ÉJJEL-NAPPAL BUDAPEST

2:27
Éjjel-Nappal BudapestRoland Annának: „Azt akarom, hogy felmondj…”
2018. június 7. 23:00

Roland Annának: „Azt akarom, hogy felmondj…”

Miután Roland bevallotta Annának, hogy mit érez iránta, de egyúttal azt is elmondta, hogy Bori mellett döntött, Anna és Roland viszonya rettenetesen görcsössé vált. Amikor Sanya és Roland megint összezördültek, Anna emlékeztette Rolandot arra, hogy a fiú nem őt választotta. Roland végül levonta a lány beszólásából a konzekvenciákat és Anna ijedelmére megkérte őt, hogy mondjon fel. Ezt követően azonban újra közel kerültek egymáshoz, aminek következtében a rémült Roland megmondta Annának, hogy tűnjön el az életéből.
1:55
Éjjel-Nappal BudapestGábort kiakasztotta, hogy Laura szerint bűzlik a kocsija
2018. június 7. 23:00

Gábort kiakasztotta, hogy Laura szerint bűzlik a kocsija

Gábor megvette azt az autót, amit Laura javasolt neki, a lány pedig feldobta Gabinak egy közös autós kiruccanás ötletét. Az autóstúra azonban sajnos káoszba fulladt, mert Gábor és Laura megint rettenetesen összekaptak. Amikor este Dalma barátilag, de határozottan azt tanácsolta a fiúnak, hogy végre beszéljen nyíltan a lánnyal az érzéseiről, Gábor rezignáltan reagált: Ez a hajó már elúszott!
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-06-07
2018. június 7. 21:40

Éjjel-Nappal Budapest 2018-06-07

Amikor Dani megint bejelenti, hogy ma nem ér rá, mert fontos programja van, és megint nincs ideje, Lili már attól tart, hogy a fiúnak viszonya van valakivel. Lili megosztja az aggodalmait Mesivel, de amikor Dani később meglepi egy közös lakással, azonnal eltűnnek Lili félelmei, és szerelmesen úszik a boldogságban. Amikor azonban a lakóhajón eufórikus hangulatban elújságolja Mesinek a lakással kapcsolatos terveiket Danival, nem tudja megakadályozni, hogy Milán előtt ki ne derüljön a gyerekkel kapcsolatos hazugsága.
2:43
Éjjel-Nappal BudapestRoland Annának: "Beléd szerettem..."
2018. június 6. 23:00

Roland Annának: "Beléd szerettem..."

Az előző éjszaka titokban váltott csók után Anna reggel teljesen össze volt zavarodva és újra kerülte Rolandot. Ám később világossá vált a számára, hogy nem tud elfutni az érzései elől és meg kell beszélnie a dolgot Rolanddal. Amikor a bárban kérdőre vonta Rolandot, a fiú nyíltan bevallotta, hogy érez valamit iránta, ám Borit is szereti és nem képes elhagyni őt. Roland kijelentése után Anna megtiltja magának, hogy bármit is érezzen Roland iránt, és elhatározza, hogy megteszi a következő lépést Sanyával, és kijózanodva beleegyezik, hogy közös lakásba költözzenek.
4:29
Éjjel-Nappal BudapestTamarát durva zaklatás érte a bárban
2018. június 6. 23:00

Tamarát durva zaklatás érte a bárban

Tamara mérges volt, amikor Szofi Gyöngyivel és Tivadarral kérdőre vonta őt és aggódva azt állítja, hogy Teó miatt teljesen kifordult önmagából. Tamara megsértődve felmondta az állását a fodrászatban, és teljesen bele akarta vetni magát a kocsmai munkába. Ám ott egy szörnyű dolog történt, amikor Tamara egyedül maradt a kocsmában: egy vendég zaklatni kezdte őt. Tamara pánikba esve elmenekült és szorult helyzetében az albérletbe menekülve Joe-nál keresett védelmet. Ám Joe már a repülőn ült Spanyolország felé, így Tamara számára világossá vált, hogy most már nem számíthat Joe-ra, ha szüksége lenne rá.
1:55
Éjjel-Nappal BudapestLili Karesznak: "Ne szólj bele, hogyan nevelem a gyerekemet!"
2018. június 6. 23:00

Lili Karesznak: "Ne szólj bele, hogyan nevelem a gyerekemet!"

