HÍRADÓ

1:44
HíradóKirepült a kocsiból, meghalt a 24 éves anya Kömpöcnél
2023. szeptember 9. 18:37

Kirepült a kocsiból, meghalt a 24 éves anya Kömpöcnél

Életét vesztette egy 24 éves fiatal anya kora reggel a Bács-Kiskun megyei Kömpöcnél. Kocsijával lesodródott az útról, majd villanyoszlopnak hajtott. A nő nem csatolta be a biztonsági övét, kirepült a roncsból. Úgy tudjuk, egy katona állt meg elsőként segíteni, ő kezdte el az újraélesztést, tőle vették át a mentők, de már nem tudták megmenteni az anya életét. Budapesten is halálos baleset történt, az M5-ös bevezető szakaszán szintén lesodródott egy kocsi, a 43 éves sofőr meghalt.
3:41
HíradóRákay Philip felháborodott Kötcsén: Hogy van pofája önnek egyáltalán idejönni?
2023. szeptember 9. 17:42

Rákay Philip felháborodott Kötcsén: Hogy van pofája önnek egyáltalán idejönni?

Rákay Philip Kötcsén futóbolondnak nevezett egy tüntetőt, és Szabó Bálintba is belefutott, aki a tavalyi pikniken elállta Pintér Sándor belügyminiszter útját. Indulatokat keltett benne, amikor meglátta a kérdező újságírók között a 444 munkatársát. A kormányközeli producer ugyanis az iróniát fel nem ismerve úgy találta, hogy a portál „undorító, lejárató, ocsmány, bodyshaming” cikket írt az Origo főszerkesztőjéről. „Hiába mosolyognak” – üzente a többi újságírónak, felróva, hogy egyetlen médium képviselője sem határolódott el az írástól. Részletek a videóban.
1:48
HíradóVideó: hangos tüntetők fogadták Orbán Viktort a kötcsei pikniken
2023. szeptember 9. 17:08

Videó: hangos tüntetők fogadták Orbán Viktort a kötcsei pikniken

Tüntetők fogadták Orbán Viktor miniszterelnököt, amikor szombaton megérkezett a kötcsei piknikre. Amikor az újságírók kérdezni szerették volna például arról, hogy szerinte is szerényebbnek kellene-e lennie Mészáros Lőrincnek, a kormányfő Orbán Balázst tolta az újságírók elé. „Mindent Balázs tud” – mondta Orbán Viktor. Aztán a miniszterelnök politikai igazgatóját is túlkiabálták a tüntetők. 
0:36
HíradóVideón, ahogy anyja istápolja az újszülött kis okapit
2023. szeptember 8. 19:58

Videón, ahogy anyja istápolja az újszülött kis okapit

Okapibébi született az amerikai San Antonio állatkertjében. A Kongó-medence sűrű esőerdeiben őshonos állat a veszélyeztetett fajok közé tartozik. Noha leginkább egy zebrára emlékeztet a megjelenésük, a zsiráffélék családjába tartozik. Az okapik vemhessége 14 hónapon át tart, egyetlen utódot hoznak a világra. San Antonióban egy hím okapi született, nevet pedig majd egy jótékonysági bálon választanak neki.
2:03
HíradóFérfi és női ivarsejtek, valamint anyaméh nélkül, naiv őssejtekből hoztak létre embriót izraeli kutatók
2023. szeptember 8. 19:45

Férfi és női ivarsejtek, valamint anyaméh nélkül, naiv őssejtekből hoztak létre embriót izraeli kutatók

Férfi és női ivarsejtek, valamint anyaméh nélkül hoztak létre embriót izraeli tudósok. Úgynevezett naiv őssejteket használtak fel, amelyekből egy emberi embrióval szinte teljesen azonos modellt hoztak létre és neveltek 14 napon át Petri-csészében. A kutatók szerint azért fontos ez az eredmény, mert a terhesség első heteiről alig tudni valamit.
2:02
HíradóFiaival közösen pályázik több száz milliós uniós projektre a fideszes politikus, nem érti mi ezzel a gond
2023. szeptember 8. 19:44

