ÓVÓNŐ

Hangfelvételt készített az anyuka arról, ahogy Mauglinak hívják és ordítoznak az óvónők autista kisfiával

Hangfelvételt készített az anyuka arról, ahogy Mauglinak hívják és ordítoznak az óvónők autista kisfiával

5:28
Videó„A mozi már luxus” – nehezen éltek meg bérükből az óvónők és a dajkák
2024. március 9. 11:26

„A mozi már luxus” – nehezen éltek meg bérükből az óvónők és a dajkák

Bruttó 165 ezer forint gyakornoki fizetés, két év után 198 ezer, tíz év után 228 ezer, nyugdíj előtt pedig csaknem 300 ezer forint – ezek voltak 2015-ben az óvónői bérek. A Fókusznak 9 éve nyilatkozók mind egyetértettek abban, hogy nincsenek túlfizetve, de azt mondták, munkájuk egy hivatás, amit szívesen csinálnak. Volt, aki beismerte, hogy párja stabil keresete nélkül még nehezebben élne meg, és gondban lehet az a pályatársuk, aki egyedül neveli a gyerekeit. 
7:58
ReggeliMauglinak csúfolt kisfiú: nem valószínű, hogy az óvónők papírján nyoma marad, hogy miért küldték el őket
2024. március 6. 9:39

Mauglinak csúfolt kisfiú: nem valószínű, hogy az óvónők papírján nyoma marad, hogy miért küldték el őket

Mauglinak csúfoltak egy autizmussal élő kisfiút egy III. kerületi óvodában. Az édesanya hiába szeretné átvinni máshová a gyermekét, a Szakértői Bizottság ugyanazt az intézményt jelölte ki. Lebedi Réka, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza arról beszélt, nehéz helyzetben van az a szülő, akinek gyermeke autizmussal vagy SNI-vel él. Ahhoz ugyanis, hogy ezek a gyerekek a saját igényeiknek megfelelő oktatásban részesüljenek, sokkal több fejlesztő pedagógusra lenne szükség, belőlük azonban nincs elég. A jogász arról is beszélt, milyen jogi lehetőségei vannak az édesanyának ebben az ügyben és elárulta, mi történhet a jövőben az elbocsátott óvónőkkel. 
2:21
HíradóÉppen a legdurvábban mauglizó óvónőt nem küldték el
2024. február 2. 18:48

Éppen a legdurvábban mauglizó óvónőt nem küldték el

Éppen azt az óvónőt nem küldték el egy III. kerületi óvodából, aki Mauglinak gúnyolt egy 5 éves, beszélni nem tudó, autizmussal élő kisfiút. Néhány napja számoltunk be arról, hogy a gyerek anyukája titokban hangfelvételt készített arról, ahogy 3 óvónő bántja a kisfiát. A nő most szeretné megtudni, hogy az óvónő miért foglalkozhat továbbra is gyerekekkel az intézményben, de az illetékes tankerülettől sem kapott rá választ. A Híradóval viszont azt közölték, hogy minden a három esetben arányosan intézkedtek. Az óvónő figyelmeztetést kapott.
9:37
FókuszÓvodákat szüntethetnek meg, csoportokat vonhatnak össze – már most hatalmas a hiány óvodapedagógusból, de még nagyobb felmondási hullám jöhet
2023. július 27. 20:16

Óvodákat szüntethetnek meg, csoportokat vonhatnak össze – már most hatalmas a hiány óvodapedagógusból, de még nagyobb felmondási hullám jöhet

Ugyanazt érzi, látja és tapasztalja egy pályaelhagyó óvodapedagógus, a még kitartó óvónő és a pedagógusok hangja, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője is. Ők és még rajtuk kívül több ezren Magyarországon. A státusztörvény nemcsak a tanárokat érinti és sújtja, hanem az óvodapedagógusokat, óvónőket, dajkákat is.
1:58
HíradóA Kúriához fordul a jogtalanul elbocsátott nyíregyházi óvónő
2023. május 28. 19:00

A Kúriához fordul a jogtalanul elbocsátott nyíregyházi óvónő

A Kúriához fordul az a nyíregyházi óvónő, akit jogtalanul bocsátottak el még a koronavírus-járvány idején. A bíróság korábban neki adott igazat, és munkahelyére is visszahelyezték, de kifogásolja, hogy az általa kért kártérítésnek csak egy részét ítélték meg neki. A pedagógust korábban arra hivatkozva küldték el, hogy szóvá tette például azt, hogy szabálytalanul írták ki a szabadságukat.
2:25
HíradóAz óvónő sikított, a kisfiú sírt – két felnőttet és egy gyereket sebesített meg a várgesztesi rémkutya
2023. május 24. 19:03

