REGGELI

5:35
Reggeli
2024. január 3. 10:03

Új év, új lendület – a pszichológus szerint ilyenkor érdemes felébreszteni a motivációt

Az új év mindig jó lehetőség arra, hogy változtassunk káros szokásaikon, ám az ilyenkor tett fogadalmak sokszor elvéreznek. Hogy milyen lelki folyamatok játszódnak le azokban, akik változtatnának életükön – legyen szó fogyásról, a cigaretta lerakásáról vagy az alkoholfogyasztás elhagyásáról – erről kérdeztük Kovács Orsolya pszichológust.
6:59
Reggeli
2024. január 3. 9:33

Dr. Tóth Tamás: Bele kell törődni, hogy téli bundát növesztünk

Dr. Tóth Tamás, obezitológus szerint több okból sem érdemes drasztikus életmódváltásba kezdeni január elsején. Akik az év első hónapjában szeretnének fogyni, azok számára rossz híre van: az orvos szerint természetes, hogy a hideg, a sötétség és a hormonok miatt mindenkire felcsúszik egy kis felesleg a téli időszakban. Szerinte a fogyókúrát a napos órák növekedésével érdemes összekötni.
6:32
Reggeli
2024. január 3. 9:06

Újévi fogadalmak: legjobb, ha a mérleget kidobjuk az ablakon

Az újévi fogadalmak sorában hagyományosan viszik a pálmát az egészséges életmódra, azon belül is elsősorban a sportra és a fogyásra vonatkozó tervek – ám sajnos az is megszokott tapasztalat, hogy jóval könnyebb megtenni a fogadalmat, mint meg is valósítani. Németh Dorottya, fitness világbajnok szerint, ahhoz, hogy valaki egészségesebben éljen első lépésként nyugodtan kidobhatja a mérlegét az ablakon, majd menjen el egy alapos egészségügyi kivizsgálásra és csak ezután vágjon bele a nagy életmódváltásba. 
9:01
Reggeli
2024. január 2. 12:01

Nyáry Lucának halálfélelme van, ha ránéz a Mészáros-féle luxusjachtra

Nyáry Luca szerint a hajók úszó koporsók, retteg tőlük. Ha csak ránéz arra a 27 milliárdos luxusjachtra, amin Mészáros Lőrincék nyaraltak, halálfélelme van. Idén nagyot szóltak még a lomb nélküli lombkoronasétány és a Kiskunsági Nemzeti Parkban épített 1,5 méter magas kilátó. Az év politikai eseményeit idézte fel Nyáry Luca, Hajdu Steve, Holdampf Linda és Vajtó Lajos a Reggeliben.
15:12
Reggeli
2024. január 2. 11:30

„Ők már nem magyarok” – Hajdu Steve szerint ez Azahriah és Szoboszlai Dominik sikerének titka

Azahriah háromszor tölti meg idén a Puskás Arénát, Szoboszlai Dominik pedig a világhírű Liverpoolhoz igazolt. Hajdu Steve úgy látja: ők azért tartanak ott, ahol, mert nem magyar mentalitással dolgoznak, hanem világszínvonalú munkát tesznek bele a karrierjük építésébe. Nyáry Luca hozzátette: a Z generáció tagjai már a globális szinthez mérik magukat, nemcsak országon belül, hanem világszinten versenyeznek egymással a fiatalok. De vajon mennyire bírja a sikerrel járó mentális terhet ez a generáció? Holdampf Lindával és Vajtó Lajossal az év hazai bulvárhíreit vesézték ki a Reggeliben. 
11:46
Reggeli
2024. január 2. 10:37

