HÁLAPÉNZ

2:09
HíradóHálapénzt fogadtak el pácienseiktől, rákos betegeitől is pénzt kért a kemoterápiás kezelések előtt egy nyíregyházi orvos
2023. november 25. 18:30

Hálapénzt fogadtak el pácienseiktől, rákos betegeitől is pénzt kért a kemoterápiás kezelések előtt egy nyíregyházi orvos

Bűnügyi felügyeletet rendelt el a bíróság azzal a nyíregyházi orvossal és asszisztensével szemben, akik a gyanú szerint hálapénzt fogadtak el pácienseiktől. Úgy tudjuk, az orvos emellett rákos betegeitől pénzt kért a kemoterápiás kezelések előtt. A Nemzeti Védelmi szolgálat azt közölte tavaly 11 hasonló ügyben tettek feljelentést.
2:30
HíradóMás városokba kell járniuk a szívbetegeknek, miután Fehérgyarmaton hálapénzzel lebukott két orvos
2023. július 6. 19:28

Más városokba kell járniuk a szívbetegeknek, miután Fehérgyarmaton hálapénzzel lebukott két orvos

Hálapénz elfogadásával lebukott főorvosok miatt kényszerülhettek átszervezni a szakrendeléseket a fehérgyarmati kórházban. Úgy tudjuk, a két érintett doktor nem rendelhet, ezért a szívgyógyászati ellátást más városokba helyezték át – utóbbi információt a kórház is megerősítette. A helyiek felháborodtak, mert szerintük nem mindenki fogja tudni megoldani az utazást. 
4:55
ReggeliSzülés hálapénz nélkül: a feszültség nő, a fizetés nem
2023. június 21. 8:01

Szülés hálapénz nélkül: a feszültség nő, a fizetés nem

2020-ban elindult egy többlépcsős folyamat, melynek a hálapénz kivezetése is része volt. Ez pedig az egészségügy minden területére, így a szülészetekre is kihatással volt – idézte fel Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a Reggeliben. A változtatások ellenérre úgy gondolja, hogy „ha valaki plusz pénzt akar áldozni az orvosi ellátásra, fontos, hogy legyen erre legális kerete”. A szakember szerint valahogy meg kéne tartani a rendszerben az ösztönzést, hogy aki több beteget vállal, többet is keressen. Erre azonban most nincs legális lehetőség.
1:22
HíradóKétszáz kiürített borítékot találtak a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház két főorvosánál és az egyik asszisztensnél
2022. október 17. 18:35

Kétszáz kiürített borítékot találtak a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház két főorvosánál és az egyik asszisztensnél

Hálapénz elfogadásával gyanúsítják a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház két főorvosát és az egyik  asszisztenset. Most zárták le az ellenük folytatott nyomozást. A Nemzeti Védelmi Szolgálat buktatta le őket.  Az RTL Híradó úgy tudja, a gyanúsításban szereplő hálapénzek átlagos összege nem éri el az ötezer forintot.
3:30
Hégető HonorkaHalász Júlia – Egy év hálapénz nélkül: sosem volt még ennyire bizonytalan a szülő nők helyzete Magyarországon
2022. október 10. 14:24

Halász Júlia – Egy év hálapénz nélkül: sosem volt még ennyire bizonytalan a szülő nők helyzete Magyarországon

Halász Júlia, a 444 egykori újságírója ’Egy év hálapénz nélkül: sosem volt még ennyire bizonytalan a szülő nők helyzete Magyarországon’ című filmje az állami ellátásban szülő nők megpróbáltatásait dolgozza fel három, gyermekes anyuka tapasztalatain keresztül, akik nem nyugodtak bele a szabad orvosválasztás eltörlése okozta kiszolgáltatottságba. A riport bemutatja, hogy a szülés elsősorban egészségügyi, sőt orvosi kérdéssé vált itthon, miközben annak lelki vonzata nem kap kellő figyelmet.
2:37
HíradóA hálapénz eltörlése lehet az oka a hosszú várólistáknak
2021. szeptember 17. 18:30

A hálapénz eltörlése lehet az oka a hosszú várólistáknak

A hálapénz betiltása miatt is nőhettek meg a várólisták az ortopédiai műtéteknél a Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke szerint. Pásztélyi Zsolt azt mondta Híradónknak, hogy ezeknél a beavatkozásoknál volt a legjellemzőbb a hálapénz. A Minisztérium szerint azonban a járvány miatt nőttek a várólisták. A Magyar Orvosi Kamara elnöke közben levélben kérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy ne szégyenítsék meg bilinccsel a hálapénzt elfogadó orvosokat, ahogy ezt tették néhány napja.
1:46
HíradóBilincsben vittek el orvosokat
2021. szeptember 10. 18:20

