FÓKUSZ

4:57
Fókusz
2024. június 29. 19:48

„Ez már a robotasszisztens és a robotbarátnő között lesz félúton” – Balogh Petya szerint az OpenAI legújabb fejlesztése mérföldkőnek számít

Már nem csak szöveges válaszokat ad a kérdéseinkre, bevásárló listát ír, vagy emailt fogalmaz, hanem akár matekpélda megoldásában is segít a mesterséges intelligencia. „Arra mentek rá, hogy a hétköznapi helyzetekben, sokkal emberibb legyen” – mondja Balogh Petya, a Cápák között egyik befektetője, aki gyerekkora óta programozással foglalkozik azt mondja, az OpenAI legújabb fejlesztése mérföldkőnek számít. Hiszen már nem csak írott szöveg, hanem képek, hangok és videók alapján is tud kommunikálni. Az új fejlesztéssel az emberek és a gépek közötti interakció sokkal könnyebb a korábbinál.
4:58
Fókusz
2024. június 29. 18:45

„Jó, hogy van egy kis nyüzsgés” – ilyen az RTL vadiúj hírstúdiója az új bázison a Ligetben

2024 nyarától kétbázisúvá válik az RTL: a Városligettel szemben, az RTL Ligetben lesznek az üzleti területek, és itt készülnek ezentúl a Hírigazgatóság műsorai, egyebek közt a Híradó és a Fókusz is. A Baló György hírstúdiót ehhez át kellett költöztetni. Az RTL képernyősei már napok óta próbálgatják az új stúdió kínálta lehetőségeket. Most megmutatjuk, mit szólnak a változáshoz a Híradó és a Fókusz műsorvezetői, Kotroczó Róbert hírigazgató pedig a költözés további kulisszatitkaiba avat be.  
5:27
Fókusz
2024. június 28. 20:46

Lucz Dóra: a Csipes-botránynak köze lehetett ahhoz, hogy Kozák Danuta nem indul az olimpián

Májusban Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakozó egy Facebook-posztban írt arról, hogy milyen megalázó helyzetbe hozta őt edzője, Csipes Ferenc hogyan zaklatta őt. Vizsgálat indult, Csipes bocsánatot kért, de a zaklatást nem ismerte el. Lucz Dóra háromszoros Európa-bajnok kajakos azt feltételezi: a botránynak köze lehetett ahhoz, hogy Kozák Danuta nem indul az olimpián.
6:03
Fókusz
2024. június 28. 20:34

ValóVilág: nő a feszültség a Villában, kemény párbaj érkezik vasárnap

Ahogy fogynak a játékosok a villában, egyre jobban érezhető, hogy ki kivel szövetkezik, és az ellentétek is egyre inkább kiéleződnek. A ValóVilág legcsöndesebb játékosa, VV Ruben tegnap Dzsigerire tette a kék kendőt. De vajon kinek van több esélye visszatérni a luxusbörtönbe a vasárnapi párbajon? Kinek szurkol VV Soma, a ValóVilág nyolcadik szériájának nyertese? Amíg a fiúk a párbajra koncentrálnak, Giada és Dorka megcsillogtatta hangját, miközben kígyók, pókok és patkányok között turkáltak. A tét kétmillió forint volt.
8:23
Fókusz
2024. június 28. 20:03

Ömlenek a milliárdok a magyar fociba – miért nem sikerült így sem a továbbjutás?

Nem csak az éjjel ért véget, hanem a felejthetetlennek ígért nyár is a magyar válogatott számára. Bár a németországi Európa-bajnokságon a legtöbben továbbjutást vártak és reméltek, a csoda most elmaradt – pontot csak Skócia ellen szereztünk, ami nem volt elég ahhoz, hogy csoportharmadikként a nyolcaddöntőbe jussunk. Mi ennek az oka? Nem volt elég szerencsénk, vagy mélyebb magyarázat is van? Erre kerestük a választ a Fókusz riportjában.
6:38
Fókusz
2024. június 28. 19:48

Berki Mazsi izzadós, Yvonne Dederick egyáltalán nem

Valószínűleg mindenkit hoztak már kényelmetlen helyzetbe izzadtságfoltok, kellemetlen szagok – vannak, akik az átlagnál sokkal izzadósabbak, és olyanok is, akik szinte egyáltalán nem verejtékeznek. Utóbbi csoportba tartozik Yvonne Dederick is, aki ennek azonban nem örül, mint mondja, a szervezet így szabadul meg a toxinoktól, így ő például ezt pótlandó szaunázni jár. Berki Mazsi viszont ezzel szemben gyerekkora óta izzadós, iskolás korában kis törlőkendőt hordott magánál a szorult helyzetekre. Az izzadás körüli tévhitekről, a verejtékezés szerepéről, és arról, hogyan kerülhetjük el az ezzel járó kellemetlenségeket Kriston Renáta bőrgyógyászt kérdeztük a Fókuszban.
6:57
Fókusz
2024. június 28. 19:36

Légiközlekedési káosz – miért törölnek mostanában ennyi járatot?

