ÉJJEL-NAPPAL BUDAPEST

1:56
Éjjel-Nappal BudapestLili összeverekedett Dani egyik diákjával
2018. május 30. 23:00

Lili összeverekedett Dani egyik diákjával

Lili reggel nagyon kívánta Danit és csalódott, mikor megint nem került sor a szexre. Elment az iskolába, hogy a lyukas órájában elcsábítsa Danit, de az egyik diák; Ivett videóra vette, ahogy csókolóznak, és fel akarta használni a felvételt, hogy megzsarolja vele Danit egy jobb jegy reményében. Dani nem tett semmit, ezért Lili kezébe vette az ügyet, kitépte Ivett kezéből a telefont, és letörölte a felvételt. De Lili nem úszta meg verekedés nélkül, emiatt pedig Danit behívta az igazgatónő elbeszélgetésre, mert két diák felvette a lányok verekedését.
2:05
Éjjel-Nappal BudapestTeó baseball ütővel fenyegette meg Joe-t
2018. május 30. 23:00

Teó baseball ütővel fenyegette meg Joe-t

Joe-nak már korán reggel rosszul indult a napja, amikor találkozott Orsival és Marcival, a fiú pedig ügyetlensége miatt letörte a motorjának az egyik tükrét, ami miatt Joe kénytelen volt Teóval is konfrontálódni. Elment Tamás lakására, hogy beszéljen Teóval, ahol megtudta Tamástól, hogy Tamara a korábbi intelmei ellenére továbbra is vakon mindent annak rendel alá, hogy Teó kedvében járjon. Joe ezen felbosszantva magát elment a bárba, ahol a saját szemével is meggyőződött róla, hogy milyen a viszony Tamara és Teó között. A két férfi összeveszett, és egészen odáig fajult a dolog, hogy Teó felajánlotta, hogy ökölharcban rendezzék a dolgot. Később azonban Teó nem ment el a megbeszélt helyre, Joe viszont észrevette, hogy a másik tükör is hiányzik a motorjáról. Ezután Joe kérdőre vonta Teót, aki elvesztette a fejét, és egy baseball ütővel rátámadt Joe-ra.
3:00
Éjjel-Nappal BudapestJoe Dalmának: „Jobb nem belefolyni Laura és Gábor dolgaiba…”
2018. május 30. 23:00

Joe Dalmának: „Jobb nem belefolyni Laura és Gábor dolgaiba…”

Az előző este elcsattant csók után Laura ugyanolyan vidám és pörgős volt, mint eddig, láthatóan nem érintette meg a csók Dalmával, akire ellenben nagyon is hatással volt a romantikus pillanat. Később a műhelyben Dalma kikérdezte Gábort, hogy ha már túl van Laurán, akkor miért viselkedik vele ennyire ellenségesen, ám ezzel magára vonta Joe figyelmét, aki óva intette Dalmát attól, hogy túlságosan belefolyjon a Gábor és Laura közötti huzavonába, mert abból csak rosszul jöhet ki. Dalma később felkarolta Laurát a sikertelen castingja után, és egy búfelejtő partiba invitálta.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-05-30
2018. május 30. 21:40

Éjjel-Nappal Budapest 2018-05-30

Az előző este elcsattant csók után másnap Laura ugyanolyan vidám és pörgős mint eddig, láthatóan nem érintette meg a csók Dalmával, akire ellenben nagyon is hatással volt. Később a műhelyben Dalma kikérdezi Gábort, hogy ha már túl van Laurán, akkor miért viselkedik vele ennyire ellenségesen, miért piszkálja mindig. Ám ezzel magára vonja Joe figyelmét, aki óva inti Dalmát attól, hogy túlságosan belefolyjon a Gábor és Laura közötti huza-vonába, mert abból csak rosszul jöhet ki. Dalma később felkarolja Laurát a sikertelen castingja után, és egy búfelejtő partiba invitálja.
5:20
Éjjel-Nappal BudapestTamás Bécy-nek: „Azt szeretném, ha te legyél a tanúm…”
2018. május 29. 23:00

Tamás Bécy-nek: „Azt szeretném, ha te legyél a tanúm…”

 Tamást sokkolta, amikor Szofi közölte vele, hogy nem akarja, hogy Bécy ott legyen az esküvőn, és széttépte a meghívóját. Noha Tamás sem lelkesedett azért, hogy Bécy ott legyen, de közben attól is tartott, hogy Bécy úgy szakmailag, mint emberileg bosszút áll rajta, ha megtudja, hogy nem hívták meg, ráadásul titkon kedveli is a férfit. Mikor Tamás színt akart vallani, Bécy a váratlan érzelmi kitörésével teljesen összezavarta: őszintén elmondta, hogy mennyire örül a házasságának, és hogy igaz barátként tekint rá. Erre Tamás képtelen volt elszánni magát, hogy megmondja neki az igazat, és hazugságba menekült.
1:50
Éjjel-Nappal BudapestDalma: "Megfogadtam, hogy többé nem esek bele hetero lányba..."
2018. május 29. 23:00

Dalma: "Megfogadtam, hogy többé nem esek bele hetero lányba..."

