HŐSÖK

8:59
Fókusz
2015. október 24. 20:00

Életeket mentő hősök, akik neve majdnem a feledésé lett

Sok ezer ember életét megmentő elfelejtett hősökről már korábban is láthattak nálunk riportokat. Ocskay László századosról például, aki a történelem egyik legkülönösebb embermentési akcióját vezette le. Mégis majdnem a feledés homályába veszett, pedig nevének ott a helye Raoul Wallenberg, Giorgio Perlasca vagy Oskar Schindler mellett. Ahogy Ángel Sanz Briz spanyol diplomatáé is. Akinek nevét eztán utca viseli Budapesten.
1:33
Híradó
2015. március 29. 18:25

Magyarok oltották el a tüzet

Iskolai továbbképzésen lévő magyarok oltottak el egy háztüzet egy dán kisvárosban. Az épület második szintjén volt lakhelyük, épp aludtak, amikor a füstszagtól felébredtek. Lerohantak a földszinti állatklinikára, kihozták a gázpalackokat, majd poroltóval, és amivel még tudták, elfojtották a lángokat. A dán sajtó szerint katasztrófa lett volna bátor magyarok nélkül, akiknek kilétét még nem sikerült kideríteni, de keressük őket.