GAZDASÁG

2:11
Híradó
2017. február 22. 18:47

Még 400 millió kereskedőházakra

Argentínában, Kanadában és Bosznia-Hercegovinában nyit újabb irodákat az állami kereskedőház. A Magyar Nemzet írta meg, hogy a három új kirendeltségre összesen 400 millió forintot költenek. A Külügyminisztérium szerint a kisebb magyar cégek akkor tudnak külföldön terjeszkedni, ha állandó képviseletük van. Arra nem válaszoltak, hogy például Argentínában melyik magyar vállalkozás miatt érdemes irodát fenntartani. Az MSZP szerint az új kirendeltségekben Fideszes kádereknek csinálnak munkát. PONTOSÍTÁS: A riport elkészítése után a Külgazdasági és Külügyminisztérium felhívta a figyelmünket arra, hogy az állami kereskedőház állampapírban tartotta a tőkéjét a Quaestorban.
1:47
Híradó
2017. február 7. 18:40

Falun nincs pénz béremelésre

Nincs fedezete a megemelt minimálbérnek a kistelepüléseken, és emiatt ezer falu mehet tönkre az Önkormányzatok Szövetsége szerint. A nagyvárosokat a bérfeszültség állítja kihívás elé, némelyek a cafetéria egy részének készpénzesítéséből remélhetnek alapbéremelést. Az Önkormányzatok Szövetsége szerint, minden felelősség a kormányt terheli. A munkaerőpiaci államtitkár azt ígéri, kivizsgálják a helyzetet, és ha szükséges, lépni fognak.
1:55
Híradó
2017. február 4. 18:30

Emelés után is ugyanannyit kapnak

Egyetlen forinttal sem kapott több fizetést a minimálbéresek egy része a szociális intézményekben, hiába várták a kötelező béremelést. Több intézményben annyival csökkentek a pótlékok, amennyivel az alapbéreket emelni kellett. A szociális államtitkár szerint ilyen rosszul kevesen jártak. Viszont most 46 milliárd forinttal többet kapnak az intézmények, hogy fedezni tudják a béremelés miatti plusz költségeiket.
2:06
Híradó
2017. január 3. 18:35

Terméktanács: drágul majd a tej

Már idén drágulni fog a friss tej - hiába csökkentették 5%-ra az ÁFÁ-ját - ezt a Terméktanács elnöke közölte Híradónkkal egy sajtótájékoztató után, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium tartott az adócsökkentés hatásairól. A minisztérium államtitkára először azt mondta, az árcsökkenés tartós lesz, később viszont nem zárta ki a drágulást a piaci folyamatok miatt. A Terméktanács egyébként úgy számol, az emberek több mint 80%-a tartós tejet iszik, aminek az ÁFÁ-ja sem csökkent most.
2:07
Híradó
2017. január 2. 18:42

Nem lesz ár a cigisdobozokon

Eltűnik az ár a cigisdobozokról. Hogy mennyibe kerülnek a dohánytermékek, ezentúl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal teszi közzé a honlapján. Az általunk megkérdezett vásárlók attól tartanak, nem tudják majd követni az árakat. Amik ugyanúgy hetente kétszer változhatnak, mint ahogy az üzemanyagoknál szokás. A benzin és a gázolaj árában a közeljövőben nem várható csökkenés, mert még mindig érvényben van a plusz jövedéki adó, amit negyedévente vizsgálnak felül.
2:17
Híradó
2016. december 28. 18:45

Újabb százmilliárdokat költenek

600 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány decemberben a nemzetgazdasági miniszter becslése szerint. Varga Mihály szerint a döntések nyertese az egészségügy, ahova 70 milliárd plusz pénz jutott. A kisvasutakra, stadionokra szánt többlet támogatásokról azt mondta, azért döntöttek így, mert volt rá pénz. A Demokratikus Koalíció szerint az összeget hasznosabb dolgokra kellett volna költeni.
1:59
Híradó
2016. december 23. 18:42

