JÁRVÁNY

5:29
FókuszNew York, Washington és Kalifornia államokat katasztrófa sújtotta területté nyilvánították
2020. március 23. 19:35

New York, Washington és Kalifornia államokat katasztrófa sújtotta területté nyilvánították

Az Egyesült Államokban már több, mint 250 ezer emberen végeztek vírustesztet, de a betegek száma dinamikusan nő. Közben megjelent a hír, amely szerint új gyorstesztet próbálnak ki Amerikában. Egy magánvállalat fejlesztette ki és segítségével 45 perc alatt kimutatható lesz a vírus jelenléte, függetlenül attól, hogy vannak –e tünetei a paciensnek. Kollégánk, Szebeni Tamás New York-ból jelentkezett.
9:56
FókuszSpanyolnátha, kolera, TBC, majd védőoltás
2020. március 21. 19:40

Spanyolnátha, kolera, TBC, majd védőoltás

Fertőzött ivóvíz, vagy nyers élelmiszerek fogyasztásával lehetett elkapni a kolerát, amely a világ egyik legfájdalmasabb fertőző betegsége. Hasmenéssel, hányással jár együtt, ami miatt nagy a kiszáradás esélye. A beteg a megfertőződés után akár már egy nappal is belehalhat. A rossz higiénés viszonyok miatt a világ fejletlenebb részein még most is előfordulnak kolerajárványok. Európát is a kolera kényszerítette rá, hogy tiszta ivóvízhálózatot és szennyvíz elvezető csatornákat építsen. A történelem folyamán viszont a legtöbben a TBC-ébe haltak bele, és emiatt vezették be az iskolákban az egészségnevelést, vagyis meg kellett tanulni szellőztetni, rendszeresen mosakodni és a koszos ruhákat tisztára váltani. A járványokról szóló történelmi riportunk folytatását itt és itt találják.
7:43
FókuszA járványt Isten büntetésének tartották a középkorban
2020. március 21. 19:30

A járványt Isten büntetésének tartották a középkorban

Fekete halál, így nevezték a középkorban a pestist, amely az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő betegség volt, és amely egy apró állatról, a patkánybolháról terjedt emberre. A pestist először a tatárok, mint vegyifegyvert vetették be Kaffában, 1346-ban, amikor a várat ostromolták. Történt ugyanis, hogy halott katonák holttestét hajítógéppel bedobták a falak mögé, hogy ott megfertőzzék az ostromlottakat. Az életben maradtak hozták aztán be Itáliába a dögvészt. A pestisjárványnak a Rákóczi szabadságharc végéhez is sokkal több köze van, mint ahogy arról tanultunk. Mire a kurucok a majtényi síkon letették a fegyvert a labancok előtt, már többen haltak meg pestisben, mint harcban.   A járványokról szóló történelmi riportunk folytatását itt és itt találják.
5:21
FókuszKaranténsláger: Zenés videó a frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozókért
2020. március 20. 19:25

Karanténsláger: Zenés videó a frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozókért

Rengeteg zenész, énekes, színész és művész maradt munka nélkül a koronavírus járvány miatt. Nincs fellépés, nincs klipforgatás, nincs stúdiófelvétel és nincs koncert sem. Egy dolog azonban mindegyikőjüknek megmaradt: az éneklés. Tehetségüket pedig most arra használják fel, hogy összefogásra és otthon maradásra buzdítsák az embereket ebben a nehéz helyzetben.
5:00
FókuszVan, akinek nincs meg otthon a szükséges technikai eszköz a digitális oktatáshoz
2020. március 19. 19:50

Van, akinek nincs meg otthon a szükséges technikai eszköz a digitális oktatáshoz

Hétfő óta a 11 éves Amanda és a 13 éves Évi sem jár iskolába. Nekik is, ahogy a többi diáknak a tantermen kívüli digitális oktatással kellene folytatni a tanulmányaikat, de nincs meg hozzá a szükséges technikai eszközük. A Hicsár család Nyíregyházától 13 kilométerre, Nagykállón lakik. A lányok édesanyja, Lujza egyedül neveli őket, igyekszik minden létfontosságú dolgot megadni nekik.
4:59
FókuszMár a 230 ezret is meghaladja a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma
2020. március 19. 19:15

Már a 230 ezret is meghaladja a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma

Már a 230 ezret is meghaladja a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a világon, a halálos áldozatoké pedig csütörtök éjszakára a 10 ezret is elérheti. Míg a szerdai adatok szerint eddig 167 országot érintett a koronavírus járvány, addig egy nappal később már kilenccel több, vagyis összesen 176 országban – vagy különleges közigazgatási területen - jelent meg a fertőzés.
5:16
FókuszA járvány elképesztő kreativitást és összefogást hozott a világhálón
2020. március 18. 19:25