Dalma magára haragította Laurát, amikor amiatt savazta, hogy szeretne fotómodellként szerepelni. Dalma szabadkozott, mert ő nem rossz szándékkal mondta, amit mondott, és mert tényleg kedveli Laurát. Őszintén bocsánatot kért tőle, és sikerült is kiengesztelnie. Kettesben töltötték a napot, egy kicsit be is csíptek, és Dalma rájött, hogy mennyire tetszik neki Laura, mert nemcsak szexi, de van benne mélység és temperamentum is. Részegen elpróbálták Laura jelenetét, eközben pedig egy csók is elcsattant kettejük között.
1:27
Éjjel-Nappal BudapestOrsi: „Bencével sokkal emlékezetesebb volt a szex…”
2018. május 29. 23:00

Orsi: „Bencével sokkal emlékezetesebb volt a szex…”

Orsi nyomorultul érezte magát, amiért tegnap visszakozott, és nem feküdt le Marcival. A fiú is frusztrált volt, és Bencének öntötte ki a szívét. Bence erre kérdőre vonta Orsit, és azt vetette a szemére, hogy csak játszadozik az öccsével. Orsi elszörnyedt, de meg is bántódott. Elhatározta, hogy végre véget vet a sok érzelmi bizonytalankodásnak, bocsánatot kér Marcitól, és lefekszik vele.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-05-29
2018. május 29. 21:40

Éjjel-Nappal Budapest 2018-05-29

Dalma magára haragítja Laurát, amikor amiatt savazza, hogy szeretne fotómodellként szerepelni. Dalma szabadkozik, mert ő nem rossz szándékkal mondta, amit mondott, és mert tényleg kedveli Laurát. Őszintén bocsánatot kér tőle, és sikerül is kiengesztelnie. Kettesben töltik a napot, egy kicsit be is csípnek, és Dalma rájön, hogy mennyire tetszik neki Laura, mert nemcsak szexi, de van benne mélység és temperamentum is. Részegen elpróbálják Laura jelenetét. Orsi nyomorultul érzi magát, amiért tegnap visszakozott, és nem feküdt le Marcival.
3:11
Éjjel-Nappal BudapestDalma megpróbálta megcsókolni Laurát?
2018. május 28. 23:00

Dalma megpróbálta megcsókolni Laurát?

Laura reggel megkapta a castingon eljátszandó jelenetét, Dalma pedig felajánlotta neki a segítségét. A próbák alatt Laurának egyre inkább az az érzése támadt, hogy Dalma ki akar kezdeni vele, amin a segítségére igyekvő lány jót mulatott, és felvilágosította, hogy nem akar minden nőt becserkészni csak azért, mert ő maga biszex. Laura kínosan érezte magát, Dalma azonban nem vette a dolgot rossz néven. Azt javasolta, hogy menjenek el este együtt egy klubba, ahol Laura a valóságban is átérezhette a jelenet feelingjét. A klubban azonban váratlanul megjelent Gábor is, és tanúja volt annak, ahogy Laura a jelenetre való felkészülésképpen kikezd egy pasival.
2:15
Éjjel-Nappal BudapestLili Karesszal ment a szülésfelkészítőre
2018. május 28. 23:00

Lili Karesszal ment a szülésfelkészítőre

Lili reggel már alig várta a délutáni szülésfelkészítő tanfolyamot, amire Danival készült elmenni. Daninak azonban váratlanul közbejött valami, Lili ezért Mesit kérte meg, hogy kísérje el, neki viszont próbamunkára kellett mennie. Amikor Karesz segítőkészen felajánlotta Lilinek, hogy elmegy vele, a lány zavarba jött és elutasította a fiú ajánlkozását. Karesz végül mégiscsak odament, a tanfolyamon ráadásul még összetűzésbe is került egy párocskával, ami Lili számára már tényleg nagyon kínos volt.
3:05
Éjjel-Nappal BudapestOrsi elhatározta, hogy lefekszik Marcival
2018. május 28. 23:00