Bilincsben vittek el orvosokat

Hálapénz elfogadásának gyanúja miatt fogták el egy budapesti kórház két főorvosát és egyikük asszisztensét. Csaknem 200 üres borítékot találtak a rendelő fiókjaiban, ahol a két orvos dolgozott, és nagycímletű bankjegyek is előkerültek. A hálapénz elfogadása idén januártól vesztegetésnek számít, és bűncselekménynek minősül. Aki adja akár egy év, aki elfogadja az öt év börtönbüntetést is kaphat.
2:03
HíradóTévedésből küldték ki a nyilatkozatokat az egészségügyi dolgozóknak
2021. április 23. 18:32

Tévedésből küldték ki a nyilatkozatokat az egészségügyi dolgozóknak

Az állásuk elvesztésével fenyegető nyilatkozat aláírására kérték az egészségügyi dolgozókat több kórházban a napokban. Abba kellett volna beleegyezniük, hogy titkos módszerekkel információkat gyűjtsenek róluk, és akár a telefonjaikat is lehallgassák a hálapénz elleni küzdelem érdekében. A Magyar Orvosi Kamarát arról tájékoztatták, hogy csak tévedésből küldték ki a nyilatkozatokat.
1:51
HíradóTöbb kórházban is jelen lesz a hálapénzzel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítására alakult csoport
2021. március 28. 16:58

Több kórházban is jelen lesz a hálapénzzel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítására alakult csoport

Több kórházban irodája is lesz a hálapénzzel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítására alakult csoportnak. Ez a Nemzeti Védelmi Szolgálaton belül működik. Az RTL Híradó információját megerősítette a kormány. Azt is közölték: a szolgálat fő célja a bűnmegelőzés a betegek és az orvosok esetében is. A hálapénz adása és elfogadása január óta számít bűncselekménynek.
1:51
HíradóOtt lehet a választott orvos a szülésnél
2021. március 11. 18:35

Ott lehet a választott orvos a szülésnél

Ott lehet a választott szülész-nőgyógyász a szülésnél, erről döntött a kormány - mondta az RTL-híradó kérdésére Gulyás Gergely miniszter. Január óta tilos hálapénzt adni és elfogadni az egészségügyben, ezért több kórház is megtiltotta, hogy a kismamák a fogadott orvosuknál szüljenek, ha ő nincs beosztva éppen. A mostani szabályozás részleteit az Emberi Erőforrások Minisztériuma dolgozza ki. A híradónak nyilatkozó egészségügyi szakember szerint kellemetlen szituációkhoz vezethet, ha egy idegen orvos belecsöppen egy összeszokott szülészeti csapatba.
2:15
HíradóKét év felfüggesztett börtön a nőgyógyásznak, aki pénzt követelt a kismamáktól
2021. január 28. 17:23

Két év felfüggesztett börtön a nőgyógyásznak, aki pénzt követelt a kismamáktól

Két év felfüggesztett börtönre súlyosította annak a szülész-nőgyógyásznak a büntetését a Fővárosi Ítélőtábla, aki az ellátás után pénzt követelt a pácienseitől. Volt olyan kismama, akit figyelmeztetett: úgy fizessen, hogy a varratait is ő fogja majd kivenni. Ma már bűncselekményt követ el az is, aki adja és az is, aki kapja a hálapénzt. Közben még mindig nem lehet tudni, hogy legálisan hogyan választhatnak maguknak orvost a kismamák. 
5:01
FókuszHadjárat a hálapénz ellen
2021. január 20. 19:30

Hadjárat a hálapénz ellen

Március elsejétől börtönbe is kerülhet az, aki hálapénzt ad, vagy elfogad. Az orvosi kamara tavaly orvosok között készült felmérése szerint a válaszadók 26 százaléka elismerte, hogy fogadott már el hálapénzt. Kétharmaduk átlagosan havi 50 ezer forintot, 18 százalékuk 50 és 200 ezer forint közötti összeget, 10 százalékuk pedig azt mondta, 200 ezer forint felett kaptak paraszolvenciát havonta. Hogyan választ ezután orvost egy szülő nő és mi garantálja, hogy hálapénz nélkül is rendelkezésére áll az orvos a saját szabadidejében?
2:12
HíradóJanuár végéig kidolgozza a kormány a szüléshez választott orvosokra vonatkozó szabályokat
2021. január 14. 18:22

Január végéig kidolgozza a kormány a szüléshez választott orvosokra vonatkozó szabályokat

Január végéig kidolgozza a kormány a szüléshez választott orvosokra vonatkozó szabályokat - erről beszélt Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón. Miután január elsejétől bűncselekménynek számít a hálapénz adása és elfogadása, volt ahol megtiltották, hogy a kismamák az általuk választott és fizetett orvosuknál szüljenek. Az RTL Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakember szerint megoldást jelentene, ha a kismama külön szerződne a kórházzal a szülési körülményekről.
2:07
HíradóFelderítik a hálapénzzel kapcsolatos bűncselekményeket az egészségügyben
2021. január 12. 18:28

