FÓKUSZ

5:15
Fókusz
2024. május 24. 20:23

Biciklis balesetet szenvedett az olimpiai bronzérmes öttusázó, csak a szerencsén múlt, hogy nem lett nagyobb baja

Marosi Ádám hétszeres világ-, hatszoros Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes öttusázó múlt héten szenvedett Verőcénél súlyos balesetet és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett komolyabb baja vagy maradandó egészségkárosodása. Ádám a balesetből semmire sem emlékszik, számára a bukás előtti utolsó kép, hogy egy lejtős szakaszon halad Verőce irányába; a következő pillanatban pedig már a váci kórházban van. 
4:13
Fókusz
2024. május 24. 20:10

Az Esernyős Ember visszatért: sokáig készültek az új projektre

Az Esernyős Ember 4 év után visszatért. Biztosan emlékeznek rá, ő az a misztikus alak, aki a semmiből jelenik meg a magasban, kifogástalan, elegáns öltözékben, esernyővel a kezében. Legutóbb a soproni Tűztorony tetején vágta pózba magát. Mindössze ennyit lehet tudni róla, és hiába találkoztunk „tettestársával”, belőle sem sikerült kihúznunk, vajon ki ez a titokzatos figura. 
9:25
Fókusz
2024. május 24. 20:09

Több mint 8000 kilométer egy ősrégi Trabantban? Ez a páros bevállalta

Neki mernének vágni egy veterán Trabanttal a világnak? Bella és Zoli néhány évvel ezelőtt gondolt egy merészet, és kétüteműjükkel elpöfögtek egészen az Északi-sarkkörig. A fiatalok már gyerekként magukba szívták a benzingőzt, ugyanis mindkettőjük családja imádta a régi autókat. Zoli a kék Trabantot, Bolhát 14 évvel ezelőtt az érettségire ajándékba kapott pénzéből vásárolta, Bella pedig nagypapájától örökölte meg a zöld orosz vasat, a Moszkvicsot. Most az ő különleges kalandjukat mutatjuk be.
4:04
Fókusz
2024. május 24. 20:08

Sárospataki Albert: Ha én valakibe belefektetek, akkor sokat tanulok az adott piacról

Az RTL üzleti showműsorában az álmok tényleg valóra válhatnak. Zsolt és Bianka azonban nem csak jókor voltak jó helyen, szakmai tudás és kellő elhivatottság is szükséges ahhoz, hogy valaki egy Cápa horgára akadhasson. Zsolt és Bianka nem csak üzlettársak, a magánéletben is egy párt alkotnak – már 12 éve. Bianka tudta, hogy újítani kell, ekkor jutott eszébe az előre bekevert koktél ötlete. Albert be is kapta a csalit. 
4:11
Fókusz
2024. május 24. 20:07

Exkluzív interjú Evander Holyfielddel: A sikereket annak köszönhetem, hogy mindig hittem az edzőmnek

Gyerekekkel edzett, sneaker boltot látogatott, várost nézett és Kovács Koko Istvánnal mérlegelt. A négyszeres nehézsúlyú világbajnok legendás bokszoló, Evander Holyfieldnek sűrű napjai voltak a héten Budapesten, péntek este pedig a bokszgála sztárvendége lesz a Vasas Jégcentrumban. A Fókusz csütörtök délután, a gála előtti mérlegelésen készíthetett interjú a legendával.   
5:18
Fókusz
2024. május 23. 20:24

VV Bogi így küzdött meg szenvedélyével, ami 2 évvel ezelőtt uralkodott el rajta

Bogi, a 12. széria első kiesője már a Villában is sokat tett a Való Világ történetében talán még sosem látott tisztaságért, és ezt a jó szokását szülei családi házában is tartja. Tisztaságmániája mellett vásárlási szenvedélye is van, ami két évvel ezelőtt uralkodott el rajta. Egy applikáción keresztül szinte állandóan rendelt magának valamit, főleg ruhákat – így küzdött meg függőségével.
5:38
Fókusz
2024. május 23. 20:18

Joe és Csenge, Kucsera Gábor és Tápai Szabina – van, akiknek sikerül, ami a Lopez-Affleck házaspárnak nem?

