FÓKUSZ

7:21
Reggeli
2024. május 17. 12:42

A legbátrabbakat mutatja be a Fókusz Plusz különkiadása – a Bátor Tábor lakóit és az ott dolgozókat

Ismét adománygyűjtő különkiadással jelentkezik a Fókusz Plusz május 18-án: a Bátor Tábor Alapítvány javára gyűjtenek. A közös projektről Barabás Évi, a Fókusz és a Portré műsorvezetője, valamint a Bátor Tábor projektvezetője, Cseh Linda mesélt. A Bátor Tábor Alapítvány ingyenes programjait kizárólag adományokból tartja fenn. Az egyszázalékos felajánlások nélkül élményterápiás programjaik jelentős részét nem tudják megtartani. 
7:02
Fókusz
2024. május 16. 20:24

„A saját nevüket egy nap alatt megtanulják” – sokban hasonlít a malacok kommunikációja a kutyáéra

Kovácsné Atkári Tímea hét törpemalac tulajdonosa, emellett 12 éve működtet egy alapítványt, amelynek célja, hogy a gyerekeknek megtanítsák a felelős állattartást. Tímea sertései sokszor fogyatékkal élőknek is segítettek terápiás célzattal, de szerepet kaptak az RTL híres sorozataiban is. Körte, vagyis művésznevén Csülök a Válótársak kulcsfigurája volt, a törpemalac A mi kis falunkban is szerepelt.
8:59
Fókusz
2024. május 16. 20:22

„Furcsának tűnhet, hogy valaki egyedül, nőként túrázik” – Budapest-Madrid távolságnyit gyalogolt Till Anilla

Till Anilla majdnem 500 kilométeres kihívást teljesített Svédországban, az északi sarkkörön túl, a zord hegyek között; 800 kilométert gyalogolt az El Caminón; kirándult Hollandia leghosszabb túraútvonalán; élete legnagyobb próbatételét mégis itthon találta meg: 72 nap alatt sétálta körbe Magyarországot, 2550 kilométert tett meg. Ez nagyjából a Budapest és Madrid közötti távolságnak felel meg.
6:56
Fókusz
2024. május 16. 20:15

„Csak a vérnyomok emlékeztetnek a történtekre” – sokan látogatnak el a szlovák kormányfő elleni merénylet helyszínére

Robert Fico a mellkasán, a kezén és a gyomrán sérült meg az ellene elkövetett szerdai merényletben. A szlovák államfő mentővel, majd helikopterrel egy besztercebányai kórházba szállították, életveszélyes állapotban. A Fókusz műsorvezető-riportere, Kecsmár Alexandra a merénylet helyszínéről, Nyitrabányáról jelentkezett be. Azt mondja, még csütörtökön is nagy nyüzsgést tapasztalt, sokan látogatnak el a helyszínre. A fenti riportban szemtanúk is megszólalnak, például a közeli fagyizó egyik dolgozója is, aki a lövéseket először tűzijátéknak vélte.
6:50
Fókusz
2024. május 16. 20:09

„Egyáltalán nem lett volna szabad odaengedi a tömeghez” – a szakemberek is eltérően ítélik meg Fico testőreinek munkáját

Robert Fico őreit váratlanul érhette, hogy az elnök odament kezet fogni az emberekhez, úgy, hogy nem viselt golyóálló mellényt – mondta a a Fókusznak két magyar testőr, akikkel kockáról kockára elemeztük végig a merénylet felvételeit. Hamran István, Szlovákia volt rendőrfőkapitánya viszont kemény kritikát fogalmazott meg a Ficót védő testőrökkel szemben. 
7:07
Fókusz
2024. május 16. 19:08

Voksán Virág: Vidéki felfogás szokott lenni, hogy a pasi hazaér, fölrakja a lábát az asztalra, a felesége elé löki a sört

Időről időre vitákat szülhet egy párkapcsolatban, hogy ki végzi a házimunkát. Tátray Zsuzsanna néprajzkutató szerint régen egyértelműen a nő felségterülete a konyha volt, míg a férfi a házon kívül eső dolgokkal foglalkozott. Ám a nők munkába állása óta a házimunkát is nehezebb megosztani. Czutor Zoltán inkább a hagyományos mintát követné, míg Voksán Virágnak más a véleménye a férfi-női munkamegosztásról, mint felmenőinek. Hogy hogyan osztják meg a házimunkát Lacival, kiderül a Fókusz fenti riportjából.
0:38
Fókusz
2024. május 15. 20:19