Fiaival közösen pályázik több száz milliós uniós projektre a fideszes politikus, nem érti mi ezzel a gond

A fiai által vezetett egyesülettel kezdeményezett közös, több száz milliós uniós projektet a Csongrád-Csanád megyei közgyűlés fideszes elnöke – írta meg a hvg.hu. Gémes László alapítója és korábban vezetője is volt az egyesületnek, akkor mondott le, amikor a közgyűlés elnökének választották. A politikus nem érti, mi a gond azzal, hogy az általa vezetett önkormányzat uniós támogatásokat költene el a fiai vezette egyesületen keresztül. A megyei közgyűlés pénteken megszavazta az elnök előterjesztését. 
2:49
HíradóTovább szárnyal az infláció, már Nagy Márton sem bízik abban, hogy októberre egy számjegyű lehet a pénzromlás
2023. szeptember 8. 19:22

Tovább szárnyal az infláció, már Nagy Márton sem bízik abban, hogy októberre egy számjegyű lehet a pénzromlás

Újra drágultak az élelmiszerek augusztusban, négy hónap után. Az egy évvel korábbihoz képest pedig majdnem 20 százalékos az élelmiszerár-emelkedés. Az augusztusi KSH adatok szerint a pénzromlás mértéke egy év alatt 16,4 százalékos volt. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a korábbi nyilatkozataihoz képest már nem látja elérhetőnek októberre az egyszámjegyű inflációt, ugyanakkor szerinte a kormány intézkedéseinek köszönhetően folyamatos a csökkenés. 
2:44
HíradóMár jobban van az amerikai barlangász, akit 29 fős magyar mentőcsapat is segít a felszínre hozni 1000 méteres mélységből
2023. szeptember 8. 18:56

Már jobban van az amerikai barlangász, akit 29 fős magyar mentőcsapat is segít a felszínre hozni 1000 méteres mélységből

Intenzív orvosi ellátást biztosító helyszínt hoztak létre a magyar barlangi mentők 1000 méteres mélységben annak az amerikai barlangásznak, aki vasárnap este rekedt a föld alatt. Mark Dickey – aki egy expedíció közben lett rosszul – üzenetet küldött. Azt mondta, hogy a segítség érkezése előtt, „közel volt a vég”. A férfi már jobban van. Körülbelül 170-en segítenek a felszínre hozni, köztük a 29 fősre duzzadt magyar csapat.
1:55
HíradóIsmét rengett a föld Békésben, ezúttal 3,2-es erősségű földmozgást mértek
2023. szeptember 8. 18:48

Ismét rengett a föld Békésben, ezúttal 3,2-es erősségű földmozgást mértek

Újabb földrengés Békés megyében: a reggeli órákban egy 3,1-es erősségű rengés rázta meg Csabacsűdöt és környékét. Károkról nem érkezett bejelentés. A Híradónknak nyilatkozó szeizmológus szerint nehezen megjósolható, hogy a jövőben mennyi és mekkora rengések várhatók a környéken. Augusztus 19-e óta több mint 100 rengést regisztráltak a térségben. A helybéliek azt mondják, félnek a folyamatos földmozgások miatt.
2:06
HíradóNem mer vonatra ülni és a baleset óta dolgozni sem tud az asszony, akit a forró gőz égetett meg egy motorvonaton Hodásznál
2023. szeptember 8. 18:43

Nem mer vonatra ülni és a baleset óta dolgozni sem tud az asszony, akit a forró gőz égetett meg egy motorvonaton Hodásznál

Nem mernek vonatra ülni és gyakran elfogja őket a szorongás – ezt mondta az a házaspár, akik megégtek egy motorvonaton Hodásznál még júliusban. A feleség ülése alatt durrant el a hűtőrendszer tartálya, ő volt az egyik legsúlyosabb sérült. Mostanra már jobban van, de a baleset óta nem tudott dolgozni, így komoly anyagi káruk is lett. A MÁV –  két utast kivéve, akik nem válaszoltak a levelükre – gyorssegélyt fizet a sérülteknek. Ők később kártérítésre is számíthatnak.
1:51
Híradó„Ezt te is élvezni fogod” – hat évet kértek a taxisra, aki több utasával is erőszakoskodott
2023. szeptember 8. 18:39