Egy repülőgépnyi ember töltötte az éjszakát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren csütörtökön, miután a Ryanair Palermoba induló járatát az időjárásra hivatkozva törölte a légitársaság, melyet a terminálon várakozó utasok némi szkepszissel fogadtak. „A felhők felett nem esik az eső, a felhők alatt sem, és az összes többi gép fel tudott szállni” – mérgelődött az egyik Budapesten ragadt utas. De nem ez volt az egyetlen hasonló eset, az elmúlt időszakban rengeteg járatot töröltek, vagy indítottak jelentős késéssel. Hogy miért, és hogy mit tudunk tenni, ha mi is így járunk, annak szakértőkkel próbáltunk utánajárni.
5:47
Fókusz
2024. június 28. 19:35

„Ó, szalmonella, mit tettél velem?” – így kerülhetjük el a fertőzést

A szalmonellafertőzés, más néven salmonellosis rendkívül veszélyes – a gyakori betegség Magyarországon évente 10-12 ezer embert érint, szezontól függően. A fagylalt sokak kedvence, különösen a kánikulában, de nem árt az óvatosság – az olvadó fagylalt könnyen megromlik, és ilyenkor hamar feltűnnek benne a kórokozók is, de a tojás nem megfelelő kezelésével is könnyen pórul járhatunk – hogy hogyan tudjuk elkerülni nyáron a szalmonellafertőzést, arról többet is megtudhatnak a Fókusz riportjából.
4:09
Fókusz
2024. június 28. 19:29

Megmutatjuk: ennyibe kerül egy horvátországi nyaralás idén

Úgy tűnik, Horvátország nem csak a magyarokat, de a macskákat is vonzza. Egy kalandvágyó cirmos több mint ötszáz kilométert utazott egy autó motorterében megbújva, az utasok pedig csak akkor vették észre a szőrös négylábút, amikor nyaralásuk helyszínére, Crikvenicára érkeztek. A macska jól van, de nem mindenki tud így összehozni egy ingyenes nyaralást. A Fókuszban összeszámoltuk, mennyibe kerül idén egy horvátországi kiruccanás, ha nem egy motorháztető alatt szeretnénk odautazni.
6:21
Fókusz
2024. június 27. 20:27

Egyszerre rendőr és oltárszolga – a két hivatásban több a közös, mint gondolnánk

16 éve rendőr, négy éve a hívek lelki életével is foglalkozik. Bár elsőre azt hihetnénk, a két hivatás nehezen fér meg egymás mellett, Gyárfás Gergely szerint több bennük a közös, mint gondolnánk. Úgy látja, az egyházi és a rendőri szolgálat is a segítségnyújtást helyezi előtérbe, a maga módján mindkét hivatás a jó útra terel. Miért választotta magának ezt az utat, és hogyan hangolja össze a két munkát? Gyárfás Gergely a Fókusznak mesélt. 
4:32
Fókusz
2024. június 26. 20:36

Erdei Zsolt a Hell Boxing Kingsről: Az ökölvívás végre régi fényében tündökölhet

Százezer dollár, vagyis harminchétmillió forint motiválja a versenyzőket a Hell Boxing Kings selejtezőjén. Kiütésekből már az első mérkőzéseken sem volt hiány. Erdei Zsolt szerint az ökölvívás végre régi fényében tündökölhet. Gelencsér Timi most még csak szurkolóként figyelte az eseményeket, de az őszi bokszgálán ő lesz a műsorvezető Árpa Attilával közösen, és a versenyzőkkel is sokszor fognak interjúzni. Hogy hogyan készül a megmérettetésre, kiderül a fenti riportból.
5:20
Fókusz
2024. június 26. 20:35

Nemazalány, Young G és Burai Krisztián énekes pacsirtát próbál faragni a ValóVilág játékosaiból

