REGGELI

8:20
ReggeliNehezebb motiválni a gyerekeket, mint valaha – így látja Kovácsovics Fruzsi a mai gyerekeket
2025. október 10. 14:09

Nehezebb motiválni a gyerekeket, mint valaha – így látja Kovácsovics Fruzsi a mai gyerekeket

Kovácsovics Fruzsi márciustól június végéig újra óvónőként dolgozott, és 7 év után döbbenten tapasztalta a változásokat: nehezebb motiválni a gyerekeket, sok a figyelemzavar, a kütyük pedig szerinte a 21. század legmérgezőbb dolgai. Eközben a zenei élet sem áll meg: készülnek a vasárnapi etyeki koncertre, majd október végén érkezik az Űrhajós leszek című daluk újragondolt változatához készült klip is.
6:41
ReggeliDaganatok megelőzése: miért fontos a szűrés és a tudatos életmód?
2025. október 10. 14:08

Daganatok megelőzése: miért fontos a szűrés és a tudatos életmód?

A WHO szerint a daganatos megbetegedések akár 40 százaléka megelőzhető lenne, mégis sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már baj van. Dr. Mosolygó Éva, állandó egészségrovatunk szakértője elmondja, miért fontos a rendszeres szűrés, és hogyan tehetünk magunkért a mindennapokban. Időben felfedezve a mellrák gyógyítható és túlélhető, ám a szűrővizsgálatok elhanyagolása sok tragédiához vezet. Egyes daganatfélék, például a vastagbélrák, családi halmozódást is mutathat, ezért a prevenció kulcsfontosságú.
7:32
ReggeliKrizsó Szilvi búcsúzott az Árulókban – az őszinteség nem mindig nyerő stratégia
2025. október 10. 14:08

Krizsó Szilvi búcsúzott az Árulókban – az őszinteség nem mindig nyerő stratégia

A bizalom lehet a legerősebb fegyver is – legalábbis az Árulók legutóbbi epizódjában, ahol Krizsó Szilvi búcsúzott a játéktól. Bár első alkalommal megérezte az egyik árulót, a többiek elbizonytalanították, és rájött, hogy az őszinteség nem mindig kifizetődő stratégia. „Produkáltam a szürke 51. árnyalatát” – mondta Szilvi, aki végül kivárásra játszott, megfigyelt, de így is kiesett.
10:22
ReggeliHajas László és fia, Dávid a Reggeliben
2025. október 10. 14:08

Hajas László és fia, Dávid a Reggeliben

A fodrászvilág ikonja, Hajas László, és fia, Dávid a Reggeli vendégei voltak, ahol apa-fia kapcsolatukról beszélgettek. Hajas László nem akart beszélni saját apjáról, de elmondta, mindent megpróbált megadni gyermekeinek, amit neki nem adatott meg. Judittal lassan 27 éve alkotnak párt, és együtt nevelték előző házasságuk gyermekeit, Orsolyát és Biankát, valamint közös fiukat, Dávidot. A család gyakran ünnepel és nyaral együtt: idén például Görögországban töltöttek élménydús napokat. Dávid nem a fodrász szakmát viszi tovább, de menedzsment tanulmányai révén később az üzleti oldalt fogja vinni az édesapja szalonjaiban.
7:07
ReggeliOtthon Start hitel 3%-kal – jó ajánlat, de rejtett kockázatokkal
2025. október 10. 14:07

Otthon Start hitel 3%-kal – jó ajánlat, de rejtett kockázatokkal

Az Otthon Start Program háromszázalékos, fix kamatozású lakáshitelének híre sokakat izgat, de Várkonyi Ádám pénzügyi szakértő figyelmeztet: a látszólag kedvező feltételek mögött rejtett buktatók is lehetnek. Bár 50 millió forintig, 25 évre is felvehető a hitel, és az állami támogatás óriási előny, a váratlan élethelyzetek – mint a munkanélküliség vagy betegség – komoly kockázatot jelenthetnek. Tudatos tervezés és megfelelő biztosítás nélkül a „jó ajánlat” könnyen meglepetést okozhat, ráadásul az ingatlant az első öt évben sem lehet szabadon eladni vagy átalakítani.
8:29
ReggeliKrasznahorkai László Nobel-díjas – a magyar irodalom különleges mestere
2025. október 10. 14:07

Krasznahorkai László Nobel-díjas – a magyar irodalom különleges mestere

23 év után újra magyar író nyerte el az irodalmi Nobel-díjat: Krasznahorkai László. Már első regényével, az 1985-ös Sátántangó-val hatalmas sikert aratott, és azóta is különleges, apokaliptikus világokat tár az olvasók elé. Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója szerint Krasznahorkai bemutatja az elesettek életét, és azt, hogyan keresik a boldogságot. Stílusa egyedi: hosszú, légzésnyi ritmusú mondatai magukkal ragadják az olvasót, és a legnehezebb helyzetekben rejlő csodákat is feltárják.
4:41
Reggeli„Én fogom elhagyni győztesen a mérkőzést” – Lencse László az ifjabb Schobert Norbi elleni Sztárbox csatáról
2025. október 10. 14:07