Jennifer Lopez új filmjének premierjén férje nélkül jelent meg – és hiába csillogott az ujján a karikagyűrű, ennyi elég volt ahhoz, hogy beinduljanak a találgatások: Ben Affleckkel véget ért a házasságuk. Pedig még a hollywoodi filmekben is ritka az olyan mesébe illő románc, mint az övéké – volt. Esetükben bebizonyosodhat a régi közhely, miszerint felmelegítve csak a káposzta jó. Azért nem törvényszerű, hogy az újrakezdést szakítás követi. A magyar sztárvilágban is többször voltunk már tanúi viharos szétválásoknak, melyeket aztán szenvedélyes kibékülés követett.
6:44
Fókusz
2024. május 23. 19:40

Lil G egy ideig csak a testépítésre koncentrált: itt az eredménye

Kökény Classic regionális bikiniversenyen jártunk, ami a világ egyik legrangosabb versenyének a tavaszi selejtezője, a nyertesek útja egyenesen a bikini olimpiára vezet. A versenyzők között ismerős arcokkal is találkoztunk, Laskai Lili, vagyis Lil G most a mikrofont bikinire cserélte. Rapperként többször állt már közönség előtt, most azonban nem a hangját mutatta meg, hanem az izmait.
7:02
Fókusz
2024. május 23. 19:39

Ebben a sportágban ez „normális” – dagad a botrány a magyar kajakosok körül

Megdöbbentő sorokat posztolt délelőtt Kozák Danuta hatszoros olimpiai, tizenötszörös világ- és tizenhétszeres Európa-bajnok kajakozó közösségi oldalán. Az edző, akit bejegyzésében említ, Csipes Ferenc, a kétszereres olimpiai bajnok Csipes Tamara édesapja. Kozák posztjában arról ír, hogy Csipes Ferenc nagyjából három hete bomlasztja a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, köztük a saját lányát is.
8:05
Fókusz
2024. május 22. 20:28

A villalakók bőre alá is benéztünk – itt a nagy ValóVilág tetkókörkép

Voltak, akik nem bíztak emlékezőtehetségükben, és biztos, ami biztos alapon magukra varratták ValóVilághoz fűződő élményeiket. Voltak, akik már tintával a bőrük alatt költöztek a Villába. Sőt, akad olyan is, akin már kevesebb a szabad bőrfelület, mint a motívummal borított, és a mostani szériában is szinte mindenkin van legalább 1-2 alkotás. Tetkókörkép a villából. 
6:05
Fókusz
2024. május 22. 20:24

„Normális, adófizető, rendesen dolgozó állampolgár vagyok, mit érdekli, milyen néven akarok élni?” – transzneműség Magyarországon

Tíz évvel ezelőtt, az első munkanapján a szolnoki televízióban riportalanyunkat még Nikinek hívták, ma pedig már mindenki Nikolasznak szólítja. Nikolasz transznemű, és három hosszú évébe telt, mire hivatalosan is nevet válthatott, és megkapja az új, hivatalos anyakönyvi kivonatát – 2020 óta azonban erre már nincs lehetőség. Ekkor hozta meg azt a törvényt a magyar országgyűlés, amely megtiltja a névváltoztatás jogát, még akkor is, ha közben az illető nemet váltott. Hogy hogyan sikerült Nikónak új nevet kapnia, és hol jár most az átalakulásban, elmeséli az „Amit tudni akarsz” legújabb részében, ami már elérhető az RTL+ streaming felületén.
8:51
Fókusz
2024. május 22. 19:54

„Akkor én most haldoklom?” – Lang Györgyi utolsó napjairól mesélt Falusi Mariann

Fantasztikusan viselte Lang Györgyi a vég közeledtét, „ha valakibe lehetett kapaszkodni, az ő volt”, idézte fel emlékeit a Fókusz kamerái előtt Falusi Mariann, aki másfél év után először adott elő Pa-dö-dő dalokat egy fellépésen. Mariann a mai napig gyakran tér vissza néhai alkotótársa lakásába. „Szoktam vele beszélgetni, sokszor mondom neki a dolgokat, hogy mi történt, mintha ott lenne” – árulta el az érzelmeivel küszködő énekesnő. 
5:57
Fókusz
2024. május 22. 19:44

