GYÁMHIVATAL

„Az állását és a családi életét is veszélyezteti, aki szembemegy a mentőszolgálattal” – kritizálta a rendszert a mentős, megjelent náluk a gyámhivatal

„Az állását és a családi életét is veszélyezteti, aki szembemegy a mentőszolgálattal” – kritizálta a rendszert a mentős, megjelent náluk a gyámhivatal

1:13
Videó
2024. február 4. 16:48

Elvették a gyereküket, aki hivatalosan nem is létezett

2019 őszén megszületett egy kisbaba, aki aztán nem úgy töltötte a következő hónapokat, ahogy a csecsemők szokták. Nem került be a rendszerbe, nem kapott nevet, a kötelező oltásokat sem adták be neki. Egészen addig élt így a szüleivel, amíg meg nem jelent a gyámhivatal, és el nem vitte a gyereket. És miután ez megtörtént, kiderült, hogy a szülők nagyon furcsa elvek szerint élik az életüket, egy olyan közösségbe tartoznak, aminek tagjai alternatív módon értelmezik a valóságot. Szerintük az anyakönyvezéssel a gyerek az állam tulajdonába kerül, és Magyarország egy New Yorkban bejegyzett részvénytársaság.
Belföld
2023. november 27. 5:51

Perrel kényszerítette rá egy magánszemély a magyar államot, hogy fizessen a saját késlekedéséért

Látszólag következmények nélkül megtehetik a gyámhivatalok, hogy sokszorosan túllépjék az eljárási határidőket, miközben – sokszor hátrányos helyzetű – családok életének legfontosabb ügyeiről döntenek. Kevesen tudják, hogy az elhúzódó eljárások miatt kártalanítás jár – nemrég egy anya sikerrel perelt, miután a kormányhivatal elutasította ennek kifizetését. Az összeg jelképes, de bizonyára megéreznék a hatóságok, ha sokan élnének a lehetőséggel.
2:18
Híradó
2022. december 18. 18:34

Karácsony előtt vették el a kisfiút a nevelőszülőktől

Akadályozták az örökbeadást – ezzel indokolta a gyámügy, hogy elvettek a nevelőszüleitől egy 4 éves kisfiút, akit 7 hetes kora óta neveltek. A balmazújvárosi család felháborodott a döntésen. Szerintük az intézkedés igazságtalan volt és nem szolgálta a gyermek érdekét. A Híradó által megkérdezett szakértő szerint csak különösen indokolt esetben helyezhetnék át a gyermeket máshová. 
2:23
Híradó
2019. február 13. 19:00

Magához venné, de nem engedik

Elutasította egy védőnő kérelmét a Komárom-Esztergom megyei kormányhivatal, aki a családjába akart fogadni egy félárva kisfiút. Erről elsőként a HVG írt. Bár korábban a gyámhivatal alkalmasnak találta erre, és a gyerek vér szerinti anyja is azt szeretné, ha a védőnő nevelné a fiát, a kérést etikai okokra hivatkozva utasította el a hivatal. A védőnő nem érti miért került hátrányba a munkája miatt.
3:05
Híradó
2016. augusztus 8. 18:00

Kameránk előtt vették el az unokáit

Vigasztalhatatlan gyerekek, könnyek és fájdalom – hétfő délelőtt a gyámhivatal elvette az unokáit annak a nagymamának, akinek lányát meggyilkolták másfél éve. A konyári asszony azóta nevelte lánya gyerekeit. A 4 éves kisfiú és a 7 éves kislány az utolsó pillanatig kétségbeesetten kapaszkodott a nagymamájukba. Édesanyjukat a vád szerint az apjuk ölte meg, ő most is előzetesben van, mindent beismert. A gyilkossággal vádolt apa 60 éves nővérét jelölték ki a gyerekek gyámjának. Megrázó tudósítás!
3:04
Híradó
2015. április 8. 18:02

Pszichiátrián kezelték a gyilkos anyát

Alkoholproblémái miatt többször is az egyik budapesti pszichiátrián kezelték a gyermekét megölő asszonyt - erről a kórházban nyilatkoztak Híradónknak. A kórház azonban nem értesítette a gyámhivatalt, mert akkor még nem volt kötelező. Korábban az egyik budai gyámhivatal foglalkozott a családdal, de miután a szülők közjegyző előtt megegyeztek a gyerek elhelyezéséről, lezárták az ügyet. Ám az asszony zűrös ügyei ezután sem rendeződtek.