Van, aki nehezen boldogul az utalványokkal

A nyugdíjasok 90 százaléka holnap délig megkapja az Erzsébet-utalványokat - ezt ígéri a Posta. A döntő többség már át is vette az egyszeri juttatást, a többieknek pedig a jövő héten kézbesítik majd. A nyugdíjasok egy része nehezen boldogul az utalványokkal, mert soha korábban nem használt ilyet. Ma több nagyáruházban is lassította a forgalmat, hogy többen nem tudták pontosan mit és hogyan lehet vásárolni az utalványokért, pedig amúgy is hatalmas volt a tumultus.
1:41
Híradó
2016. december 19. 18:50

Egy hónapnyi utalványt bukhatnak

Egy hónapra járó Erzsébet-utalványt bukik jövőre egy átlagos munkavállaló, ha továbbra is ehhez a cafetériához ragaszkodik - a Híradónknak nyilatkozó munkaügyi tanácsadó szerint. Jelenleg a legnépszerűbb béren kívüli juttatás az étkezési utalvány, és 2017-ben is az maradhat az új, készpénz-cafetéria mellett - a munkavállalók körében folytatott előzetes igényfelmérések alapján. Sokan megszokásból döntenek mellette, pedig január elsejétől a negyedével több adó terheli majd, ezért számíthatnak kevesebbre belőle a dolgozók.
2:37
Híradó
2016. december 4. 18:30

Tízezrek házát árverezhetik el

A bedőlt jelzáloghitelesek mindössze 2-3 százalékával tudtak megállapodni a bankok az adósságok átütemezéséről - a Bankmonitor piaci információi szerint. Emiatt fennáll a veszélye, hogy elárverezik majdnem 140 ezer család lakását. A hitelintézeteknek utolsó esélyként új, megfizethető törlesztőkre, és a tartozás egy részének utólagos elengedésére kellett javaslatot tenniük az elmúlt hónapokban, ahogy azt a jegybank tavasszal ajánlotta. A kormány most további állami segítséget ígér.  
2:18
Híradó
2016. november 30. 18:42

Élelemre váltható az utalvány

Az öregségi, az özvegyi, és a rokkant nyugdíjasok is kapnak a miniszterelnök által karácsonyi gesztusnak szánt Erzsébet-utalványból - mind a 2 millió 700 ezer jogosult. A kormány elfogadta Orbán Viktor javaslatát. Rogán Antal miniszter Híradónkkal azt közölte, hideg vagy meleg élelmet vásárolhatnak majd a nettó 10 ezer forint értékű utalványból, amelynek ezerforintos címletekben, legkésőbb december 31-ig kell megérkeznie. A kormány az 1, 6 százalékos jövő évi nyugdíjemelést is elfogadta. Az MSZP szerint többet és készpénzben kellene odaadni a nyugdíjasoknak. 
2:08
Híradó
2016. november 29. 18:37

10 ezer forint a nyugdíjasoknak

Karácsonyi ajándékot kapnak a nyugdíjasok - jelentette be Orbán Viktor az Idősügy Tanács ülése után. 10 ezer forintos Erzsébet utalvány érkezik majd, amit a miniszterelnök szerint a költségvetés többletéből fedezhető. Arról a múlt heti ötletéről is újra beszélt, hogy a vártnál nagyobb lehet a nyugdíjemelés, jövőre 1,6 százalékot adnának a 0,9 százalék helyett. A szocialisták szerint a magasabb infláció miatt a törvények alapján legalább 2,3 százalékos emelés járna.
1:46
Híradó
2016. november 26. 18:35

Elbocsátás lehet a béremelésből?

Lehet-e elbocsátás a megemelt minimálbér miatt? A kormánypártok szerint nem kell erre számítani, a vállalkozók szövetsége azonban attól tart, hogy a béremelés miatti többletköltségeket a kisebb vállalkozások nem tudják majd előteremteni, ezért több dolgozójuktól megválhatnak. A szocialisták átverésről beszélnek, mert miközben a járulékcsökkentés nem segít a munkaadókon, a költségvetés még többlethez is juthat.
1:56
Híradó
2016. november 24. 18:36

Eleget fizetnek Mészáros cégei?