Az óvónő sikított, a kisfiú sírt – két felnőttet és egy gyereket sebesített meg a várgesztesi rémkutya

Óvodás és iskolás csoportra támadt egy kutya Várgesztesen. Egy kisfiú és két felnőtt kórházba is került. Rosszul volt bezárva a kapu, ezért tudott kiszökni az utcára a kutya, ami néhány száz méterre a háztól előbb egy nőt harapott combon az utcán, majd egy iskolásnak ment neki. Aztán a játszótéren megharapta az óvónőt és véresre karmolt egy kisfiút. 
1:38
HíradóAkkor is megverhette a gyerekeket az óvónő, ha nem ették meg a főzeléket
2023. május 15. 18:30

Akkor is megverhette a gyerekeket az óvónő, ha nem ették meg a főzeléket

Verte a rá bízott gyerekeket, ezzel vádol az ügyészség egy óvónőt, aki szerintük rendszeresen bántalmazta az óvodásokat egy Csongrád-Csanád megyei településen. Akkor is megütötte őket, ha nem ették meg a főzeléket vagy épp a ballagási próbán nem jól táncoltak. A bántalmazással és kiskorú veszélyeztetésével vádolt óvónő bár nyilatkozni nem akart, tagadta, hogy ilyet tett volna. 
2:22
HíradóÉveken át készíthetett pornográf tartalmú fotókat a felügyeletére bízott gyerekekről
2020. október 1. 17:12

Éveken át készíthetett pornográf tartalmú fotókat a felügyeletére bízott gyerekekről

Csak részben ismerte be bűnösségét az a volt óvónő, aki a vád szerint éveken át pornográf képeket készített a rábízott kisgyerekekről a munkahelyén, egy óbudai óvodában. Élettársával együtt a közös gyereküket, és a nő unokahúgát is bántalmazhatták szexuálisan, az ügyészség szerint. A kerület polgármestere által indított belső vizsgálat most zárult le, súlyos mulasztásokkal vádolják az előző vezetést. A korábbi polgármester ezeket tagadja.
2:01
HíradóRendőr is jelentkezett óvónőnek
2017. október 23. 18:45

Rendőr is jelentkezett óvónőnek

Rendőr, börtönőr és egy budapesti 75 éves nyugdíjas is jelentkezett az ország valószínűleg legjobban fizető óvodai állásra, Tornanádaskára. A kis borsodi településről egy hete mutatott be riportot a Házon Kívül. Két éve hiába keresnek óvónőt, senki nem akar a kis faluba menni. A polgármester gondolt egyet és hirdetést adott fel: akár kezdő óvónőnek is fizetnek bruttó félmilliót. De az álomfizetés is kevés.
1:49
HíradóBörtönbüntetés egy veszprémi óvónőnek
2016. február 2. 18:05

Börtönbüntetés egy veszprémi óvónőnek

Felfüggesztettek egy veszprémi óvónőt, mert terrorizálta a gyerekeket. Volt olyan gyerek, aki annyira félt tőle, hogy rendszeresen hányt az óvodában. Nem engedte ki őket például pisilni és durván szólt hozzájuk. A bíróság kiskorú veszélyeztetése miatt még decemberben jogerősen 1 év börtönre ítélte, amit 2 évre felfüggesztettek. Erről elsőként a helyi lap számolt be. Hétfőig azonban ugyanúgy dolgozhatott az óvodában, az intézményvezető azt mondta azért, mert nem tudták, hogy lezárult a per, arról ugyanis semmilyen értesítést nem kaptak.
2:24
HíradóJavult az állapota, de nem emlékszik semmire
2015. március 2. 18:10

Javult az állapota, de nem emlékszik semmire

Édesapja szerint javult az állapota, de a balesetre egyáltalán nem emlékszik az a 27 éves lány, aki február elején szenvedett balesetet a 37-es úton. Az RTL Híradó két hete számolt be arról, hogy a fiatal óvónő gyógyulásáért rengetegen fogtak össze. Komlóska, a kis falu, ahol dolgozik, egy emberként mozdult meg, és adott vért, amikor kiderült, súlyos műtétek várnak rá. A lány még az intenzív osztályon van, de jók az esélyei arra, hogy teljesen felépül.