Lili egy fejhallgatót tett a terhes pocakjára, amiből klasszikus zene szólt, mivel meg volt róla győződve, hogy így már a pocakjában növelheti a gyereke intelligenciáját. Ám, amikor Karesz tudomást szerzett a tervéről, őszintén meg volt döbbenve. Karesz meg akarta akadályozni, hogy Lili babája egy világtól elzárkózott, unalmas alakká váljon, így amikor Lili aludt, kicserélte a klasszikus zenét egy pörgős hip-hop dalra. Lili iszonyúan dühös lett és mérgesen közölte Karesszel, hogy tartsa magát távol a babájától.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-06-06
2018. június 6. 21:40

Éjjel-Nappal Budapest 2018-06-06

Az előző éjszaka titokban váltott csók után Anna reggel teljesen össze van zavarodva és kerüli Rolandot. Ám később világossá válik a számára, hogy nem tud elfutni az érzései elől és meg kell beszélnie a dolgot Rolanddal. Amikor a bárban kérdőre vonja Rolandot, a fiú nyíltan bevallja, hogy érez valamit iránta. Ám Borit is szereti és nem képes elhagyni őt. Anna számára ez egy arculcsapás. Nem sok választotta el őt attól, hogy összejöjjön Rolanddal.t, Daninál panaszkodja ki magát Karesz miatt. Ám Dani együttérzőn közli Lilivel, hogy a terhessége alatt nem szabadna ennyire felidegesítenie magát. Lili megnyugszik, és ismét meg van győződve arról, hogy Dani minden idők legjobb apukája lesz.
2:46
Éjjel-Nappal BudapestÚjabb szenvedélyes csók csattant el Anna és Roland között
2018. június 5. 23:00

Újabb szenvedélyes csók csattant el Anna és Roland között

Rolandnak nagyon nehezére esett, hogy elviselje Anna és Sanya közelségét, és a két fiú újfent összeveszett. Bori szerint ez nem mehet így tovább, ezért kényszerítette Rolandot, hogy menjenek el Annáékkal négyesben egy közös kizombázásra. A tánc közben a két fiú ismét vetélkedni kezdett egymással. Roland és Anna között is izzott a levegő, és amikor éjjel kettesben összefutottak a konyhában, Anna szenvedélyesen megcsókolta Rolandot, amit Roland is viszonzott.
2:16
Éjjel-Nappal BudapestTeó Tamara kihasználásával szerzett újabb vendégeket a bárba
2018. június 5. 23:00

Teó Tamara kihasználásával szerzett újabb vendégeket a bárba

Teó és Tamara átköltöztek az új bárba, ahol Teó beállította Tamarát egy dögös ruciban pincérkedni, hogy a vendégek legeltethessék rajta egy picit a szemüket. Valóban sikerült több vendéget becsalogatni a bárba, viszont Gyöngyi felháborodott azon, hogy a lánya mit el nem tűr. Gyöngyi, és később Joe is megpróbáltak hatni Tamarára, hogy ne alázkodjon meg ennyire Teó kedvéért.
3:30
Éjjel-Nappal BudapestLaura újra csalódott Gáborban
2018. június 5. 23:00

Laura újra csalódott Gáborban

Laura a születésnapi bulija után az egész éjszakát átbeszélgette Gáborral, és ismét szikrázott közöttük a levegő. Laura beleegyezett, hogy együtt töltsék a napot, mert azt hitte, hogy Gábor valóban megváltozott. Közelebb kerültek egymáshoz, ám Gábor egy ártatlan helyzetben indokolatlanul kiborult, mikor Laura ártatlanul jópofizott egy pincérrel. Laura mélységesen csalódott Gáborban, ezért később jóleső kárörömmel vette tudomásul, hogy a zaklatott Gábor hazafelé totálkárosra törte az autóját.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-06-05
2018. június 5. 21:40

Éjjel-Nappal Budapest 2018-06-05

Rolandnak nagyon nehezére esik, hogy elviselje Anna és Sanya közelségét, és a két fiú újfent összeveszik. Bori szerint ez nem mehet így tovább, ezért kényszeríti Rolandot, hogy menjenek el Annáékkal négyesben egy közös kizombázásra. A tánc közben a két fiú ismét vetélkedni kezd egymással. Roland és Anna között is izzik a levegő, és amikor éjjel kettesben összefutnak a konyhában, Anna szenvedélyesen megcsókolja Rolandot, amit Roland is viszonoz.
1:42
Éjjel-Nappal BudapestTamást női ruhában szállították el a rendőrők a saját legénybúcsújából
2018. június 4. 23:00

Tamást női ruhában szállították el a rendőrők a saját legénybúcsújából

Tamás jókedvűen ébredt, amit azonban hamar szertefoszlatott Bécy megjelenése. Tamás belátta, hogy nem kerülheti el a Bécy-féle legénybúcsút. Tamásnak semmi kedve nem volt az egészhez, főleg, mivel Bécy csodálatos ötletének hála mindenkinek női ruhában kell elbúcsúztatni Tamás utolsó legény napjait. Végül minden várakozása ellenére jól érezte magát, az este azonban mégis csúfos véget ér, mert Tamás elszakadt a többiektől, és egy félreértés következtében letartóztatták.
4:03
Éjjel-Nappal BudapestEvelin kifaggatta Rolandot Anna iránti érzéseiről
2018. június 4. 23:00