„Ezt te is élvezni fogod” – hat évet kértek a taxisra, aki több utasával is erőszakoskodott

Tagadta bűnösségét a szexuális erőszakkal vádolt taxis, az ügyész azonban 6 év szabadságvesztést kért rá az előkészítő ülésen. A vád szerint a 45 éves taxis két utasával is erőszakoskodott még 2021-ben. Az egyik alkalommal egy erősen ittas nő utazott vele, akit Kőbányára vitt és megerőszakolt. Néhány hónappal később egy másik utasának ajánlkozott fel, a nő visszautasította, erre a férfi erőszakoskodni kezdett vele. A nő többször megütötte, így a taxis feladta. 
1:56
Híradó„Elővette a bicskáját, és csak annyit hallottam, hogy »Décsei, kivéreztetlek!«” – így emlékezett a brutális támadásra a férfi, akit ismerőse szúrt nyakon
2023. szeptember 8. 18:37

„Elővette a bicskáját, és csak annyit hallottam, hogy »Décsei, kivéreztetlek!«” – így emlékezett a brutális támadásra a férfi, akit ismerőse szúrt nyakon

Kivérezteti – ezt kiabálta a támadó, aki nyakon szúrta ismerősét. 8 év börtönre ítélte a győri bíróság. Tavaly májusban Mosonmagyaróváron történt mindez, az áldozat vérző sebbel, szinte félholtan támolygott az utcán, járókelők segítettek neki. Mentőhelikopterrel Győrbe szállították, útközben többször is újra kellett éleszteni. Végül súlyos sérülésekkel túlélte a támadást. 
2:08
HíradóAz eutanázia és az életvégi ellátás kérdését is felveti az újbudai tragédia
2023. szeptember 8. 18:35

Az eutanázia és az életvégi ellátás kérdését is felveti az újbudai tragédia

Nem érti, miért nem engedik haza; ő nem bűnöző – ezt mondta ügyvédjének az az idős férfi, aki a gyanú szerint két hete megölte feleségét Újbudán, majd magával is végezni akart. Gyógyíthatatlan betegségük miatt akartak meghalni együtt. A férfi ügyvédje szerint törvényben kéne szabályozni az orvosilag felügyelt, úgynevezett aktív eutanáziát. A Társaság a Szabadságjogokért civil szervezetnél azt mondják: ha jól működnie az életvégi ellátórendszer, nem is lennének ilyen esetek.
2:43
HíradóA Balatonba zuhant helikopter legénységét kimentő férfi elsőre azt hitte, gyakorlatot lát
2023. szeptember 8. 18:35

A Balatonba zuhant helikopter legénységét kimentő férfi elsőre azt hitte, gyakorlatot lát

Elsőre azt hitte, csak gyakorlatot lát – ezt mondta Híradónknak az a férfi, aki motorcsónakjával kimentette a Balatonba zuhant rendőrségi helikopter legénységét. Nem látszott rajtuk sérülés, de sokkos állapotban voltak – mesélte Dániel Gábor. A zuhanás után egy percen belül már a motorcsónakban ültek. Az ORFK szerint a két pilóta nem sérült meg. A helikopter a rendőrség szerint műszakilag rendben volt, és a pilóták is rendelkeztek minden képesítéssel. A gépet még csütörtök este sikerül kiemelni a tóból. 
3:13
VideóEgy éve halt meg II. Erzsébet
2023. szeptember 8. 16:16