Vajtó Lajos: Aki rövid hajjal is szép, az nagyon szép

Kiakadt a világ az idei Miss Franciaország frizuráján, a szépségkirálynőt sokan támadták rövid haja miatt. Nem értették, hogyan választhatták meg így az ország legszebb nőjének. Nyáry Luca szerint pont az a szép, amikor valaki a saját, egyedi módján szép, Vajtó Lajos szerint pedig aki rövid hajjal is szép, az valóban nagyon szép. A Reggeli vendégei az év külföldi bulvárhíreire reagáltak, köztük arra is, hogy Meryl Streep és férje 45 év után elválnak. Hogy miért gondolja Hajdu Steve azt, hogy ehhez senkinek semmi köze, és Holdampf Linda miért érzi jól magát egyedül, az kiderül a videóból.
18:27
Reggeli
2024. január 2. 9:54

Nyáry Luca szerint Pedro Pascal az év legszexibb férfija

Kiakadtak Pedro Pascal rajongói, amiért Patrick Dempsey lett 2023 legszexibb férfija. Ezzel Nyáry Luca maximálisan egyetért, ő is a The Last of Us sztárjának adta volna People magazin címét. A mesterséges intelligencia azonban Chris Hemsworthot jelölte ki az év legszebb férfijának. Az AI térhódításáról, Taylor Swiftről és az év szaváról is beszélgetett Nyáry Luca, Holdampf Linda, Hajdu Steve és Vajtó Lajos a Reggeli rendhagyó adásában. 
11:24
Reggeli
2024. január 2. 8:20

„A szívtelen emberek kerüljenek el” – Holdampf Lindának pokoli éve volt, Hajdu Stevenek vegyes

Rendhagyó adás a Reggeliben: Holdampf Linda stylisttal, Nyáry Luca íróval, Vajtó Lajos üzletemberrel és Hajdu Steve színésszel tekintjük át a 2023-as év legfontosabb történéseit. Mindenek előtt a hírességek elárulták, ők hogy élték meg a tavalyi évet, és milyen kilátásokkal, tervekkel vágnak neki az ideinek. Lindának minden szempontból pokoli éve volt, jegyezte meg, 2024-től csak annyit vár, hogy kerüljék el a szívtelen emberek. Steve is örül, hogy 2023-nak vége van. Luca Az Árulók című műsort említette az év egyik legnagyobb kihívásának, Lajos pedig feleségét támogatta az év utolsó napjaiban is. A Reggeli vendégei beszélgettek a petárdázásról és a Sztárboxról is, valamint szóba kerültek a másnapos családtagok – részletek a videóban.
Reggeli
2023. december 22. 9:00

Miller Dávid: A Reggeliben úgy láttuk egymást, ahogy normális esetben nem szokták az emberek

Miller Dávid négy évvel ezelőtt lett a Reggeli házigazdája, most azonban búcsút vesz a műsorvezetői széktől. Sosem szerepelt a tervei között, hogy tévézéssel foglalkozzon, mások látták meg benne a lehetőséget, ő pedig élt vele. Az rtl.hu-nak elmesélte, hogyan indult a tévés karrierje, hogy mit gondol a hírnévről, hogy mik voltak a legjobb élményei a Reggeliben, és hogy miért döntött úgy, hogy új kihívások után néz. 
Reggeli
2023. december 22. 9:00

Szabó Zsófi: Úgy éreztem, változásra van szükségem

Szabó Zsófi öt év után elhagyja a Reggeli stábját. Nagyon fáj a szíve miatta, de egy ideje már úgy érezte, váltania kell. Annak idején egy szánon érkezett meg a műsorba, volt, hogy élő adásban sírta el magát, és itt beszélt először a válásáról is. Mégis úgy érzi, az öt év alatt egyetlen rossz reggele sem volt, a Reggeliben még a legszomorúbb napjain is tudott nevetni. Az rtl.hu-nak felelevenítette a legmeghatározóbb pillanatokat, és elárulta azt is, kivel szeretett a legjobban műsort vezetni. 
0:36
Reggeli
2023. december 21. 19:10

Nyerj egy elektormos rollert a Szívből jövőnk kvízzel!