Felderítik a hálapénzzel kapcsolatos bűncselekményeket az egészségügyben

50 munkatárssal alakult meg a Nemzeti Védelmi Szolgálaton belül az a szervezeti egység, amelyik felderíti a hálapénzzel kapcsolatos bűncselekményeket az egészségügyben - tudta meg az RTL Híradó. Az ATV információja szerint az első eljárások március elseje után indulhatnak. A hálapénz adása és elfogadása viszont már január elsejétől bűncselekménynek számít, és ez káoszt okozott több szülészeten.
2:10
HíradóA kecskeméti kórházban sem mehet be a szülésre a választott orvos
2021. január 10. 18:37

A kecskeméti kórházban sem mehet be a szülésre a választott orvos

Már a kecskeméti kórházban is megtiltották a választott orvosoknak, hogy bemenjenek a kismamák szülésére - erről egy nézőnk írt az RTL Híradónak. Elsőként a Debreceni Szülészeti Klinikán lépett életbe a tiltás. A minisztérium szerint viszont a szabad orvosválasztást nem lehet korlátozni a hálapénz kivezetése miatt. A Szakorvosok Szakszervezete szerint nem tehetnek mást a kórházak.
2:11
HíradóEMMI: Az orvosválasztás alapjog
2021. január 9. 18:33

EMMI: Az orvosválasztás alapjog

Nem korlátozható a szabad orvosválasztás alapjoga a Debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán a hálapénz kivezetésére hivatkozva. Ezt írta kérdésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az intézményben januártól nem lehet fogadott orvossal szülni, amíg ki nem dolgozzák a hálapénzmentes rendszert. A híradónak nyilatkozó egészségügyi szakjogász szerint az egészségügyi intézményeknek központi szabályozásra lenne szükségük.
2:01
HíradóNem szülhetnek fogadott orvossal a debreceni Szülészeti Klinikán
2021. január 6. 17:37

Nem szülhetnek fogadott orvossal a debreceni Szülészeti Klinikán

Nem lehet fogadott orvossal szülni a debreceni Szülészeti Klinikán mindaddig, amíg nem lesz átlátható, hálapénztől mentes a rendszer. A döntést tegnap tette közzé az intézmény. Vannak, akik helyeslik a szigorítást, ellenben a kismamák egy másik része online petíciót írt a szabad orvosválasztásért. Az orvosi kamara korábban azt javasolta, a kismamák szerződéssel választhassanak orvost.
2:14
HíradóKiskapu a nőgyógyászoknak
2020. november 22. 16:47

Kiskapu a nőgyógyászoknak

Népesedéspolitikai okból ragaszkodik a kormány ahhoz, hogy a nőgyógyászokra ne vonatkozzon az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény egy része az Orvosi Kamara szerint. Azaz számukra nyitva hagynának egy kiskaput, és ők állami kórházban is elláthatnák a magánbetegeiket. Szakértők szerint ezzel a hálapénz is tovább élne, holott annak felszámolása volt a törvény egyik legfontosabb célja.
3:18
HíradóBörtön járhat a hálapénzért
2020. október 5. 18:37

Börtön járhat a hálapénzért

Már januártól vesztegetésnek minősülhet a hálapénz. Aki adja, az egy év, aki átveszi, akár öt év börtönt is kaphat. Ez is kiderült az orvosok bérrendezéséről szóló törvényjavaslatból, amelyet ma nyújtott be a kormány a parlamentnek. Az új jogszabály megtiltaná azt, hogy az orvosok állami kórházban fogadjanak olyan betegeket, akiket korábban a magánpraxisukban kezeltek, és külön engedélyhez kötné, hogy az állami ellátásban dolgozók magánpraxisban vagy másodállásban is dolgozzanak.
2:32
HíradóJogszabály mondja majd ki, hogy büntetés jár a hálapénz miatt
2020. október 4. 18:21

Jogszabály mondja majd ki, hogy büntetés jár a hálapénz miatt

Jogszabály mondja majd ki, hogy büntetés jár a hálapénz miatt, de hogy mikortól, azt egyelőre nem tudni. Orbán Viktor szombaton jelentette be, hogy elfogadták az Orvosi Kamara javaslatát. Az orvosi béremelésről az állami rádiónak azt mondta, lesz aki jobban, más kevésbé jól jár majd. Az RTL Híradónak nyilatkozó egészségügyi közgazdász szerint lesznek olyan területek az állami ellátásban, ahol kezdetben csökkenhet az orvosok száma, mert akik jórészt a hálapénzből éltek, magánpraxisba kezdhetnek.
2:08
HíradóHálapénzes orvosbárókról beszélt Lantos Csaba
2019. április 5. 18:42

Hálapénzes orvosbárókról beszélt Lantos Csaba

A legmenőbb orvosok 4-8 millió forintot is megkeresnek ma Magyarországon. Erről beszélt Lantos Csaba vállalkozó, egykori magánkórház tulajdonos a növekedes.hu portálnak. Az üzletember úgy fogalmazott: nagyjából 400 orvosbáró van Magyarországon, akik hálapénzrendszerből tartják fent magukat. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete szerint a jelenség valóban létezik, ez ellen pedig csak béremeléssel lehet fellépni. A minisztériumtól azt írták, mindent megtesznek, hogy javuljon az állami szektorban dolgozó orvosok megbecsülése.