Szuperhősökkel, jedikkel, és mágusokkal népesült be Budapest

Pókember, Obi-Wan Kenobi és Gandalf is Budapesten járt a hétvégén. A képregény és sci-fi rajongók találkozójára, a Comic Conra világhírű színészek is érkeztek, akik nyilatkoztak is a Fókusz riportereinek. A varázslók és szuperhősök most pedig nem a világ megmentéséért harcoltak, hanem a legjobb jelmezek díjáért. Ha valaki komolyan veszi a cosplay versenyt, akkor érdemes akár hónapokkal korábban elkezdeni a készülődést, hogy a színpadi bemutatón lenyűgözze a közönséget. Hogy milyen volt az idei Comic Con forgataga, a videóból kiderül.
8:09
Fókusz
2024. május 22. 19:43

„A titok egy olyan étrend, ami megfelel a testünknek és tartható” – sztárok vallanak az inzulinrezisztenciájukról

Az inzulinrezisztencia népbetegség, és egyre több embert súlyt ez a kóros állapot. Tarján Zsófit, a Honeybeast énekesnőjét 2016-ban diagnosztizálták ezzel a betegséggel, mint mondja, ez egy lappangó, alattomos probléma: „Vannak tünetek, de azt hiszed, hogy csak fáradt vagy, rossz napod van.” Németh Dorottya kétszeres fitneszvilágbajnok pedig az első terhességekor tudta meg, hogy ezzel a betegséggel küzd. De más sztárok is ugyanebben a cipőben járnak: Nyári Dia, Fásy Zsüliett, és Balássy Betti mind inzulinrezisztensek, és mindnyájuknál a gyökeres életmódváltás és jelentős fogyás kellett ahhoz, hogy együtt tudjanak élni ezzel a helyzettel. Hogy hogyan adtak le 10-20, sőt, akár 30 kilókat, kiderül a Fókusz riportjából.
2:36
Fókusz
2024. május 22. 19:39

Akár több száz kilométerre is sodródhattak a verőcei tragédia eltűntjei

Szombat éjjel történt a szörnyű baleset, mikor egy motorcsónak Verőcénél nyolc utasával a Heidelberg nevű szállodahajónak csapódott – a Pest megyei kutatómentők vasárnap hajnal óta keresik az eltűnteket, amit nagyban nehezít a Duna sodrása is; a víz 6-9 kilométeres óránkénti sebességgel mozog, ez azt jelenti, hogy az eltűntek már több száz kilométerre is sodródhattak. A nehézségekről a kutatómentő szolgálat szóvivője, Balázs László nyilatkozott a Fókusznak. 
3:30
Fókusz
2024. május 21. 20:44

Magyarországra jött Evander Holyfield, akinek füléből Mike Tyson kiharapott egy darabot

Evander Holyfield a korábbi cirkáló és nehézsúlyú vitathatatlan világbajnok egyenesen Rijádból repült Budapestre. Holyfield Kovács Kokó Istvánnal, Erdei Zsolttal és a BVSC-Zugló fiatal sportolóival együtt melegített be, majd elkezdte tanítani a jövő bajnokait. Hogy mi a sikerének titka, és milyen felfogás szerint éli az életét, kiderül a videóból.
11:45
Fókusz
2024. május 21. 20:41

Azahriah és Korda György a színpadon – a SopronFest elindította a koncertszezont

A pünkösdi hétvégén elrajtolt az idei fesztiválszezon, szerencsére az időjárás is végül meghozta a nyári hangulatot és újra magyar zenekaroktól volt hangos a Lővér Kemping. Azahriah a Puskás Arénás koncertjei előtt csak a SopronFesten lépett fel. Megmutatjuk a sztárparádét, hogy kik léptek fel és elhoztuk a 2024-es fesztiváldivatot is. Hogy hogyan és hova katapultált Fluor Tomi, Diaz és Valkusz Milán, kiderül a videóból.
4:35
Fókusz
2024. május 21. 20:30

VV Gina történelmet írt a ValóVilágban – ezért buzdította arra a nézőket, hogy az ellenfelére, Valenre szavazzanak

