HALÁLOS GÁZOLÁS

2:05
HíradóApát és lányát gázolta halálra a teherautó vezetője, nem ismerte el bűnösségét a bíróságon
2024. június 13. 18:39

Apát és lányát gázolta halálra a teherautó vezetője, nem ismerte el bűnösségét a bíróságon

Nem ismerte el a bűnösségét a bíróságon a teherautó vezetője, aki apát és kislányát gázolta halálra két évvel ezelőtt Kispesten. A vád szerint a sofőr a zebrán állt meg a dugóban. Az áldozatok ki akarták kerülni a járművet. Amikor újra megindult a forgalom, a sofőr nem figyelte a tükröket és elgázolta őket. Az ügyészség az előkészítő ülésen három és fél év fogházat és öt év vezetéstől eltiltást indítványozott.
3:24
Híradó„Áhh, már megint maga az?” – exkluzív videón, ahogy civil ruhás rendőrök elfogják a bujkáló halálos gázolót
2024. március 31. 18:56

„Áhh, már megint maga az?” – exkluzív videón, ahogy civil ruhás rendőrök elfogják a bujkáló halálos gázolót

Eddig nem látott, exkluzív videókat szerzett meg az RTL Híradó annak a szökevénynek a két héttel ezelőtti elfogásáról, aki másfél éve részegen, jogosítvány nélkül lopott el egy kocsit Vácon, az autó tulajdonosát pedig elgázolta. Az elütött férfi később meghalt. A tragédia okozója bűnügyi felügyeletbe került, de február végén megszökött otthonról. Három hétig bujkált. A rendőröknek végül a barátnőjét követve sikerült elfogniuk, amikor kiszállt egy metróból. 
1:40
HíradóÁtgázolt egy földön fekvő férfin, majd továbbhajtott – három év börtönt kérnek rá
2023. szeptember 13. 19:33

Átgázolt egy földön fekvő férfin, majd továbbhajtott – három év börtönt kérnek rá

Három év börtönt kér az ügyészség arra a sofőrre, aki kocsijával áthajtott egy földön fekvő férfin Debrecenben még 2021-ben. Az elgázolt férfi épp a kocsmából tartott hazafelé, amikor elesett az úton. A vádlott nem vette észre, és elgázolta. A sofőr ezt követően nem állt meg segíteni, hanem továbbhajtott. A 65 éves férfi a helyszínen meghalt.
2:05
HíradóSírt a bíróságon az Árpád hídi gázoló
2023. július 9. 18:24

Sírt a bíróságon az Árpád hídi gázoló

Sírva, megtörten állt vasárnap délelőtt a bíróság elé az Árpád hídi gázoló, azt mondta, sajnálja a történteket. A 33 éves férfi múlt szombaton versenyzés közben kocsijával lesodródott az útról, átszakította a korlátot és elütött egy szabályosan közlekedő biciklist, aki nem sokkal később meghalt. A gázolást a térfigyelő kamerák is rögzítették. A bíróság most egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.
1:54
HíradóElőzés közben ütközött a kisbusz két kerékpárossal Vámosszabadinál, egy 26 éves férfi meghalt, 18 éves öccse súlyosan megsérült
2023. július 1. 18:34

Előzés közben ütközött a kisbusz két kerékpárossal Vámosszabadinál, egy 26 éves férfi meghalt, 18 éves öccse súlyosan megsérült

Egy 26 éves biciklis halt meg, amikor információink szerint testvérével együtt elgázolta egy kisbusz Vámosszabadinál pénteken. A sofőr áttért a szemközti sávba, ahol úgy tudjuk egy apa, két fia és egy barátjuk biciklizett. Az idősebb testvért azonnal újraélesztették, de már nem tudták megmenteni az életét, 18 éves öccse súlyosan megsérült.  
1:25
HíradóEgy buliból tarthatott hazafelé ittasan szlovák rendszámú sportkocsijával a fiatal nő, aki halálra gázolt egy biciklit toló 83 éves férfit
2023. május 28. 18:20

Egy buliból tarthatott hazafelé ittasan szlovák rendszámú sportkocsijával a fiatal nő, aki halálra gázolt egy biciklit toló 83 éves férfit

Részeg sofőr gázolt halálra egy kerékpárját toló férfit Kiskunhalasnál. A 83 éves áldozat az úttesten akart átkelni, amikor a nagy sebességgel érkező sportkocsi elütötte. A szlovák rendszámú autót vezető 23 éves nő azt mondta a rendőröknek, későn vette észre a kerékpárost. Úgy tudjuk, a sofőr házibuliból tartott hazafelé.