FÖLDES ESZTER

Három meccs, két technikai KO, egy nagyon sértődött edző – ez történt a Sztárbox negyedik adásában

Három meccs, két technikai KO, egy nagyon sértődött edző – ez történt a Sztárbox negyedik adásában

9:42
ReggeliLola a Sztárbox-győzelméről: Nem tudom, az első 30 másodpercet hogy éltem túl
2024. szeptember 24. 12:05

Lola a Sztárbox-győzelméről: Nem tudom, az első 30 másodpercet hogy éltem túl

A Sztárbox negyedik versenynapja a női pehelysúlyban Lola és Földes Eszter összecsapásával indult. Lola négy menetben megosztott pontozással győzött, így ebben a kategóriában ő mérkőzik meg Schóbert Larával a bajnoki övért. A Reggeliben arról beszélt az énekesnő, milyen hatással volt rá, hogy senki nem hitt benne az edzőjén kívül, ő mikor érezte, hogy sikerül győznie, mit adott neki ez a sport, és mire számít a Lara elleni meccsen.
2:30
SztárboxSchóbert Lara: Addig fogok küzdeni, amíg bele nem pusztulok
2024. augusztus 24. 7:51

Schóbert Lara: Addig fogok küzdeni, amíg bele nem pusztulok

A Sztárbox könnyű- és pehelysúlyú versenyzői elárulták, mit gondolnak az ellenfeleikről. Schóbert Lara Pap Dorci ellen húz kesztyűt az első fordulóban, és biztos benne, hogy minden egyes csalódása és traumája ki fog robbanni belőle a ringben. Dér Heni nagyon bánja, hogy Sápi Vivivel mérkőzik meg elsőként, mivel szerinte sokkal könnyebb lenne olyan ellenféllel megküzdenie, aki nem szimpatikus számára. Földes Eszternek szent meggyőződése, hogy meg fogja verni Lolát – aki 35 évesen olyasmire döbbent rá, amire eddig még nem.
10:04
FókuszSchóbert Lara: Be akarom bizonyítani, hogy igenis magam csináltam ezt az egészet végig, és nem anyuci vagy apuci vette meg
2024. július 17. 20:31

Schóbert Lara: Be akarom bizonyítani, hogy igenis magam csináltam ezt az egészet végig, és nem anyuci vagy apuci vette meg

Schóbert Lara önmagának és az embereknek is bizonyítani akar, hogy mindenki láthassa, teljesítményét nem a szülei pénztárcájának, hanem csakis saját magának köszönheti. Földes Eszter is nyerni akar, ehhez viszont mindenkit meg kell vernie. Pap Dorci még soha semmit sem nyert, ezért húzná most be a Sztárboxot. Halastyák Fanni, vagy művésznevén Nemazalány azt mondta, a nagy szája miatt vállalta be a műsort. Íme a Sztárbox 8 női versenyzője, akik idén két súlycsoportban mérettetik meg magukat. 
SztárboxA nők idén két súlycsoportban mérkőznek meg a Sztárboxban, bemutatjuk a résztvevőket
2024. július 17. 11:00

A nők idén két súlycsoportban mérkőznek meg a Sztárboxban, bemutatjuk a résztvevőket

Akárcsak tavaly, a 2024-es Sztárboxban is nyolc női versenyző lép majd a ringbe, van azonban egy fontos újítás is: a mezőny ezúttal két részre oszlik, pehelysúlyban és könnyűsúlyban is négy-négyen küzdenek a bajnoki címért. A női összecsapások már az előző évadban is színvonalas mérkőzéseket hoztak, az idei évad névsora és bemutatkozásai alapján is hasonlóra számíthatunk.
2:18
SztárboxFöldes Eszter a Sztárboxról: Magától értetődő, hogy itt vagyok
2024. július 17. 10:57

Földes Eszter a Sztárboxról: Magától értetődő, hogy itt vagyok

Az előző évadban Földes Eszter fellépőként tapasztalta meg a Sztárbox atmoszféráját, és már akkor ezt érezte, hogy neki köze van ehhez. Naponta három-négy órát készül a versenyre, és bár eleinte problémát jelentett számára, hogy megüssön valakit, később megértette, milyen erők és törvények működnek a ringen belül, és már van elképzelése arról, hogy miről szól az ökölvívás. Bár nem tart a sérülésektől, videónkból kiderül, melyik testrészét félti mégis egy kicsit.
12:37
ReggeliA Reggeliben is hozták a formájukat: Földes Eszter, Molnár Áron és Mohai Tamás különleges előadásukról meséltek
2024. április 17. 12:39

A Reggeliben is hozták a formájukat: Földes Eszter, Molnár Áron és Mohai Tamás különleges előadásukról meséltek

Földes Eszter, Molnár Áron és Mohai Tamás színművészek már a nulladik pillanatban megnevettették a Reggeli műsorvezetőit – nem lehetett nekik úgy kérdést feltenni, hogy ne egyszerre kezdjenek el beszélni. Persze a humor mellett komoly dolgokról is esett szó: elmesélték hogyan jött létre legújabb előadásuk, milyen fizikai és egyéb nehézségekkel találkoztak és miért különleges a darab. Molnár Áron négy hónapig gyúrt a szaltóra, Mohai Tamás alkarra edzett – milyen a cirkusz és a próza együtt? Kiderül a videóból.   
5:43
KultúraMolnár Áron, Földes Eszter és Mohai Tamás veszélyes cirkuszi mutatványokkal állnak színpadra
2024. április 9. 18:51

Molnár Áron, Földes Eszter és Mohai Tamás veszélyes cirkuszi mutatványokkal állnak színpadra