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag-kibocsátást. Legyünk minél többen, akik kitöltik a tesztet! Részletek a Reggeli social felületein és a Szívből jövőnk oldalán. 
5:17
Reggeli
2023. december 21. 11:26

Kiberbiztonsági szakértő: Nagyon sokan kipróbálják, de hatalmas veszélyeket rejtenek a mesterséges intelligenciával megfiatalított fotók

Az utóbbi napokban, hetekben egyre több ember Facebook-üzenőfalán bukkannak fel az ismerősök mesterséges intelligenciával megfiatalított, különböző korokba és jelmezekbe helyezett képmásai. Bor Olivér kiberbiztonsági szakértő szerint komoly veszélyeket rejtenek, ugyanis hozzáférést adunk nagyon sok adatunkhoz, amivel könnyen visszaélhetnek a neten. A karácsony persze egyébként is terhelt időszak az online csalások terén – a szakértő azt is elmondta, mire kell figyelni a netes rendelések vagy futárszolgálatos kiszállítások kapcsán.
4:33
Reggeli
2023. december 21. 11:21

A járványról már keveset hallunk, de a covid-árváknak továbbra is szüksége van segítségre

Idén is folytatta a munkát a Regőczi Alapítvány: minden lehetséges eszközzel segíti szeretnének azoknak, akik a koronavírus-járvány alatt elvesztették valamelyik vagy mindkét szülőjüket. Részben pénzzel támogatják őket, de nagyon fontosnak tartják a nyaraltatást és a kulturális programok biztosítását is. A Reggeli vendége, Herczegh Anita, Áder János egykori köztársasági elnök felesége volt, aki elmondta pontosan mit is tesz az Alapítvány, illetve mit terveznek még a jövőben. 
8:08
Reggeli
2023. december 21. 10:42

19 év után kibékültek: Laár András és Galla Miklós most újra leültek beszélgetni

Galla Miklós és Laár András a karácsony szellemében asztalhoz ült és megbeszélték a korábbi félreértéseket, kibékültek egymással. A két művész majdnem 20 év után rendezte kapcsolatát: ajándékozás és közös dalolás lett a vége. Korábban sok éjszakát átbeszélgettek és nagyon közel álltak egymáshoz, kölcsönösen meg tudták egymást nevettetni – emlékezett vissza Galla Miklós kapcsolatuk korábbi évtizedeire. Bár egy éve találkoztak, most úgy döntöttek ismét asztalhoz ülnek és tisztázzák, nem maradtak-e tüskék, félreértések egyikükben sem. Laár András hálás Gallának, de hogyan viszonyulnak most egymáshoz? Elmondják a videóban. 
11:44
Reggeli
2023. december 21. 10:23

Az emberek egyre aktívabbak a műanyag flakonok szelektív gyűjtésében

A környezetvédelem kicsiben kezdődhet és mindenkinek fontos. Szak Zsuzsanna, a magyarországi Henkel Consumer Brands üzletág igazgatója a Reggeliben elmesélte, miért szervezik meg most már nyolc éve Henkel és a Rossman közös programját, a Zöldebb Jövőért Programot. A kezdeményezés 2016-ban indult, és az azóta eltelt időben 12 tonna flakont gyűjtöttek össze. De hogyan lesz a szelektíven gyűjtött palackokból játszótér az óvodásoknak? Kiderül a videóból. 
4:06
Reggeli
2023. december 21. 9:22

25 fokban nem annyira kapja el a karácsony érzése az embert: Polgár Kriszta különleges körülmények között készül az ünnepre

Polgár Kriszta az éjszaka kellős közepén jelentkezett be a Reggelibe, ez azonban nem meglepő, hiszen Texasban karácsonyozik idén. Az amerikai államban nem sok esély van havazásra, ezért a modell van, hogy autóba ül és a környék kivilágított házait, udvarait nézegeti, hogy egy kis karácsonyi érzést magába tudjon szippantani. De hogyan tudja megőrizni a különleges körülmények között a magyar szokásokat? Elmondja a videóban. 
5:09
Reggeli
2023. december 21. 9:22

