DÍJ

2:15
HíradóVisszavonták a díjat Galla Miklóstól
2021. június 11. 18:36

Visszavonták a díjat Galla Miklóstól

Mégsem kaphatja meg Galla Miklós a humoristáknak járó egyik legnagyobb elismerést, a Karinthy-gyűrűt. A díjat minden évben egy kiemelkedő előadónak adja át az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató igazgatója. Idén Galla Miklós kapta volna, de visszavonták. Ezt a humoristának elküldött levélben azzal indokolták, hogy Galla Miklós tevékenysége nem összeegyeztethető a Karinthy-gyűrű és a közmédia értékrendjével.
5:34
FókuszA fiatalok egyik legkedveltebb előadója lett Manuel
2020. október 30. 18:50

A fiatalok egyik legkedveltebb előadója lett Manuel

Manuel már az X-Faktor válogató után leforgatta első klipjét a Messziről jöttem című szerzeményhez, amit a videómegosztó oldalra kikerülve pillanatok alatt 1 millióan néztek meg. Azóta ez a szám már 10 millió megtekintésnél jár. A kezdetben nehéz sorsú fiúból, mára a fiatalok egyik legkedveltebb előadója lett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy olyan díj, amit közönségszavazás útján zsebelt be.
3:38
FókuszWéber Kata bekerült a világ 10 legígéretesebb forgatókönyv írója közé
2020. október 7. 19:45

Wéber Kata bekerült a világ 10 legígéretesebb forgatókönyv írója közé

Beválasztották Wéber Katát a világ tíz legígéretesebb forgatókönyv írója közé. A világ egyik legrangosabb filmes magazinja, a Variety listáján azok szerepelnek, akikre a filmes szakemberek szerint érdemes odafigyelni a következő években. A Berlinben élő Kata legutóbb Mundroczó Kornél filmjének, a Pieces of Woman-nak a forgatókönyvét írta, ami a saját, többszörösen díjazott színdarabjának a filmes adaptációja.
5:46
ReggeliBajor Lili 17 kilót fogyott A Rubens lány címszerepe óta
2020. szeptember 7. 7:10

Bajor Lili 17 kilót fogyott A Rubens lány címszerepe óta

Bajor Lili egyértelműen szülei nyomdokaiba lépett: ő is a színészi hivatást választotta. És hogy az alma nem esett messze a fájától az is jelzi, Bajor Imre csodás lánya A Rubens lány című kisjátékfilmben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb női címszerepért járó díjat a Bujtor István Filmfesztiválon. A film a testi komplexusokról szól, ami manapság szinte mindenkit érint. Lili a szerep óta 17 kilót fogyott és életében először saját magáért csinálta. Korábban nagyon sok atrocitás érte a súlya miatt, főként a nők kritizálták.
6:35
FókuszSzellő István is feltűnik a díjnyertes főiskolai vizsgafilmben
2020. augusztus 27. 20:00

Szellő István is feltűnik a díjnyertes főiskolai vizsgafilmben

A koronavírus számos művészt megihletett: zeneszámok, klipek, műalkotások, videók, és forgatókönyvek tucatjai készültek a járvánnyal járó kicsit sem hétköznapi élethelyzetekről. Gondolhatnánk, hogy a Tinnitus című film, amely múlt héten nyerte el a Bujtor István Filmfesztivál karantén kategóriájának fődíját is csak egy a sok közül. Pedig valójában ez az alkotás már akkor elkészült, amikor a korona szóról még csak királyokra és királynőkre asszociáltunk.