REGGELI

5:43
Reggeli
2024. május 2. 9:38

„Az ember titkos énje elhiszi, hogy ez valóban létezik” – Pál Dénest még mindig lenyűgözi a Harry Potter világa

Pál Dénest is gyerekkorában kapta el a Harry Potter-láz. Bár először a filmet nézte meg, hamar átnyergelt a könyvekre. Ma már 6 éves kislányának olvassák a könyveket, és azt látja, nagyon sokat segít a gyerek fantáziájának fejlődésében, hogy képek híján mindent neki kell elképzelnie. Dénes a londoni Harry Potter múzeumban is járt, a Reggeliben az ott szerzett élményeiről is mesélt. 
5:20
Reggeli
2024. május 2. 8:24

Szabados Ági elárulta, a filmek helyett miért a könyvekkel érdemes kezdeni a Harry Pottert

Peller Mariann és Papp Gergő talárban és kerek szemüvegben ünnepelték meg a nemzetközi Harry-Potter napot. Köztudott, hogy Szabados Ági nagy rajonja a Harry Potter univerzumnak, úgy fogalmazott, a könyvesboltjait is annak köszönheti, hogy annak idején J. K. Rowling megírta ezt a történetet. Ági azt mondja, a HP-vel tanulta meg, hogy a fantáziánkkal bárhová képesek vagyunk elutazni, ő például annak idején Kiskunhalasról, a karácsonyfa mellől utazott Roxfortba a könyvek segítségével. Ma már azt tapasztalja, hogy a gyerekek a filmeket megnézik, a könyvet viszont kevesebben olvassák, Ági elárulta, szerinte miért kellene ennek fordítva történnie.
0:44
Reggeli
2024. április 30. 14:03

Szívből Jövőnk – Így vezethetünk felelősségteljesen

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást. Ez egy jó cél, azt gondoljuk, hogy a három csaj most egy jó ügy mellé állt közösen, legyünk minél többen, akik kitöltik a tesztet! Részletek a Reggeli social felületein és a szívből jövőnk oldalán. Azok, akik kitöltik a tesztet, értékes nyereményt, egy LUPA Beach névre szóló páros szezonbérletet nyerhetnek.             
7:20
Reggeli
2024. április 30. 12:50

Hide the Pain Harold jövőre már 80 éves lesz, de tele van tervekkel

Lehet, hogy első ránézésre nem úgy tűnik, de rendkívüli módon élvezi az életet Arató András, ismertebb nevén Hide the Pain Harold, aki az internet egyik legismertebb arca. Mint megjegyezte, a magyar világsztárokat általában Hegyeshalmon túl ritkán állítják meg, mellé Kolumbiában mégis testőröket kellett fogadni, hogy a tömegeket távol tartsák tőle, ő viszont szívesen fotózkodik mindenkivel, hiszen szeret örömet szerezni rajongóinak. András jövőre lesz nyolcvan éves, mégis tele van tervekkel, ezekről mesélt a Reggeli stúdiójában.
5:48
Reggeli
2024. április 30. 12:30

Szóhoz sem jutott Kocsis Paulina, mikor a Fonogram-díjátadón a nyertesek közt hangzott el a neve

Bár Kocsis Paulina csak három éve van a zenei pályán, az X-Faktorban feltűnt énekesnő múlt hétvégén mégis hazavihette a Fonogram-díjat, és mint a Reggeli stúdiójában elmondta, szóhoz sem jutott a megtiszteltetéstől. Mint mondta, hatalmas önbizalomlöket ez neki és zenekarának, akikkel gőzerővel készülnek a a Kobuci Kertben tartandó lemezbemutatójukra. Nem ez az egyetlen öröm azonban, ami mostanában érte Paulinát, vőlegényével ugyanis most költöztek új otthonukba – videónkban az énekesnő azt is elárulja, mikor lesz az esküvő.
4:52
Reggeli
2024. április 30. 12:06