Minden munkavállalóra 58 millió forintos árbevétel jut a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégekben. Ezt a Figyelő számolta ki a nyilvános cégadatokból. A lap szerint hiába sikeresek a vállalkozások, a dolgozók átlagos bruttó fizetése 30 ezer forinttal elmarad attól, amit a versenyszférában fizetnek. Az Együtt szerint Mészáros Lőrinc állami pénzből gazdagodik, mégis kizsákmányolja a munkavállalóit, Lázár János miniszter szerint viszont minden cég annyit fizet az alkalmazottainak, amennyit akar.
2:30
Híradó
2016. november 13. 18:28

Havi 5500 forint pluszban

Havi 5.500 forinttal vihet haza többet egy átlagos dolgozó jövőre a munkáltatói járulék tervezett 4%-os csökkentése után. Így számol a Portfolió. Szerintük a cégek többsége a munkaerőhiány miatt emeli majd a fizetéseket. A kormány pénteken tett ajánlatot a járulékcsökkentésre a versenyképesség javítása miatt és hogy kevesebb legyen a betöltetlen álláshely. Az MSZP szerint ettől még nem lesz több a munkahely, ezért további lépéseket tartanak szükségesnek.
1:50
Híradó
2016. november 12. 18:33

Áremelés lehet a béremelésből?

Áremelkedést hozhat a kormány által tervezett minimálbér-emelés - elemzők és a Vállalkozók Országos Szövetsége is ettől tart. A nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy jelentős béremelésre készülnek: a minimálbért 15, a szakmunkás minimálbért pedig 25 százalékkal emelnék. Mindezt a munkaadói járulék 4 százalékos csökkentésével ellensúlyoznák. A munkaadók szerint viszont ez nem elég, ezért árat kell majd emelniük, hogy kigazdálkodják a béremelést. A végleges döntés néhány héten belül várható.
2:22
Híradó
2016. november 11. 18:30

Varga: 15%-os minimálbéremelés

A korábban vártnál is nagyobb, 15 százalékos minimálbéremelést javasol jövőre a kormány, a garantált bérminimum pedig a negyedével, 25 százalékkal nőne. Vagyis a minimálbér 128 ezer Ft, a garantált bérminimum pedig 161 ezer Ft lenne 2017-ben. Ezt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette be. A kormány 6 év alatt 40 százalékos reálbér-emelkedést szeretne. A szakszervezetek örültek a javaslatnak, a munkaadói oldalon viszont azt mondták, inkább a járulékcsökkentésben bíznának. A munkaadói járulékot jövőre 4 százalékkal csökkentené a kormány.
2:40
Híradó
2016. november 10. 18:30

Béremelésről beszélt Orbán Viktor

Átfogó reformot, a béreket terhelő adók és járulékok szinte mindegyikének csökkentését ígérte csütörtökön a miniszterelnök. Orbán Viktor az EBRD budapesti konferenciáján azt mondta, változtatni kell a szerinte mostanáig sikeres gazdaságfejlesztési korszakon, mert egész Közép-Európa bérnyomással néz szembe. A Világgazdasági Fórum alig több mint egy hónapja az Európai Unió sereghajtói közé sorolta a magyar versenyképességet, szerintük a régiós versenytársaktól is leszakadt az ország. A GFK éppen most közzé tett kutatása szerint a magyarok vásárlóereje már csak kétharmada a szlovákokénak.
0:44
Híradó
2016. november 9. 8:18

Pánik a tőzsdén

Pánik a tőzsdéken, zuhannak az árfolyamok, esik a dollár és a mexikói peso. Donald Trump győzelmi esélyeinak hírére 800 pontot esett a Dow index, a Hong Kong-i Hang Seng 2,8%-os mínuszban jár, a Nikkei 5 %-ot zuhant. Több mint 3 %-kal esett az olaj ára, az aranyé viszont jelentősen emelkedni kezdett. A valuták közül a legérzékenyebben a mexikói peso reagált, hajnali 2 óra óta 12%-ot zuhant, mivel a republikánus elnökjelölt korábban kemény kereskedelmi intézkedéseket lengetett be a szomszédos ország ellen. A dollár a forinttal szemben is esett, az amerikai valuta árfolyama néhány óra alatt 6 forintottal lett gyengébb.  
2:35
Híradó
2016. november 8. 18:35

"Versenyképességi fordulat kell"