Az iskolahét után a zene vette át a főszerepet a villában. Ráadásul nem kis feladatot kaptak a villalakók a héten. A nyár két legnagyobb slágerét kell előadniuk a párbajon a közönségnek. Szerencsére vannak szakmabeli segítőik; ma reggel Nemazalány, Young G és Burai Krisztián költöztek be a ValóVilág Villájába. A luxusbörtönhöz mindhárom zenésznek van kötődése, beköltözésükkor erről meséltek a Fókusznak, amit a fenti videóra kattintva lehet megnézni.
5:54
Fókusz
2024. június 26. 20:09

Decsi András: Sokként ért, hogy más fegyvernemek képviselői leszavazták az elképzelésemet

Szakmai vagy családi szempontok miatt mondhatott le a férfi kardozók vezetőedzője, Decsi András? És vajon befolyásolja a vívók teljesítményét az edzőváltás néhány héttel az olimpia előtt? Rabb Krisztán most vesz részt először az ötkarikás játékokon. Hogy hogyan készül élete legnagyobb megmérettetésére, az kiderül a fenti riportból. 
7:56
Fókusz
2024. június 26. 20:03

Aligátorhús helyett a lefagyasztott kolbász várja őket otthon – így élnek magyarok a világ másik felén, Thaiföldön

Lenyűgöző tengerpartjai, színes korallzátonyai és éjjel is nyüzsgő városai miatt az elmúlt évtizedekben az egyik legnépszerű úticél Thaiföld a pihenni vágyók körében. Az ázsiai ország egyre népszerűbb a magyaroknál. Az országban időt tölteni akár olcsóbb is lehet, mint egy hazai nyaralás. Ebben persze nincs benne a repülőjegy ára, ami azért elég borsos tud lenni. Tavaly az utasforgalom a két ország között a duplájára nőtt. Hogy miért szeretik az itt élő és ide utazó magyarok ezt az egzotikus országot, azt a Fókusznak mondták el. 
4:54
Fókusz
2024. június 26. 19:33

Megtisztelő szerepet kapott Dobó Kata

Dobó Katát 1997-ben egy csapásra ismerte meg az ország, miután fehérneműben kisétált a fürdőszobából A miniszter félrelép című vígjátékban. A színésznő most ismét vetkőzik Mrs. Robinson szerepében, de már nem a fiatal, szexi, csábító lányt játssza, hanem a középkorú, csalfa házas nőt. Dobó Katát az sem zavarja, hogy februárban betöltötte az 50. életévét, és átlépett arra a bizonyos B oldalra. Hogy minek köszönheti tudatosságát, kiderül a fenti videóból.
6:58
Fókusz
2024. június 25. 21:16

Khaze vallomása szabadulása után: Gyerekkorom óta pszichés problémákkal élek

Karalyos Márk, művésznevén Khaze 2019-ben adta ki az első albumát. Az OTL rapkollektíva tagjként kezdte el bontogatni a szárnyait olyan nevekkel, mint az IBBI gang, AKC Misi vagy EKHOE. 2022-ben éppen az új albumán dolgozott, és a fellépéseire készült, amikor beütött a krach. Tizenévesen lépett a bűn útjára: drogkereskedelemmel foglalkozott. Most, börtönbüntetése után őszintén vallott a Fókusz kamerái előtt.
3:25
Fókusz
2024. június 25. 21:13

Emberek életét teszi tönkre a mesterséges intelligencia: bárki áldozatul eshet a deepfake-nek?

A mesterséges intelligencia képességeinek kihasználása szinte nem ismer határokat, és mostanra bárki számára elérhetővé vált. Sokan pedig vissza is éltek a lehetőséggel. Megdöbbentő és sajnos aktuális történet főszereplője egy egyetemista lány, aki – mint szinte mindenki – töltött fel képeket magáról a közösségi oldalára. Sokkolta, amikor a saját arcát egy felnőttfilmes jelenetben látta viszont. A rendőröknek bizonygatnia kellett, hogy nem az ő teste szerepel a felvételeken. Egy ügyvéd segítségét kérte. 
6:19
Fókusz
2024. június 25. 21:11

„Saját kulcsunkkal már nem tudunk bejutni” – Miklós két éve harcol a lakásában élő házfoglalókkal