A járvány elképesztő kreativitást és összefogást hozott a világhálón

Interneten közvetítik koncertjeiket üres nézőtér előtt, a koronavírus-járvány elképesztő kreativitást és összefogást hozott a világhálón. A gyors reagálású rockbandák és szimfonikus zenekarok mellett a múzeumok is kinyitottak online, több száz kulturális intézményben nézelődhetünk úgy, hogy ahhoz el sem hagynunk a kanapét. A civilek pedig varró, főző, táncos, edzős és felolvasós videókkal szórakoztatják egymást. Mintha a bezártság eddig elfojtott energiákat szabadítana fel, jó látni hogyan találnak egymásra az emberek a virtuális térben.
5:45
FókuszÓriási indulatokat váltott ki a határátkelőnél készült felvétel
2020. március 13. 19:15

Óriási indulatokat váltott ki a határátkelőnél készült felvétel

Óriási indulatokat váltott ki az a videó, melyt egy kamionos tett közzé közösségi oldalán. A férfi a videóban azt mondja: arra volt kíváncsi, hogy a magyar hatóságok miként ellenőrzik.  A veszélyhelyzet bejelentése óta ugyanis az Olaszországból hazatérő magyarok két hétre karanténba kerülnek. Ez a kamionsofőrökre is vonatkozik. A rendelkezések szerint büntetés jár, a szabályszegőknek. A kamionos videója miatt a rendőrök ellen eljárás indult.
5:03
FókuszTeljesen megváltoztathatja életüket a koronavírus-járvány
2020. március 13. 19:10

Teljesen megváltoztathatja életüket a koronavírus-járvány

Teljesen megváltoztathatja életüket a koronavírus-járvány. Az eddig megszokott rutinjaink felborulnak, sokkal jobban kell figyelnünk magunkra és másokra is, de emellett fontos, hogy higgadtan kezeljünk a helyzetet és kerüljük a pánikot. Magyarországon különleges jogrend, veszélyhelyzet van érvényben; de nem csak itthon, hanem Európa szinte minden országában vezetnek be korlátozó intézkedéseket.
5:26
FókuszA koronavírus miatt bezárják a magyar egyetemeket
2020. március 11. 19:35

A koronavírus miatt bezárják a magyar egyetemeket

Szerdán délután hivatalosan is bejelentették, hogy Magyarországon éjféltől – de legkésőbb hétfőtől - kizárólag az egyetemeken vezetnek be intézmény látogatási tilalmat. Ezzel ellentétben az Európai Unió 28 tagállamából 15 épp amellett döntött, hogy az általános – és középiskolákat zárják be részlegesen vagy teljesen. A döntést az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján azzal indokolták, hogy a koronavírus fertőzés a gyerekeknél nem jellemző, így nem indokolt a kényszerszünet az általános - és középiskolákban.
6:26
FókuszRendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetnek az ország egész területén
2020. március 11. 18:55

Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetnek az ország egész területén

Magyarországon a rendszerváltozás óta példátlan intézkedéseket jelentettek be az operatív törzs mai tájékoztatóján. Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetnek az ország egész területére. Szerdától elrendelik a beutazási tilalmat Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból. Éjféltől pedig visszaállítják a határellenőrzést a szlovén és osztrák határátkelőhelyeken.
7:29
FókuszKrízisben a gazdaság és a turizmus a koronavírus miatt?
2020. március 7. 20:00

Krízisben a gazdaság és a turizmus a koronavírus miatt?

Az egészéges emberek is megérezhetik a koronavírus járvány hatását, ha csak az ország gazdasági helyzetét nézzük. Csak az több tíz milliárd forint kiesést jelent, hogy sokkal kevesebb turista érkezik hozzánk. Már világszinten jellemző, hogy alaposan megcsappant az utasforgalom. Meddig tarthat ez? Évente több milliárd forintot hagynak itt az olasz turisták Magyarországon. Most konganak az ürességtől a máskor olasz diákcsoportokkal teli szállodák Budapesten. Csütörtökön pedig a Lufthansa Csoport jelentette be, hogy törölt 7100 európai járatot a márciusi menetrendjéből.
13:53
Házon kívülKoronavírus: nyakunkon a járvány és a pánik
2020. március 3. 23:50

Koronavírus: nyakunkon a járvány és a pánik

Néhány hete Kínában élő magyarok meséltek a Házon kívülben arról, hogyan változtatta meg a mindennapjaikat a koronavírus-járvány. Azóta változott a helyzet: a vírus már itt van a nyakunkon, és a mi mindennapjainkat is alaposan felforgatta. Mindenki beszél róla, már itthon is jó páran kerültek karanténba, láthattunk kifosztott boltokat, lépten-nyomon elővigyázatosságra intenek, és persze a kormány is akcióba lépett, és úgynevezett operatív törzset állított fel.
5:57
FókuszMilyen hatásai lesznek a gazdaságra a koronavírus-járványnak?
2020. március 2. 19:40

Milyen hatásai lesznek a gazdaságra a koronavírus-járványnak?