Versenyképességi fordulat kell - ezt Matolcsy György mondta a Világgazdaságnak. A Nemzeti Bank elnöke szerint erős kormányzati intézkedésekre van szükség az idei és a jövő évi államháztartási hiány terhére. A Világgazdasági Fórum alig több mint egy hónapja az Európai Unió sereghajtói közé sorolta a magyarországi versenyképességet, szerintük tartós leszakadás fenyegeti az országot. Az MSZP szerint éppen Matolcsy György korábbi, miniszterként meghozott intézkedései jutatták mélypontra a magyar versenyképességet.
2:13
Híradó
2016. szeptember 28. 18:45

Az unió sereghajtói között a magyar gazdaság

Történelmi mélyponton a magyar versenyképesség a genfi székhelyű Világgazdasági Fórum éves értékelése szerint. A kutatóintézet az Európai Unió sereghajtói közé sorolta Magyarországot, ahol szerintük a régiós versenytársaknál kisebb béremelésekre, tartós leszakadásra lehet számítani. A kormány azt írta, a felmérés torzít, mert csak a vállalatvezetők egy részének szubjektív véleményét tartalmazza. Az LMP-nél viszont azt mondják, azonnali radikális változtatásokra van szükség.  
2:09
Híradó
2016. szeptember 21. 18:45

Kétszeres különbség a bérek közt

Majdnem kétszer akkora a nettó átlagfizetés Budapesten, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - derül ki a KSH friss adataiból. A fővárosban ráadásul nőnek a bérek, miközben az átlagfizetés két keleti megyében is csökkent. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ezekben a megyékben a közmunkások alacsonyabb bére rontja a statisztikákat. Az LMP szerint csökkenteni kellene a munkát terhelő járulékokat, és így nőhetnének a fizetések.
2:04
Híradó
2016. szeptember 18. 18:35

Utolsó esély a banki adósoknak

Az utolsó esélyt postázzák a bedőlt jelzáloghiteleseknek a bankok. Az MNB ajánlása alapján alacsonyabb törlesztőkre, és az adósság egy részének utólagos elengedésére tesznek javaslatot a hitelintézetek. Az RTL-Híradónak nyilatkozó elemzők szerint végrehajtás vár arra, aki nem veszi komolyan a levelet. Jelenleg 144 ezer olyan család van, amelyik több mint 90 napja nem tudja fizetni a jelzáloghitelét.
27:52
Magyarul Balóval
2016. szeptember 10. 0:05

Dél-amerikai összeomlás

Nem olyan régen nemzetközi közgazdászok kedvence volt egy látványosan fejlődő országcsoport, amelyet Brazília, Oroszország, India és Kína angol nevéből BRIC-nek rövidítettek. Ebből a négyesből mára Oroszország és Brazília is kiesett. Brazília elnyerte a futball-VB majd az olimpia rendezését, de időközben elveszítette elnökét, politikai és gazdasági stabilitását. A világ hatodik legnépesebb országáról, a világ kilencedik legnagyobb gazdaságáról van szó.
1:57
Híradó
2016. szeptember 5. 18:42

Megszabadult a konzervektől a kereskedőház

Megszabadult a Magyar Nemzeti Kereskedőház a kukorica és meggykonzervektől. A Külügyminisztérium cége kisebb vállalkozások külföldi üzleti ügyeit egyengeti. A több millió konzervet egy tartozás fejében kapták. Az állami kereskedőháznak hat milliárdos vesztesége volt tavaly. Ők másképp számolnak, így azt mondják, nem veszteségesek. A Liberálisok azt mondják, a cég valójában fideszes kifizetőhely.
1:54
Híradó
2016. július 4. 18:45

Nincs elég képzett szakember

Kétszer annyi a betöltetlen álláshely Magyarországon, mint 4 évvel ezelőtt - értesült a Világgazdaság. Informatikusból például egy kisvárosnyi szakembert, 22 ezret keresnek. A munkaügyi államtitkár szerint beérett a kormány gazdaságpolitikája, végre a munkaadók futnak a dolgozók után. Az LMP-nél viszont azt mondják, éppen az elhibázott intézkedések, és az egyre intenzívebb kivándorlás miatt alakult ki a munkaerőhiány, amely szerintük már a gazdasági növekedést veszélyezteti.
2:01
Híradó
2016. június 6. 18:45