Felpörögtek az események az elmúlt napokban a ValóVilág12 villájában. Gina egy szoros szavazáson kiesett Valennel szemben. Vasárnap az első kiválasztás is megtörtént, ahol Dorka kapta a legtöbb jelet a villalakóktól és szerdán este már meg is nevezi majd párbajellenfelét. Pénteken az RTL+ előfizetői is hatalmas lehetőséget kaptak, valaki közülük teljes értékű játékosként beköltözhet majd a villába.  
4:37
Fókusz
2024. május 21. 19:47

Az egész erőd olyan, mint egy nagy vidámpark, a legdurvább játékokkal – ősszel érkezik a Fort Boyard az RTL-re

A tévézés egyik legendája a Fort Boyard most visszatér a képernyőre. A forgatás egy hét múlva kezdődik és a sztárcsapat kalandjait ősszel láthatják a nézők az RTL képernyőjén. A műsorvezető Istenes Bence lesz. Ismerjék meg a játékosokat, Lil Frakk például először lesz látható showműsorban az RTL-en. De Kiszel Tünde lánya, Donatella is kipróbálja magát. Szőke Rebeka, fitneszmodell, influenszer, és Sápi Vivien influenszer is most debütál az RTL-en, ahogy Szécsi Zoltán vizilabdázónak is teljesen új lesz ez a terep.
7:33
Fókusz
2024. május 21. 19:45

Megbocsátott a kétgyerekes apa, akit súlyos sérülés ért a Richter Flórián Cirkuszban

Richter Flórián és a cirkuszában dolgozó chilei artista, Pato meglátogatták azt a kétgyermekes apukát, aki két és fél hete súlyos sérüléseket szenvedett egy előadás közben, amikor az artista elvétett egy ugrást. A férfi koponyatörést szenvedett egy becsapódó 2,5 méteres tartóoszloptól, de nem kellett megműteni. Az édesapa pár napig nem emlékezett arra mi történt vele, de mostanra már teljesen visszajött a memóriája.
4:31
Fókusz
2024. május 21. 19:38

„Most már túlélőkről nem nagyon beszélhetünk” – öt embert keresnek a verőcei hajóbaleset után

Nem adják fel a keresését, még mindig nagy erőkkel kutatnak a verőcei hajóbalesetben eltűntek után. A tűzoltók és a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság mentési munkálatait a speciális szakfelszereléssel rendelkező Kutató-Mentő Szolgálat is segíti. Balázs László, szolgálat vezető magyarázta el, hogy az idő előrehaladtával, hogyan változnak a kutatási módszerek.
0:53
Fókusz
2024. május 21. 19:32

Boksz: összecsapott a 78 éves Vadász Vince és a 66 éves Fodor Gyula

Mindkét versenyző talpon maradt Tasnádi Péter pünkösdi bokszgáláján. Ez a hír akkor lesz sokkal érdekesebb, ha elmondjuk, az egyik kesztyűs, a 78 éves Vadász Vince volt. Ráadásul fejvédő nélkül lépett a ringbe, a hozzá képest jóval fiatalabb, alig 66 éves és nehezebb Fodor Gyula ellen. Végül az erő legyőzte a technikát, és a mérkőzést Fodor Gyuszi nyerte pontozással.
6:55
Fókusz
2024. május 20. 20:16

Bár sok emberinek gondolt tulajdonsággal rendelkeznek, de tényleg „szőrös gyerekek” a kutyák?

A kutya nem csak egyszerűen az ember legjobb barátja, sokaknál már családtag. Mint egy szőrös gyerek – ahogy a világhírű magyar tudós, Csányi Vilmos fogalmaz. A vizsgálatok kimutatták, hogy a kutyák nem csak intelligens, de érzelmes lények is. Valóban képesek olyan őszinte érzelmek dekódolására és továbbítására, mint a kisgyermekek, még akkor is, ha beszélni nem képesek. Mégis, a mai napig sokan rosszallóan tekintenek az összehasonlításra gyerek és kutya között.
5:39
Fókusz
2024. május 20. 20:16

Eljegyzés, Fonogram-díj, első lemezbemutató – Kocsis Paulina életében nincs megállás