Egy éve halt meg II. Erzsébet

Egy éve ezen a napon, 96 éves korában meghalt II. Erzsébet, az Egyesült Királyság királynője. Halálhírét szeptember 8-án este fél hétkor jelentette be a Buckingham-palota. Erzsébet tízéves koráig nem királynőnek készült, nagybátyja szerelme, és apja korai halála miatt lett az. 1952-ben lett uralkodó, és minden elődjénél hosszabban, 70 évig ült a trónon. A britek többsége nem ismert más uralkodót rajta kívül. Ez idő alatt a szigetország és a világ gyorsan változó történelmében a stabilitás szimbólumává vált. Ahogy az akkor hivatalban lévő brit miniszterelnök, Liz Truss fogalmazott: II. Erzsébet királynő szikla volt, amelyre a modern Egyesült Királyság épült. Országunk növekedett és virágzott uralkodása alatt.
5:33
VideóHelikopterbaleset szemtanúja: Először azt hittük, gyakorlat, aztán az ötödik kör után láttuk, hogy nagy baj lehet
2023. szeptember 8. 13:16

Helikopterbaleset szemtanúja: Először azt hittük, gyakorlat, aztán az ötödik kör után láttuk, hogy nagy baj lehet

Dániel Gábor egy vitorlásversenyt felügyelt éppen, amikor csütörtök délután gyakorlatozás közben a Balatonba zuhant a rendőrség helikoptere. 30-40 másodperc alatt a helyszínen volt. A Híradónak azt mondta, a helikopter kétfős legénysége viszonylag könnyen kijutott az oldalára borult gépből. Szerinte a bajba került helikopter alatt hajózó katamaránról lehetett különösen ijesztő az élmény. 
2:23
HíradóA Budapest Airport többségi tulajdonosa megerősítette, új vételi ajánlat érkezett hozzájuk a magyar kormánytól
2023. szeptember 7. 19:52

A Budapest Airport többségi tulajdonosa megerősítette, új vételi ajánlat érkezett hozzájuk a magyar kormánytól

4 és 5 milliárd euró, vagyis 1500 és 2000 milliárd forint között lehet az az ár, amennyiért jelenlegi tulajdonosaik eladhatják a magyar államnak a Budapest Airport többségi tulajdonát – nyilatkozta a Híradónak a Portfolio tőzsdei elemzője. A repülőtér jelenlegi német többségi tulajdonosa megerősítette, hogy új vételi ajánlat érkezett hozzájuk a magyar kormánytól és ezután döntöttek úgy, hogy hivatalos tárgyalásokba kezdenek.
2:29
HíradóVitézy Dávid: Több ezer milliárd forint hiányzik a MÁV kasszájából, amit nem lehet számonkérni a társaság vezetőin
2023. szeptember 7. 19:49

Vitézy Dávid: Több ezer milliárd forint hiányzik a MÁV kasszájából, amit nem lehet számonkérni a társaság vezetőin

A MÁV két vezérigazgató-helyettesét tette felelőssé Lázár János építési és közlekedési miniszter az 1-es fővonalon kialakult helyzet miatt – erről a hvg.hu írt. Két hete vezettek be sebességkorlátozást Biatorbágy és Szárliget között a pálya rossz állapota miatt. Amikor Lázár János a mihamarabbi felújításra utasította a vasúttársaságot, nyilvános üzengetés kezdődött a tárca és a MÁV között. A Híradónak nyilatkozó szakértő szerint több ezer milliárd forint hiányzik a magyar vasútból.
2:28
HíradóÉletmentő akció: újabb 18 magyar barlangászt küldtek a dél-törökországi barlanghoz, hogy megmentsék egy ott rekedt amerikai kutató életét
2023. szeptember 7. 19:44

Életmentő akció: újabb 18 magyar barlangászt küldtek a dél-törökországi barlanghoz, hogy megmentsék egy ott rekedt amerikai kutató életét

Az eddigi kilenc mellé este további 18 magyar barlangász indul honvédségi géppel ahhoz a dél-törökországi barlanghoz, ahol 1050 méteres mélységben lett rosszul egy amerikai kutató. A mentőakció túlnyomóan magyarok segítségével történik, de bolgár és olasz barlangászok is a helyszínen vannak már. Az extrém körülmények miatt még napokig is eltarthat a mentés.
2:22
Híradó500 szlovák katonát vezényelnek a magyar határhoz – van, aki szerint Magyarország szándékosan tereli feléjük az embereket
2023. szeptember 7. 19:28