Egy kutató megtalálta, hol készülhetett a Mona Lisa

Egy több mint 500 éves rejtélyre derült fény és egy kutató megtalálta hol készülhetett a Mona Lisa. Leonardo da Vinci alkotását minden idők egyik legrejtélyesebb festményének tartják és a művészettörténészek évtizedek óta vitatkoznak arról, hogy milyen tájat ábrázolhat a kép. Egy olasz reneszánsz kutató most megoldotta a dilemmát. Azt mondja, a festmény a Comói-tó partján fekvő kisvárosban, Leccóban készült. Hogy mivel igazolja állítását, kiderül a videóból.
11:57
Fókusz
2024. május 15. 20:14

Kátyúkörút: mérőszalagot ragadtunk, és megkerestük az ország legnagyobb kátyúit

Autóval és gyalog vágtunk neki Magyarországnak, hogy megnézzük hol van a legtöbb és a legnagyobb kátyú. Felmérések szerint a burkolt közútjaink körülbelül 36 százaléka nagyon rossz állapotban van. Ez körülbelül 65 ezer kilométernyi hepehupás szakaszt jelent. Sokszor még a Fókusz operatőre is alig tudja tartani a kamerát a kezében, annyira pattog az úton az autó. A budapesti Maglódi út is igazi kínszenvedés volt. A taxisofőr szerint, aki elkalauzolt a budapesti rengetegben, volt olyan külföldi, aki videózta a magyar utak állapotát. Útközben találtunk igazi szlalompályákat, gödröket és javítások javításainak a javításait is. Riportunkban a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t sem hagytuk ki. A videóból kiderül, hol van Magyarország legnagyobb kátyúja.
5:01
Fókusz
2024. május 15. 19:44

A Hajnal-Vasad Kft. újra szállítja a poénokat – jön a Marsra magyar! sorozat folytatása

Folytatódik a Marsra magyar! című szitkom sorozat, május 19-én érkezik az RTL-re. Az áldokumentumfilmes elemekkel tűzdelt heti sorozat a Hajnal-Vasad Kft. mindennapjait mutatja be, amely a NASA megkeresésére a Mars-expedíció egyik beszállítója szeretne lenni. A kisvállalkozás akkor került bajba, amikor a gyár alapanyagait beszállító cég telephelyébe meteor csapódott.
4:59
Fókusz
2024. május 15. 19:42

Itt vannak az első felvételek a Kokóról szóló dokumentumfilm forgatásáról

Megkezdődött a Kovács Kokó Istvánról szóló dokumentumfilm forgatása. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok bokszoló Budapest X. kerületében, a Pongráctelepen nőtt fel és Kőbányán járt általános iskolába is. A MÁV-telepi általános iskola tornatermében forgattak Kokóval, aki bemutatta életének Michelle Pfeiffer-ét, Erzsike nénit, aki olyan karakter volt az ő életében mint Michelle a Veszélyes kölykök című filmben.
4:28
Fókusz
2024. május 15. 19:37

Hivatalosan is halottnak nyilvánították Novozánszki Fannit, édesanyja nem nyugodott bele lánya elvesztésébe

Halottá nyilvánították Novozánszki Fannit. A lány hét évvel ezelőtt tűnt el, de holttestét soha nem találták meg. Gyilkosa 20 éves fegyházbüntetését tölti. Fanni édesanyja szerdán azt mondta, nem nyugodott bele lánya elvesztésébe, nem adja fel a reménykedést, hogy Fanni valahol mégis életben lehet. Lichy József, a család ügyvédje szerint a halál tényének megállapítása csupán formalitás, amire azért volt szükség, hogy Fanni édesanyja kikérhesse a halotti anyakönyvi kivonatot.
5:10
Fókusz
2024. május 14. 21:04