Orsi elhatározta, hogy lefekszik Marcival

Amikor reggel megint felmerült a szex kérdése Orsi és Marci között, a lány számára újra világossá vált, hogy az a tény, hogy nem fekszik le a fiúval, kettejük között áll. Ezért Orsi elhatározta, hogy ma, Marci szülinapján, végre lefekszik a fiúval. Marci odavolt a boldogságtól. Orsi úgy gondolta, ha ezt megteszi, végre élvezni tudja a kapcsolatukat. Azonban a lány egy születésnapi bulin rövid intim pillanatot élt meg Bencével, később pedig újra hazudnia kellett Marcinak.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2018-05-28
2018. május 28. 21:40

Éjjel-Nappal Budapest 2018-05-28

Laura reggel megkapja a castingon eljátszandó jelenetet, Dalma felajánlja a segítségét A próbák alatt Laurának egyre inkább az az érzése támad, hogy Dalma ki akar kezdeni vele. Dalma jót mulat ezen a feltételezésen és felvilágosítja, hogy nem akar minden nőt becserkészni csak azért, mert ő maga biszex. Laura kínosan érzi magát. Dalma azonban nem veszi a dolgot rossz néven, simán megbocsát Laurának. Azt javasolja, hogy menjenek el este együtt egy klubba, ahol Laura a valóságban is átérezheti a jelenet feelingjét.
4:26
Éjjel-Nappal BudapestJoe új alkalmazottja hamar belopta magát a srácok szívébe
2018. május 25. 23:00

Joe új alkalmazottja hamar belopta magát a srácok szívébe

Joe türelmetlenül várta az álláshirdetésre jelentkezőket, mert segítséget akart felvenni maga mellé, Gábor ugyanis egyre megbízhatatlanabb volt. Az első jelentkezőnek azonnal baj volt a hozzáállásával, majd négy srác érkezett, akik közül jól teljesítettek, azonban megjelent a talpraesett Dalma is, aki mindenkit lepipált tudásával. Dalma megnyerte a versenyt, és mivel szimpatikus volt Joe-éknak azonnal felvették, majd felhívták magukhoz az albérletbe, hogy igyanak a felvételére. Később Dalma, hogy leszerelje a nyomuló Lalit coming outol, hogy valójában biszexuális.
4:26
Éjjel-Nappal BudapestMilán férfiassági próbát állt ki Ayse-ért
2018. május 25. 23:00

Milán férfiassági próbát állt ki Ayse-ért

Milán ugyan boldog, hogy Nihat végre elfogadja a kapcsolatukat Ayse-val, ám ennek ellenére sem tudott még közelebb kerülni a lány testvéreihez. Ez megváltozni látszott, amikor Milánt próba elé állították: egy kígyót kellett magán tartania. Ezután ráadásul jött még egy megpróbáltatás: a testvérek ragaszkodtak hozzá, hogy Milánra tetováltassanak egy török motívumot. Milán megtette volna ezt is Ayse-ért, de Nihat közbeszólt.
2:02
Éjjel-Nappal BudapestRoland megsebesítette magát féltékenységében
2018. május 25. 23:00

Roland megsebesítette magát féltékenységében

Mikor Roland keresni kezdte Annát, újra összevesztek Sanyával. Sanya elment Anna elé a munkahelyére, Roland féltékeny lett és megsérült, amikor mérgében eltört egy poharat. Miközben Bori bekötötte a sebét és szeretettel gondoskodott róla, Roland rájött, hogy Boriban a világ legjobb barátnőjét találta meg és nem értette, hogy ennek ellenére miért gondol folyton Annára. Anna ezzel szemben az estét Sanyával töltötte, de végül visszautasította őt, amikor a fiú megpróbálta megcsókolni.
2:46
Éjjel-Nappal BudapestNihat Milánéknak: „Ha együtt akartok lenni, összefogtok házasodni…”
2018. május 24. 23:00

Nihat Milánéknak: „Ha együtt akartok lenni, összefogtok házasodni…”

Milán nagyon izgult, hogy Cüneytnek sikerül-e meggyőznie Ayse apját a lánya, és Milán kapcsolatáról. Eleinte egész jól mentek a dolgok, de egy ebéd során Milán kellemetlen helyzetbe hozta magát párja családja előtt. Este azonban Nihat megjelt a lakóhajón, és közölte a fiatal párral, úgy döntött, ad még egy utolsó esélyt Milánnak. Ayse és Milán együtt vacsoráztak a szülőkkel, és Milán végérvényesen bekerült a családba – egy feltétellel: Feleségül kell vennie Ayse-t!
2:32
Éjjel-Nappal BudapestTeó kidobta Tamara édesanyját a bárból
2018. május 24. 23:00

