GAZDASÁG

2:29
Híradó
2017. szeptember 5. 18:40

Gáz: közérdek a beszerzési ár?

Nem mondják meg mennyiért vesszük az oroszoktól gázt, üzleti titokra hivatkozik a kormány. A szocialisták viszont azt mondják, közérdek, hogy elárulják az összeget, és pert indítottak az állami gázkereskedő ellen. Az MSZP múlt héten derítette ki, hogy csak tavaly több mint 50 milliárd forint pluszbevételre tett szert a cég a piaci gázárak csökkenése után, amiből szerintük ötödével csökkenthették volna a fogyasztók gázszámláját. Egyelőre sem a kormány, sem a cég nem árulta el mi lesz a több mint 50 milliárdos többletbevétel sorsa.
2:10
Híradó
2017. szeptember 1. 18:33

Háromszoros bérért ad tanácsokat Sonkodi

Lázár János örül, hogy olcsón jutott jó tanácsadóhoz. A Miniszterelnökséget vezető miniszter így kommentálta, hogy a nyáron távozó politikai államtitkára, Sonkodi Balázs most korábbi fizetése háromszorosáért, havi 3 millió forintért már tanácsadóként dolgozik a Miniszterelnökségnek. Lázár János azt is mondta, Sonkodi Balázs most háromszor annyit vagy háromszor olyan jól dolgozik, ezért is jár neki magasabb fizetés. Az LMP szerint egy ilyen ügy után normális országokban lemond a miniszter.
2:29
Híradó
2017. szeptember 1. 18:30

Alacsonyabb is lehetne a gáz piaci ára?

Egyre olcsóbban veszi, de a fogyasztóknak drágábban adja a gázt az állam az MSZP szerint. Az ellenzéki párt úgy látja: hiába a rezsicsökkentés, az emberek olcsóbban juthatnának gázhoz, ha piaci alapon határoznák meg a gázárat. Azt mondják: egy év alatt két havi számlával károsítják meg a kormány a fogyasztókat. A Fidesz szerint az MSZP hiteltelen, mert kormányon mindig csak emelte a gáz árát. A világpiaci áresés ellenére a kormány nem tervez újabb árcsökkentést.
2:21
Híradó
2017. augusztus 30. 18:42

Pert nyertek az fociakadémia ellen

Újabb pert nyert a DK a felcsúti fociakadémia ellen, így már összesen három bírósági ítélet is kimondja, hogy az Orbán Viktor által alapított akadémiának meg kell mondania, mire költötték a társasági adó támogatásból származó milliárdokat. Az akadémia ennek ellenére hallgat, minden ítélet ellen fellebbezett, jogerős döntés pedig még egyik ügyben sem született. A Fidesz szóvivője szerint az akadémia nem titkolózik.
2:26
Híradó
2017. augusztus 16. 18:47

Kampány az élelmiszerekről

Tájékoztatókampányba kezd a kormány a boltokban kínált élelmiszerekről csaknem kétmilliárdból - a Magyar Közlöny szerint. Az iskolásoknak ingyenes tananyagot állítanak össze, a felnőttnek pedig szemléletformáló programokat indítanak, és QR-kóddal látják el a Kiváló Magyar Élelmiszernek minősített termékeket. Főleg a minőség javulását várják az akciótól. A boltosok szerint viszont semmi baj nincs az élelmiszerek minőségével Magyarországon.
2:13
Híradó
2017. augusztus 14. 18:20

Egyelőre nem jár kártérítés a fiataloknak

Nem lehet kártérítést fizetni a fiataloknak - ezt válaszolták az Nemzetgazdasági Minisztériumtól az LMP-nek, amikor arra voltak kíváncsiak, mi lesz a Vállalkozz Itthon fiatal program résztvevőivel. Ugyanis hiába fizetik hónapok óta a járulékokat az újonnan alapított vállalkozásaik után, az ígért támogatásból semmit nem kaptak. A kormány szerint viszont a pályázók felénél már eldőlt, hogy kapnak támogatást, a többit pedig most bírálják el.
1:58
Híradó
2017. augusztus 10. 18:40

Jóval drágább lett építkezni

Ötödével drágultak az építkezések egyetlen év alatt - az építési vállalkozók szövetségének friss kutatása szerint. Már 30 millió forintot kérnek egy átlagos 100 m2-es házért, 6-8 millióval is többet, mint tavaly ilyenkor. Az építőanyagok drágulására hivatkoznak, illetve azt mondják, a kőműveseknek is legalább a harmadával többet kell fizetniük, különben a szakmunkások továbbállnak. Az Ingatlan.com szerint csökkenni kezdett az építkezések iránti kereslet, annyira elszabadultak az árak.
2:11
Híradó
2017. július 31. 18:36