Idén felborul az arány Németh Kristóféknál: több lesz a gyerek, mint a felnőtt a karácsonyi asztal mellett

A háromgyerekes Németh Kristóf idén először már kisebbségben lesz a karácsonyi asztal mellett párjával: a gyerekek átvették a vezetést a létszám terén. A családban persze nem elég, hogy a karácsony közeledtével, november elejétől sorra jönnek a születésnapok is, Kristóféknak ma van az ötödik házassági évfordulójuk is. A Reggeliben elmesélte, hogyan ünneplik majd.   
5:34
Reggeli
2023. december 21. 8:49

Steiner Kristóf: Az, hogy milyen gömbök lesznek a fán, az év legfontosabb döntése volt

Steiner Kristóf író, gasztroblogger most nem egy görög szigetről, hanem Mexikóból jelentkezett be a Reggeliben. Elárulta, már évek óta hagyomány, hogy télen elmenekülnek a délamerikai országba – az idejük nagyrészében itt pihennek és terveznek a következő évre. Persze nem sokáig vannak kettesben, karácsony után egy csapattal újévi vegán vakációt tartanak. De hogy tervez a gasztroblogger az ünnepekre, milyen kapcsolata van a karácsonnyal? Kiderül a videóból. 
5:16
Reggeli
2023. december 21. 8:23

Frohner Fecó minden évben máshogy ünnepel: idén marad a munka és a müncheni testvérlátogatás

Kicsit álmoskásan ült a Reggeli kanapéján Frohner Fecó – a fodrász bevallotta, nagyon sűrű a karácsonyi időszak a munkában, így magát is meglepte, hogy elvállalta a szereplést a műsorban. A sztárfodrász minden évben máshogy ünnepel, idén dolgozni fog, majd ahogy leteszi az ollót, édesanyjával repülőre ül és meglátogatják Fecó Münchenben élő testvérét. Vajon ajándékoznak, és van különleges menü az ünnepekre? Elárulja a videóban. 
5:22
Reggeli
2023. december 21. 8:21

Boráros Gábor a párjára hagyja a karácsonyfa díszítését, mert „bármit is csinálok, az nem lesz jó”

Boráros Gábor ketrecharcos és párja, Jákli Mónika a Reggeliben mesélték el, hogyan készülnek az ünnepekre – megvan a leosztás is köztük Móni mindenre odafigyel, Gábor nem viszi túlzásba a dolgokat. Ami az ünnepi fogásokat illet, nem különcködnek: a menü náluk is hal szokott lenni, a szokásos körettel, majonézes krumplival. Szerencsére ezt a köretet minden családban elkészítik, így az ünnepek alatt szinte csak ez van. A pár persze nem csak arról beszélt, hogyan telnek az ünnepek, hanem azt is elmondták, milyen a karácsony most, hogy egy kisbabával készülnek rá. Részletek a videóban.   
A Város Királynői
2023. december 20. 21:15

Paulina bosszút akart állni Zsuzsin Laura miatt, de tervei nem úgy sültek el, ahogyan szerette volna

A Bécsből hazamenekült Laura Grétihez ment kezelésre, ahol meg akart bizonyosodni arról, hogy legújabb tagjuk nem Zsuzsi csapatát fogja erősíteni, ahogyan azt Móni tette. Később Gréti hívta békülő reggelire Annát és Violettát, ám a nézeteltérés hamar kihozta a sodrából a Város Királynőit. Mindeközben Bécsben is tapintani lehetett a feszültséget, mikor Paulina elhatározta, hogy hazaüldözi Zsuzsit. A frontvonal egy spaban alakult ki, majd beásták magukat egy üzletbe, végül a karácsonyi vásáron tetőzött a harc.
3:51
A Város Királynői
2023. december 20. 21:15

„Nekem ez megalázó volt” – Gréti békülni szeretett volna, de csak újra egymásnak feszültek Violettáékkal