„Én fogom elhagyni győztesen a mérkőzést” – Lencse László az ifjabb Schobert Norbi elleni Sztárbox csatáról

Lencse László, a labdarúgóként ismert sportoló, első Sztárbox mérkőzésén magabiztosan aratott győzelmet Ördög Tibor Csipa ellen. Most vasárnap új kihívás vár rá: az ifjabb Schobert Norbi lesz az ellenfele a szuperdöntő kapujában. Lencse szerint a box teljesen más világ, mint a futball, hiszen a szorítóban egyedül kell helytállni, és nincs olyan edzés, ami pontosan visszaadja a mérkőzés izgalmát. Reméli, hogy egy jó mérkőzést fognak játszani vasárnap és nem sérül meg senki.
5:05
ReggeliOlvassunk magyar szerzőket – így buzdított Szondi Vanda a Reggeliben
2025. október 10. 14:07

Olvassunk magyar szerzőket – így buzdított Szondi Vanda a Reggeliben

Szondi Vanda épp a napokban készült belevetni magát Krasznahorkai László Sátántangó című művébe, amikor kiderült: a Kossuth-díjas író megkapta az irodalmi Nobel-díjat! Peller Mariann szerint, Vandának látnoki képességei vannak, he nem is ez történt, a pillanat szinte sorsszerűnek tűnt. Mariann és Vanda arról beszélgettek, milyen gazdag a magyar kortárs irodalom, és miért érdemes újra könyvet ragadni – hiszen mindenki megtalálhatja a saját kedvenc szerzőjét.
2:11
ReggeliTesti adottságok az élsportban: áldás vagy átok a versenyzők számára?
2025. október 9. 14:50

Testi adottságok az élsportban: áldás vagy átok a versenyzők számára?

Az élsportban a testi adottságok sokszor előnyt vagy éppen hátrányt jelenthetnek a versenyzők számára. A francia teniszezőnő, Océane Dodin például mellnagyobbításon esett át, de szerinte ez egyáltalán nem zavarja a pályán. Más sportágban viszont a test bizony tréfát is űzhet a sportolóval: a francia rúdugró, Anthony Ammirati az olimpián éppen a péniszével ütötte le a lécet, így érvénytelen kísérlete lett.
8:51
ReggeliBarabás Évi őszintén a Kutyahősökről és kutyája, Hugó elvesztéséről
2025. október 9. 14:49

Barabás Évi őszintén a Kutyahősökről és kutyája, Hugó elvesztéséről

Barabás Évi hű társa, Hugó 16 éven át volt mellette, ám az állatok világnapján már nem érhette meg a születésnapját. Évi a Fókuszban őszintén beszélt a gyászról és arról, hogyan dolgozta fel kutyája elvesztését, ami sok embernek adott erőt. Évi akkor döntötte el, hogy könyvet ír a terápiás és segítőkutyákról, amikor Hugóval együtt járt kutyasuliba, és először találkozott ezekkel a különleges négylábúakkal. A Kutyahősök című könyv kisokos formában intézetekben segít majd, kiadásban nem jelenik meg.
9:38
ReggeliBergendytől a musicalekig: Janza Kata különleges arénashow-val zárja az évet
2025. október 9. 14:48

Bergendytől a musicalekig: Janza Kata különleges arénashow-val zárja az évet

Janza Kata december végén különleges arénashow-val zárja az évet, ahol ikonikus szerepei kelnek életre grandiózus formában. A musicalek mellett Bergendy-dalok és Disney-slágerek is felcsendülnek majd, így a közönség együtt énekelhet a színpadon, hogy valóban azt érezze: hazaérkezett. A Bergendy-lányok huszon év után ismét egy színpadon, igazi nosztalgiahangulat várja a rajongókat. Még mindig játszák, a Menopauza című darabot, ami már a 400. előadásnál tart, és Kata szerint receptre kellene felírni minden nőnek. Október 25-én pedig bemutatják, Peller Károly Amerikai komédiáját, ahol Simon Kornél lesz a partnere.
9:18
ReggeliStílusosan az őszbe – Somogyvári Edit gardróbtanácsai
2025. október 9. 14:48

Stílusosan az őszbe – Somogyvári Edit gardróbtanácsai

Az ősz beköszöntével sokan tanácstalanul állnak a gardrób előtt reggelente, pedig néhány jól kombinálható alapdarabbal minden könnyebb lehet. Somogyvári Edit, a Reggeli állandó stylistja elárulta, hogyan érdemes felépíteni az őszi ruhatárunkat úgy, hogy ne okozzon fejfájást az öltözködés. A rétegek és a színek most is kulcsszerepet kapnak – csak mert ősz van, még nem kell lemondanunk a vidám árnyalatokról! Egy farmer, fehér ing, bőrdzseki vagy ballonkabát igazi jolly joker, Papp Gergő pedig rögtön kapott is egy stílusos darabot a Reggeliben.
4:06
ReggeliSétálni lehet a Balaton medrében – az őszi esők hozhatnak megoldást
2025. október 9. 14:46