„Az orvos azt mondta, ezzel a lelettel maximum két évem van hátra” – drámai változás a leghíresebb magyar állatbefogó életében

Ha egy elkóborolt vadállat befogására volt szükség, mindenki tudta, hogy kit kell hívni. Both Zoltán már negyedszázada űzi ezt a ritka mesterséget. Az ország vadállatbefogója szinte hetente szerepelt a médiában, mindig történt valami körülötte. Az állandó pörgésnek azonban ára volt, és az egészségtelen életmód már most, 45 éves korában benyújtotta nála a számlát.
3:28
Fókusz
2024. május 14. 20:48

78 évesen száll ringbe egy profi bokszgálán Vadász Vince

Amikor 2006-ban Rocky Balboa még egyszer, utoljára ringbe szállt, sokan felhúzták a szemöldöküket, hogy az akkor már hatvanéves Sylvester Stallone-nak talán már nem kellene a szorítóban bohóckodnia. Pedig ő csak kisiskolás Vadász Vincéhez képest, aki szombaton a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban egy profi gálán bokszol majd – 78 évesen. Ellenfele, Fodor Gyula sem zöldfülű, hiszen ő is 66 éves; ketten közel 140 évnyi tapasztalatot visznek majd a ringbe. 
6:12
Fókusz
2024. május 14. 20:46

„A halottnak tettetés egy nagyon bugyuta urbánus legenda” – ezt ne tegyük, ha medvével futunk össze az erdőben

A napokban több medveveszélyre figyelmeztető tábla is megjelent a Pest megyei Aszód határában, miután egy kutyasétáltató összefutott egy medvével, és a Bükkben is feltűnt egy példány egy vadkamerán. Bár Cserépfalu és Aszód csaknem 100 kilométerre vannak egymástól, a szakértők szerint nem kizárt, hogy ugyanazt a medvét láthatták. Májusban van a medvék párzási időszaka, így nem csoda, hogy ilyenkor gyakrabban találkozunk velük – a Fókuszban szakértőket kérdeztünk arról, mi a teendő, ha medvével futunk össze.
7:58
Fókusz
2024. május 14. 20:30

„Az első randin volt, hogy még a csókig sem jutottam el” – hogyan udvarolnak a mai férfiak?

Hogyan udvarol a 21. századi férfi? Visznek még virágot? Létezik a kézcsók? Vagy csak a gyors összebújás a trendi? Manapság már az sem egyértelmű, hogy kinek kell kezdeményeznie. De vajon hol a határ a zaklatás és az udvarlás között? A Fókuszban ilyen, és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk hírességekkel és Micski Marianna protokollszakértővel. 
11:28
Fókusz
2024. május 14. 20:20

Romlott hús, drogok, lerúgott ajtók – ez várta az érdi vállalkozót 200 millióért vásárolt házában

Hosszú hónapok után jutott hozzá jogos tulajdonához Szabó Károly. Az érdi vállalkozó tavaly tavasszal vásárolt egy családi házat 150 millió forintért, valamint további 50 milliót fizetett a berendezésért, de a ház lakói nem engedték be tulajdonába. Amikor végre bejutott, mégsem volt elégedett: az érdi ingatlant teljesen lelakott állapotban kapta meg, beázott mennyezettel, tönkretett bútorokkal, ajtókkal. A trezorban pedig valami egészen gyanús anyagot találtak.
5:21
Fókusz
2024. május 13. 20:14

„Ő a mi kis megmentőnk” – Holly, a berni pásztor a tűzhaláltól mentette meg gazdáit

Amikor Holly, a hatéves berni pásztor érzékelte, hogy ég a ház, felébresztette gazdáját. Az édesanya már alig kapott levegőt, mire kijutott gyöngyösi házukból.  Ezután a tűzoltók órákig küzdöttek a lángokkal. Hollyt egy betegség miatt nemrég el akarta altatni az állatorvos, ebbe azonban a család nem nyugodott bele. Most úgy néz ki, gyógyítható.
3:06
Fókusz
2024. május 13. 19:52

„Várom, hogy valaki a Kész átverést újraforgassa a háttérből” – nyolcmillió forinttal távozott a The Floor első hetének győztese