Gréti reggelizni hívta Annát és Violettát, hogy átbeszélhessék, min csúszhatott el a neki szervezett meglepetés buli – a félmeztelen testeken kívül. Violetta prűdnek és arcátlannak tartotta az új lányt angolos távozása miatt, Anna pedig nem értette, miért reagált ilyen hevesen a történtekre. Gréti köpni-nyelni nem tudott, ugyanis nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerette volna.
7:22
Reggeli
2023. december 20. 12:52

Kiss Ádám: Kiskunhalas után jött egy New York

Kiss Ádám utoljára 4 éve volt a Reggeli vendége. Viccelődött is vele, hogy olyan ez, mint az olimpia és a választások. Mesélt önálló estjéről, amivel bejárta a világot. Amikor Amerikában lépett fel, felesége is elkísérte, olyan volt ez nekik, mint egy második nászút. Az amerikai magyar közönségről azt mesélte, hogy nagyon hálásak voltak, szuper élményekkel gazdagodott. Ádám azt is elmesélte, hogy a pihenésre nagyon odafigyel, szerinte csak úgy lehet megújulni és alkotni, ha munka közben van leállás is. Évente kétszer szokott 3-4 hétre elvonulni. Még a pandémia alatt kezdett el írni egy mesekönyvet, aminek a Virsli és ropi munkacímet adta, gyerekei folyton rágják a fülét, hogy mikor készül el vele.
8:39
Reggeli
2023. december 20. 12:21

Magyar Attila és Beleznay Endre kibékültek – miután 10 évig nem beszéltek

Magyar Attila szerint a barátság kicsit olyan, mint egy házasság, vannak benne elvárások a másik felé. Ha nem működik jól, azzal foglalkozni kell. 10 évig nem beszéltek Beleznay Endre barátjával, aki annak idején jelezte a színésznek, hogy minőségibb kapcsolatot szeretne barátként. Akkor Attila a szőnyeg alá söpörte a problémát, és 10 évnek kellett eltelnie, hogy újra beszéljenek. A megmentett barátságon túl Magyar Attila OkosMese projektjéről is mesélt, amelybe Lakatos István, a Cápák között befektetője is beszállt.
0:51
Reggeli
2023. december 20. 11:48

Vezess energiahatékonyan, és támogasd a jövőd

A Reggeli csatlakozott a Szívből jövőnk csapatához, akik a környezetkímélő vezetésre szeretnék felhívni a figyelmet. Nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag-kibocsátást. Azok, akik kitöltik a weboldalukon található tesztet, egy elektromos rollert nyerhetnek.
8:23
Reggeli
2023. december 20. 11:47

Mardoll: Egy jó dolog van abban, ha az ember szingliként vág neki az ünnepeknek

Catherine Dederick, művésznevén Mardoll elmesélte, hogyan zajlott náluk a karácsony Amerikában. Amióta elváltak a szülei, a december 24-ét anyukájával tölti, 25-én pedig édesapjával megy síelni. Saját kis lakását nem dekorálja ki, azt mondta, nincs elég hely hozzá. Anyukájával tölti majd az ünnepeket, akinek egész háza ünnepi fényekben, díszekben úszik. Mardoll szerint egy jó dolog van abban, ha az ember szingliként vág neki az ünnepeknek: nem kell ajándékot vennie.
7:38
Reggeli
2023. december 20. 11:42

Műteni kell Janicsák Veca térdét

Öregasszonyosan tolom – mondta Veca, aki sérült térdéből megérzi, mikor jön a front. Már a Sztárbox előtt is volt vele problémája, de az ökölvívás sem tett neki jót. Ágival megbeszélték, hogy mindkettőjük látása nagyon rossz, így a ringben is nehéz dolguk volt. Áginak mindkét szeme 6 és feles, Vecának „csak” az egyik. Veca a zenélés mellett iskolába jár, pszichológusnak tanul, azt mondja, megérett rá.