Sétálni lehet a Balaton medrében – az őszi esők hozhatnak megoldást

Az utóbbi hetekben a Balaton vízszintje több helyen drasztikusan lecsökkent, és a part mentén száraz föld terül el. Kardos Gábor, a Balatoni Kör alapítója a helyszínről jelentkezett, és elmondta: az őszi esők remélhetőleg megoldást hoznak, a mostani helyzet főleg a hajósoknak okoz gondot. Mivel a Balaton sekélyvízű, ökológiai rendszere érzékenyebb, ezért fokozottan kell rá vigyázni. A kérdés most az, hogy a vízszintcsökkenés milyen hatással lehet a tó jövőjére és a turizmusra.
6:22
ReggeliMurphy, Kókusz és Kuglóf: terápiás kutyák, akik szavak nélkül gyógyítanak
2025. október 9. 14:46

Murphy, Kókusz és Kuglóf: terápiás kutyák, akik szavak nélkül gyógyítanak

Néha egy négylábú társ többet ad, mint ezer szó – és a TámUgatók Terápiás és Segítőkutyás Alapítvány terápiás kutyái ezt nap mint nap bizonyítják. Erről Tóth-Mizser Lilla, habilitációs kutyakiképző és Wendl Adrienn, terápiás kutyavezető beszéltek a Reggeliben. Murphy, Kókusz és Kuglóf pedig demonstrálták, milyen a terápiás kutya „munkában”. Kókusz demenciával élő idősekkel dolgozik, Kuglóf pedig egy gyermekklinika sürgősségi osztályán. A kutyák kétéves, szigorú képzésen vesznek részt, ahol a stabil idegrendszer a legfontosabb. Óvodákban, iskolákban és pszichiátriai intézményekben is segítenek, és azt bizonyítják, hogy a terápiás kutyát nem a fajta, hanem az egyedi képességei határozzák meg.
12:58
ReggeliZacher Gábor 65 éves: a toxikológus a nyugdíjkorhatár után is a sürgősségin dolgozik
2025. október 9. 14:46

Zacher Gábor 65 éves: a toxikológus a nyugdíjkorhatár után is a sürgősségin dolgozik

Zacher Gábor, az ország toxikológusa 65 éves lett, és a Reggeliben elmondta, hiába érte el a nyugdíjkorhatárt életében legfeljebb annyi változás lesz, hogy ingyen utazhat a tömegközlekedésen és olcsóbban mehet múzeumba. A munka viszont nem áll meg: továbbra is sürgősségi osztályon, a mentőszolgálatnál, igazságügyi szakértőként, oktatásokon és előadásokon dolgozik. Arról is beszélt, hogy a magyar lakosság fizikailag és mentálisan is a „béka feneke alatt van”: a statisztikák siralmasak, a fiatalok fele szorong, a drogfogyasztás pedig változik, a nyugtatók pedig a második helyen állnak, ami sokat elárul az ország állapotáról. Szűkszavúan ugyan, de azt is elárulta, hogy hamarosan megjelenik legújabb könyve, a 3.0, amely az elmúlt 42 évet és a mentőszolgálat mindennapjait dolgozza fel.
7:54
ReggeliTrill Beatrix: „Mentálisan nehezebb feldolgozni, hogy nem bíznak benned” – így élte meg az Árulók kiesését
2025. október 9. 14:45

Trill Beatrix: „Mentálisan nehezebb feldolgozni, hogy nem bíznak benned” – így élte meg az Árulók kiesését

„Mentálisan nehezebb feldolgozni, hogy a társaid nem bíznak benned” – vallotta be Trill Beatrix, az Árulók keddi kiesője. A színésznőt játékostársai szavazták ki a kastélyból, miután túl közvetlennek találták Hajdú Péterrel és megvádolták azzal, hogy Ács Fruzsinát nevezte meg gyilkosként. Bea úgy ment be a műsorba, hogy önmagát akarja adni – és ezt tartotta is egészen az utolsó pillanatig. Szakmájában a Loupe színház társulatának tagjaként új fejezetet kezd, és azt mondja: megnyugvást ad neki, hogy újra egy csapatban lehet, ahol bíznak benne.
5:38
ReggeliKreatív káromkodások Peller Annától – így vezess le feszültséget csúnya szavak nélkül!
2025. október 9. 14:44

Kreatív káromkodások Peller Annától – így vezess le feszültséget csúnya szavak nélkül!

A káromkodásnak igenis van pszichológiai haszna – hiszen segít levezetni a feszültséget –, mégis a társadalom inkább a kulturált beszédet részesíti előnyben. Pedig nem muszáj csúnyán beszélni ahhoz, hogy kiengedjük a gőzt! Peller Anna a Reggeliben gyűjtött össze néhány kreatív, de teljesen ártatlan káromkodást, Papp Gergő legnagyobb örömére. Irgum-burgum, kutyafitty, vagy épp A katica rúgja meg! A többiért nézd meg a videót.
4:26
ReggeliHenri Gonzo és a Papírsárkányok a 60–70-es évek magyar zenei undergroundját élesztik fel
2025. október 8. 12:21

Henri Gonzo és a Papírsárkányok a 60–70-es évek magyar zenei undergroundját élesztik fel