Peller Károly kifogyott a szerepeiből

Misi a Mókus, Lusta Dick a Macskafogóból – bár lefogyott, mostanában mintha csak kövér kisállatokat játszana a 45. születésnapjára készülő Peller Károly, aki a jeles alkalmat a 6SZÍN Teátrumban fogja ünnepelni. A színész most tért vissza Erdélyből, ahol egy tíz állomásos turnén énekelt a Budapesti Operettszínház művészeivel, azonban a még a jelmezeit is maga mosó színész számára nincs megállás – erről saját készítésű curry-s fasírtja felett mesélt a Reggeli stúdiójában.
4:51
Reggeli
2024. április 30. 10:44

Egyre zsugorodnak a boltok polcain a termékek, de miért?

Raskó György agrárközgazdász szerint elképesztő mértékben összementek a kiszerelések, ami valójában árdrágítás. Jellemzően 10-15 százalékkal zsugorodtak a termékek azonos – vagy akár magasabb – ár mellett a közgazdász szerint, viszont ez korántsem magyar sajátosság. „Az általános drágulás, ami az elmúlt két évben Európát elérte, ilyen trükkökre készteti a gyártókat” – mondta a Reggeli stúdiójában a közgazdász, hozzátéve, hogy ez viszont a boltosokon csapódik le. Az, hogy megállt-e már az élelmiszerárak növekedése, és hogy hatással van-e ez a keresletre, videónkból kiderül.
6:53
Reggeli
2024. április 30. 10:09

80 évesen is szereti a vasat a gyúrós szupernagyi

A '80-as évek elején kezdett versenyszerűen testépítéssel foglalkozni, és másfél éve újrakezdte az edzéseket Rákoskertiné Pál Terézia. Most, 80 éves korában ismét rendszeres látogatója az edzőteremnek – szívritmuszavara okán kardiózni ugyan már nem szokott, de így is minden nap kézisúlyzókat emel, mint mondja, szeretni kell a vasat. Teri a Reggeli stúdiójában mutatta be étrendjét és edzéstervét, melynek köszönhetően a nyolcadik X után is fitt tudott maradni. 
6:58
Reggeli
2024. április 30. 9:08

2010 óta megháromszorozódott a dolgozó nyugdíjasok száma

Sokakat az alacsony nyugdíj késztet munkára nyugdíjas éveikben, másokra – orvosokra, pedagógusokra – akkora szükség van, hogy nem engedhetik meg a visszavonulást, egyesek pedig úgy érzik, hogy aki tovább dolgozik, tovább él. Bármi is legyen az ok, a tény az, hogy Magyarországon a KSH szerint ma 115 ezer nyugdíjas dolgozik, ami a 2010-es érték háromszorosa. A Reggeliben Farkas András nyugdíjguruval a jelenség hátteréről és következményeiről beszélgettünk.
6:27
Reggeli
2024. április 30. 9:07

Rábaközi Andrea: A lélek betegíti a szervet, és ha még dolgunk van itt, kötelességünk meggyógyítani

Rábaközi Andrea 56 évesen is gyönyörű, a Reggeli stúdiójában ennek titkát próbáltuk felfedni, de a titok az, hogy nincs titok. Fiatalon rejtegette magát, bő ruhákban, pulóverekben próbált elbújni a tekintetek elől, de aztán 22 évesen egy súlyos betegség miatt az exmodell mindent átértékelt. Ma azt vallja, az önelfogadás a legfontosabb, mint fogalmaz: „Ha magamat szeretem, mások is szeretni fognak.”
6:53
Reggeli
2024. április 30. 8:40

A biohacking lehet a hosszú élet titka

Mi dönti el, meddig élünk? Mennyiben számít a genetika, és mit tudunk tenni mi magunk egy hosszú életért? Bár az örök élet egyelőre elérhetetlennek tűnik, Lakatos Péter életminőség-tanácsadó és biohacker szerint a 120 év lehet a felső határ. De bármeddig élünk is, a fontos, hogy azt magas minőségen tegyük. A Reggeli stúdiójában megtudhattuk, hogyan segíthet ebben a biohacking, azaz az életmód és a táplálkozás tudatos, mérhető fejlesztése, amely hosszútávon javíthatja testünk működését.
5:32
Reggeli
2024. április 30. 8:17

Eltolódnak a generációs szerepek, a hatvan az új negyven?