Nyári Miklós bármennyire is szeretne, nem tud bejutni a saját lakásába, ugyanis a bérlők egyszerűen nem hajlandók kiköltözni, immár két éve. Miklós gyakran el is megy a saját házához, amit édesapjától örökölt. Még az apja adta ki annak idején egy alapítványnak, idősek otthonát üzemeltettek itt. A szokatlan és egyben kellemetlen helyzet azonban csak később kezdődött. 
4:46
Fókusz
2024. június 25. 21:09

Napi 8-16 tekercs vécépapír fogy a VV12 villájában: derekasan fogyasztanak a villalakók

51 nap, 1228 streamelt óra, 20 buli – ez a Való világ 12. szériájának mérlege eddig, túl a játék felén. Most megmutatjuk önöknek, mi történik a kulisszák mögött, és megismerhetik a villalakók fogyasztási szokásait is. Egy nap alatt elfogy 8-16 tekercs vécépapír, 2-3 liter szájvíz és 2 tubus fogkrém, de micellás vízből és hajspray-ből is sokat használnak. De mit és mennyit esznek? Kiderül a videóból.
4:02
Fókusz
2024. június 25. 21:03

Varga Barnabás agya hirtelen elmozdult, és nekicsapódott a csontos falnak

Kézfogós kórházi fotóval tudatta hétfő este Varga Barnabás szerelme, hogy focista párját megműtötték a sérülése után. Vasárnap este óta két dolog tartja lázban az országot: vajon a pontszámítások alapján továbbjutunk-e, és hogy hogy van Varga Barnabás. Dr. Zacher Gáborral és Kocsis Andrással, a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájának igazgatóhelyettesével igyekszünk megválaszolni az utóbbi kérdést.
2:35
Fókusz
2024. június 25. 20:54

Gyerekkora óta foglalkozott állattartással a férfi, akit bika taposott agyon

Karancsberény lakói között nagy meglepetést okozott hétvégén a hatóságok fokozott jelenléte, egymást kérdezgették, vajon mi történhetett. Hamar kiderült, hogy nagy a baj. József a helyi magánvállalkozásként működő tehenészetben dolgozott, a tejelő tehenekkel és a bikákkal foglalkozott. A helyiek úgy tudják, éppen a bika karámjában dolgozhatott, amikor az állat váratlanul megvadult, és nekirontott gondozójának. 
4:08
Fókusz
2024. június 25. 20:50

„Még ott van a szemem előtt, fülemben hallom a hangját” – tárgyalják Babicsek Bernát halálának ügyét

Már több mint két és fél év telt el Babicsek Bernát tragikus halála óta, de az idő sem segít begyógyítani a hiánya okozta sebeket. Édesanyja azt mondja, a kezdeti sokk és a gyász okozta kábultság után talán mostanra értették meg férjével, hogy Bernát fiuk többé már nem tér haza. A színész 2021. december 31-én hunyt el saját házában. Főzni akart valamit az elektromos tűzhelyén, majd elaludhatott az asztalnál. Rövidzárlat keletkezett a konyhában, a színész pedig füstmérgezést kapott. 
6:07
Fókusz
2024. június 25. 20:44

Így írt sporttörténelmet Hámori Luca – Párizsban szurkolhatunk majd neki

A női ökölvívás 2012 óta szerepel az olimpián, de eddig még nem volt magyar versenyző a világ legfontosabb sporteseményén. Hámori Luca, kőszegi származású bokszoló most sporttörténelmet írt, és ott lehet Párizsban. A női ökölvívás megítélése sokat változott az elmúlt években, a kétezres évek elején az Oscar-díjas film, a Millió dolláros bébi széles körben ismertté tette a szakágat. Itthon Csábi Bettina és Miló Viktória profi győzelmei tették népszerűvé a profi női ökölvívást.
6:35
Fókusz
2024. június 25. 20:37

Geszti Péter a stuttgarti késésről: Azt éreztem, hogy mindannyian rosszul vizsgázunk ebben a stresszes helyzetben

Több tucat szurkoló maradt le élete nagy élményéről vasárnap, miután nem indult el időben Budapestről a Németországba, Stuttgartba tartó repülőgép. Az eredeti, 16:15-ös indulás helyett négyórás késéssel, 20:35-kor szállt fel, így a 21 órakor kezdődő skót-magyar meccsre már semmiképp sem értek volna oda. Végül aztán kiderült, hogy több balszerencsés történés is hozzájárult ahhoz, hogy lekésték a mérkőzést. Geszti Péter is a pórul járt utasok egyike volt. Most a Fókusznak nyilatkozott is.
6:40
Fókusz
2024. június 25. 20:00