Henri Gonzo és a Papírsárkányok október 9-én mutatják be második lemezüket az A38 hajón. Henri elmondta, hogy igyekeznek olyan hangszerelést és szövegi világot alkotni, amely igényes és valódi értéket képvisel – például igazi hangszeren játszanak. A dalok irodalom-közeliek, magyar nyelvűek, de nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi irodalomból is merítenek inspirációt.
11:01
ReggeliLegózik, műsort vezet, boxol és producerkedik – Miller Dávid elképesztő tempót diktál
2025. október 8. 12:20

Legózik, műsort vezet, boxol és producerkedik – Miller Dávid elképesztő tempót diktál

Miller Dávid igazán sűrű hónapok elé néz: október 10-én indul a LEGO Masters, szombatonként az X-Faktor műsorvezetőjeként látható, vasárnap pedig a Sztárbox-ban küzd – legutóbb technikai KO-val győzött. Dávid elismeri, hogy a sok dicséret és támogatás nagyon hízelgő, de szerény marad, és inkább az edzésen, a fejlődésén van a fókusz. November 6-án Lil Frakkal együtt vezeti a Klipszemlét, jövőre év elején pedig moziba kerül az általa is jegyzett, független film, a D*CKS, amelyet mindössze 15 nap alatt forgattak.
6:03
ReggeliVarázslat a Reggeliben: Danny Blue Lil Frakk, Papp Gergő és Tihanyi Peti gondolataiban olvasott
2025. október 8. 12:20

Varázslat a Reggeliben: Danny Blue Lil Frakk, Papp Gergő és Tihanyi Peti gondolataiban olvasott

Megrázó történetek, sokkoló felfedezések és titkok tárulnak fel Danny Blue mentalista show-jában, a Titok esten. A kéthetente, exkluzív előadás Las Vegas-i stílusban fut itthon, lehetőséget adva a mélyebb gondolatolvasásra és személyes sorsok feltárására. Danny ma reggel a Reggeli stúdiójában is megmutatta képességeit: Lil Frakk, Papp Gergő és Tihanyi Peti gondolataiban olvasva.
5:28
ReggeliSokkoló statisztika: már a 7 évesek is találkozhatnak pornóval
2025. október 8. 12:19

Sokkoló statisztika: már a 7 évesek is találkozhatnak pornóval

Egyre fiatalabb korban találkoznak a gyerekek pornográf tartalmakkal – akár már 7-10 évesen is. Ez pedig komoly lelki hatással lehet rájuk, hasonlóval, mint a szexuális bántalmazás. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus szerint a felnőttfilmekben nincsenek érzelmek vagy valódi kapcsolódás, csupán „egocentrikus akrobatika”, ami torz képet ad a szexualitásról. A serdülőkor különösen érzékeny időszak, ilyenkor minden benyomás mélyen beég az idegrendszerbe – ezért is kulcsfontosságú a gyerekek védelme és a megfelelő szűrőprogramok használata.
10:12
ReggeliLil Frakk: Most nem a legvidámabb dalaim jönnek, de ez kellett
2025. október 8. 12:19

Lil Frakk: Most nem a legvidámabb dalaim jönnek, de ez kellett

Lil Frakk őszinte, mély érzelmekkel teli időszakon van túl – ennek lenyomata legújabb dala, a Melegítő, amely szeptemberben jelent meg. A lassú, szívszorító pop-rap dal a gyógyulás és az önismeret új fejezetét nyitja meg számára. Frakk nem titkolja: ez most nem a legvidámabb korszaka, de a zenében végre ki tudja adni magából mindazt, amit eddig elfojtott. Közben elindította YouTube-műsorát, a Sávlekötő Backstage-et is, amelyben zenésztársaihoz viszi közelebb a közönséget – egészen a backstage-ből, sőt néha a kedvenc hamburgerezőjükből.
9:28
ReggeliBernáth Odett legyőzte Kocsis Alexandrát – következő ellenfele Gáspár Evelin
2025. október 8. 12:17

Bernáth Odett legyőzte Kocsis Alexandrát – következő ellenfele Gáspár Evelin

Bernáth Odett vasárnap legyőzte Kocsis Alexandrát a Sztráboxban, ezzel sikeresen megtette az első lépést a szuperdöntő felé. Az első meccs azonban nem volt könnyű: félve a találatoktól, élete legrosszabb hat percére készült, és az edzésen a kesztyűzés sem ment simán. Szerencsére a kondíciójára támaszkodva uralta a helyzetet, így rácáfolt a kritikusokra, akik szerint egy testépítő csak súlyokat emelget. Most vasárnap Gáspár Evelin lesz az ellenfele, aki 17 centivel magasabb nála, de Odett bízik benne, hogy a felkészülés meghozza számára a győzelmet.
10:20
ReggeliBrutális kutyatámadás Pécelen – a hatóságok keresik az állatok gazdáját
2025. október 8. 12:17

Brutális kutyatámadás Pécelen – a hatóságok keresik az állatok gazdáját

Pécelen brutális kutyatámadás rázta meg a helyieket: egy 15–16 egyedből álló kóbor falka támadt emberekre, míg a helyszínre érkező vadász végül hat állatot kilőtt. A kilőtt kutyák mind chip nélküli, beteg szukák voltak, a szabályzat szerint azonban a falka közvetlen fenyegetést jelentett. Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője szerint a vadász ezzel segítséget nyújtott, hiszen nem feladata kutyára lőni. Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért vezetője szerint az állatokat valószínűleg autóval hozták a helyszínre, ők is keresik, hogy honnan.
9:52
ReggeliTörök Ádám az Árulókról: így változik a játék, ahogy fogy a mezőny
2025. október 8. 12:16

