KISZERVEZÉS

„Államosítás, központosítás, szakmaiatlan politikai döntés” – a kormány egy kézbe adja a százmilliárdos kórházi gyógyszerbeszerzéseket

„Államosítás, központosítás, szakmaiatlan politikai döntés” – a kormány egy kézbe adja a százmilliárdos kórházi gyógyszerbeszerzéseket

Külföld
2023. szeptember 6. 13:11

Provokatív német polgármestert hívott meg a kormányközeli MCC, megfricskázta az Orbán-párti közönséget

A provokatív akcióktól nem idegenkedő Boris Palmer akkor is hű volt önmagához, amikor a magyar kormányhoz közeli MCC rendezvényén adott elő, és válaszolt a javarészt idősödő urakból álló közönség kérdéseire. Egy német lap szerint a provokációk elsősorban az Orbán Viktorral szimpatizáló közönségnek szóltak. Tucker Carlson vastapsot kapott, a német előadó inkább csak udvarias tapsot. 
2:38
Híradó
2019. március 22. 18:41

Az MTA közgyűlése dönthet, hogy kiszervezzék-e a kutatóintézeteket

Az akadémia közgyűlése mondja majd ki a döntő szót arról, elfogadják-e a kormány javaslatát a kutatóintézetek kiszervezéséről, ezt hangsúlyozta állásfoglalásában a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége. Lovász László elnök azt mondta, továbbra sem látja szükségét a kiszervezésnek, de a március 8-án aláírt szándéknyilatkozattal legalább garanciákat kapott arra az esetre, ha a kormány elveszi az intézeteket.