A fiú, aki pert nyert az állami gépezet ellen
2016. szeptember 13. 17:30
Leon egy állami gondozott fiú, akinek elege lett. Éveken át megalázták. Volt, hogy kilógatták a harmadikról az ablakon, visszatartották a zsebpénzét, nem engedték kimenőre vagy víz alá nyomták a fejét. Mindezt a nevelői. Úgy döntött megharcol a jogaiért. Igaz emiatt meg csúfolták. Viszont igaza volt, és pert nyert az állami gépezet ellen.
Horváth Leon a bírósági ítéletét keresi. Eredménytelenül.Kénytelen hazamenni érte. Az egyik itteni lakásban lakik utógondozottként több társával együtt. Mivel nem kaptunk engedélyt a gyámhivataltól, hogy bent forgassunk, ezért kint várjuk meg. Már jön is, sajnos, nem találta meg az ítéletet. Visszamegyünk a parkba, ott nyugodtan beszélgethetünk. Leon mert élni a lehetőséggel és felemelte a szavát. Nemcsak önmagáért, másokért is. És, amikor nem ért el eredményt, beperelte a gyámhivatalt. A pert megnyerte, amivel történelmet írt. Dávid az állami gondozott legyőzte a Góliát gyámhivatalt. Az erről szóló hírt számos hírportál átvette, és felkeltette a Társaság a Szabadságjogokért munkatársainak érdeklődését is.
Leon története 2003-ban kezdődött, ekkor került állami gondozásba testvéreivel együtt. Sorolja, milyen megaláztatások érték a későbbi évek során, hogyan lógatták ki a lábánál fogva a harmadik emeleti lépcsőfordulóról és hogyan alázták meg a felnőttek. Sajnos nem csak vele fordultak és fordulnak elő ilyenek. Hogy mennyire nem egyedi esetről van szó, jelzi az a néhány napja felröppent hír is, miszerint egy budapesti átmeneti otthonban több zsebpénzt ígértek a lányoknak, ha ők szexuálisan közelednek a nevelőkhöz. Leon számára ismerős a helyzet.