Evelin kifaggatta Rolandot Anna iránti érzéseiről

Roland próbált úrrá lenn féltékenységén, mikor megtudta, hogy Anna és Sanya újra összejöttek. Bár Saját maga előtt is bizonygatni próbálta, hogy igenis boldog Bori mellett, Evelin tanúja volt, ahogy Roland féltékenységtől hajtva leöntötte Sanyát, majd miután kis híján verekedésre került sor, Evelin kérdőre vonta Rolandot, aki kétségbeesve beismerte, hogy beleszeretett Annába.
3:18
Éjjel-Nappal BudapestDalma lemondott Laura tökéletes ajándékáról Gáborért
2018. június 4. 23:00

Dalma lemondott Laura tökéletes ajándékáról Gáborért

Dalma megtudta, hogy Laurának születésnapja lesz, teljesen belelkesedett, hogy megtalálja számára a tökéletes ajándékot. Joe tudomást szerzett a tervéről, és attól tartott, hogy Dalma csak áltatja magát, Laura irányába. Dalma dacból nem hagyta lebeszélni magát a tervéről, de csalódnia kellett. Nem lesz semmi a kettesben töltött randiból, ugyanis az albérletben meglepetés bulit szerveznek Laurának. Dalma később a műhelyben összefutott a szemmel láthatóan szerelmi bánattól szenvedő Gáborral, nehéz szívvel úgy határozott, hogy átengedi neki a Laurának szánt tökéletes ajándékot.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-06-04
2018. június 4. 21:40

Éjjel-Nappal Budapest 2018-06-04

Roland próbál úrrá lenni féltékenységén, mikor megtudja, hogy Anna és Sanya újra összejöttek. Bár Saját maga előtt is bizonygatni próbálja, hogy igenis boldog Bori mellett, Evelin tanúja lesz, ahogy Roland féltékenységtől hajtva leönti Sanyát, majd miután kis híján verekedésre kerül a sor, Evelin kérdőre vonja Rolandot, aki kétségbe esve beismeri, hogy beleszeretett Annába. Dalma megtudja, hogy Laurának születésnapja lesz, teljesen belelkesedik, hogy megtalálja számára a tökéletes ajándékot.
2:53
Éjjel-Nappal BudapestAnna újra összejött Sanyával
2018. június 1. 23:00

Anna újra összejött Sanyával

Anna és Roland között pár napja beköszöntött a jégkorszak. Sanya elcsípte az utcán Annát és elmondta neki, hogy talált munkát, ezért Budapesten marad. Anna, ellentétben Rolanddal, nagyon megörült, és egy találkozót beszélt meg a munka végére Sanyával. A titokban féltékeny Roland ezért munka közben állandóan beszólogatott a lánynak és folyamatosan piszkálta. Anna végül annyira felhúzta magát ezen, hogy meg sem várta a műszak végét, és lelépett korábban, hogy találkozzon Sanyával. A randi kimondottan jól sikerült, és még közelebb kerülnek egymáshoz.
3:01
Éjjel-Nappal BudapestDalma Gábornak: „Miért nem vallod be, hogy az a bajod, hogy Laura nem foglalkozik veled?”
2018. június 1. 23:00

Dalma Gábornak: „Miért nem vallod be, hogy az a bajod, hogy Laura nem foglalkozik veled?”

Laura váratlanul beállított a műhelybe, mert egy castingra sietett, de elromlott az autója. Gábor castingra vonatkozó cikizése miatt azonban rövid időn belül újabb veszekedés tört ki köztük. Gábor macsós bunkóságát büntetni akarván Dalma és Laura úgy döntöttek, hogy Gábor kocsija pont megfelel „pótautónak”, így elkötötték azt. Útközben kiderült, hogy a castingot lemondták, amin Laura annyira felhúzta magát, hogy dühében megkarcolta az autót, okot adva ezzel Gábor újabb, az eddigieknél is durvább dühkitörésére. Később Gábor négyszemközt bevallotta Dalmának, hogy azért ilyen kemény Laurával szemben, mert még mindig vonzódik hozzá, és frusztrálja, hogy a lány nem akarja őt.
1:41
Éjjel-Nappal BudapestBence füstbombával szakította félbe Dani tesi óráját
2018. június 1. 23:00

