FÓKUSZ

0:32
Fókusz
2021. szeptember 28. 19:38

A földdel tett egyelővé egy templomot a Cumbre Vieja vulkán

A földdel tett egyelővé egy templomot a Cumbre Vieja vulkánból hömpölygő láva a Kanári-szigeteki La Palmán. Az épület szinte pillanatok alatt omlott össze, miközben elnyelte a sűrű füstfelhő. A sziget déli részén lévő tűzhányó ötven év után tört ki újra. Eddig legalább 430 épület semmisült meg, és több mint hatezer embert kellett evakuálni a vulkánitörés miatt.
3:30
Fókusz
2021. szeptember 28. 19:25

A Holtak Szigetéről valaki végérvényesen elhagyja a Survivort

Az utóbbi napok alaposan megtépázták a társaságot a Holtak Szigetén. Nem volt elég bajuk, még az időjárás is kiszúrt velük. A vihar után Alex érkezett hozzájuk, akinek nem mindenki örült. A játékosok már nem csak fizikailag, hanem lelkileg is úgy tűnik teljesen kikészültek. Mindig tudnak valahonnan erőt meríteni, ám napjaik itt is meg vannak számlálva. Ma este eggyel kevesebben lesznek.
6:23
Fókusz
2021. szeptember 28. 19:20

Min vitatkozunk össze egy párkapcsolatban? Vannak elkerülhetetlen konfliktushelyzetek?

Azt mondják, férfi és nő annyira különböznek egymástól, mintha más univerzumból, de legalábbis más bolygóról származnának. Sőt, sokszor úgy érzik egy párkapcsolatban a felek, mintha nem is egy nyelvet beszélnének. Min vitatkozik szinte minden nő és férfi egy párkapcsolatban? Miért olyan nehéz megértenünk és megértetnünk egymást? Németh Kristófékat, Rácz Gergőéket és Czutor Zoliékat faggattuk a legtipikusabb párkapcsolati konfliktus helyzetekről.
8:46
Fókusz
2021. szeptember 28. 19:10

A Fókusznak mesélt a borzalmas éjszakáról a tápétavágó késsel megtámadott kalauznő

Állandóan fájnak a sebei, és még műtétek várnak rá. A 21 éves kalauznőt a lajosmizsei vonaton egy jegy nélküli utas, tapétavágóval kaszabolta össze. Csak egy hajszálon múlt, hogy nem ölte meg. A férfit azóta is keresik, egymillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki rá. Orosz Ráhel a támadás miatt pánikbeteg lett, hónapokig ki sem tudott jönni a lakásából. Csak a Fókusznak mesélte el, hogy mi történt azon a szörnyű éjszakán.
4:18
Fókusz
2021. szeptember 28. 19:07

A tél sötét lesz és tele iszonyattal – egyes szakértők brutális, szibériai hideget jósolnak decemberre

Tavaly már október 13-án havazott Magyarországon. Azt még nem tudni, hogy idén mikor köszönt be a tél, de egyes előrejelzések szerint Észak- Amerikában és Európában akár brutális, szibériai hideg is lehet decembertől. A baljós előjeleket egyes szakértők az úgynevezett poláris légörvény jelenségre alapozzák. Ennek erősségét jelzik előre a kutatók, és ebből próbálnak hosszú távú következtetést levonni az időjárásra vonatkozóan.
5:20
Fókusz
2021. szeptember 28. 19:06

Milyen egy átlagos nyugdíjas élete Amerikában, Magyarországon, vagy Európa más országaiban?

Akármilyen hihetetlen, de Amerikában sincs minden nyugdíjasnak kolbászból a kerítés. Az USA nincs is az első 10-ben azon a listán, amit a Natixis nevű francia cég 44 ország nyugdíjrendszerét hasonlította össze. Magyarország a 33. helyen végzett. Magyarországon az átlagnyugdíj összege 2020-ban 142.000 Ft volt. Nyugat-Európában sokkal többet kapnak az idősek, sok helyen akár háromszor, négyszer is nagyobb összeget. A Natixis négy fő kategóriában vizsgálta a nyugdíjasok életszínvonalát. Nagy vonalakban ezek az egészség, a pénzügyek, az anyagi jólét és az életminőség. megmutatjuk, hogyan szerepeltek az országok.
6:25
Fókusz
2021. szeptember 28. 19:00