200 milliárdos közbeszerzés energetikai korszerűsítésre

Kihirdették a nyerteseket az eddigi legdrágább magyar közbeszerzésen. A mindössze három nyertes cég 200 milliárd forintot költhet el a következő években a középületek energetikai korszerűsítésére. A Transparency International szerint ez a módszer jelentősen rontja a versenyt és átláthatatlan. Az Együtt szerint csak az a kérdés, hogy ebből a pénzből mennyit lopnak el. A kormány nem válaszolt az RTL Híradó megkeresésére.
2:05
Híradó
2017. július 23. 18:36

Késve befejezett Casino – az Együtt feljelentést tesz

Hűtlen kezelés miatt feljelentést tett az Együtt elnöke a margitszigeti Casino késve befejezett, több mint egy milliárdos felújítása miatt. Eredetileg a vízes vb szervezőbizottsága költözött volna az épületbe, de csak hétfőn, vagyis hat nappal a vízes vb vége előtt adják át. Juhász Péter szerint napi félmillió forint kötbért kérhetett volna a világbajnokságot szervező cég, de erről lemondtak.
2:29
Híradó
2017. július 21. 18:39

A világ több mint 70 országából érkeztek vendégmunkások Magyarországra

Ez derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium az RTL Híradónak adott válaszából. Például 300 koszovói és 700 kínai is munkavállalási engedélyt kapott, 6 ezer ukrán és szerb állampolgárokon kívül. A munkaadók azt mondják, elégedettek velük. A szocialisták szerint a kormány kaput nyitott a menekülteknek, miközben gyűlöletkampányt folytat ellenük. A kormány azt közölte, a vendégmunkások foglalkoztatása nem egyenlő a bevándorlással.
2:00
Híradó
2017. július 18. 18:42

Turisztika: 240 ezres minimálbér

Bruttó 240 ezres minimum fizetésre számíthatnak januártól az éttermek és a szállodák dolgozói. A turisztikai munkaadók ugyanis havi 60 ezer forinttal megtoldanák a jövő évi szakmunkás minimálbért - az érdekképviseletük szerint, így akarják leküzdeni a rekord magas munkaerőhiányt. Ráadásul a bérkiegészítés nemcsak a minimálbéreseknek, hanem minden munkavállalójuknak arányosan járna. A szakszervezet üdvözli a döntést, és azt ígérik, egy éven belül a vendéglátás színvonala is helyreállhat.
2:17
Híradó
2017. július 14. 18:40

Megint drága a sertéshús

Hiába csökkent 27-ről 5 százalékra az ÁFA másfél éve, most ugyanannyi, vagy még drágább is a sertéshús, mint a csökkentés előtt. A vásárlók vagy az akciókat keresik, vagy kevesebbet vesznek inkább. Az árak azért emelkednek, mert az élőállat felvásárlási ára is magasabb, több mint 50 százalékkal. A nemzetgazdasági minisztérium szerint, ha nem csökkentik 27 százalékról 5-re az általános forgalmi adót, még többe kerülne a hús.
2:27
Híradó
2017. július 10. 18:22

Ellátási zavarok a munkaerőhiány miatt?

Tömött sorok, üres polcok, ilyen ellátási zavarokra számít a boltokban a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete a minden korábbinál nagyobb munkaerőhiány miatt. Sürgős állami beavatkozást kérnek a Miniszterelnökséget vezető minisztertől. A munkaadókat képviselő Kereskedelmi Szövetség elismeri, hogy a dolgozók túlterheltek, de azt mondják, még urai a helyzetnek. A kormány azt írta, nem kívánnak beleszólni a cégek és a szakszervezetek vitájába.  
2:31
Híradó
2017. július 5. 18:42

Egyre több pénzt küldenek haza a külföldön dolgozó magyarok

A magyarok küldik haza a legtöbb pénzt itthon maradt szeretteiknek Kelet-Közép-Európában - a jegybank friss tanulmánya szerint. Az elmúlt negyedévben a GDP 3,3 tized százalékára emelkedett a Magyarországra utalt összeg, amely éves szinten már meghaladja az ezer milliárd forintot. A GKI szerint a növekedés oka, hogy egyre több magyar dolgozik külföldön, és egyre jobban is keresnek.
2:44
Híradó
2017. július 2. 18:33

Márpedig az örökmozgó nem létezik!