Ott voltunk a 2021-es X-Faktor legjobb női énekesnőjének, Kocsis Paulinának élete első lemezbemutató koncertjén a budapesti Kobuci Kertben. 2022 nyarán még ő volt a Honeybeast előzenekara, most saját lemezbemutató koncertjén ő hívhatta fel Tarján Zsófit vendégként a színpadra. Megkérdeztük, mit gondol az X-Faktor új mentorairól és arról, hogy közönsége példaképként tekint rá.
7:29
Fókusz
2024. május 20. 20:15

Rábatamásinál katapultált 1944-ben az amerikai katona, aki azt kérte szeretteitől, hogy itt helyezzék örök nyugalomra

Varga Gyula mindössze tíz éves volt, amikor a második világháború idején amerikai bombázók repültek el az otthona felett. Hanyatt fekve nézte barátjával a légicsatát, majd arra lettek figyelmesek, hogy ejtőernyősök ugranak ki a gépekből. Így került hadifogságba Robert Field, akinek lánya, Jane Magyarországra látogatott. Nemrég meghalt édesapja ugyanis azt kérte tőle, hogy Rábatamási mellett szórják el a hamvait.
6:03
Fókusz
2024. május 20. 20:13

Több ezer tanúvallomás szerint a nemi erőszak az Izrael elleni támadás szisztematikus, előre kitervelt része volt

Sheryl Sandberg sokkoló dokumentumfilmet készített arról, milyen szörnyűsegeket követtek el nőkkel szemben a Hamász terroristái 2023. október 7-én. Így harcol a csend összeesküvése és a tehetetlenség ellen. Sheryl elmondta, hogy a legtöbb szexuális erőszakot elszenvedő nő meghalt, de nem mindenki. A több százezer felvétel, több ezer tanúvallomás szerint a nemi erőszak az Izrael elleni támadás szisztematikus, előre kitervelt része volt. Az volt a cél, hogy minél több nővel megtegyék. Ez pedig elfogadhatatlan és embertelen, Sandberg ezért mutatja meg mindenkinek az igazságot a Screams before silence, vagyis a Sikolyok a csend előtt című dokumentumfilmben.
15:01
Fókusz
2024. május 20. 19:59

„Napokig sírtam, mert nem értettem, hogy lehet ez” – az édesanya saját kisfiáért pereskedik, akit a hatóságok szerint elrabolt

A kétéves Armaan virgonc kisfiú, de tud elmélyülten is játszani. Remélhetőleg nem sejti, hogy szülei lassan egy éve harcolnak egymással, hogy hol és hogyan neveljék fel őt. A magyar bíróság jogerősen úgy határozott, hogy vissza kell vinni őt születési helyére, az Egyesült Államokba. Ennek azonban az anyuka nem akar eleget tenni. Most az édesanya és a kétéves kisfiú történetét mutatjuk be a Fókuszban szakértők segítségével.
4:53
Videó
2024. május 19. 9:10

Molnár Anikó elárulta, pénzért kényeztetett egy herceget

Molnár Anikó 2009-ben ezen a napon a Fókusznak fedte fel élete egyik legnagyobb titkát. Elárulta, hogy 22 éves korában egy hetet töltött egy hercegségben, ahová azért érkezett, hogy pénzért cserébe szórakoztassa a házigazdákat. Egy 18 éves herceg és annak kilenc barátja tartott igényt arra, hogy a csinos európai lányok kényeztessék őket, ami a legtöbb esetben szexuális együttlétet is jelentett. Bár Anikó azt állította, hogy rá végül nem került sor, azt is elmondta, hogy tudta, ez nem az ő útja, és többször nem vállalt ilyet. A történteket nem szégyellte, a 15 évvel ezelőtti interjúban azt mondta, szerinte fiatal lányként ennyi pénzért ez egyszer belefért. Egymillió forintot ajánlottak neki, de a végösszeg végül kétmillió lett.
11:53
Fókusz
2024. május 18. 20:01

Apu, én most meghalok?