Exkluzív: Daniel Craig és Rami Malek meséltek a legújabb James Bond film forgatásáról

Utoljára alakítja James Bond-ot Daniel Craig a héten mozikba kerülő Nincs idő meghalni című filmben. A 25. Bond-filmet többszörös halasztás után mutatják be világszerte, a koronavírus-járvány miatt nem lehetett eddig játszani a mozikban. A világpremiert ma tartják Londonban a Royal Albert Hall-ban, a bemutató alkalmából Magyarországról csak a Fókusznak nyilatkozott a Nincs idő meghalni négy főszereplője valamint a rendezője a stílusosan szmokingot viselő riporternek interneten keresztül.
5:16
Fókusz
2021. szeptember 28. 18:00

Poldi még csak hároméves, de már több mint 30 országban járt – így utazzunk pici gyerekkel

Legyen szó elhagyatott partszakaszról vagy rejtett dzsungelről, ilyen tájakon még a pelenkázás is felemelő élmény. Okos Tímea és Markó Zoltán évek óta hátizsákkal járják a világot, és ezt az életformát gyermekük születése után sem adták fel. A most 3 éves Leopold, becenevén Poldi több mint 30 országban járt már. Szülei hiszik, hogy a gyereknek is az a legjobb, ha a szülők jól érzik magukat és ők az utazástól boldogok. Tapasztalataikkal segíteni szeretnének azoknak, akik gyerekkel nem mernek belevágni a nagy kalandokba.
4:19
Fókusz
2021. szeptember 27. 18:09

Egy elhagyott pályaudvaron forgatták a Keresztanyu legizgalmasabb epizódját!

A Keresztanyu stábja egy elhagyatott pályaudvaron forgatta le a sorozat eddigi legizgalmasabb epizódját, amelyben a sztori szerint elraboltak egy egész szerelvényt. A történet szerint az Ukrajnából érkező vonattal hatalmas mennyiségű mentolos cigarettát csempésznek Magyarországra. A történet kitervelője Anatolij Sukorov, aki semmire se menne a tanítványai nélkül.
7:51
Fókusz
2021. szeptember 26. 19:20

Nemazalányt meglepte, hogy Fluor Tomi tippje beletrafált!

Az Álarcos énekes harmadik adásában a Zsiráfot leplezték le, de a nyomozók nagyon mohók voltak és felhasználtak egy szuperkártyát is, a Kacsát akarták még leleplezni, de ez nem jött össze, úgyhogy ő még mindig versenyben van. De mit szólt a Zsiráf ahhoz, hogy neki kellett mennie?  Szandi bedobta a szuperkártyáját,  viszont a tippje nem jött be, emiatt az volt a büntetése, hogy egy Wellhello-dalt kellett jódlizva elénekelnie.
12:01
Fókusz
2021. szeptember 25. 20:00

Bozsek Márk hat éve visszavonult a nyilvánosságtól, azóta most adott először interjút

Bozsek Márk nagy esélyesnek számított 2013-ban az X-Faktorban. A Barátok közt egykori színésze viszont nem bírta a nyomást, összeroppant, és elsőként adta fel a versenyt. Hat éve visszavonult a nyilvánosságtól, azóta most először adott interjút. Mi történt vele amióta nem láttuk? És megemlékezünk azokról az egykori X-Faktorosokról is, akik sajnos ma már nincsenek velünk.
9:44
Fókusz
2021. szeptember 25. 19:45

Osztálykirándulás, mentorprogram, meglepetések, az X-Faktorban nem csak a színpadon zajlott az élet!

Oláh Gergő egyszer átmaszkírozva, álnéven állt a mentorok elé, Dallos Bogi szétvert egy autót és fegyverrel lövöldözött, Keresztes Ildikó pedig osztálykirándulásra vitte a versenyzőit. X-Faktoros konyhafőnök különkiadást is rendeztünk 4 éve, és kiderül, mit kezdett egy óvodányi gyereksereggel Kocsis Tibó, Tarány Tamás és Gyurcsík Tibor.
12:07
Fókusz
2021. szeptember 25. 19:30

Elképesztő, sosem hallott sztorik az X-Faktor 10 éves történetéből

Összeállítottuk az elmúlt 9 évad legemlékezetesebb riportjait és olyan titkokat meséltek el nekünk az egykori szereplők és a műsor készítői, amelyeken mi is meglepődtünk. Durva fenyegetéseket is kaptak már az X-Faktor készítői, amiért valakit nem válogattak be versenyzőnek. Sőt, volt, aki felkereste a műsor kreatív producerét, és a hátizsákjában lapuló 10 millió forinttal akarta megvesztegetni, hogy szerepelhessen.
1:15
Fókusz
2021. szeptember 23. 18:59

Az Álarcos énekes újabb izgalmakkal, Istenes Bence pedig új hajszínnel érkezik vasárnap!