Török Ádám az Árulókról: így változik a játék, ahogy fogy a mezőny

Az Árulók legutóbbi részében Török Ádámnak kellett távoznia a kastélyból, de a játék nem szakította meg a jó kapcsolatokat: több játékossal is jóban maradt, és együtt nézik a krimi realityt, főleg az adásból kimaradt jeleneteket elemezve. Ádám szerint a játék megtanította, hogy őszintébben kell felvállalnia önmagát. Bár játékostársát, Korom Gábort sok támadás éri az online térben a stílusa miatt, Ádám megérti, miért játszik így, és hangsúlyozza, hogy a való életben teljesen más ember, mint amit a képernyőn látunk. Egy különleges stand up estre is készül, ahol az Árulós élményeit is megosztja a közönséggel.
5:12
ReggeliDzsekiháború reggelire: Papp Gergő és Tihanyi Peti összeöltöztek!
2025. október 8. 12:15

Dzsekiháború reggelire: Papp Gergő és Tihanyi Peti összeöltöztek!

Szerdán reggel Papp Gergő és Tihanyi Peti köszöntötték a nézőket a Reggeliben. Mint két tojás, úgy ültek egymás mellett a díszletben – mindketten barna dzsekiben. A hangulat azonban nem indult teljesen felhőtlenül: egy kis torzsalkodás is belefért a reggeli műsorba. Peti elárulta, mi bántotta, Gergő pedig gyorsan felmérte a helyzetet, és végül közös döntés született – mindketten levették a dzsekijüket. Hogy miért, az a videóból derül ki!
13:06
ReggeliBabarczy Eszter a Nőszintén következő vendége – exkluzív részlet a Reggeliben
2025. október 7. 12:27

Babarczy Eszter a Nőszintén következő vendége – exkluzív részlet a Reggeliben

Nemrég jelent meg Babarczy Eszter új könyve, az Apám meghal, amelyben édesapjával, a legendás színházigazgató Babarczy Lászlóval való kapcsolatát és a családi nehézségeket tárja fel. A Reggeliben Eszter exkluzív részleteket mesélt az életről, szerelemről és családról: szóba került gyermeke apja, Szijj Ferenc, szülés utáni depressziója, érzései Vajda Mihály anyai nagybátyja iránt és az is, hogyan nevezte el rák immunterápiát kutató fiát. A teljes beszélgetés szerdán 20:00-kor lesz elérhető Endre YouTube-csatornáján.
6:23
ReggeliMacsópauza: a férfiak hormonális változásának felismerése
2025. október 7. 12:26

Macsópauza: a férfiak hormonális változásának felismerése

A menopauza nemcsak a nőket érinti: a férfiaknál is létezik az andropauza, vagyis a hormonális változások időszaka. Gonda-Jónás Mónika, a Menopauza és Andropauza Ambulancia tulajdonosa elmondta, hogy a folyamat lassan zajlik, és testi, lelki, valamint szexuális tünetekkel is járhat – a hőhullámoktól az alvászavarokon át a hangulatingadozásokig. Férfiaknál gyakori jelek lehetnek a hasi zsír növekedése, kopaszodás és kardiovaszkuláris problémák, ezért fontos a hormonális és szűrővizsgálat. A szakember szerint a „macsópauza” kifejezés segíthet abban, hogy a férfiak is nyíltabban beszéljenek ezekről a változásokról.
14:05
ReggeliBalázs Andi: nem a szerep számít, hanem az, kivel játszik együtt
2025. október 7. 12:26

Balázs Andi: nem a szerep számít, hanem az, kivel játszik együtt

Balázs Andi a színművészeti egyetem levelezős hallgatójaként folyamatosan fejlődik, miközben az Instagramon arra hívja fel a figyelmet, hogy még ha mást is gondolunk, mindig lehetünk kedvesek a másikkal. „Olyan vagyok, mint egy igazi operaénekes, 2026 nyaráig tudom, mit fogok csinálni” – mesélte a munkájáról és a sűrű napjairól. Szerepálma nincs, sokkal inkább arra vágyik, hogy bizonyos emberekkel játszhasson együtt, hiszen számára a kapcsolódás a legfontosabb. „Lepke lelkű” emberként gyakran van szüksége támogatásra, amelyben párja, Gábor a legnagyobb támasza. A színésznő azt is elárulta, hogyan tud tudatosan pihenni a rohanó mindennapokban, hogy energiával töltődjön fel.
5:00
ReggeliUtolsó Akváriumos koncertjére készül a Groovehouse
2025. október 7. 12:25

Utolsó Akváriumos koncertjére készül a Groovehouse

Már-már hagyománnyá vált a Groovehouse őszi nagykoncertje, de idén még különlegesebb lesz a buli: Judy lánya, Maja is a színpadra lép november 15-én a budapesti Akvárium Klubban. Ez lehet az utolsó koncertük ezen a helyen, mert a klubot felújítják. A buli után természetesen after party is várja a közönséget, ahol együtt ünnepelhetnek a zenészekkel. A zenekar októberben Warringtonban is bemutatkozik, nagyon várják, hogy az angliai magyaroknak is játszhassanak.
8:51
Reggeli40 felett: így táplálkozzunk, hogy energikusak és egészségesek maradjunk
2025. október 7. 12:25