500 szlovák katonát vezényelnek a magyar határhoz – van, aki szerint Magyarország szándékosan tereli feléjük az embereket

Nyár elején még csak néhány százan érkeztek Magyarországról, az elmúlt időszakban viszont már több ezren. Egyes szlovák vélemények szerint Magyarország szándékosan tereli feléjük az embereket, hogy az idegengyűlölettel kampányoló pártokat segítse hatalomra a hónap végi választásokon. A magyar külügyminisztérium szerint Brüsszel a hibás.
1:49
HíradóVideón az újabb baleset – a stoptábla ellenére alig állnak meg a hírhedt kereszteződésben
2023. szeptember 7. 19:25

Videón az újabb baleset – a stoptábla ellenére alig állnak meg a hírhedt kereszteződésben

Videón a baleset: idén már a sokadik Szombathely egyik kereszteződésében. Legutóbb egy biciklist ütöttek el, előtte nem sokkal pedig két autó ment egymásnak, ugyanis a stoptábla ellenére kevesen állnak meg. A Híradónak nyilatkozó szakember szerint a kereszteződés önmagában veszélyes és nehezen belátható, a sofőrök figyelmetlensége pedig csak tovább ront a helyzeten.
2:08
HíradóTöbb mint 800 dolgozóját bocsátja el egy amerikai cég Gödöllőn, oda viszik a termelést, ahol olcsóbb a munkaerő
2023. szeptember 7. 19:23

Több mint 800 dolgozóját bocsátja el egy amerikai cég Gödöllőn, oda viszik a termelést, ahol olcsóbb a munkaerő

Több mint 800 dolgozóját elbocsátja és leállítja a teljes termelést gödöllői üzemében az egyik autóipari multi, a Lear. A szakszervezet szerint másik országba költöztetik a gyártást, mert már drágának számít a magyar munkaerő. A GKI úgy számol, egyre több autóipari beszállító juthat hasonló sorsra Magyarországon. A KSH friss jelentése alapján a magyar ipar teljesítménye júliusban is alulmúlta az egy évvel korábbit. 
2:00
HíradóA nagymamája élettársa lehet a csomagtartóban holtan talált Sanyika vér szerinti apja – szexuális visszaéléssel gyanúsítják
2023. szeptember 7. 19:14

A nagymamája élettársa lehet a csomagtartóban holtan talált Sanyika vér szerinti apja – szexuális visszaéléssel gyanúsítják

Az RTL Híradó úgy tudja, az idős férfi mindent beismert a rendőröknek, ellentétben a nagymamával, akit pedig kiskorú veszélyeztetése miatt hallgattak ki, mert valószínűleg tudott az akkor 13 éves lánya és nevelőapja viszonyáról, mégsem tett semmit. A történtek miatt a férfit szexuális visszaéléssel gyanúsítják. 
2:03
HíradóVízóraaknába esett egy kislány a fóti általános iskola udvarán, nyomoz a rendőrség
2023. szeptember 7. 19:11

Vízóraaknába esett egy kislány a fóti általános iskola udvarán, nyomoz a rendőrség

Vízóraaknába esett egy negyedikes kislány Fóton a Garay János Általános Iskola udvarán - tudta meg az RTL Híradó. A fedél csúcsa a mellkasát sértette fel, és a fejét is beütötte. 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz. Az igazgató megkeresésünkre azt írta: minden segítséget megadnak a családnak. 
2:16
Híradó„Belenevettem a telefonba, hogy november 7.? Azt mondta a nővérke, hogy ne nevessen anyuka”
2023. szeptember 7. 19:04

„Belenevettem a telefonba, hogy november 7.? Azt mondta a nővérke, hogy ne nevessen anyuka”

