FÓKUSZ

5:06
Fókusz
2021. október 5. 19:10

Egyre drámaibb a covid-helyzet Romániában, már a folyosókon helyezik el a betegeket

Romániában, egyes kórházakban már a folyosókon helyezik el a covidos betegeket, mert nincs elegendő hely. A közel 20 milliós országban 14 ezret is meghaladja a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, intenzív osztályokon 1468-an vannak. Szakértők szerint a mostani fertőzéshullám nagyobb, mint a második és harmadik hullám együttvéve. Dr. Bíró Katalin, a gyergyószentmiklósi oltóközpont vezetője elmondta, szerinte mi vezetett ide.
7:20
Fókusz
2021. október 5. 19:00

Börtön járhat azoknak, akik a halálos körömgomba ellenszerét hirdetik a neten!

A csalók ezúttal nem egy magyar híresség arcával és a vele készült álinterjúval hirdetik, hogy a körömgomba szerintük halálos szövődményekkel járhat, ami ellen persze van egy csodaszer, amit azonnal meg is tudnak venni. Rákerestünk a hirdetésben állítólagos magyar orvosként idézett szőke nő arcára. Persze, hogy kiderült: ahány országban hirdetik a csalók ezt a körömgomba elleni szert a nőnek annyi neve és titulusa van.
6:05
Fókusz
2021. október 4. 19:30

Filippo Sorcinellit sokan csak a pápa szabójaként emlegetik

Mi a közös egy papi miseruhában, és egy erotikus illatban? Ha más nem is, egy olasz dizájner, Filippo Sorcinelli mindenképpen, aki munkásságával a szakrális és hétköznapi világ érzékisége mentén lavíroz. A pápa szabójaként hivatkoznak a fura kinézetű férfira, ez azonban csak az egyik titulusa. Ő a világ legkeresettebb miseruha-készítője, de mellette profi templomi orgonista, parfümőr és festőművész is.
0:36
Fókusz
2021. október 4. 19:23

Megkezdődött a 2020-as közel-keleti világkiállítás

Pénteken megkezdődött a 2020-as közel-keleti világkiállítás, aminek kezdetét egy évvel eltolták a koronavírus járvány miatt. Ennek apropóján most a hagyományos kínai kultúrát és a modern technológiát bemutató fénybemutatót tartottak. A borongós őszi időben többen elájultak és nem csak az expo méretei láttán, hanem a rekkenő hőségben, ezért sem lehet tudni vajon hány turistát vonzhat ez az esemény, ahol 192 ország mutatkozik be.
0:54
Fókusz
2021. október 4. 19:15

A Nobel-díjat sajnos nem, de számos másik tudományos díjat bezsebelt Karikó Katalin

Karikó Katalin Nobel-díjra jelöltségét nem tudta díjra váltani. Az elmúlt napokban azonban csak úgy záporoztak felé a díjak. Amiért úttörő szerepet játszott a Covid–19 elleni mRNS-alapú vakcina kifejlesztésében, a hétvégén megkapta a magyar tudományos élet legrangosabb elismerését, a Bolyai-díjat. De bezsebelte Ausztria, Németország, és Franciaország legelőkelőbb tudományos elismeréseit is.
7:11
Fókusz
2021. október 4. 19:05

Dóra utoljára szállt repülőre légiutas-kísérőként, lánya viszi tovább a hagyományt

Dóra gyermekkora óta légiutas-kísérő akart lenni. Állandóan a házukban lakó pilótát hallgatta, ahogy az útjairól mesél és mindig álmodozva nézte az eget. Amikor a 80-as évek elején szakszolgálati engedélyt szerzett, a Malév még orosz gépekkel repült. Dóra előtt így is kinyílt a világ. Most, az utolsó munkanapjára a Fókusz stábja is elkísérte.
4:09
Fókusz
2021. október 3. 19:30

A mai adásban extra nyomokat is adnak az álarcos énekesek, de vajon mennyire segítenek ezek a nyomozóknak?