Navara Zoltán percekig el sem hitte, hogy egy hét küzdelem után övé a The Floor első hetének nyeremény. A pénz egy részét nyaralásra szeretné majd költeni, ám a többit feleségére bízza. A kétgyermekes családapa szerint a tudás és a gyorsaság mellett a szerencse is ugyanolyan fontos a játékban. 
8:08
Fókusz
2024. május 13. 19:23

„Nem szerettem volna meghalni” – sebészeti beavatkozások és csodamódszerek nélkül fogytak akár 100 kilót

Bock Marci 30 évesen még 204 kiló volt, kilenc évvel később már csak 97 kiló. Floderer Károly 45 évig élt nagy túlsúllyal, ma már fogyókúrás táborban segít másokon. Kőszegi Imre 101 kilót dobott le sebészeti beavatkozások és különösebb csodamódszerek nélkül. Egyikük számára sem volt egyszerű a fogyáshoz vezető út, hogy mi segítette át őket a holtpontokon, kiderül a fenti videóból. 
Belföld
2024. május 12. 15:57

„Ebből a szemből mindent ki lehet olvasni” – a volt modell, aki Szomáliába ment menekülttáborokat fotózni

Klenk-Sipos Rita évekig sikeres modellként dolgozott, amikor viszont férjhez ment, otthagyta a divatvilágot és elhatározta, hogy maga veszi kezébe a fényképezőgépet. Dokumentarista fotós akart lenni, és meg sem állt a New York-i International Center of Photographyig. Az ENSZ Menekültügyi főbiztosságának munkatársa igencsak meglepődött, amikor az exmodell 2011-ben bekopogtatott hozzá azzal, hogy a világ egyik legveszélyesebb országában, Szomáliában készül menekülttáborokat fotózni. 
11:05
Fókusz
2024. május 12. 8:03

„Mi, magyarok úgy érezzük, hogy hajtva, űzve vagyunk” – civil rendőrautóval teszteltük a közlekedési morált

Volt olyan, aki azonnal elismerte a hibáját, és bocsánatot kért, más csodálkozott a büntetésen, mert észre sem vette, hogy hibázott – a Fókusz motoros rendőrrel és civil rendőrautóval vágott neki az utaknak, hogy megnézze, hogyan vezetnek a magyarok. Akadt teendő bőven. A rendőrök elmesélték, hogy változatos magyarázatokkal szoktak találkozni, a sofőrök nagy része azzal szokott védekezni, hogy csak felvette a forgalom ritmusát. A közlekedéspszichológus szerint pedig frusztráltan vezet a magyar, jó lenne egy kis nyugalom,
5:20
Fókusz
2024. május 11. 19:40

„A családom és a barátaim nem jajgattak, inkább viccelődtünk, hogy nincs kezem” – amputált ukrán katonák, akik siettek vissza a frontra

Az ukrán parancsnok, Odin lába alsó részét pedig tavaly vágta le egy taposóakna, de most újra visszatért a lövészárokba. A 28 éves tankágyús Mangónak pedig egy gránátszilánk tépte le a kezét, amikor az oroszok ellen harcolt Mariupolban. Azóta ő is visszatért a frontvonalra. Miért mennek vissza harcolni a sérült katonák? 
6:19
Fókusz
2024. május 11. 17:33

„Mint egy görög félisten” – ledobták a textilt a Gólkirályság izmos focistái

A Gólkirályság NB1-be jutott csapata anyagi nehézségekkel küzd, ezért a szombati epizódban úgy döntenek a focisták, hogy a helyzetüket testbedobással javítják, és pikáns naptárat készítenek. A Fókusz beleshetett a kulisszák mögé, ahol kiderült, hogy a színészek közül néhányan eleinte kissé zavarban voltak, de végül nagy nevetésekkel túllendültek rajta. „A forgatókönyvben adva volt sok eszköz, amivel eltakarhattunk magunkat, én egy bóját kaptam” – mesélte el Mohácsi Norbert. Gombos Krisztián pedig szerényen azt mondta, a teste nincs meg hozzá, de élvezte a fotózást.
4:20
Fókusz
2024. május 10. 20:18

ValóVilág: Visszatér a Beszavazó Show – Jázmin és Ádi sorsáról a nézők dönthetnek