Sokan spórolnak az egészségügyi kiadásokon – derül ki a Prémium Egészségpénztár friss felméréséből. A válaszadók kétharmada például az elmúlt évben kénytelen volt későbbre halasztani magánegészségügyi ellátásokat. A kérdőívet kitöltők több mint fele pedig azért ment magánorvoshoz, mert az állami ellátáshoz nem fért hozzá. A pénztártagok most azt kérik, hogy emeljék meg a szolgáltatások után igényelhető adókedvezmény 150 ezer forintos összeghatárát.
1:48
HíradóBrutálisan megkínozta barátnőjét egy abonyi férfi: hideg vízben fürösztötte, autója után kötötte
2023. szeptember 7. 18:39

Brutálisan megkínozta barátnőjét egy abonyi férfi: hideg vízben fürösztötte, autója után kötötte

Fogva tartotta, megverte és brutálisan kínozta barátnőjét egy abonyi férfi a gyanú szerint, akit  csaknem egy év után most fogták el a rendőrök. Ismerőse házában, egy falba vájt üregben bujkált. A rendőrök szerint párját sorozatos megaláztatásoknak tette ki: hideg vízben fürösztötte és meztelenül táncoltatta. De volt, hogy autója után kötötte, és egy földúton húzta maga után. A támadó már börtönben van.
2:12
HíradóGyerekkorától szorongott apja jelenlétében – az ózdi informatikus kalapáccsal ölte meg az idős férfit, majd kénsavban oldotta fel a holttestet
2023. szeptember 7. 18:27

Gyerekkorától szorongott apja jelenlétében – az ózdi informatikus kalapáccsal ölte meg az idős férfit, majd kénsavban oldotta fel a holttestet

Soha nem gondolta, hogy így alakulnak a dolgok, sajnálja, amit tett, és szeretné minél hamarabb újrakezdeni az életét – mondta az utolsó szó jogán az a 28 éves Angliában informatikusként dolgozó férfi, aki édesapjával volt otthon a covidjárvány idején. A karantén végét ünnepelték, amikor korábbi sérelmeik miatt összevesztek.  A vád szerint a férfi kalapáccsal megölte apját, majd a holttestet kénsavban feloldotta.
1:54
HíradóNem érzik magukat biztonságban a helyiek a román-ukrán határon
2023. szeptember 6. 19:41

Nem érzik magukat biztonságban a helyiek a román-ukrán határon

Kijevbe érkezett az Egyesült Államok külügyminisztere nem sokkal azután, hogy több orosz rakéta is célba vette az ukrán fővárost. Ez Antony Blinken harmadik látogatása a háború kezdete óta. Moszkva tűz alá vette egy kelet-ukrajnai település piacát is, legkevesebb 16-an meghaltak. Közben dróncsapás ért egy Romániával határos ukrán kikötővárost is. A román védelmi miniszter azt közölte, egy orosz drón darabjait találták meg Románia területén.
2:55
Híradó„Semmit sem csinálnék nagy dolgokban másképp” – videón Borkai Zsolt legerősebb mondatai a Partizánban
2023. szeptember 6. 19:36

„Semmit sem csinálnék nagy dolgokban másképp” – videón Borkai Zsolt legerősebb mondatai a Partizánban

Elsírta magát Borkai Zsolt, amikor arról kérdezték a Partizánnak adott interjúban, hogy a Fidesz állhat a bukásához vezető képek és videók kiszivárogtatása mögött. A volt fideszes politikus a több órás interjúban beszélt arról is, hogy Orbán Viktor nem beszél vele, elárulta, hogy ki közölte vele a Fideszből, hogy le kell mondania, és hogy évekkel a botránya után sem hagyták, hogy mentőápolóként dolgozzon Győrben. Azt is mondta: nagy dolgokban semmit sem csinálna másként, és szerinte nem problémás, hogy polgármesterként győri vállalkozókkal jachtozott és örömlányokkal mulatott.
2:45
Híradó„Horthy Miklósban egy kivételes államférfit tisztelhetünk” – többen aggodalmukat fejezték ki Lázár János szavai miatt
2023. szeptember 6. 19:30