Egy középiskolás diáknak is tudnia kell, az RTL Híradó által megkérdezett fizikus szerint azt, amit a Nemzetgazdasági Minisztériumban nem tudtak: örökmozgó nem létezik. Most már visszaköveteli az örökmozgó kifejlesztésére adott pénzt a Nemzetgazdasági Minisztérium attól a cégtől, amelynek erre a célra majdnem 500 millió forintot ítéltek meg, és végül a felét ki is fizették. A szerkezet viszont áll. Az LMP szerint az örökmozgó csak arra jó, hogy uniós pénzt lopjanak vele.
1:48
Híradó
2017. július 1. 18:38

Sztrájkra készülnek az államkincstárnál

Kétórás sztrájra készülnek a Magyar Államkincstárnál két hét múlva, egészen pontosan július 17-én, ha a kormány nem emeli meg az alkalmazottak fizetését. A Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint az állami munkavállalók egy része majdnem 10 éve nem kapott béremelést. A legtöbben a garantált bérminimumért dolgoznak, ezért az államkincstárnál is egyre többen mondanak fel. A Nemzetgazdasági Minisztérium nem válaszolt az RTL Híradó kérdéseire.  
2:12
Híradó
2017. július 1. 18:31

1 falu, 11 kilátó, 4 év alatt, 264 millióból

Tucatnyi kilátó épült 264 millió forint uniós támogatásból 4 év alatt Tyukod határában. Erről elsőként a Hír TV számolt be. A szabolcsi község lakói egymás után pályáztak és nyertek pénzt a turistacsalogatókra - de a helyiek az RTL Híradónak azt mondták, még sosem találkoztak turistával a környéken. Stábunk szombaton fel is kereste az egyik kilátót. A több milliós beruházást teljesen benőtte a gaz.
1:56
Híradó
2017. június 26. 18:41

Takata: Azt ígérik, nem zárják be a gyárat

Nem fogják bezárni a miskolci gyárukat - ezt közölte az RTL Híradó megkeresésére a légzsákbotrány miatt csődvédelmet kérő Takata szóvivője. Sőt, a japán világcégnél azt tervezik, hogy a következő hónapokban további munkahelyeket hoznak létre. A Takata által gyártott légzsákok miatt legkevesebb 16-an haltak meg világszerte és sokan megsebesültek. A kormány három éve stratégiai megállapodást kötött a céggel.
2:13
Híradó
2017. június 11. 18:39

14 ezerre csökkent a fizetése

Felére csökkent az eddig is alacsony fizetésük, egymás után jelentkeznek az értelmi fogyatékkal élők. A Házon kívül mutatta be, hogy az egyik érintettnek a fizetése 36 ezerről, 14 ezer forintra csökkent egy törvénymódosítás miatt. A családot az adás után többen is megkeresték, hasonló történetekkel. A szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár vizsgálatot indított, de még nincs eredménye.
2:29
Híradó
2017. június 7. 18:42

Matolcsy ismét puccskísérletről beszélt

Ismét egy kormány elleni puccskísérletre utalt a Parlamentben a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Matolcsy Györgyöt arról kérdezte egy szocialista politikus, hogyan szereztek tulajdonrészt az MKB Bankban kormányközeli vállalkozók. Matolcsy György a válaszában azt kifogásolta, hogy nem a kormányváltási kísérletről kérdezik - amihez szerinte az amerikai ügyvivőnek is köze volt. Az amerikai nagykövetség szerint Matolcsy György állításai hiteltelenek.
1:46
Híradó
2017. június 6. 18:40

Drágulnak a felvágottak és a virslik

Megközelítheti a 10 százalékot a felvágottak és a virslik egy részének drágulása a hústartalom kötelező emelése miatt - ezt az egyik legnagyobb áruházlánc közölte Híradónkkal. Tavaly nyáron szigorítottak az Élelmiszerkönyvön, de a gyártók idén augusztusig kaptak haladékot a termékek összetételének javítására. Többen viszont úgy döntöttek, inkább lemondanak a névhasználatáról, és a gyengébb minőségű készítményeket forgalmazzák tovább.
2:24
Híradó
2017. június 5. 18:33

Kerékpáros centrum 250 millióért?

Kerékpáros centrum épül 250 millió forintért és majdnem félmilliárdért újítják fel a helyi vadasparkot Pusztaottlakán. A mindössze 370 lakosú dél-békési településre összesen 1,3 milliárd forint uniós támogatás érkezik. A Fidesz szerint mindez csak azt jelenti, hogy Simonka György helyi kormánypárti képviselő, a település volt polgármestere jól teszi a dolgát. Az Együtt viszont azt állítja: a felesleges uniós beruházások csak arra jók, hogy Simonka üzleti körét gazdagítsák.  
2:12
Híradó
2017. június 2. 18:37