Négyen versengenek ma este a nyomozógárda és a nézők kegyeiért. A mai adásban igaz-hamis állításokat is megfogalmaznak magukról az álarcos énekesek extra nyomokként. Azt kérdeztük a fellépőktől, hogy véleményük szerint a nyomozók könnyen kitalálják majd, hogy melyik állítás az igaz? Mennyire lesznek csalafinták az állítások? És mivel lehet a leginkább megtéveszteni a nyomozókat? 
9:37
Fókusz
2021. október 3. 19:20

Fluor Tomit különleges álma segítette abban, hogy Nótár Maryre tippeljen

Még egy leleplezés volt a negyedik adásban. Fluor Tomi ugyanis bedobta a szuperkártyáját, miután mind a négy nyomozó egyetértett abban, hogy a Katica jelmezben Nótár Mary lehet. És igazuk lett. Mary a leleplezése után az öltözőjét is megmutatta telefonos videóiban. Fluor Tomi egy adásból kimaradt jelenetben azt is elárulta, melyik különleges álma segített abban, hogy a Katicára ő is Nótár Mary-t tippelte. A szuperkártyás leleplezés után egy teljesen új karakter lépett a Katica helyére. A tűzoltónak öltözött Víziló első, stílusosan tüzes produkciója nagy sikert aratott.
7:53
Fókusz
2021. október 2. 19:55

Sallai Zsuzsa élete eddigi 53 éve alatt többször is farkasszemet nézett a halállal, most sem adja fel

Sallai Zsuzsanna a legerősebbek közé tartozik. Életének eddigi 53 éve alatt folyamatosan farkasszemet nézett a halállal. Már az is csodának számított, hogy a 12 éves kort megélte. Az orvosok arra sem adtak neki sok esélyt, hogy gyermeke születhet, Zsuzsanna azonban négyszer is édesanya lett. Most újabb betegséggel kell szembenéznie, ráadásul a rosszindulatú daganat mellett még a jogszabályokkal is meg kell küzdenie. De Zsuzsi nem adja fel. Célja, hogy példát mutasson. Élni akarásból.
5:42
Fókusz
2021. október 2. 19:40

Jennifer Lopez is felfigyelt a magyar hip-hop táncosokra!

Magyar táncosokon ámul a világ, akik toronymagasan vezetik a hazai videómegosztó nézettségi toplistáját és a budapesti koreográfusokra már Jennifer Lopez is felfigyelt. A csapat vezetője Düki, aki korábban a Csillag születik és a Hungary’s Got Talentben is feltűnt. A vietnámi születésű Duc Anh Tran 2012 óta vezeti saját tánciskoláját a Red One-t, amivel szerepeltek a Hungary’s Got Talentben is. Aztán a koreográfiákról elkezdett videókat feltölteni az internetre, ami az elején csak néhány ezres nézettséget hozott, de ma már ők vezetik a hazai toplistát több mint 2 millió feliratkozóval és a csatorna összes megtekintésének a száma már átlépte a 360 milliót.
0:31
Fókusz
2021. október 1. 13:07

Előzetes: Magyar táncosokon ámul a világ!

Többszáz millióan látták már a videóikat, a világ különböző pontjaira hívják őket fellépni és oktatni, a koreográfusokra pedig már Jennifer Lopez is felfigyelt. A vietnámi születésű Düki már 13 évesen szerepelt L.L. Junior egyik videoklipjében, aztán több tehetségkutatóban is feltűnt. A popsztárság is csábította, de a tánc mellett maradt, amivel már világhírű tette a csapatát. A Fókusz Pluszban.
4:26
Fókusz
2021. szeptember 30. 19:50