„Horthy Miklósban egy kivételes államférfit tisztelhetünk” – többen aggodalmukat fejezték ki Lázár János szavai miatt

Lázár János miniszter szerint főhajtás jár Horthy Miklósnak, mert kivételes államférfi, katona és hazafi volt. A Fidesz politikusa erről még vasárnap beszélt Kenderesen. A magyarországi zsidó hitközségek aggodalmukat fejezték ki, szerintük Horthyt felelősség terheli a magyarság több mint hat százalékának elpusztításáért, és aki ezt elhallgatja, az semmibe veszi az áldozatok emlékét. 
2:17
HíradóBudapesti pályaudvarok, vasútfejlesztés, Galvani-híd, útépítések – egy sor közlekedésfejlesztési nagyberuházást vont vissza a kormány
2023. szeptember 6. 19:22

Budapesti pályaudvarok, vasútfejlesztés, Galvani-híd, útépítések – egy sor közlekedésfejlesztési nagyberuházást vont vissza a kormány

Számos, elsősorban közlekedésfejlesztési nagyberuházás visszavonásáról döntött a kormány. Mások mellett a Galvani-híd, a Nyugati- és a Déli Pályaudvar összekötése, illetve egy sor agglomerációs vasútfejlesztés lekerül a beruházások sorából. Vitézy Dávid volt közelekedési államtitkár szerint ezzel több 10 milliárd forintnyi tervezési munka kárba vész. Karácsony Gergely a Híradónak azt mondta: a kormány minden magyart büntet a döntéssel.
2:01
HíradóEgy Szijjártó-bábu is előkerült a lakossági fórumon Alsózsolcán, ahol a helyiek az épülő akkumulátorfeldolgozó üzem ellen tiltakoztak
2023. szeptember 6. 19:15

Egy Szijjártó-bábu is előkerült a lakossági fórumon Alsózsolcán, ahol a helyiek az épülő akkumulátorfeldolgozó üzem ellen tiltakoztak

Alsózsolca vezetése sem támogatja, hogy a településen akkumulátorfeldolgozó üzem épüljön. Kedden a helyi közösségi házban tartottak lakossági fórumot, amin több száz érdeklődő vett részt. Szijjártó Péter külügyminiszter múlt héten jelentette be, hogy a szlovén Andrada csoport a világ legmodernebb technológiájával épít a kisvárosban akkumulátorbontó gyárat. A helyiek tiltakoznak az építkezés ellen, mert féltik a környezetüket és az egészségüket.  
2:46
HíradóJúliusban nagyot zuhant a benzinkutak forgalma az egy évvel korábbihoz képest
2023. szeptember 6. 19:12

Júliusban nagyot zuhant a benzinkutak forgalma az egy évvel korábbihoz képest

Több ezer bolt szűnhet meg idén – mondta a Híradónak a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetségének főtitkára, miután kiderült, hogy tovább esett a boltok forgalma. A KSH friss jelentése szerint majdnem 8 százalékkal vásároltak kevesebbet a magyarok júliusban, mint egy évvel korábban. Kiugróan, 20 és fél százalékkal zuhant az üzemanyagfogyasztás, ráadásul a kútláncok újabb csökkenéstől tartanak a következő hetekben várható áremelések miatt. A GKI már elhúzódó recesszióval számol.
2:28
HíradóÚjszülöttet találtak a kecskeméti kórház bejárata előtt, az édesanya hat hétig jelentkezhet érte
2023. szeptember 6. 18:58

Újszülöttet találtak a kecskeméti kórház bejárata előtt, az édesanya hat hétig jelentkezhet érte

Egy lepedőbe csavart újszülöttet hagytak a kórház bejárata előtt, egy oszlop tövében Kecskeméten. A kisbabát az egyik kórházi dolgozó vitte fel az újszülött osztályra. Ott megvizsgálták és makkegészséges. 3,5 kilóval és 52 centivel született a kisfiú, aki a nővérektől a Viktor nevet kapta. Édesanyja még hat hétig jelentkezhet érte, utána a gyámhivatal dönt majd a kicsi sorsáról.  
2:17
Híradó„Tényleg nagyon sajnáljuk” – több mint félmillió forintos bírságot kaptak a Margit hidat díszítő szobrokat megrongáló fiatalok
2023. szeptember 6. 18:50