Bár régen egy hatvan év körüli nő már a nagymamaszerepet töltötte be, most Argentinában Alejandra Rodríguez 60 évesen nyerte meg a Miss Universe Buenos Aires-i szépségversenyét. Eltolódni látszanak a generációs szerepek, Bereczki Enikő generációkutató a Regeliben azt mondta, manapság ez a korosztály már egy teljesen más hozzáállást képvisel, a korábbi generációknál sokkal aktívabbak, sőt sokan nem is terveznek nyugdíjba vonulni – vállalkozást indítanak, önkénteskednek, vagy akár tanácsadóként dolgoznak. Ráadásul egy legújabb tanulmány szerint a 65 és 79 évesek a legboldogabbak. Az, hogy ennek mi állhat a hátterében, kiderül a beszélgetésből.
0:34
Reggeli
2024. április 29. 17:22

Ezt kell tenned egy páros szezonbérletért a Lupa Beachre

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. A cél, hogy 2030-ra csökkentsük a károsanyag-kibocsátást. A Reggeli kezdeményezése, hogy legyünk minél többen, akik kitöltik a tesztet! Részletek a Reggeli social felületein és a szívből jövőnk oldalán. Azok, akik kitöltik a tesztet, értékes nyereményt, egy névre szóló páros szezonbérlet LUPA Beach-re.
5:08
Reggeli
2024. április 26. 13:50

Konkoly Ági ételintoleranciája miatt lett vegán

Fáradékonyság, álomkór, levertség – ezekkel a tünetekkel fordult orvoshoz tavaly Konkoly Ági, kiderült, hogy ételintoleranciája van. Azt mondta szinte mindenre intoleráns, laktóz, kazein, glutén, kukorica, zab, mandula héja. Arról mesélt, az elején sokkolta őt, hogy teljesen életmódot kell váltania. Kislányai miatt édességek, pékáruk is vannak otthon, amit nagyon nehéz volt elhagynia. A Nutella okozta az egyik legnagyobb kihívást. A videóban arról is mesélt, miért fontos, hogy szakítsunk a káros családi mintákkal.
0:28
Reggeli
2024. április 26. 13:13

Most csak egy tesztet kell kitölteni az értékes nyereményekért

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. A cél, hogy 2030-ra csökkentsük a károsanyag-kibocsátást. A Reggeli kezdeményezése, hogy legyünk minél többen, akik kitöltik a tesztet! Részletek a Reggeli social felületein és a szívből jövőnk oldalán. Azok, akik kitöltik a tesztet, értékes nyereményt, egy névre szóló páros szezonbérlet LUPA Beach-re.
5:39
Reggeli
2024. április 26. 13:08

A katasztrófa után még évekig Geiger-Müller-számlálóval ellenőrizték a gombát a minszki piacokon

Bendarzsevszkij Anton posztszovjet térség szakértő Belaruszban, Minszkben született 1985-ben. A csernobili atomkatasztrófa utáni évekről mesélt, hogy milyen volt az élet ott, ahol az ország területének egyharmadát érintette a sugárfertőzés. Bendarzsevszkij arról mesélt, a mindennapok valósága volt, hogy az erdőben szedett gombát sugárzásmérővel meg kellett mérni a piacokon, ehető-e.
5:13
Reggeli
2024. április 26. 12:26

Pártai Lucia számításai alapján Aigner Szilárd mondta el a tévében, hogy veszélyes 1986. május 1-jén a szabadban tartózkodni