Eljött a pillanat, amire már hosszú évadok óta vártak a Való Világ rajongói: újra itt a Beszavazó Show, ahol a nézők szavazatai döntik majd el, hogy ki csatlakozhat a villalakókhoz. Utoljára erre 2011-ben volt példa, akkor a VV5-ben Shadi és Eszter kapták a legtöbb voksot, így mostanáig ők voltak a két utolsó játékos, akiket a nézők küldhettek be a villába. Mutatjuk, kik az esti Beszavazó Show játékosai.
4:48
Fókusz
2024. május 10. 20:15

Nők egy férfiak uralta pályán –ilyen a női sofőrök élete

Bár a női sofőrök sokszor rengeteg előítélettel találkoznak – főleg, ha egy robosztus járművet vezetnek –, Ágnesnek régi álma vált valóra azzal, hogy a mentőautó kormánya mögött töltheti mindennapjait. Tavaly szeptember óta teljesít szolgálatot az Országos Mentőszolgálat Kecskeméti Mentőállomásánál, ahol ő az első és egyetlen női mentőgépkocsi-vezető, emellett a betegek ellátásában és mozgatásában is segít. A négygyermekes édesanya férje halála után döntött úgy, hogy erre a pályára lép. Most a női mentősök, sofőrök hihetetlen, szokatlan vagy éppen izgalmas történeteit mutatjuk be. 
9:13
Fókusz
2024. május 10. 19:46

Házasság, család és saját vállalkozás – ilyen a szépségkirálynőink élete a verseny után

Szunai Linda, Dobó Ági és Serdült Orsi – mindhármójukról ország-világ előtt jelentették ki, hogy ők a legszebbek. Serdült Orsi 2009-ben Dél-Afrikában képviselte Magyarországot a Miss World versenyen, ahonnan sikerült elhoznia a bronzérmet sport kategóriában. Dobó Ági 2010-ben lett a magyarországi szépségverseny győztese, ám egy csuklótörés miatt a nemzetközi versenyen nem tudott részt venni. Szunai Linda pedig 2011-ben Londonban hengerelte le teljesen a közönséget a szépségével. Most eláruljuk, mi történt velük a nagy versenyek után.
6:05
Fókusz
2024. május 10. 19:45

Molnár Piroska Udvaros Dorottya távozásáról: Örüljön egy színház, hogy a magáénak tudhatja

Vidnyánszky Attila helyett Molnár Piroskától kapta a hírt a legújabb nemzet színésze, Kulka János. A Nemzeti Színház igazgatója ezúttal nem ért rá közölni az örömhírt. A Kossuth-díjas színésznő az otthonában mesélte el, milyen szokások vannak a színházban az elismeréssel kapcsolatban, illetve hogyan fordulhatott elő, hogy nem az igazgatótól kapta meg a hírt a színész.
5:43
Fókusz
2024. május 9. 20:17

Tompos Kátya sokáig titokban tartotta, hogy nagy a baj

Szomorú hír rázta meg csütörtök reggel a magyar filmes és színházi szakmát, valamint az országot: Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színésznő egy igen ritka daganatos betegségben szenved. A terápiát már megkezdték Magyarországon, de mellette egy külföldi kezelés is nagyon biztató eredményeket ígér. Ennek önerőből vágtak neki, de mára anyagi lehetőségeik elfogytak. Pályatársai és a Fábián Juli Emlékalapítvány most támogatói estet szerveznek a Szegedi Nemzeti Színházban.
8:12
Fókusz
2024. május 9. 19:59

Magyarországra látogatott Hszi Csin-Ping – megszólalt a Tibetből Magyarországra menekült férfi

A Kínai Népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping európai körútján csak három országot ejtett útba, ezek egyike Magyarország – hivatalosan a látogatás apropója a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok 75. évfordulója. Ugyanakkor a Corvinus Egyetem docense, Matura Tamás szerint egyértelmű, hogy mindkét országnak komoly gazdasági érdeke fűződik ehhez; az elmúlt években az egyik legnagyobb befektetővé vált Magyarországon Kína.
5:55
Fókusz
2024. május 9. 19:58