„Tényleg nagyon sajnáljuk” – több mint félmillió forintos bírságot kaptak a Margit hidat díszítő szobrokat megrongáló fiatalok

Összesen több mint félmillió forint büntetést kapott a két fiatal, akik két hete megrongálták a Margit hidat díszítő Szent Korona-szobrokat. Hat kőkeresztet törtek le. A büntetlen előéletű huszonévesek önként jelentkeztek a rendőrségen.  A bíróságon azt mondák, ittasak voltak és őszintén megbánták.
2:36
HíradóMegölte a kolléganőjét, amiért az visszautasította a közeledését – életfogytig tartó fegyházra ítélték a sápi férfit
2023. szeptember 6. 18:42

Megölte a kolléganőjét, amiért az visszautasította a közeledését – életfogytig tartó fegyházra ítélték a sápi férfit

Élete végégig fegyházban marad az a sápi férfi, aki tavaly májusban egy veszprémi gyár öltözőjében halálra késelte kolléganőjét. Az ügyészség szerint azért ölte meg a kétgyerekes anyát, mert az visszautasította a közeledését. Kiderült, hogy a gyilkosságot megelőzően a férfi 3 napig folyamatosan számítógépes játékokkal játszott, legalább 30 energiaitalt ivott. Korábbi vallomása szerint nem is emlékezett arra, mit tett.
2:05
HíradóVideón figyelmeztet a Magyar Közút a kamionok holtterének veszélyeire
2023. szeptember 6. 18:39

Videón figyelmeztet a Magyar Közút a kamionok holtterének veszélyeire

Két balesetről készült videóval hívja fel az autósok figyelmét a kamionok holtterének veszélyeire a Magyar Közút. A forgalomfigyelő kamerák két ijesztő ütközést is rögzítettek az elmúlt másfél hónapban, amikor a kamion vezetőjének esélye sem volt, hogy lássa, egy autó van mellette. Ezekben a balesetekben szerencsére senki nem sérült meg, de a szakemberek szerint fontos, hogy az autósok is tudják, a kamionok vezetői több pontra egyáltalán nem látnak rá az úton.
1:48
HíradóSzándékosan gyújthatta rá a házat gyerekeire egy hajdúböszörményi anya
2023. szeptember 6. 18:35

Szándékosan gyújthatta rá a házat gyerekeire egy hajdúböszörményi anya

Szándékosan gyújthatta rá a házat két nagykorú gyermekére egy hajdúböszörményi anya múlt pénteken. 25 éves fia a Híradó információi szerint még mindig kórházban van súlyos égési sérülései miatt. A történtek mögött családi viszály húzódhat. Az asszonyt emberölés kísérletével gyanúsítják, letartóztatták. Most azt vizsgálják, beszámítható volt-e a bűncselekmény idején.
2:04
Híradó„Lejárt a határidő, hol van ott egy rohadt támfal?” – számonkérték a kivitelezőt az újbudai utcában, ahol beszakadt az út
2023. szeptember 6. 18:07

„Lejárt a határidő, hol van ott egy rohadt támfal?” – számonkérték a kivitelezőt az újbudai utcában, ahol beszakadt az út

A polgármester, kerületi vezetők és civilek kérték számon a vállalkozót a 11. kerületi Barackmag utcában. 35 házban több mint egy hete nincs gáz, miután több méter hosszan beszakadt az út. A helyiek szerint azért, mert az ott épülő apartmanház kivitelezője nem épített megfelelő támfalat. A budapesti kormányhivatal már kötelezte erre a céget, keddig volt idejük, de nem készült el. Az önkormányzat most saját pénzből állíttatja vissza a gázszolgáltatást.