A csernobili katasztrófa után Pártai Lucia meteorológus kapta feladatul, hogyb számolja ki, mikor éri el a sugárfelhő Magyarországot. Az eredményei azt mutatták, hogy május 1-jén, eső kíséretében érkezik meg hozzánk. Szerette volna tájékoztatni a nyilvánosságot, hogy a május 1-jei felvonulás, így a szabadban tartózkodás veszélyes lehet, de nem volt mikrofonengedélye, ezért kollégájának, Aigner Szilárdnak mondta el, aki az Ablak című műsorban hívta fel a figyelmet a veszélyekre. Ennek lett is következménye.
7:14
Reggeli
2024. április 26. 11:57

Hardy Mihály számolt be először a magyaroknak a csernobili atomkatasztrófáról

Teljes ellenőrizhetetlen és értelmezhetetlen adatokat hoztak nyilvánosságra a szovjet hatóságok az erőművel kapcsolatban – mondta Hardy Mihály volt moszkvai tudósító, aki elsőként és élőben tájékoztatta a magyarokat a csernobili atomkatasztrófáról. Magyarországon először a Magyar Televízió számolt be az esetről, két nappal a történtek után, 1986. április 28-án az esti Híradó végén. Hardy családjában volt sugárkémikus, ezért tudta, hogy nem szabad elmennie az atomreaktorhoz. A szovjetek sokáig titkolták, mi történt, végül Mihail Gorbacsov május 14-én számolt be a világnak a részletekről.
10:15
Reggeli
2024. április 26. 11:35

Többé nem fordulhat elő olyan baleset, mint a csernobili volt

Ma a csernobili atomreaktor területe 30 kilométeres körzetben le van zárva, hivatalosan nem él ott senki. Ilyen erőművet csak a Szovjetunióban használták, a baleset után pedig átalakították ezeket a reaktorokat, így ez a fajta baleset többé nem fordulhatna elő – mondta a Reggeliben Zagyvai Péter fizikus, egyetemi tanár, az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjának munkatársa. A fizikus arról is beszélt, hogy a robbanást követően mekkora dózisú sugárzást kaptak az ott dolgozók és ez mennyi idő alatt végzett velük.
6:11
Reggeli
2024. április 25. 12:28

Függőséget okozóan finom étel receptjét őrizgeti Varga Patrik

Még az alkalmazottakat is küldi a konyhából, annyira féltve őrzi a Mac and Cheese receptjét Varga Patrik. A 2022-es Konyhafőnök győztese Győrben nyitotta meg feleségével közös street food éttermét. Patrik maga is nagy rajongója a sajtos tésztának, és miután rövid kísérletezés után rálelt arra az ízvilágra, ami szerinte függőséget okozóan finom lett, tudta, hogy megtalálta az útját.
7:40
Reggeli
2024. április 25. 12:06

„Tök jó az orgánum, jó a vaker” – az Ocho Macho frontembere az instán írta rá Dr Brs-re, hogy dolgozzanak együtt

Az Ocho Macho frontembere úgy érezte, kicsit megakadtak legújabb dalukkal, ezért szükségük volt valakire, aki feldobná. Kirchknopf Gergő és DR BRS ismerték már egymást korábbról, Geri végül az Instagramon írt rá a DJ-producerre, és kérte meg, hogy dolgozzanak együtt. Az elkészült klip első képkockáit a Reggeliben mutatták be, a dal hivatalos premierje pedig ma délután lesz.
7:41
Reggeli
2024. április 25. 11:47

Szőnyegeket készít és porcelánt is fest – Mentha a zenélés mellett is folyamatosan alkot

Nincs ember, aki ne játszott volna még el a gondolattal, hogy mi lenne, hogyha nyerne a lottón – erről szól a Hősök új dala is, aminek videóklipjét a Reggeliben mutatták be először. A srácok beavatták a nézőket a klipforgatás kulisszatitkaiba, de arra is fény derült, hogy a veszprémi lakótelepen forgatott klip egyik házának tűzfalát Mentha festette. Hogy mi mindennel foglalkozik még Mentha emellett, és hol lesznek koncertjei a Hősöknek kiderül a videóból. 
5:25
Reggeli
2024. április 25. 11:23