Több karakter is pihenőre megy A mi kis falunkból

A mi kis falunk 6. évadának 6. epizódja szombat este lesz látható az RTL Klubon, utána szünetre vonul a sorozat. A folytatásban pedig pár karakter eltűnik egy időre: A Tecát alakító Bata Éva és az Erikát alakító Lovas Rozi családi okokból nem lesz látható a folytatásban - mindkét színésznő gyermekére szeretne koncentrálni - ehhez kapcsolódóan pedig Erika párja, a Gyurit megformáló Lengyel Tamást sem láthatjuk egy darabig, hiszen Erika nélkül Gyuri karaktere magányos lenne, a színész pedig a jövőben egy új RTL-s vígjátéksorozatnak lesz a főszereplője A változásokra régóta készült a stáb, hiszen a szereplők terveikről korábban tájékoztatták a producereket. Hogy ki mikor tér vissza a sorozatba az pedig legyen meglepetés.
5:15
Fókusz
2021. szeptember 30. 19:15

Ha mezőszilasi vagy biztos ismered Bolyhost a lámát, ha nem, épp itt az ideje

A Pécsi család lassan állatkertet nyithatna, annyi állatuk van. De mindig is sok kiskedvencet tartottak. Tomi már ebbe született bele, nem meglepő, hogy állatorvos szeretne lenni. Tomi kedvence, Bolyos leköpi gazdáját naponta többször is, ha rossz kedve van azért, ha jó kedve, akkor meg azért. Ez persze nem szegi kedvét az állatorvosnak készülő fiúnak, hogy tanítgassa nem éppen hétköznapi barátját.
5:15
Fókusz
2021. szeptember 30. 19:06

Kaló Jennifer megmutatta második kisfiát, és elmesélte, miért sírt három hétig Ezra születése után

Tíz héttel a szülés után az egykori szépségkirálynő nekünk mutatta meg második kisfiát. Kaló Jennifer Ezra világrajövetele után is három hétig sírt, de ma már topformában babázik. Elmesélte, hogyan csinálja. Jennifernek meg kell küzdenie a többgyermekes szülők mumusával, a testvér féltékenységgel. Nem szégyellt segítséget kérni egy szakembertől is, hogy jól kezelje a helyzetet. A nehézségek ellenére is úgy érzi, második gyermekével lett teljes a család. És reméli, hogy Áron fia is mielőbb így látja majd.
5:06
Fókusz
2021. szeptember 30. 19:00

Ha megígérték, miért nem fizetik ki a 100%-os táppénzt a koronavíruson átesett pedagógusoknak?

Körülbelül egy éve jelentették be, hogy azok a pedagógusok, akik az iskolában kapják el a koronavírus-fertőzést, 100%-os táppénzre jogosultak. A becslések szerint ez több tízezer tanárt érinthet, akik közül eddig alig pár százan kaphatták meg a kiegészítést. Van, aki tavaly decemberben adta le a szükséges dokumentumokat és még azóta sem kapta meg a pénzt. Azoknak, akik igényt tartanak a 100%-os táppénzre, egy több lépcsős engedélyeztetésen kell átesniük. Nem csak a háziorvostól, de az intézmény igazgatójától is igazolást kell kérniük, amivel bizonyítják, hogy az iskolában kapták el a koronavírus-fertőzést.
5:42
Fókusz
2021. szeptember 30. 17:00

Anita és Tomi az első magyarországi Survivor pár, akik összekötik az életüket

Anita és Tomi idén februárban jöttek össze egy túrán. Tomi 7 hónap után a Déli-Mészkő-Alpok tetején, 2714 méteren kérte meg Anita kezét. A szerelmespár két külön évadban szerepelt a Survivorben. Így az egymástól függetlenül megélt túlélés és a hegymászás öröme egymás karjaiba sodorta őket. Magyarországon ők az első Survivor pár, akik összekötik az életüket.
8:13
Fókusz
2021. szeptember 29. 19:50