40 felett: így táplálkozzunk, hogy energikusak és egészségesek maradjunk

40 éves kor felett a testünk igényei jelentősen változnak, és ez nem csak a nőket, hanem a férfiakat is érinti – anyagcsere lassul, izomtömeg megtartása nehezebb, hormonális változások befolyásolják az energiaszintet. Dusa Fanny klinikai dietetikus szerint a napi egyszeri étkezés egészségtelen, és kiemelten fontos a megfelelő reggeli, a folyadékpótlás, valamint az ásványi anyagok és vitaminok bevitele, mint az omega-3, D-vitamin, magnézium vagy a nőknek az E-vitamin. A mozgást követő étkezés segíti, hogy a szervezet ne az izmot bontsa, hanem a bevitt tápanyagból nyerjen energiát. Dusa Fanny tippeket ad arra is, hogyan támogathatjuk izmainkat, anyagcserénket és hosszú távon egészségünket ebben az életkorban.
11:44
ReggeliFarkasházi Rékáéknak köszönhetünk sok csodás hangoskönyvet
2025. október 7. 12:23

Farkasházi Rékáéknak köszönhetünk sok csodás hangoskönyvet

Farkasházi Réka színésznőként és énekesnőként is aktív, édesanyaként pedig a családjában is igyekszik minden pillanatban helytállni, mindezek mellett már hangoskönyv-platform alapítóként is bizonyít. Öt éve kezdett el felolvasni, ami annyira szenvedéllyé vált, hogy férjével közösen építettek egy stúdiót, ahol egyszerre akár nyolc hangoskönyvet is rögzíteni tudnak. Náray Tamás „Szerintem” című könyve volt az első, amely pénteken egyszerre jelent meg nyomtatott és hangoskönyv formátumban, ráadásul az író maga olvasta fel. Miközben a hangoskönyvekkel foglalkozik, Réka a Tintanyúllal is készül az október végi lemezbemutatóra, és a mindennapokban apró, de értékes közös pillanatokat lopnak maguknak férjével – legyen az esti főzés vagy közös autózás.
7:48
Reggeli„Nem voltam bizalmatlan senkivel” – Fábián Anita drámai kiesése az Árulókban
2025. október 7. 12:22

„Nem voltam bizalmatlan senkivel” – Fábián Anita drámai kiesése az Árulókban

Az Árulók hétfő esti epizódja elképesztő fordulatot hozott: Fábián Anita a játék legváratlanabb módján esett áldozatul, amikor Hajdú Péter kézcsókkal „gyilkolta” meg őt mindenki szeme láttára. A gyilkosok új feladatot kaptak Árpa Attilától: nyílt színi gyilkosságot kellett végrehajtani, amihez az áldozatnak el kellett mondani a híres mondatot, és a kézcsók sem maradhatott el. Anita 50. születésnapjától csupán két napra volt, ám a kastélyban várakozó ünneplés helyett meglepő módon távozott a játékból. A színésznő azt is elárulta, mit csinált volna másképp, ha újra játszhatna.
5:26
ReggeliZsiga Melinda és az SOS Gyermekfalvak különleges kampánya az állami gondoskodásban élő gyerekekért
2025. október 7. 12:22

Zsiga Melinda és az SOS Gyermekfalvak különleges kampánya az állami gondoskodásban élő gyerekekért

Ma van az állami gondoskodásban élő gyerekek napja, és az SOS Gyermekfalvak különleges kampánnyal hívja fel a figyelmet a hiányokra és traumákra, amelyek beárnyékolhatják a gyerekkort. Varró Gabriella, az SOS kommunikációs szakértője elmondta, hogy AI segítségével régi fotókat „ideális” gyerekkori emlékekké alakítanak, hogy láthatóvá váljon a valóság és az elképzelt boldogság közti különbség. Emellett egy új applikáció is elérhetővé válik tiniknek és szülőknek, hogy támogassa a mentális egészségüket. A kampány arcai közt Zsiga Melinda kétszeres bronzérmes kick-box világbajnok is szerepel, aki állami gondoskodásban nőtt fel.
5:46
ReggeliMikor válik függőséggé a videojáték? Tóth Dániel szakértő válaszol
2025. október 7. 12:22

Mikor válik függőséggé a videojáték? Tóth Dániel szakértő válaszol

Egyre többen aggódnak a gyerekek videojáték-használata miatt, de vajon mikor válik ártalmatlan szórakozás függőséggé? Tóth Dániel digitális nevelés szakértő elárulja, hogy a játékok sokszor menekülést jelentenek a gyerekeknek, hordozzák a frusztrációkat, elvárásokat és vágyakat. A pszichológus szerint a teljes tiltás vagy ráhagyás ritkán működik: fontos, hogy a szülő alternatívát kínáljon, és akár együtt fedezzék fel a játékok világát. A lényeg, hogy a játék szerepét értsük meg a gyerek életében, és ne csak az eltöltött órák számát nézzük.
6:31
ReggeliEzzel a meglepetéssel készült Tihanyi Peti Ábel Anitának
2025. október 7. 12:21

