. Regina felháborodottan elviharzott.
Fókusz2014. április 23. 17:00Egyre több a rejtély Welsz Tamás halála körülEgy férfi eltűnt, egy másik meghalt, állítólag mindkettejüknek volt köze a titokzatos üzletemberhez. A Fókusz bejutott a házba, ahol Welsz irodáját feltörték, a lakók csak úgy mondták a magukét.
Fókusz2014. április 23. 17:00Újabb fordulat: Cristofelt megvertékVV Cristofel ezúttal vesztes pozícióba került. Bár ismét őt kapta el a harci kedv, megfenyegette volt barátnőjét és a lány lakásából sem akart kiköltözni. Vivien segítséget kért. Cristofel pedig szembe találta magát egy férfival.
Éjjel-Nappal Budapest2014. április 22. 21:30Lali türelmesen várta NóritLali megtalálta Nórit Budapesten, de a lány megkérte őt, hogy ne keresse többé. Hannát 18. születésnapja alkalmából buliba csábították a barátai, sajnos a buli rosszul sült el. Zsófi véglegesen megszakította Ádámmal a kapcsolatot.
Fókusz2014. április 22. 17:40„Egy gazdag férfi sose ronda”Gábor Zsazsa magyar szépségkirálynőként indult, de gyorsan ráérzett arra, hogyan lehet a legkevesebb energiabefektetéssel a legtöbb pénzt keresni.
Fókusz2014. április 22. 17:40Intim közeledések, pofonok és pironkodó zsűriEgyre forróbb a hangulat a Szombat Esti Lázban. Mi lesz a folytatás?
Portré2014. április 22. 15:31Szente Vajk szerint a foci megöleli az életetSzentül hisz a magyar filmek színpadi adaptációjában, ezért is vállal újabb és újabb rendezést, szerepet a Madách színházban. Most éppen a nőket tanulmányozza, esténként pedig világít.
Fókusz2014. április 19. 20:00Látogatóban a világ legkövérebb emberénélA világ legkövérebb embere, Manuel több, mint fél tonna, úgy 560 kiló körül ingadozik a súlya. Amikor hat évvel ezelőtt megnősült Mexikóban, mindenki ott akart lenni a lakodalmán.
Fókusz2014. április 19. 20:00Fiatal bűnözők: van számukra második esély?Százszor is megbánták, hogy rosszkor voltak rossz helyen- a fiatalkorúak börtönében tanulnak és fogadkoznak. Tizennégy, tizenhat évesek, legfontosabb éveiket töltik rácsok közé zárva. Jó útra térhetnek?
Fókusz2014. április 19. 20:00Nem itt születtek, de nálunk leltek új hazáraMiért nálunk találja meg a boldogságot, a sikert, önmagát az, aki gyönyörűséges tengerpart mellett született? Pontosabban mit szerettek meg végzetesen Magyarországon azok a külföldről származó sportolók, művészek, akik ma már minket tartanak hazájuknak?
Fókusz2014. április 18. 17:00Évezredes rejtély: hogy nézhetett ki Jézus Krisztus?Hogyan nézhetett ki Jézus? Nem is volt hosszú, szőkés haja, és kék szeme? Miközben a mindenki által ismert arcot szántóföldön, ház falán is felfedezni vélték szerte a világban, addig a tudósok még mindig arra keresik a választ: milyen lehetett valójában Jézus?
XXI. század2014. április 18. 14:20Valódi riport A képzelt riportrólEgy legendás musical, aminek egyik legszebb dalát nem játszhatták a rádiók. Vajon melyik külföldi szocialista vezető hívta fel Kádárt a Popfesztivál érdekében?
XXI. század2014. április 18. 13:47Látogatás a rejtélyes SziklábanVannak bunkerek, amelyeket évtizedek óta megállás nélkül használnak. Katonák élnek falaik között, az egyikbe mi is bemehettünk. A veszprémi Szikla története végigkíséri a XX. századot.
Éjjel-Nappal Budapest2014. április 17. 21:30Fannit újra kellett éleszteniFanni túladagolás miatt elvesztette az eszméletét. A mentőknek kellett újraéleszteniük, korházba került. Dávidot felkereste exe, Gina. Szerencsére Dávid átlátott a lány tervén és lebuktatta barátja előtt.
Fókusz2014. április 17. 17:00Emberfeletti nehézségekkel küzdenek Klein DávidékOrrvérzés, szédülés, hányinger. Ezekkel a testi tünetekkel kell megbirkóznia a Mount Everest csúcsa felé tartó magyar csapatnak. Klein Dávid immáron nyolcadszor próbálkozik, hogy ő lehessen az első magyar 8850 méteren, oxigénpalack nélkül.