Megszólalt Csoboth Kevin gólja után az édesapja: Amikor a kapufát eltalálta, nagyon mérges voltam

„Most nincs kritizálás, most boldogság van” – mondta a Fókusznak Csoboth Róbert, aki saját bevallása szerint szigorú apa. Fia, Kevin egyből berobbant a köztudatba, amikor a drámai véghajrában győztes gólt rúgott a skótok ellen a foci-Eb-n. A fiatal gólkirály édesapjával Siklóson, a család birtokán találkozunk. Büszkén vezetett körbe minket a mediterrán stílusú villában, de amire még ennél is büszkébb, az a fia. Két napja csak a győztes gól jár a fejében.
12:34
Fókusz
2024. június 24. 20:29

Révész Sándor Azahriah-éhoz hasonlította a Piramis sikerét

Már 16 éves korában sztárnak számított, megélt mindent, amit akkoriban megélhetett, és 30 volt, amikor a magányt választotta. Révész Sándor egy nemzedék számára jelentette a kölyköt, aki dalaival, egyedi hangjával, sármjával és karizmatikus színpadi jelenlétével mindig is lenyűgözte a közönséget. Hogy milyen viszony fűzte és fűzi a mai napig a gyengébbik nemhez, hogyan kezelte a hisztérikus rajongást és hogyan látja Azahriah-t, elmeséli a riportban, ahogy azt is, mi történt azon a bizonyos márciusi hajnalon, amikor sztrókot kapott.
4:16
Fókusz
2024. június 24. 20:25

A hamarosan munkába álló alfa generáció több mint negyede az LMBTQ közösség tagjának vallja magát

Fesztivál hangulatban telt a 29. Pride szombaton, 35 ezer ember vonult fel, és érezte jól magát. A befogadás és nyitottság évről évre egyre több hazai cégnek fontos. A Nyitottak vagyunk nonprofit szervezethez már több mint 1100 itthoni nagyvállalat csatlakozott. Erről Várady Nóra a Nyitottak vagyunk ügyvezetője beszél a riportban. Az alfa generáció 30 százaléka queernek vallja magát, ezért a cégeknek lépést kell tartaniuk a változó világgal, ha nem akarják elveszíteni a munkavállalóik jelentős részét a jövőben.
4:05
Fókusz
2024. június 24. 20:05

Budapesten rendezték az utolsó nagy kvalifikációs eseményt a párizsi olimpiára: megnéztük a breaktáncosokat és falmászókat

Breaktáncosok, gördeszkások, bringások és falmászók lepték el Budapestet. Nálunk rendezték az utolsó nagy kvalifikációs eseményt a párizsi ötkarikás játékokra és magyar sportolókért is szurkolhattunk. Az utcai táncművészet idén debütál a világversenyen és most Budapesten párbajoztak a parkett legjobbjai. Szarvák Csenge néhány éve még nem gondolta, hogy breaktáncosként valaha esélye lesz kijutni egy olimpiára. Most ő is és a falmászó Tusnády Nimród is nyilatkoztak a Fókusznak.
8:16
Fókusz
2024. június 24. 19:59

Korábban 3-4 napig tartott egy hőhullám Közép-Európában, most akár 16 napig is

Elképesztő forróság söpör végig a Földön, sokan esnek áldozatul a világon a kibírhatatlanul meleg időjárásnak. Görögországban két magyar vesztette életét, vélhetően a hőség miatt. Cipruson 45 fokot is mértek mostanában, a kint élő magyar Nina szerint a nyarak már kegyetlenek ott. De Horvátországban, Olaszországban és Törökországban is izzasztó kánikula tombol, Rómában idén 49 és fél fokot is mértek. Kovács Erik klímakutató mesélt a klímaváltozás következményeiről.
6:35
Fókusz
2024. június 24. 19:53

„Egyszerűen jó volt a közelében lenni” – mondta jó barátja az 51 évesen elhunyt operettszínészről, Vadász Zsoltról

Alig két hete még ereje teljében állt a színpadon, június 21-én azonban tragikus hirtelenséggel elhunyt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház elismert színésze. A művészvilágot és a színész rajongóit megdöbbentette és megrendítette a veszteség. Rusvai Miklós víruskutató szerint a színész halálát okozó húsevő baktérium általi fertőzések száma Magyarországon elenyésző. 
9:45
Fókusz
2024. június 23. 11:37