Ezzel a meglepetéssel készült Tihanyi Peti Ábel Anitának

Tihanyi Peti végre átadta Ábel Anitának a Párizsból hozott, hetek óta ígért ajándékát – egy ezüstös sminktükröt. Anita elmesélte, milyen élmény volt Svédországban fellépni a kint élő magyaroknak. Elbűvölte a természet, a kedves emberek és a hangulat, de a jó kávéért bizony meg kellett küzdenie – végül egy olasz kávézóban talált rá a tökéletes feketére Göteborgban.
9:16
ReggeliRékasi Károly elmesélte különleges apa-fiú kapcsolatának titkait
2025. október 6. 12:34

Rékasi Károly elmesélte különleges apa-fiú kapcsolatának titkait

Október 2-án jelent meg Peller Mariann legújabb podcast-epizódja, vendégei Rékasi Károly és fia, Zsigmond voltak. Károly elmesélte, mennyire különleges számára a fia iránti kíváncsiság és a közös beszélgetések, miközben Zsigmond 24 évesen már önálló életet él, de továbbra is szívesen tölt időt édesapjával. A színész könnyes szemmel beszélt arról is, milyen érzés volt, amikor fia bejelentette, hogy elköltözik, és hangsúlyozta, hogy a kapcsolatuk igazi ajándék számára.
8:18
ReggeliBásti Juli Herendi új filmjében, a Szenvedélyes nőkben játszik
2025. október 6. 12:21

Básti Juli Herendi új filmjében, a Szenvedélyes nőkben játszik

Básti Juli holnaptól kezdi az Apáca show próbáit, először dolgozik együtt Szente Vajkkal, akiben teljesen megbízik, és már nagyon várja a közös munkát. Nyáron Herendi Gábor Szenvedélyes nők című filmjét forgatta, ahol kiváló csapattal dolgozott, a bemutatót novemberre tervezik. Básti Juli tavaly nagymama lett, ez egy teljesen új szerep számára. A kicsi egy színészcsaládba született, szülei is és nagymamája is színészek.
12:10
ReggeliSoma Mamagésa 13 év után újra klasszikus jazz koncerttel készül
2025. október 6. 12:21

Soma Mamagésa 13 év után újra klasszikus jazz koncerttel készül

Soma Mamagésa ismét egy tartalmas időszakon van túl: Svájcban újjászületés kurzust tartott, és útba ejtette a Comói-tó partján fekvő Menaggiot is, ahol párjával kettesben tudtak töltekezni a természet szépségéből és erejéből. 13 év után újra klasszikus jazz koncerttel fog fellépni, tele lendülettel és inspirációval, a jazz iránti szenvedélye inspirálja. Soma szerint a nagyszülei traumái és generációja kihívásai formálták az életét, de ma már megtanulta elengedni a versengést és az ego fontosságát. Azt is elárulta, hogy már mer nemet mondani és kiállni a saját jólétéért. Jövőre lesz 60 éves, és addigra tervezi legújabb könyvének kiadását is.
11:52
ReggeliGregor Bernadett a belső változásról: ma sokkal teljesebbnek érzem magam
2025. október 6. 12:20

Gregor Bernadett a belső változásról: ma sokkal teljesebbnek érzem magam

Gregor Bernadett számára a színház mindig is több volt, mint munka: igazi szerelem. Az új évadra készülve tudatosan válogatja a felkéréseket, és már csak olyan munkákat vállal, amelyekkel teljesen azonosulni tud. Otthon két kutyája és több macskája mellett az állatvédelem is fontos számára, miközben az életét sikerült úgy alakítania, hogy ne csak a munkáról szóljon. Az Újszínház társulatához 2012 óta tartozik, ahol második családra talált, ami biztonságérzetet ad neki. Bernadett elmondása szerint az érettebb kor felszabadító: már mer nemet mondani, és saját magát helyezi az első helyre.
8:51
ReggeliŐszi kert varázsa: Megyeri Szabolcs tippekkel az őszi virágzású növényekhez
2025. október 6. 12:20

Őszi kert varázsa: Megyeri Szabolcs tippekkel az őszi virágzású növényekhez

Ahogy beköszönt az ősz, a kert színei nem tűnnek el – sőt, rengeteg növény ilyenkor is virágba borul. Megyeri Szabolcs, állandó kertészeti rovatunk szakértője, most az őszi virágzású cserjékről, például a bugás hortenzia és az orgona szépségeiről ad tippeket. Nemcsak kertbe, hanem erkélyre és balkonra is bátran ültethetők ezek a színes növények. Szabolcs azt is elmondta, hogy a metszést február–márciusban érdemes elvégezni, hogy tavasszal újra pompázzanak. Így a hűvösebb napokban is élet és szín marad a kertben.
5:24
ReggeliÉr nem jól lenni – jótékonysági est a mentális egészség jegyében a Thalassa Háznál
2025. október 6. 12:19

Ér nem jól lenni – jótékonysági est a mentális egészség jegyében a Thalassa Háznál