„Azt sem tudtuk, hol vagyunk, csak csináltuk zsigerből” – a 10 éves Margaret Islanddel nosztalgiáztunk

A Margaret Island zenekar idén lesz tíz éves, Lábas Vikiék pedig nemrég egy vadonatúj lemezzel is jelentkeztek. A 2014-ben alakult zenekar a Fonyódi Múzeumban adta első koncertjét – akkor még csak hárman voltak, és akusztikus hangszerekkel álltak a közönség elé. Egy év múlva első albumuk aranylemez is lett, és utána nem is volt megállás: Fonogram-díj, önálló koncert a Budapest Parkban, felléptek a Comet-gálán, és már fesztiválhimnuszt is jegyezhettek. A zenekar mögött álló évtizedről kérdeztük Lábas Vikit és zenekarát, akikkel visszanéztük az első róluk készült Fókusz-riportot is.
4:44
Fókusz
2024. május 9. 19:30

Először tartottak tacskófutamot: videón a legfürgébb kutyusok

Ha kutyaversenyekre gondolunk, általában szőrös műnyulat kergető, kecses agarak képei tűnnek fel lelki szemeink előtt, múlt hétvégén azonban egy egészen különleges megmérettetést tartottak a Kincsem Parkban – tacskók álltak rajthoz a lóversenypályán. A virslikutyák tömpe lábaikat meghazudtolva valósággal száguldottak a pázsiton, némelyik még a gazdáját is lehagyta – hogy ki lett a győztes, az kiderül a Fókusz riportjából.
5:07
Fókusz
2024. május 8. 20:50

A parkolási bírságot gyűjtő lány és a srác, akinek mindig a haja az első – VV Vera és VV Dudu a két új villalakó

Újabb két beköltözővel bővül ma este a ValóVilág Villa: bemutatjuk VV Dudut, aki bulizás előtt két órát foglalkozik a hajával, hogy tökéletesen álljon. És ismerjék meg VV Verát, aki imádja a rendet, viszont nem bírja elviselni a körülményes embereket, főleg ha éhes vagy fáradt, vagy a kettő egyszerre. A lány furcsa gyűjtőszenvedélyéről is mesélt: már több százezer forint parkolási bírságot halmozott fel.   
5:08
Fókusz
2024. május 8. 20:21

„Annyira kevés a fizetés, hogy már nem engedhetem meg magamnak ezt a drága hobbit”– pályaelhagyó és pályán maradó pedagógusok történeteit mutatja be a Miután felmondtam színdarab

Miután felmondtam – ez a címe annak az interaktív előadásnak, amely tanárok sorsát mutatja be. Olyan tanárokét, akik úgy döntöttek, bármennyire szeretik is hivatásukat, elhagyják a pedagógusi pályát. Miután maradtam – így folytatódik a darab címe, hiszen akadnak, akik megannyi buktató ellenére sem mondanak le tanári állásukról. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Stereo Akt csapata az ő személyes történetükön keresztül mutatja be a közoktatás olyan rendszerszintű problémáit, mint például a tanárhiány, a megélhetési válság vagy a nem megfelelő tananyag.
5:58
Fókusz
2024. május 8. 20:03

Császár Előd itthon popénekesként lett ismert, de Amerikában már DJ-ként került a lemezlisták élére – az Amit tudni akarsz a diszkóról elérhető az RTL+-on!

Hogyan babonázta meg a diszkózene és a tánc az embereket? És miért tiltották be az első magyar diszkót a hatvanas években? Az RTL saját gyártású dokumentumfilm sorozatának legújabb részében mindenre választ kaphatnak, ami a magyar diszkóval kapcsolatos. A műfaj magyar és külföldi sztárjai is megszólalnak: az Amit tudni akarsz a diszkóról már elérhető az RTL+-on.
5:02
Fókusz
2024. május 8. 20:01

A tetőfokára hágott az antiszemitizmus a végletekig polarizált amerikai társadalomban, egyetemeket foglalnak el a palesztinpárti tüntetők

