RTL

12:45
Házon kívülSzegénynek tűnik a miniszterelnök milliárdos ismerőseihez képest
2018. január 3. 22:40

Szegénynek tűnik a miniszterelnök milliárdos ismerőseihez képest

Orbán Viktor lassan 30 éve politizál, és már tizenkettedik éve Magyarország miniszterelnöke. Mindig is lehetett tudni, hogy mennyit keres, mennyi vagyona van, erre szolgálnak a politikusi vagyonnyilatkozatok. Ez alapján a miniszterelnök nem tűnik vagyonos embernek. De az se lehet meglepetés, hogy míg ő maga a jelek szerint nem gyűjtött vagyont, körülötte sokan rettenetesen meggazdagodtak, kizárólag állami megbízásokból.
12:12
Házon kívülTalálkozás a hős tanárral, az Év Emberével
2018. január 3. 22:40

Találkozás a hős tanárral, az Év Emberével

Alig egy évvel ezelőtt történt a veronai buszbaleset: egy jórészt magyar gimnazistákat szállító busz kigyulladt az olasz autópályán, a balesetnek 17 halálos áldozata és 26 sérültje volt. Egyikük Vígh György, aki testnevelést tanított a Szinyei Gimnáziumban. A tanár fiát és lányát is elvesztette a balesetben, ő maga pedig súlyosan megsebesült, de előtte még volt arra ereje, hogy jó pár gyereket kimentsen a buszból. Vígh György, a sokak által hősnek tartott tanár az RTL Híradó az Év Embere szavazásának nyertese volt.
2:37
Éjjel-Nappal BudapestFény derült Tamás vérszerinti apjának kilétére!
2018. január 3. 20:30

Fény derült Tamás vérszerinti apjának kilétére!

Tamás feszülten várta az apasági teszt eredményét, Remélte, hogy pozitív lesz a teszt és Ádám az apja. De mikor végre megjött az eredmény, Tamás megijedt. Széttépte a levelet, és kijelentette, hogy Ádám az apja. A szüleinek azt hazudta, hogy a teszt pozitív volt, ettől ők rettentően boldogok voltak, és megkönnyebbülten elutaztak. Mire eljött az este, Tamás bizonyosságot akart, ezért kivette a széttépett levelet a szemetesből, és ujjongva látta, hogy az eredmény tényleg pozitív.
2:31
Éjjel-Nappal BudapestMilánt átverte álmai nője?
2018. január 3. 20:30

Milánt átverte álmai nője?

Milán Ayseval töltötte az éjszakát, és a mennyekben érezte magát. Ayse még a telefonszámát is megadta, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben. A szám azonban hamis volt, Milán pedig elkezdett utánajárni a lány igazi elérhetőségének. Este Ayse jelentkezett és megbeszéltek egy randit a lakóhajón. Milán borzasztóan boldog volt, ám kiderült, hogy ez csak Ági bosszúja volt, mert Milán beárulta őt a szüleinél, hogy bulizni volt.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-01-03
2018. január 3. 19:25

Éjjel-Nappal Budapest 2018-01-03

Tamás feszülten várja az apasági teszt eredményét, aminek ma kell megérkeznie. Reméli, hogy pozitív lesz az eredmény, hogy Ádám az apja. De mikor végre megjön az eredmény, Tamás megijed. Széttépi a levelet, és kijelenti, hogy Ádám az apja. A szüleinek azt hazudja, hogy a teszt pozitív volt. Azok rettentő boldogok, és megkönnyebbülten elutaznak. De mire eljön az este, Tamás bizonyosságot akar. Milán Ayséval töltötte az éjszakát, és a mennyekben érzi magát. Ayse még a telefonszámát is megadja, úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben. De a szám hamis.
2:53
Éjjel-Nappal BudapestÁdám Bécynek: "Az én fiammal nem beszélhet így senki!"
2018. január 2. 20:30

Ádám Bécynek: "Az én fiammal nem beszélhet így senki!"

Tamás még mindig sértődött volt, amikor reggel Ádám beállított a lakásba és közölte, hogy vele szeretné tölteni a napot. Mivel másnapra várta az apasági teszt eredményét, talán ez volt az utolsó lehetősége, hogy együtt legyenek apa és fiaként. Tamásnak eleinte nem sok kedve volt az egészhez, de aztán belement a dologba, és a nap során meglepetten konstatálta, hogy egyrészt Ádámnak van egy igen vagány oldala is, másrészt pedig sokkal jobban megérti őt, mint azt korábban gondolta volna. Este még egy nagyon bensőséges pillanatra is sor került köztük.
3:03
Éjjel-Nappal BudapestOrsi Natinak: "Takarodj vissza az idilli kis családodba!"
2018. január 2. 20:30

Orsi Natinak: "Takarodj vissza az idilli kis családodba!"

Joe rájött, hogy Orsi teljesen elszigetelődött a többiektől az iskolában, ezért meghívta a lány osztálytársait az albérletbe. Orsi számára nagyon kínos volt az egész, de Niki megmentette a helyzetet, amikor Orsit igazi vagány csajként tüntette fel a többiek előtt. A helyzeten az is csak javított, amikor tanulás helyett bulizni kezdenek az albérletben. Mindenki jól érezte magát Natin kívül, aki durván leszólta az albérletet, és beszólt Orsinak. Joe már éppen közbeavatkozott volna, de Orsi öntudatosan kiállt a lakók mellett és megvédte otthonát, amivel nagyon megérintette nagybátyja szívét.
1:55
Éjjel-Nappal BudapestMilán a rendőrök kereszttüzében talált rá a szerelemre
2018. január 2. 20:30

Milán a rendőrök kereszttüzében talált rá a szerelemre

Milán és Karesz unatkozott, ezért egyből rákattantak a lehetőségre, amikor Ági, Guszti húga, beszámolt nekik egy titkos partiról. Ági ugyan nem szerette volna, hogy a fiúk is vele tartsanak, azonban a két srác és Guszti kiderítették hol lesz a buli helyszíne. Odaérve Milán rögtön fülig szerelmes lett, amikor összefutott a csinos Ayseval. Hamarosan azonban megjelent a rendőrség, és véget vetett a szórakozásnak.