Október 10-én, a Mentális Egészség Világnapján különleges jótékonysági esttel várja a közönséget a Thalassa Ház a Magyar Zene Házában. Az esemény mottója: „Ér nem jól lenni – minél többen mondjuk el!”, és célja, hogy zenén, képzőművészeten és személyes történeteken keresztül hívja fel a figyelmet a mentális egészség fontosságára. Dr. Somogyi László szerint minden tizedik ember életét komoly mentális probléma érinti, és az első lépés a felismerés, a segítségkérés pedig nem szégyen. Keresztes-Takács Tímea kiemelte, hogy a WHO szerint a mentális problémák mára vezető egészségügyi kérdéssé váltak.
7:01
ReggeliTrump állítása az autizmusról és Paracetamolról – mit mond a szakértő?
2025. október 6. 12:18

Trump állítása az autizmusról és Paracetamolról – mit mond a szakértő?

Egy újabb egészségügyi rémhír borzolta a kedélyeket, miután Donald Trump összefüggésbe hozta a Paracetamol szedését az autizmus kialakulásával. De vajon mennyi valóságalapja van ennek az állításnak? Dr. Pető Botond gyógyszerész szerint nagyon fontos különbséget tenni korreláció és ok-okozati összefüggés között. A szakember elmondta, hogy az FDA levele messze nem olyan riasztó, mint ahogy azt Trump tálalta, és a Paracetamol továbbra is az elsőként ajánlott fájdalom- és lázcsillapító terhesség alatt.
14:46
ReggeliKádár L. Gellért: A Hunyadi után rosszfiút is játszana – a Reggeliben mesélt új filmjéről
2025. október 6. 12:18

Kádár L. Gellért: A Hunyadi után rosszfiút is játszana – a Reggeliben mesélt új filmjéről

A Hunyadi című sorozattal ismertük meg Kádár L. Gellértet, akinek azóta fenekestül felfordult az élete. A színész nemrég az Árulók kastélyában próbálta ki magát, de elmondása szerint erre a játékra nincs biztos recept – végül a pénteki adásban búcsúzni kényszerült. Erdélyi szülőfalujából, Zaboláról indult, most pedig Dobó Kata új filmjében forgat, ahol ismét „jófiút” alakít. Gellért szerint a hírnévvel járó nyüzsgésben a legnagyobb nyugalmat a párja és a sakk adja. És azt is elárulta, mit jelent a nevében az L. betű.
5:26
Reggeli„Egy perc szünet sincs benne” – Deák Kristóf legújabb filmje sodró komédia
2025. október 3. 11:55

„Egy perc szünet sincs benne” – Deák Kristóf legújabb filmje sodró komédia

Négy régi barát, egy frissen örökölt lakás és egy különös meghívás – ez az alapja Deák Kristóf, Oscar-díjas rendező legújabb filmjének, az Egykutyának. A szokatlan, helyenként bizarr komédia eseményei valós időben zajlanak, a dinamikus vágásnak köszönhetően erős sodrása van a történetnek. Döbrösi Laura és a többiek elárulták, hogyan született a filmötlet a darabból, és milyen titkok kerülnek felszínre a barátok régi kapcsolatából, amikor egy estére összejönnek Patika frissen örökölt lakásában.
9:09
ReggeliKutai Kinga hallássérült gyerekek szüleinek segít feldolgozni traumáikat
2025. október 3. 11:51

Kutai Kinga hallássérült gyerekek szüleinek segít feldolgozni traumáikat

Kutai Kinga kisfia, Beni most kezdte az első osztályt, immár hallássérültek iskolájában. Míg az óvodában ép gyerekek között járt, most saját közegében érzi igazán jól magát, és Kinga szerint nem biztos, hogy az integráció mindig a legjobb választás. Beni fokozatosan sajátítja el a beszédet, de egy fociedzés után hazafelé az autóban már meglepte édesanyját: jelelni kezdett. Kinga története rávilágít, mennyire fontos a gyermek saját tempójának tiszteletben tartása és a megfelelő közeg megtalálása. Kinga új projektjében a 2. kerületi polgármesterrel közösen egy központban tart workshopokat fogyatékkal élő gyerekek szüleinek, segítve a feldolgozatlan traumák kezelését. Emellett a gyerekeknek is szervez foglalkozásokat egy barátja színi tanodájában, ahol ritkán beszélgetnek otthon a problémáikról.
5:38
Reggeli50 feletti nők: így kerülhetők el a rejtett egészségügyi kockázatok
2025. október 3. 11:51

50 feletti nők: így kerülhetők el a rejtett egészségügyi kockázatok

Az 50 az új 30, vagy épp ez a legkritikusabb időszak egy nő életében? Egyre több nő van kiváló formában 50 felett, ugyanakkor a hormonrendszer változása és a krónikus betegségek miatt ilyenkor a legnagyobb az egészségügyi kockázat. Megszűnik a ciklikusság, az ösztrogénhiány számos „alvó” betegséget hozhat felszínre, ezért fontos az öngondoskodás és a rendszeres ellenőrzés. Ez az életszakasz lehet a megújulás és tudatos egészségápolás ideje, ha megfelelően kezeljük a testünket és lelkünket.