MŰEMLÉK

2:42
HíradóA Nemzeti Bank elnökének a kérésére készült el az üvegtető a műemlékre
2024. november 25. 18:18

A Nemzeti Bank elnökének a kérésére készült el az üvegtető a műemlékre

Orbán Viktornál járták ki, hogy üveg panoráma tető épüljön a Magyar Nemzeti Bank több mint 100 éves, műemléki védelem alatt álló épületének tetejére. Így tudja az építési minisztérium kormányfőtanácsosa, aki a Partizánnak beszélt erről. A műemlékvédelmi szakember szerint hiába akarták a műemléki szabályokra hivatkozva megtagadni az átalakítást.  Orbán Viktor miniszterelnök a Híradónak úgy reagált, ő nem építési hatóság, nála nem lehet kijárni semmit. Lázár János építésügyi miniszter szerint pedig minden a jogszabályoknak megfelelően történt.
2:30
Híradó2021-ig kiemelt műemlék volt az Agrárminisztérium épülete, ma már bontják egyes részeit
2024. január 7. 17:57

2021-ig kiemelt műemlék volt az Agrárminisztérium épülete, ma már bontják egyes részeit

Hiába műemlék, bontják az Agrárminisztérium Parlament melletti épületének egy részét. A kormány 2021-ben minősítette át a korábban kiemelt műemléknek számító épület védettségét, majd nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánították a projektet – ez ad jogi lehetőséget a munkálatokra. Hadházy Ákos független képviselő feljelentést tesz. Azt mondja: lehet, hogy jogilag lepapírozták az építkezést, de szerinte ez akkor is műemlékrombolás.
2:42
Híradó„Nem az a baj, hogy Orbán Győző gazdag, hanem hogy a követ szállító kamionok közpénzes megbízásokat teljesítenek” – emléktúrát szervezett Hatvanpusztára Hadházy Ákos
2023. október 21. 19:01

„Nem az a baj, hogy Orbán Győző gazdag, hanem hogy a követ szállító kamionok közpénzes megbízásokat teljesítenek” – emléktúrát szervezett Hatvanpusztára Hadházy Ákos

A miniszterelnök apjának hatvanpusztai birtokához szervezett buszos kirándulást Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő szerint az Orbán-rendszer egyik legfontosabb szimbóluma az ott felépült luxusingatlan, amit majorságnak mondanak, de exkluzív kastélynak látszik. Orbán Viktor az elmúlt években ritkán beszélt Hatvanpusztáról, amikor mégis, akkor azt mondta, hogy neki semmi köze hozzá. 
1:44
HíradóÚjjáépítenék a Zsámbéki Öregtemplomot, többek szerint nagyobb értéke van romként
2023. szeptember 1. 19:14

Újjáépítenék a Zsámbéki Öregtemplomot, többek szerint nagyobb értéke van romként

Az önkormányzat által kiírt pályázat augusztus végén lezárult, a nyertes pályamű egy hónap múlva lesz nyilvános – mondta Híradónknak a polgármester. Az, hogy végül megvalósul-e a 10 milliárdos újjáépítés, a kormány döntésén múlik. A műemléki szakma nem fogadja egyöntetű lelkesedéssel a tervet, sokak szerint romként kellene megőrizni az épületegyüttest.
1:51
HíradóKrumplisütés után gázon felejtett olaj miatt égett le egy palóc tájház
2023. január 18. 17:28

Krumplisütés után gázon felejtett olaj miatt égett le egy palóc tájház

Krumplisütéssel okozott 36 milliós kárt egy 250 éves palóc tájházban egy parádi nő. A kerti kocsiszínben főzött a családi összejövetelre, de a krumplisütéshez használt olajat a gázon felejtette. A forró olaj kigyulladt, és előbb a melléképületre, majd a szomszédos tájházra is átterjedt a tűz. A történelmi épület szinte megsemmisült. Az egri járási ügyészség most közveszélyokozással vádolja a nőt.
2:15
HíradóEngedéllyel bontottak műemléket a miniszterelnök édesapjának hatvanpusztai birtokán
2021. február 7. 16:19

Engedéllyel bontottak műemléket a miniszterelnök édesapjának hatvanpusztai birtokán

Hatósági engedéllyel bontottak el egy újabb műemléki védettség alatt álló épületet a miniszterelnök édesapjának hatvanpusztai birtokán. Ezt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő derítette ki. A Műemlékvédelmi Hatóság szerint meggyengült az istálló tartószerkezete, ezért engedélyezték a bontást, és azt, hogy a régi helyére egy nagyobb építkezés részeként új épületet emeljenek.
7:17
Házon kívülTörténelmi épületek tűnhetnek el Budapesten
2021. január 19. 23:10

Történelmi épületek tűnhetnek el Budapesten

Egy hetedik kerületi épület egészen elképesztő a története: 1836-ban itt találták fel a magyar kártyát, de volt kupleráj is, ahol Ady és Jókai is megfordult. A házban aztán a sokszoros kenuvilágbajnok Wichmann Tamás üzemeltetett legendás kocsmát, még jóval azelőtt, hogy létrejött volna a bulinegyed. Most ez a hely is veszélybe került, csakúgy, mint Budán a 18. század végén alapított Márványmenyasszony nevű étterem. Moskovics Judit riportja.
3:42
HíradóLángokban állt és súlyosan megrongálódott a Notre-Dame
2019. április 16. 18:00

Lángokban állt és súlyosan megrongálódott a Notre-Dame

Leégett a párizsi Notre-Dame. A székesegyház egyik tornya és szinte a teljes tetőszerkezete megsemmisült. A tűzoltóknak hosszú órákba telt, mire meg tudták fékezni a lángokat. A bent lévő kincseket kimenekítették, de így is felbecsülhetetlen károk keletkeztek a 850 éves épületben. A francia elnök közölte: újjáépítik a nemzeti szimbólumot. Szinte az egész világ felajánlotta segítségét. A tűzvészben két rendőr és egy tűzoltó könnyebben megsérült.
11:13
Házon kívülTitokzatos bérház, illusztris lakókkal
2014. október 22. 23:50

Titokzatos bérház, illusztris lakókkal

Van egy szép épület Budapest belvárosában, ami nagyon régi, műemlék, és nemrég jó sok pénzből felújíttatta az önkormányzat. Mondhatni, gyönyörű lett, kívül is, belül is. A 22 lakásból 20 önkormányzati, csak 2 magántulajdon, az egyik az V. kerület polgármesteréé. Egy másik lakáshoz pedig kulcsa van a miniszterelnök titokzatos és rejtőzködő tanácsadójának, Habony Árpádnak. És a házat magát is titkok lengik körül: például hogy kik és milyen alapon laknak benne, és aki megvehette, az milyen alapon vehette meg. Rengeteg kérdésünk volt a házzal és a lakókkal kapcsolatban.