Teó kidobta Tamara édesanyját a bárból

Tamara nagyon megijedt, mikor Teó visszautasította a reggeli közeledését. Meg volt róla győződve, hogy ő már nem kell Teónak azok után, hogy ekkora csalódást okozott neki a kocsmával. Tamara úgy érezte, nem csak a kocsma, de a kapcsolatuk is veszélyben van. A fodrászatban felbukkant Gyöngyi, hogy helyszínt keressen a barátnője születésnapi bulijához. Tamara hirtelen jött ötlettől vezérelve Teó bárjában rendezte meg a szülinapi bulit, ami a bulizó kedvű hölgyeknek hála, jól is indult. Tamara ezt meglepetésnek szánta, azt remélte, Teó örülni fog, ám a férfi kiborult, amiért Tamara nyugdíjas találkozó helyszínt csinált az ő bárjából.
1:56
Éjjel-Nappal BudapestRoland Annának: „Ha azt hiszed, hogy te bármit is érsz, nagyon tévedsz…”
2018. május 24. 23:00

Roland Annának: „Ha azt hiszed, hogy te bármit is érsz, nagyon tévedsz…”

Annát nagyon idegesítette, hogy Roland nem bírta abbahagyni a Sanya miatti beszólogatást. Bori jószívűen azt tanácsolta Annának, bízzon meg Rolandban, mire Anna meggondolatlan megjegyzést tett Rolandra, elbizonytalanítva azzal Borit szerelme megbízhatóságában. Roland borzalmasan fel volt dúlva, mert Bori kérdőre vonta őt. Kiosztotta Annát, aki visszavágott, amitől Roland csak még idegesebb lett, és csúnyán megfenyegette Annát. Anna borzalmasan kiborulva Sanya karjaiba menekült.
2:19
Éjjel-Nappal BudapestRoland Annának: „Sanya mond pár szót és hirtelen megint naiv kislány vagy?”
2018. május 23. 23:00

Roland Annának: „Sanya mond pár szót és hirtelen megint naiv kislány vagy?”

Anna rettenetesen meglepődött: a volt pasija, Sanya jelent meg nála, aki mindent feladott Muronyban, hogy harcoljon érte. Anna nem hitt abban, hogy a srác hirtelen megértő pasivá alakult, de mikor a fiú érzelmes vallomást tett neki, Anna szemmel láthatóan meghatódott. Ennek ellenére visszautasította őt. Roland később találkozott a fiúval, és összetűzésbe kerültek, mire Anna az exe pártjára állt. Együtt töltöttek egy kellemes délutánt, Anna pedig újra jól érezte magát vele. Amikor újra összefutottak Rolanddal, Anna beolvasott neki, és kiállt Sanya mellett.
3:48
Éjjel-Nappal BudapestJoe Tamarának: „Ha lenne pénzem, most már akkor sem adnék…”
2018. május 23. 23:00

Joe Tamarának: „Ha lenne pénzem, most már akkor sem adnék…”

Bár Teó elnézést kért Tamarától, és már nem őt okolta azért, hogy a bár kis híján elúszott, Tamara szemrehányást tett magának. Magát hibáztatta és féltette a kapcsolatát, ezért megkérte Joe-t, hogy adjon valamennyit a kölcsönkért pénzből, de ő megtagadta. Viszont nagyon aggódott amiatt, hogy Tamara milyen szomorú. Teó őszintén elmondta Tamarának, hogy szereti, de titokban még mindig őt okolta a csődért.
3:30
Éjjel-Nappal BudapestMilán megoldást talált Ayse családjának kibékítésére
2018. május 23. 23:00

Milán megoldást talált Ayse családjának kibékítésére

Milánnak megszakadt a szíve, mert Ayse reggel megint nagyon szomorú volt a családja miatt. Megesküdött magának, hogy megcsinálja a lehetetlent, és kibékíti a családot. Murat bácsikája, Hassan felajánlotta a segítségét, és azt mondta, hogy Cüneyt, egy idős török férfi, akit Nihat nagyon tisztel, szólhatna egy pár jó szót az érdekében, ez ugyanis így megy a törököknél. Milán nagy nehezen meggyőzte Cüneyt-t a segítségről, Ayse szemében pedig újra felcsillant a remény.