Öt, már ismert karakter tér vissza vasárnap este az Álarcos énekes színpadára. Itt lesz a Szarvas, a Holdjáró, a Zombi, a Katica és a Kaméleon! A show most is tele lesz meglepetésekkel. A múlt héten a nyomozók ismét bedobták a szuperkártyát, de nem lett igazuk, mivel a Kacsa jelmezben nem Oszvald Marika van, mint ahogy azt ők gondolták. A vasárnapi adásban Istenes Bence újabb hajszínt villant.  
6:32
Fókusz
2021. szeptember 22. 19:40

Katona Imre karrierje tragikus hirtelenséggel ért véget, ő mégis azért küzd, hogy újra színpadon táncolhasson

Katona Imre több mint 20 éven keresztül csak a táncnak élt. Színházi társulatok tagja volt és sportcsarnokokban lépett fel több ezer ember előtt. Karrierje két évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel ért véget, amikor egy balesetben elvesztette a bal lábát. Imre most mégis azért küzd, hogy egyszer újra színpadra állhasson. Annál profibb műlábat, amilyet most visel, már nem kaphat  társadalombiztosításból, ezért barátai, ismeretlen csodálói gyűjtésbe kezdte érte és neki. Mert ő még táncolna. És táncolhatna is, ha két éve, amikor éppen segíteni próbált egy lerobbant autósnak nem gázolja el valaki.
2:29
Fókusz
2021. szeptember 22. 19:30

Runway Run: amikor a kifutópálya egy napra futópályává változik

Futóverseny egy nemzetközi reptéren? Az elsőre meghökkentő, vadnak tűnő gondolatból mára hagyomány lett, a Runway Run Európa szerte egyedülálló eseményként mindig jótékony célt is szolgál. A kifutópályán százak futják ki magukból ilyenkor a szuszt, de a kötetlen, felszabadult hangulat mintha sokkal fontosabb lenne itt a győzelemnél. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a nevezési díjból befolyt több millió forintból ezúttal két alapítvány működését segítik. 
6:17
Fókusz
2021. szeptember 22. 19:30

Hogy történt, hogy A mi kis falunk Tecája és papja nem tudott ellenállni a kísértésnek?

Teca és a Pap között régóta húzd meg ereszd meg kapcsolat volt, de most a pap válaszút elé érkezett: a reverenda vagy Teca. A színészek azt mondták, csókpróba nem volt a felvétel előtt. A bonyolult és érzelmes pillanatokat egy napig forgatta a stáb. A városi randevút A Mi kis falunk csapata Esztergomban vette fel, a színésznek pedig profi kosarasokkal kellett játszania, hogy ezzel is imponáljon a nőnek.
6:19
Fókusz
2021. szeptember 22. 19:27

A túlélők között: Joe személyes vlogban meséli el, ő hogyan élte meg a Survivort!

Hajnali fél 4-es kelés, gyors mosakodás, indulás a reptérre. Majd 25 óra utazás és több ezer kilométer után a végállomás a napfényes Dominika. Így indult Joe élete nagy kalandja, melyről személyes vlogjában mesél. A túlélők között című sorozatban az első naptól az utolsóig bemutatja, hogyan élte meg ő a Survivort. A Survivor minden egyes forgatási napját óriási fegyelemmel, szervezetten irányították. Egy perc csúszás sem fért bele a szigorúan megtervezett menetrendbe. Nem csak a játékosoknak, hanem a készítőknek is komoly szabályokat kellett betartaniuk. Vajon miért nem hordhattak órát vagy napszemüveget a készítők? Mikor ehettek, ihattak? Vlogjában ezt is elmeséli. A túlélők között minden hétfőn új epizóddal jelentkezik az RTL Moston.