„Nincs helye az antiszemitizmusnak, a gyűlöletbeszédnek és az erőszakos fenyegetésnek Amerikában" – mondta kedden Joe Biden amerikai elnök. Eddig több mint 2000 tüntetőt vettek őrizetbe az ország egyetemein és főiskoláin. A polarizált amerikai társadalomban egyre nagyobb gondot okoz az antiszemitizmus, de már Európában is szinte folyamatosak a palesztinpárti lázadások: Athénban, Amszterdamban, Madridban és Berlinben is tüntetnek. Mindeközben Magyarországon járt a köztudottan holokauszttagadó volt iráni elnök. Az izraeli nagykövetség úgy érzi, hogy Mahmúd Ahmadinezsád látogatása súlyosan megtiporja a holokauszt során meggyilkolt 600 ezer magyar zsidó emlékét. 
4:17
Fókusz
2024. május 8. 19:58

„A verseny titka az 5 százalék bizonytalanság”– 25 ezren vágtak neki a távnak, volt, aki egymás után kétszer is körbefutotta a Balatont

Az idén 18. alkalommal megrendezett Ultrabalatonon a táv változatlanul 211 km volt, a résztvevők száma azonban rekordot döntött: a tavalyi 21 ezer után idén 25 ezer futó és kerékpáros vágott neki a távnak. Közép-Európa leghosszabb futóversenye mindenkinek hatalmas élményt jelentett. Annak is, aki csapatban futott és annak is, aki megállás nélkül kétszer is teljesítette, mert Takács „Csipi” Krisztián két kört ment. Az RTL csapata immár hetedik alkalommal állt rajthoz. Juray-Fodor Bianka, a Fókusz riportere idén 4 részletben 33 kilométert vállalt a Balaton-kerülő versenyen.
5:57
Fókusz
2024. május 8. 19:54

Szlalomoznak, akadályfutnak, sőt még a labdát is visszahozzák – a nyuszikat könnyebb idomítani, mint gondolnánk

Gondolták volna, hogy a kutyák mellett a nyulak is rendkívül könnyen idomíthatóak? Egy kis tanítás után a bolyhos farkú házi kedvencek kutyákat megszégyenítően szlalomoznak, ugranak át akadályokon, sőt még a labdát is visszahozzák, ha gazdájuk azt kéri tőlük. Polyák András szerint a nyulak nem csak okosak és tanulékonyak, de a hosszútávú memóriájuk is fejlett, és minden apró részletre emlékeznek. András először egy kikerülő trükköt tanított meg Pamacs nevű nyuszijának, és mivel ment minden, mint a karikacsapás, hamarosan újabbak követték.
4:00
Fókusz
2024. május 8. 19:50

Csak a csillárok több száz milliót érnek – újabb elképesztő felvételek készültek Putyin luxuspalotájáról

Titokban videófelvételeket készítettek az orosz elnök fényűző luxusvillájáról, ami a Fekete-tenger partján fekvő Gelendzsik üdülővárosban található, saját kikötője és partszakasza van. Már az odavezető út is elég látványos, rengeteg pucér szobor áll egymás után. Az álompalotában hatalmas wellness részleg, könyvtár és zeneszoba is van. A videó készítői szerint az orosz elnök magánbirtoka 39-szer nagyobb, mint Monaco, a birtokon helikopterleszálló, borászat és osztrigafarm is található. De vajon mi rejlik a villa legtitkosabb helységében? A Fókusz riportjából ez is kiderül.
6:19
Fókusz
2024. május 8. 19:47

800 ezer forint egyetlen posztért – ez kell ahhoz, hogy valaki igazán sikeres influenszerré váljon

Akár 800 ezer forint egy fotós posztért, másfél millió egy videóért vagy több tízmillió forint egy hosszabb együttműködésért. A Forbes magazin idén is összeállította a legértékesebb magyar influenszerek listáját. The VR, Whisper Ton, Nessaj és Pamkutya lett az első négy helyezett. 230 embert hasonlítottak össze majd rangsoroltak a követőbázis, a kedveltség, az aktivitás és az adott influenszerre adott piaci visszajelzés alapján. Hogy hogyan lehet pénzre váltani a sikert, mennyi munka van egy ilyen helyezés mögött, és mekkora összegekről beszélünk, arról Miskovits Marci tartalomgyártót kérdeztük.