„Köszönő”-kampány közpénzből

Alig ért véget a legutóbbi nemzeti konzultáció, máris jön az újabb kampány! A kormány most új plakátokon köszöni meg, hogy sokan visszaküldték a kérdőívet. Erről a Magyar idők adott hírt először. AZ RTL Híradó megkérdezte a Miniszterelnöki Kabinetirodától, hogy mindez mennyibe kerül, de azt közölték, ezt csak a kampány végén mondják meg. Az LMP szerint az biztos, hogy minden fillérért kár, amit erre költenek.
2:36
Híradó
2017. június 2. 18:35

Lázár János: „Ha van felelős, L. Simon az”

Ha történt szabálytalanság a vár és a Várkert Bazár felújításakor, akkor azért L. Simon László a felelős - ezt mondta az RTL Híradó kérdésére Lázár János csütörtöki tájékoztatóján. L. Simon László azt állítja: még államtitkárként írásban figyelmeztette a várat és a Várkert Bazárt üzemeltető cég fideszes vezetőjét, Gyutai Csabát, hogy szabálytalanságokat talált a munkájában, és erről Lázár Jánost is tájékoztatta. A Demokratikus Koalíció szerint fideszes belharc dúl az adófizetők pénzén.
2:01
Híradó
2017. június 2. 18:28

Tarlós István: „Szar ember lennék, ha…”

Trágár kifejezést használt magára Tarlós István, hogy milyen ember lenne, ha nem tenne meg mindent, azért, hogy felújítsák a metrót. A főpolgármester azt mondta, ha szükséges, akkor más fejlesztések kárára vagy hitelfelvétellel, de felújítják a metrót. Az MSZP szerint a budapestiek napi 20 milliárd forint adót fizetnek be a költségvetésbe, ezért az lenne a minimum, hogy a felújítást az állam állja.
1:56
Híradó
2017. június 1. 18:20

Nincs elég pincér a Balatonnál

A nyár első napján még mindig több száz álláshely betöltetlen a balatoni vendéglátóhelyeken. A szakemberek többsége ugyanis külföldön vállal munkát az itthoni fizetés két-háromszorosáért. A vendéglátósok érdekképviselete szerint nemcsak a fizetés, az árak is csak töredékei a külföldinek. Azt mondják, amíg harmadannyiért tudják eladni a termékeiket, mint az osztrákok, addig béremelés sem lesz.  
1:54
Híradó
2017. május 28. 18:39

Nyomozás indult a Welt 2000 ügyben

Nyomozás indult a WELT 2000 Kft. ügyében Lázár János miniszter feljelentése alapján. A Fidesz még a múlt héten közölte, hogy Gyurcsány Ferencet és feleségét tartják felelősnek azért, mert korábban szabálytalanul működött az uniós pénzeket elosztó informatikai rendszer. Ezt az Európai Bizottság vizsgálata állapította meg, az unió 18 milliárd forintot követel vissza. Dobrev Klára szerint az eddigi 9 vizsgálat csak kisebb szabálytalanságokat talált.
1:33
Híradó
2017. május 28. 18:36

2 milliárd forint Németh Szilárd alapítványának

Németh Szilárd Fidesz-alelnök által létrehozott, a lakcímére bejegyzett alapítvány építheti kétmilliárd forint közpénzből a csepeli birkózó csarnokot. A párt kommunikációs igazgatója szerint ezzel semmi baj nincs, mert a csarnok „nem Németh Szilárd nappalijában épül”. Németh Szilárd a Facebookon azt írta, irigység és gyűlölethadjárat folyik ellene. A szocialisták hűtlen kezelés miatt feljelentést tesznek.
2:06
Híradó
2017. május 25. 18:35

Bezárhatnak a falusi boltok

Nem tudják kitermelni dolgozóik megemelt minimálbérét a kistelepülések élelmiszerüzletei. Ha emiatt bezárnak, akár hárommillió ember ellátása is veszélybe kerülhet az országszerte több ezer üzletet képviselő ÁFEOSZ-Coop Szövetség szerint. Ezért járulékcsökkentést kérnek a kormánytól. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint egyelőre semmi jele, hogy bajban lennének a boltok, de leülnek tárgyalni a képviselőikkel.
2:10
Híradó
2017. május 24. 18:45

„Pénzkidobás a rezsitájékoztató”

Ne kelljen több rezsicsökkentéses kimutatást kifüggeszteni a lépcsőházakba - ezt kezdeményezi a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége. Elavultnak, és felesleges pénzkidobásnak tartják a kötelező tájékoztatást, mert a lakók fogyasztása alig változik, így az összesítések szerintük már nem hordoznak érdemi információkat. Németh Szilárd, a kormánypárt rezsi felelőse azt mondta, hajlandó tárgyalni a társasházak képviselőivel, de a kötelező tájékoztatás megszüntetéséről hallani sem akar.