Férje elvesztése óta először adott televíziós interjút Epres Panni

A Glamour divatmagazin különkiadást készített, amelyben a nőket ünneplik. A címlapon Epres Panni van, a leleplezésen hosszú tapssal ünnepelték a visszatérését. Epres Panni tavaly nyáron vesztette el férjét, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, Benedek Tibort, aki hosszantartó betegség után halt meg, 47 éves korában. A modell-anyuka a tragédia óta nem állt kamera elé, munkát is csak nagyon keveset vállal azóta. Tegnap este kizárólag a Fókusznak adott interjút az elmúlt időszakról.
6:59
Fókusz
2021. szeptember 29. 19:35

Az orvos, aki nem csak rendel, hanem ma már saját pékségében süti a kenyeret

Dr. Nagy Károly. Belgyógyász, háziorvos, üzemorvos. 1980 óta dolgozik az orvosi pályán, emberek ezrei köszönhetik neki az egészségüket. És Dr. Nagy Károly, pék. Majd 10 éve a kovász és a kenyerek nagymestere. Emberek százai köszönhetik neki, hogy az étkezésük is egy picit egészségesebb, és sokkal színesebb lett. De miért izgatta a kenyérsütés tudománya, és péksüteményeinek ki a leghűségesebb rajongója?
5:48
Fókusz
2021. szeptember 29. 19:30

Így teltek Catherine Dederick első órái a kiesése után

Catherine Dederick az utóbbi napokban teljesen kimerült. Folyamatosan ment a hasa, de még betegen is igyekezett maximálisan teljesíteni. Tegnap azonban végleg elérte határait. Ő volt az első, aki feladta a párbajt a Holtak szigetén. Fájó szívvel nézte a többieket és még pityergett is egy sort  A hotelszobába érve azonban minden szomorúsága elszállt. Első útja a tükörhöz vezetett. Sosem gondolta volna, hogy ennyire boldoggá teszi az angol wc, vagy a vezetékes víz és a szappan. Nem beszélve a pihe-puha ágyikóról.
5:09
Fókusz
2021. szeptember 29. 19:20

Mi az igazság Shane Tusup és Szabó Zsófi viszonyáról?

Álljunk össze, mint két kicsi lego -  ezzel a felirattal ajándékozott Szabó Zsófinak piros szívecskét Fluor Tomi - miközben Zsófi szíve már lehet, hogy Shane Tusupért dobogott? Nemcsak az Álarcos énekesben, hanem az elmúlt hónapokban folyamatosan félreérthető, vagy érthetetlen üzengetés zajlott a zenész és a tévés között, miközben a világklasszis edző szépen lassan beúszott a képbe. Shane Tusup bókjaival és Szabó Zsófi kacér mosolyával mára már szinte minden bulvár lap címlapján találkozhattunk.        
5:47
Fókusz
2021. szeptember 29. 19:10

A kávé világnapján utánajártunk, hogy honnan ismerhetjük fel az igazán jó kávét!

„Adjatok nekem elég kávét, és meghódítom a világot”- szól a mondás. De azért nem mindegy, hogy milyen az a kávé. A világ legdrágább kávéjából, a black ivory-ból például egy csésze körülbelül 15 000 forint. De nem kell a kávénak ahhoz egy elefánt emésztőrendszerén átmennie, mert hogy ez a kávé így készül,  hogy szeressük. Márpedig mi magyarok imádjuk a kávét. Na de ki tudná jobban a jó kávé élvezetét elmesélni, mint egy vérbeli olasz?
5:50
Fókusz
2021. szeptember 29. 19:03

A Fókusz nézői segítettek, hogy Szilvia elhiggye: jótündérek igenis léteznek

Szilvia történetét egy éve mutattuk be a Fókuszban. A háromgyerekes anyuka házuk beomlott fala mellett állt, nagy fia érettségire készült és külföldi egyetemről álmodott. Szilvia akkor nem csak kilátástalannak látta a helyzetüket, de úgy érezte teljesen egyedül maradt a bajban. Már a jótündérekben sem hitt. A Fókusz riportja után azonban nagyon sokan segítettek a családnak. A Köztük volt egy nagy téglagyártó cég is.