Van az özvegy, az árva, de arra nincsen magyar szó, aki elveszítette a gyerekét. Ezt feldolgozni a világ legnehezebb feladata. Felkészülni nem lehet rá, még akkor sem, ha a diagnózis hallatán azonnal eltűnik minden remény. A Lélekmadár Táborban azoknak nyújtanak támogatást, akiket ilyen veszteség ért. Megrázó történetek felfoghatatlannak tűnő családi tragédiákról, és egy másik világról, ahol a legmélyebb fájdalom és gyász mellett is van helye az életrömönek.
5:20
Fókusz
2024. május 18. 19:08

Az orvosok a testet tudják gyógyítani, a Bátor Tábor a lelket

Sorsfordító élmények egy eldugott csodavilágban. A Bátor Tábor az elmúlt húsz évben több mint húszezer beteg gyereknek és azok családtagjainak adott ilyen élményeket. A kórházban töltött több hónap után sokan itt csöppenek vissza újra a felhőtlen gyermekkorba. Az élményterápiás programok, például az íjászat és a lovaglás lehetőséget teremtenek arra, hogy a kicsik erőt és önbizalmat kapjanak. A nyílt napon mi is megtapasztalhattuk azt, amiről eddig csak az érintettektől hallhattunk.
3:57
Fókusz
2024. május 18. 19:08

„Doktor bácsi, te nem is vagy olyan félelmetes” – a legnagyobb elismerés a Bátor Tábor egészségügyi csapatának, ha észre sem veszik, hogy ott vannak

A Bátor Táborba érkező gyerekek, mindannyian súlyos, krónikus betegségekkel küzdenek, az egészségügyi állapotuk nagy odafigyelést igényel. Az itt dolgozó egészségügyi team láthatatlan csapatnak is hívja magát, hiszen úgy nyújt biztonságot, hogy közben a gyerekeknek ez fel sem tűnik. Hiszen a tábor egyik célja pont az, hogy a gyerekek végre ne a betegségükre koncentráljanak, hanem arra, amire képesek – ebben pedig az egészségügyi csapat is segít nekik. A táborozókat egy 10-15 fős egészségügyi csapat felügyeli, ismerjék őket.
6:45
Fókusz
2024. május 18. 19:07

Az Almási családban mind az öt gyereknek véralvadási rendellenessége van, megmutatják, hogyan élnek együtt vele

Az elmúlt 17 évben az Almási családnak volt ideje beletanulni, hogy pontosan mi is az a hemofília, vagyis vérérzékenység. Mind az öt gyermeküknek Willebrand-szindrómája van, ez a leggyakoribb véralvadási rendellenesség. Bármikor történhet tragédia, egy lila folt is okozhat bevérzést, egy apró karcolás, vágás, vagy éppen a menstruáció is veszélyes lehet. Mentálisan megtöri az embert, ha minden nap rettegésben él, főként, hogy az öt gyerek csaknem minden vészhelyzetet kimerített már. Az Almási családnak, ahogy sok más családnak is, a Bátor Tábor segített elfogadni a gyerekek betegségével járó élethelyzetüket.
6:42
Fókusz
2024. május 18. 19:07

Cimbik, akik megváltoztatják a világot: ők a Bátor Tábor önkéntesei

A hatvani Bátor Táborban önkéntesek, vagy ahogy ott hívják őket, cimborák segítenek a gyerekeknek. Több feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy valaki cimbi legyen, ilyen például a betöltött 20. életév. A kiválasztási folyamat hosszú és sokrétű, egy jó cimborának ugyanis kedvesnek, megértőnek, türelmesnek, elfogadónak, nyitottnak és találékonynak kell lennie. Na meg persze, ha kell, határozottnak is. A cimborák rendkívül színes egyéniségek, egy dolog azonban közös bennünk: azt mondják, a Bátor Tábor gyökeresen megváltoztatta az életüket. Ismerjék meg őket.
3:58
Fókusz
2024. május 17. 20:14

„Egyáltalán nem számolom a vagyonomat” – Balogh Levente is a leggazdagabb magyarok között van, de nem erre a legbüszkébb

Már 23. alkalommal állították össze a 100 leggazdagabb magyar sorrendjét és idén 17,2 milliárdos vagyonnal lehetett felkerülni a listára, és 2024-ben átlépte a 9000 milliárd forintot a száz leggazdagabb magyar összesített vagyona. Az első helyen már négy éve nincs változás, és a listavezető több mint 300 milliárd forinttal lett gazdagabb idén. Balogh Levente is a legtehetősebbek között van. Ő is elmondja véleményét a listáról. 
3:05
Fókusz
2024. május 17. 20:13

A politikai nézeteit gyakran váltogató Cintula szomszédait megdöbbentette a merénylet híre