Bence füstbombával szakította félbe Dani tesi óráját

Orsi és Marci boldogok voltak egymással, és élvezték szerelmüket. Lógtak a suliból, majd heccből elloptak egy flakon mézbort Dani biológiaórájáról. Eleinte jól szórakoztak, de később kezdték rosszul érezni magukat, ugyanis Dani (aki sejtette, hogy a tanítványai megitták a mézbort) kegyetlenül megmozgatta őket a testnevelésórán. Nem sok hiányzott hozzá, hogy Orsiék elhányják magukat, és hogy le ne bukjanak, Marci segítségül hívta Bencét, aki egy sajátos húzással gondoskodott a tornaóra korábbi befejezéséről.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-06-01
2018. június 1. 21:40

Éjjel-Nappal Budapest 2018-06-01

Anna és Roland között pár napja beköszöntött a jégkorszak. Sanya elcsípi az utcán Annát és elmondja neki (és Roland is megtudja), hogy talált munkát, ezért Budapesten marad. Anna, ellentétben Rolanddal, nagyon megörül, és egy találkozót beszél meg a munka végére Sanyával. A titokban féltékeny Roland ezért munka közben állandóan beszól a lánynak és folyamatosan piszkálja. Anna végül annyira felhúzza magát ezen, hogy meg sem várja a műszak végét, és lelép korábban, hogy találkozzon Sanyával. A randi kimondottan jól sikerül, és még közelebb kerülnek egymáshoz.
3:53
Éjjel-Nappal BudapestJoe és Teó összeverekedtek Orsiék osztálykirándulásán
2018. május 31. 23:00

Joe és Teó összeverekedtek Orsiék osztálykirándulásán

Reggel Joe teljesen megfeledkezett az ígéretéről, amit Balogh Rita tanárnőnek tett, hogy elkíséri az osztályt a kirándulásra.  Amikor a műhelyben eszébe jutott, mindent ott hagyva az osztály után rohant. Ám amikor Joe megérkezett Pákozdra a világ legnagyobb huszárszobrához, Teó már beugrott helyette, akinek igencsak tetszett, hogy Joe hibázott. Teó a kirándulást arra használta, hogy újra és újra provokálja Joe-t, amit Joe fogcsikorgatva megpróbált figyelmen kívül hagyni, de végül egymásnak esett a két férfi. Este Teó váratlan telefonhívást kapott a bár tulajdonosától.
2:49
Éjjel-Nappal BudapestMilán megkérte Ayse kezét
2018. május 31. 23:00

Milán megkérte Ayse kezét

Ma kellett Milán szüleinek és Ayse családjának újra találkozniuk, hogy megismerkedjenek egymással. Nihat ezt ideális alkalomnak tartotta arra, hogy török módra hivatalosan is odaígérje Milánnak Ayse kezét. Habár Milán tudta, hogy Ayse csak azért mondta a szüleinek, hogy össze fognak házasodni, hogy időt nyerjen, mégis úgy gondolta, hogy ha romantikusan megkéri Ayse kezét, a lány örülni fog. Ám amikor Ayse véletlenül ráakadt az eljegyzési gyűrűre, úgy érezte, hogy Milán átverte őt. Milánnak kétségei támadnak a lánykérést illetően, ám mivel már nem visszakozhat Nihat előtt, végül érzelmesen megkérte Ayse kezét.
3:34
Éjjel-Nappal BudapestLali meztelen szaunázása kiakasztotta a lányokat
2018. május 31. 23:00

Lali meztelen szaunázása kiakasztotta a lányokat

Laurának jó hírei voltak: most egy a hosszú hétvégén keresztül használhatja az egyik ügyfele szaunáját, ahol takarít és Dalmát is meghívja. Ám Dalma nem akart semmit sem csinálni Laurával, mivel titokban beleszeretett a lányba. Dalma ezért azt állította, hogy el kell utaznia az édesanyja születésnapjára, Gyöngyösre. Amikor Laura a tervezettnél hamarabb érkezett vissza, a lakásban talált rá Dalmára, ami igencsak meglepte, mire Dalma azt hazudta neki, hogy az édesanyja beteg lett, ezért mégsem ment el meglátogatni.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-05-31
2018. május 31. 21:40

Éjjel-Nappal Budapest 2018-05-31

Reggel Joe teljesen megfeledkezik az ígéretéről, amit Balogh Rita tanárnőnek tett, hogy elkíséri az osztályt a kirándulásra. Amikor a műhelyben eszébe jut, mindent ott hagyva az osztály után rohan. Ám amikor Joe megérkezik Pákozdra a világ legnagyobb huszárszobrához, Teó már beugrott helyette, akinek igencsak tetszik, hogy a tökéletes Joe hibázott. Teó a kirándulást arra használja, hogy újra és újra provokálja Joe-t, amit Joe fogcsikorgatva megpróbál figyelmen kívül hagyni. Ma kellene Milán szüleinek és Ayse családjának újra találkozniuk, hogy megismerkedjenek egymással.