Szerencsés magyarok, akik a világ legszebb tájain élnek – így lehet bárkiből digitális nomád

Pintye Tímea sok szempontból sem nevezhető hétköznapi lánynak: az átlagostól eltérően gondolkozik és él. Szereti a munkáját, de nem szeret bejárni a munkahelyére, imádja a nyugalmat, ugyanakkor harcos szellem is. Miért hagyta ott a Facebookot, és váltott új életformára? Most az ő különleges történetét és a digitális nomádok mindennapjait mutatjuk meg, és Timi a világ legnagyobb vízipisztolycsatájára is elkalauzol minket.
7:15
Fókusz
2024. június 22. 20:31

„Szerintem nem mindennapi dolog” – Virág 8-9 tonnás kamionokat húz el

Kincs Virág imádja a teherautókat, csak éppen nem vezetni: a 19 éves lány elhúzza a több tonnás járműveket, méghozzá teljesen egyedül, segítség nélkül. Virág a versenyeken 8-9 tonnás kamionokkal is megbirkózik; amikor mi látogattuk meg őt a Szabolcs megyei Csengeren, akkor csak azért húzott egy kicsit kisebb teherautót, mert éppen egy sérülésből épül fel, és nem akarta túlzottan megerőltetni magát.
6:03
Fókusz
2024. június 22. 20:31

Naponta több órát tölt portörléssel, és fényképes nyilvántartása is van a kőbányai korsógyűjtőnek

Bár a felvételek alapján tűnhet úgy, nem kocsmában vagy sörmúzeumban jártunk, hanem Ürmös László lakásán Kőbányán. A nyugdíjas férfi nappaliját több mint 2400 darab söröskorsó díszíti, és a világ minden tájáról kapott már poharakat. Gyűjtői szenvedélyének csak egy dolog szab határt: nem maradt már több hely a polcokon. 
4:50
Fókusz
2024. június 22. 20:22

Magyar a világ egyik legjobb láncfűrészes fafaragója, Varga Norbert megmutatta művészetét

Varga Norbert 2024-ben a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel a németországi Blockhausenben, a láncfűrészes fafaragók világbajnokságán. Nyolc évvel ezelőtt egy neten talált videó indította el őt a láncfűrészes fafaragás útján, igaz már gyerekként is közel állt hozzá a természet és a famegmunkálás. Azóta autodidakta módon tanul és képzi magát, aminek meg is lett az eredménye. 
3:39
Fókusz
2024. június 22. 20:18

Gigacsípős és giganagy: ami pokollá teszi ezt az evőversenyt, az a szósz

Szépen enni ezen a versenyen nem lehet, de itt nem is ezt díjazzák. Ezúttal a rendkívüli csípősség okozza a kihívást a versenyzőknek. A Fókusz bemutatja a gigapcsípős hamburgerevő versenyt, aminek talán nem volt a legjobb az időzítése, hiszen vele egy időben játszott a magyar válogatott Svájc ellen. Most volt a negyedik forduló, és most szerepeltek olyanok, akik soha életükben nem indultak hasonló versenyen.
5:52
Fókusz
2024. június 21. 21:21

Így óvjuk meg állatainkat a hőgutától

Ebben az elviselhetetlen hőségben se gyereket, se kutyát ne hagyjunk egy percre sem az autóban, sem a bolt előtt az árnyékban. A kutyameleg társállatainkra is nagyon veszélyes, a hőgutában el is pusztulhatnak. Egyébként a latin canicula szó magyarul „kiskutyát” jelent. Amikor a Nagy Kutya csillagkép ugyanilyen nevű fő csillaga feltűnik az égen, az évszázados tapasztalat szerint nagy hőség, kánikula jön.
6:03
Fókusz
2024. június 21. 21:16

„A kérdés, hogy magukat mennyire tudják majd legyőzni azok a villalakók, akik amúgy az iskolával hadilábon álltak”

Vakáció ide vagy oda, a ValóVilág 12. szériájában nem pihenhetnek a villalakók. Sok százezer forintjuk bánja, ha nem elég jó átlaggal végeznek az iskolahét végén. Ráadásul Geri és Reni turbékolásának a tornaórák sem tettek jót, mivel a fiú szemet vetett a tesitanárnőre, Kikidit pedig a német órákon találta el Ámor nyila.