Molnár Áron, Földes Eszter és Mohai Tamás 18 év után újra együtt játszik egy nem mindennapi színdarabban. A három művész egy osztályba járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azonban karrierútjaik sokáig nem keresztezték egymást. A kezdet/vége című színdarab formabontó és veszélyes elemeinek elsajátítása komoly kihívások elé állította a színészeket, akiket a Cirque du Soleil artistaművésze, Frányó Viktor készít fel az előadásokra. „Elég sok sérülésem van, tulajdonképpen az lenne a fura, ha nem fájna valami” – meséli Mohai Tamás, akinek ez volt eddigi pályafutása leghosszabb és legkimerítőbb próbafolyamata.
5:41
Videó„Andrisnál is volt idősebb, a szüleim azt mondták, hogy na itt álljunk meg” – mondta Földes Eszter nyolc éve a nála 20 évvel idősebb Lovasi Andrásról
2024. március 17. 10:11

„Andrisnál is volt idősebb, a szüleim azt mondták, hogy na itt álljunk meg” – mondta Földes Eszter nyolc éve a nála 20 évvel idősebb Lovasi Andrásról

Tíz éve alkot egy párt Lovasi András és Földes Eszter, bár a nagy korkülönbség miatt eleinte sokan kételkedtek kapcsolatukban. A szerelmesek nyolc éve álltak először a Fókusz kamerája elé, és azt is elárulták, hogyan zajlott 2015 augusztusában titkos házasságkötésük. A művészpár azóta is rajong egymásért, közös kisfiuk Álmos Fülöp nyáron már hatéves lesz.
2:25
HíradóAlföldi Róbert: Az ügynök halálában benne van a hétköznapi ember küzdelme és reménytelensége, ami most még aktuálisabb
2024. február 25. 18:34

Alföldi Róbert: Az ügynök halálában benne van a hétköznapi ember küzdelme és reménytelensége, ami most még aktuálisabb

„Felért egy családi terápiával” – a színészek és a rendező Alföldi Róbert is ezt mondta Az ügynök halála próbafolyamatáról. Arthur Miller legismertebb színdarabját a Centrál Színházban szombat este mutatták be. Alföldi szerint a darabban benne van a hétköznapi ember küzdelme és reménytelensége, ami most még aktuálisabb, mint 20 éve, amikor először rendezte ezt a művet. 
7:41
ReggeliFöldes Eszter: Olyan lemez, amin közös szerelmes dalok lesznek, arra az esély nulla
2023. december 15. 11:30

Földes Eszter: Olyan lemez, amin közös szerelmes dalok lesznek, arra az esély nulla

Földes Eszter nagyon örült, hogy felléphetett a Sztárboxban. Kacérkodik a gondolattal, hogy többet foglalkozzon zenével, ám azt kizártnak tartja, hogy zenész férjével, Lovasi Andrással közöst lemezt adjanak ki. Eszternek nem az a célja, hogy hasítson egy szeletet magának a popszakmából. Maximálisan csak színésznőként érdekli az énekesi pálya. Hogy hogyan készül a zenész család a karácsonyra, kiderül a fenti videóból. 
3:59
FókuszOroszlán Szonja meghatódott, Árpa Attila izgult – így énekelte Soltész Rezső örök slágerét a „magyar Abba” a Valami Amerikában
2023. november 28. 19:01

Oroszlán Szonja meghatódott, Árpa Attila izgult – így énekelte Soltész Rezső örök slágerét a „magyar Abba” a Valami Amerikában

Soltész Rezső Árpa Attilával, Földes Eszterrel és Oroszlán Szonjával énekli negyvenéves slágerét a Valami Amerika sorozat legújabb részében. Oroszlán Szonja megtisztelőnek érezte, hogy egy legendával állhat egy színpadon, de Árpa Attila is izgult a közös éneklés előtt. Azt mondta, csak három sor jutott neki, de azt is el kellett rontania. Soltész Rezső egyébként még sosem szerepelt filmes produkcióban, így örömmel vállalta a felkérést.
3:00
Valami AmerikaEmber Márk karaktere fekete tütüben is elcsábítaná kiszemeltjét?
2023. október 25. 15:46

Ember Márk karaktere fekete tütüben is elcsábítaná kiszemeltjét?

Kollár Dénes (Kálloy Molnár Péter) már jó ideje meg akarja bosszulni, hogy Marci (Ember Márk) lenyúlta tőle a jegyszedőlányt (Schumacher Vanda). A tehetségkutató főrendezőjeként Dénes éppen emiatt megpróbálta kínos helyzetbe hozni az asszisztensként dolgozó Marcit, és tütüben küldte fel a színpadra. Azt viszont nem sejthette, hogy a srác a visszájára fordítja a helyzetet.
13:10
Reggeli„Kicsit ódzkodtam, hogy megjelentessük” – közös dalt adott ki Lovasi András és Földes Eszter
2023. február 27. 12:59

„Kicsit ódzkodtam, hogy megjelentessük” – közös dalt adott ki Lovasi András és Földes Eszter

Közös dala jelent meg Földes Eszternek és Lovasi Andrásnak. Eszter szülinapjára kapta Szécsi Pál klasszikusának átiratát, A két össze nem illő embert, azt mondják, inkább dalban tárulkozzanak ki, mint bárhogy máshogy. Eszter figyel a visszajelzésekre, bár úgy érzi, meg tudja különbözteti a hasznos kritikát az öncélú rosszindulattól, András viszont inkább nem olvas kommenteket, mert egy-egy negatív hozzászólás napokra elrontja a kedvét.