Elhúztak a brexit-pártiak, esik a font árfolyama

Hetek óta nem látott mélypontra esett az angol font árfolyama azután, hogy a legfrissebb közvéleménykutatások szerint nőtt azoknak a száma, akik támogatják Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból. A voksolásig már csak két és fél hét van hátra. Jelen állás szerint 3-4 százalékkal győzne a Brexit, vagyis az uniós tagság felmondása. A Nemzetközi Valutaalap és más gazdasági szakértők szerint egy ilyen fordulat súlyos gazdasági következményekkel járhat.
29:22
Magyarul Balóval
2016. április 2. 0:45

Magyar gazdaság - bírálat jobbról?

Soha nem titkolta véleményét, ezért senkinek nem lett kedvence Mellár Tamás, most a pécsi egyetem közgazdász professzora, korábban volt kormányfőtanácsadó, az első Orbán-kormány idején a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, majd a Századvég Gazdaságkutató egyik alapítója, ezt később otthagyta, tankönyvszerző, újabban a nemrég alapított Eötvös József konzervatív kör tagjaként beszélget és gondolkodik a jövőről. Ami a magyar gazdaságot illeti, van is miről. Kérdés – az egyik – van-e kinek?
2:38
Híradó
2016. március 26. 18:40

Többen támogatnák az ÁFA-csökkentést

A személyi jövedelemadó helyett inkább az ÁFA-t csökkentette volna az emberek kétharmada a Nézőpont Intézet kutatása szerint. A nem nyilvános felmérést az Index szerezte meg. Eszerint a megkérdezettek 62 százaléka nem értett egyet a kormánnyal, amiért nem az ÁFA-t, hanem a személyi jövedelemadót csökkentették januárban. A kormány azt mondja, úgy csökkentik az áfát, ahogy a gazdaság teljesítménye megengedi.
2:38
Híradó
2016. február 3. 18:44

Urbán: Nem fenntartható a gazdaságpolitika

Nem fenntartható az Orbán-kormány gazdaságpolitikája - ezt Urbán László volt fideszes képviselő, közgazdász mondta Baló György műsorában. A korábbi bankvezető is tagja egy új, a kormánnyal kritikus, jobboldali értelmiségi csoportnak. Az Eötvös József Csoportban Sólyom László volt köztársasági elnök, Bod Péter Ákos a nemzeti bank korábbi elnöke, és Chikán Attila, az első Orbán-kormány volt minisztere is tag. A csoportról a Fidesz szóvivője még nem hallott, de a párt velük is nyitott a párbeszédre.
24:17
Magyarul Balóval
2015. október 9. 11:47

A Volkswagen világbotrány

A világ legnagyobb autógyára, a Volkswagen csalt. A Volkswagen részvényárfolyamának zuhanása miatt egyébként Németország néhány leggazdagabb családja milliárdokat vesztett. Egy teljes cégcsoportról van szó, beleértve például az Audit, a Skodát, a Seatot és a Porschét is. Az új vezető azt mondja, minden követ megmozdít a kiadáscsökkentés érdekében, beleértve például a Wolfsburg futballklub és tucatnyi másik német profilklub többszázmillió eurónyi éves támogatásának esetleges csökkentését. A világszerte 600 ezer embert foglalkoztató Volkswagenről sok mindent elmond az a tény, hogy új modellekre, fejlesztésekre tavaly 86 milliárd eurót költött - többet, mint a Google és az Apple együttvéve.
Fókusz
2015. január 28. 18:55

A Magyarországon élő bevándorlók nyomába eredtünk

Van aki elfogadja őket, van aki nem. A Charlie Hebdo szerkesztőségében végrehajtott mészárlás óta nemcsak Nyugat-Európában, hanem már Magyarországon is egyre több politikus emeli fel a hangját a gazdasági bevándorlók ellen. Részben őket hibáztatva a gazdasági problémákért és a terrorizmusért. Arra voltunk kíváncsiak, hogy miért jöttek, hogyan választottak ki éppen minket, és hogy mit próbálnak megtenni.