Van, akit egy Facebookon megosztott mém miatt rúgták ki az állami szférából

Ha valakit jogellenesen kirúgnak, munkaügyi pert indíthatunk. Ha ez sikeres, akkor a végén eljuthatunk odáig, hogy visszakapja az állását – erről beszélt Kunos Zsuzsanna a TASZ jogásza. Ennél sokkal nehezebb helyzet, amikor valójában nincs munkáltatói intézkedés, amit meg lehetne támadni, csak azt érzi a munkavállaló, hogy hátrányos helyzetben van, ezt kevésbé tudja megfogni a jog. A jogász beszélt Tarr Zoltán esetéről is, és arról is, hogy van olyan ügyfelük, akit egy mém miatt rúgták ki az állami szférából. 
12:18
Reggeli
2024. április 25. 10:24

Ádám Zoltán: A legélesebb pillanat, amikor eldöntöd, hogy beleállsz, vagy nem állsz bele

Ádám Zoltán a saját bőrén érezte, hogy mekkora ára van az őszinteségnek. A Corvinus Egyetem volt oktatóját 2023 októberében rúgták ki munkahelyéről, miután több etikai vizsgálatot indított, mert egy befolyásos családból származó diákkal kivételeztek az intézményben. Azt mondja, a legélesebb pillanata az volt, amikor eldöntötte, hogy beleáll az etikai vizsgálatba, az ugyanis nyilvánvaló volt számára, hogy érdekellentét van közte és az egyetem vezetése között. Azt mondja, onnantól már nem volt értelme visszafordulni. Az etikai bizottság első fokon ugyan elmarasztalta a vezetőket, másodfokon azonban felmentették őket egy szerinte erősen átpolitizált folyamat eredményeképpen. Ezután fordult a nyilvánossághoz. Hogy mit gondol arról, mi történt volna, ha nem ad interjút a 444-nek, és mennyire éri meg ma Magyarországon őszintének lenni, kiderül a beszélgetésből. 
2:42
Reggeli
2024. április 24. 14:33

Tihanyi Peti belevetette magát az ismeretlenbe: ezzel akár 10 évet is fiatalodhat

A Reggeli műsorvezetője annak ellenére, hogy nagyon sok rosszat hallott róla, eldöntötte, hogy elmegy csontkovácshoz. Nem is akármilyen szakembert választott, egy híres TikTok masszőrnél foglalt időpontot. Nagyon izgalmasnak tartja, hogy kiropogtatják majd az ízületeit – Papp Gergő is ismeri az érzést, ő viszont nem csontkovácshoz, hanem gyógytornászhoz jár. 
8:06
Reggeli
2024. április 24. 13:26

Kis Grófo nagy dobásra készül, a Reggeliben jelentette be

A szerdai Reggeli műsorvezetői nem hagyták szó nélkül, hogy még sosem látták így vendégüket, Kis Grófót. A zenész egészen laza, „szabadidős” viseletben jelent meg, azaz nem volt rajta nyakkendő. Elárulta azt is, milyen nagy dobásra készül most: egy 15 perces balladában szeretné elmondani, milyen volt oláh cigánynak lenni, és milyen most a helyzetük. De egy még nagyobb dobásra is készül: a videóban elmondja, miről van szó. 
9:24
Reggeli
2024. április 24. 13:19

„Ilyet még sosem játszottam” – Szinetár Dóra nagyon szereti a szerepét a Gólkirályságban

Szinetár Dóra a Gólkirályságban a helyi polgármester feleségét alakítja – erről a szerepről és a forgatásokról is mesélt a Reggeliben. Elárulta, milyen instrukciókat kapott Kapitány Ivántól, és azt is, mennyire sikerült ezeknek megfelelnie. Új darabjáról is beszámolt, amelynek a középpontjában a válás áll, mégis nagyon vicces előadás. Önálló esttel is fellép, amiben szintén komoly témákat érint – mit érzett a felkészülés alatt? Kiderül a videóból.