Csökkenő világgazdasági teljesítmény, ellátási hiányosságok a termelőiparban, visszaeső idegenforgalom, elmaradt turisták, és lefújt nagyrendezvények, koncertek. A koronavírus néhány hatása. Ugyanakkor tisztuló levegő és olcsóbb tankolás. Az optimista forgatókönyv az az, hogy a jó idő majd megállítja a vírus terjedését és április-májusra megoldódik a helyzet, a nyári szezonra pedig már mindenki gond nélkül utazhat és nyaralhat. De van egy másik verzió is.
1:57
HíradóTöbb iskolában nincs szappan
2020. február 28. 18:35

Több iskolában nincs szappan

Több iskolában sincs sem szappan, sem kézfertőtlenítő, pedig a szakemberek szerint a vírusok terjedése az alapos és gyakori kézmosással előzhető meg leginkább. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint vegyes az iskolák higiénés ellátottsága: egyes tankerületekben gondoskodtak kézfertőtlenítőről, máshol azonban a tanárok, vagy a szülők vásárolják meg a szappant is. A minisztérium szerint az iskolák rendelkeznek a szükséges anyagi forrásokkal, hogy megvásárolják a fertőtlenítőszereket.
6:43
FókuszLehet, hogy hiába várjuk az idei olimpiát?
2020. február 26. 19:15

Lehet, hogy hiába várjuk az idei olimpiát?

Megtörténhet, amire még soha nem volt példa, hogy elmarad az olimpia a járvány miatt? Olaszországban zárt kapuk mögött rendeznék a labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit, a májusi öttusa-világbajnokságnak Kína helyett Mexikó ad otthont, tegnap pedig a Koreába tervezett asztalitenisz-világbajnokságot törölték egy mozdulattal. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ma már nem halasztásról, és nem is áthelyezésről beszél. Még az is előfordulhat, hogy egyszerűen eltörlik a tokiói olimpiát.
5:56
FókuszSZAKÉRTŐ: Tömeges karantén Magyarországon nem lesz a koronavírus miatt
2020. február 26. 17:12

SZAKÉRTŐ: Tömeges karantén Magyarországon nem lesz a koronavírus miatt

Dr. Molnár Orsolya tagja annak a 6 embernek, akik itthon azért küzdenek, hogy a járványok, így többek között a koronavírus elterjedését megakadályozzák. Ők akkor dolgoztak jól, ha lényegében nem történik semmi. Szerinte nem kérdés, hogy a vírus megérkezik Magyarországra. De azt is mondja, hogy a koronavírus nem azért veszélyes, mert magas lenne a halálozási rátája, hanem azért, mert olyan méretben terjedt el az emberek között, hogy nem lehet tudni, hol és milyen formában bukkan majd fel újra.
5:41
FókuszHogyan védekezzünk a koronavírus ellen, véd a maszk és a kézmosás?
2020. február 25. 20:00

Hogyan védekezzünk a koronavírus ellen, véd a maszk és a kézmosás?

Már a magyar határ közelében is van koronavírussal fertőzött beteg. Horvátországban és Ausztriában is olyan fiatalok betegedtek meg, akik nemrég Olaszországban jártak. Az általunk megkérdezett háziorvos szerint az influenza tüneteitől nem lehet megkülönböztetni a koronavírussal fertőzöttek tüneteit, a legtöbb, amit mi magunk tehetünk a megelőzésért, a gyakori alapos kézmosás és sorban álláskor a szokottnál nagyobb távolságtartás.
3:53
FókuszHazatérhetett az a 7 magyar, akiket Japán partjainál, egy hajón helyeztek karanténba
2020. február 17. 19:30

Hazatérhetett az a 7 magyar, akiket Japán partjainál, egy hajón helyeztek karanténba

Nem csak az amerikai állampolgárok hagyhatták el a Japán partjainál veszteglő Diamond Princess óceánjárót, hanem az a 7 magyar is hazatérhetett, akiket 14 nappal ezelőtt helyeztek karanténba. A 6 férfi és 1 nő Franciaországon keresztül érkezett Vuhanból a budapesti Szent László Kórházba. Megfigyelésükre azért volt szükség, mert a koronavírus-fertőzés leghosszabb lappangási ideje két hét.
4:59
FókuszMár újszülötteket is megfigyelnek a vuhani kórházban
2020. február 10. 19:20

Már újszülötteket is megfigyelnek a vuhani kórházban

A koronavírus fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 41 ezret, a halottaké pedig meghaladta a 900-at. A világ egyéb részein legkevesebb 440 fertőzött személyt tartanak nyilván, Kínán kívüli haláleset továbbra is kettő van. A vuhani Union kórházban kínai tévések forgattak, itt több koronavírusos beteget is kezelnek. Az őket ellátók hősies küzdelméről szól a riport. Mutatjuk, hogyan próbálják minden erővel visszaszorítani a járványt.