Robert Fico emlékszik a szerdai merényletre, és mindenre ami vele történt a lövések után. A megválasztott szlovák államfő, Peter Pellegrini beszélt erről, miután meglátogatta a kórházban. Fico magánál van, de állapota továbbra is súlyos. Támadóját, Juraj Cintulát már a csehszlovák kommunista titkosszolgálat is lázadóként tartotta számon. Annak idején sztrájkot szervezett, és kommunistaellenes röplapokat osztogatott, ami a hatalomnak nem tetszett. 
5:11
Fókusz
2024. május 17. 20:11

Hatalmas bejelentés a ValóVilágban: mostantól a nézők is beszállhatnak a játékba – mutatjuk, hogyan

VV Gina a csütörtök esti kampánybeszédével valósággal bedobta a törölközőt a ValóVilág12 képzeletbeli ringjébe. A műsor történetében még soha nem volt rá példa, hogy valaki arra buzdítsa a nézőket, hogy ellenfelére szavazzanak. A Villa eseményeit azonban a kockás kendők mellett egy focilabda is megbolygatta. Mutatjuk, mi történt eddig és mi történik most a valóságshow-ban, sőt egy extra bejelentéssel is jövünk.
6:49
Fókusz
2024. május 17. 20:08

A Cápáknak is fontos a mentális egészség – le is csaptak az önismerettel kapcsolatos vállalkozásra

Mindenki másképp csinálja – teendőit ki füzetbe, ki telefonba írja, van, aki pedig a logisztikát másra bízza. Fuller Bianka szerint egy határidőnapló azonban többre is hivatott lehet, mintsem programjainkat írjuk bele. Több mint 10 éve foglalkozik pszichológiával, aktívan 5-6 éve dolgozik a szakmában. Egyéni kliensei mellett a közösségi médiában is jelen van, nagy hangsúlyt fektet a pszichoedukációra is. Alkotó szakemberként úgy érezte, elérkezett az idő, hogy egy Cápa segítségét kérje, mivel az üzleti életben egyedül nem boldogul. 
4:49
Fókusz
2024. május 17. 20:03

A 18 éves Kata gyógyíthatatlan bélbetegséggel küzd, de szinte tudomást sem vesz róla

Molnár Kata 18 éves. Szabadidejét a barátaival tölti, szeret olvasni, festeni, a telefonját nyomkodni, de a tanulást sem hanyagolja el, és a ház körüli teendőkben is besegít. Van azonban valami, amiben más, mint egy átlag fiatal: gyógyíthatatlan bélbetegséggel küzd – de szinte tudomást sem vesz róla. A Bátor Tábor Bátrak útja nevű programjának hála már pontosan látja, hogy milyen felnőtt életet kíván magának. A Bátor Táborban mindig kap egy kis útravalót ehhez – hogy ne csak a tábor kapuin belül, hanem azon kívül is bátor legyen. 
3:01
Fókusz
2024. május 17. 20:02

Ledobta a bombát: Azahriah limitált számú cipőkollekciót dobott piacra, rengetegen álltak sorba érte

Ritkán látott, több száz méteres sor Budapest belvárosában. Már kora délelőtt ez a látvány fogadta a kiskörúton járókat. Volt, aki vidékről jött és már tegnap este óta itt rostokolt a 22 éves Azahriah miatt. Limitál számú kollekciót dobott piacra ugyanis az egyik legismertebb magyar cipőgyártó és a legnépszerűbb magyar előadó, ezeket délelőtt 10-től csak itt lehetett megvenni. 
4:58
Fókusz
2024. május 17. 19:58

A világ legnagyobb LEGO terepasztalán készül a Star Wars-univerzum egyik legendás bolygója

Berendeztek álomszigeteket, építettek kutyákat, hatalmas hidakat, amelyeket végül összedöntöttek a súlyok alatt, de elkészült a Festetics kastély, a Parlament és a Szegedi Dóm kicsinyített mása is tavaly év végén a LEGO Masters című műsorban az RTL-en. Most egy kilencfős csapat lázasan épít egy gigantikus terepasztalt, amelyet a film- és képregényrajongók budapesti  fesztiválján lehet majd megtekinteni a hétvégén.