DANICS DÓRA

Ők a Celebrandi újabb hírességei

Ők a Celebrandi újabb hírességei

9:11
Reggeli„Boldogság-hájacskákat azért összeszedtünk” – Danics Dóra hét hónapja költözött össze párjával
2024. augusztus 28. 11:52

„Boldogság-hájacskákat azért összeszedtünk” – Danics Dóra hét hónapja költözött össze párjával

Több mint fél éve él együtt Győrben az X-Faktor korábbi győztese, Danics Dóra, és párja, Dr. Banka Bence. Bár boldogság-hájacskákat azért magukra szedtek, jobban érzik magukat a bőrükben, nagyon szeretik közös életüket. Egyéves évfordulójukon Szlovéniában voltak, pihentek, ünnepeltek, kikapcsoltak kicsit, most pedig együtt tanulnak gitározni. Dórinak még egy új projektje is van, erről a Reggeli stúdiójában beszélt.
3:45
FókuszIlyen az első Valentin-nap friss celebpárjainknál
2024. február 14. 18:52

Ilyen az első Valentin-nap friss celebpárjainknál

Egy-két szívecske alakú apróság a kávé mellé – így köszönti párja Fazekas Vivient Valentin-napon. Vivien nagyjából egy évvel ezelőtt vállalta fel kapcsolatát Gergellyel. Molnár Gusztávtól való válása utána lassan, lépésenként haladtak, az idei Valentin-nap azért is fontos számukra, mert ezt már együtt, békében ünneplik. Danics Dóra és Bence láthatóan teljesen egyetértenek a Valentin-nap létjogosultságában. Mutatjuk, hogy ünnepelnek celebjeink az első közös Valentin-napjukon.
7:53
Fókusz„Ultimátumot kaptam, hogy vagy összeköltözünk, vagy szevasz” – Fanni és Kendy az Éden Hotel után találtak egymásra
2024. január 30. 19:47

„Ultimátumot kaptam, hogy vagy összeköltözünk, vagy szevasz” – Fanni és Kendy az Éden Hotel után találtak egymásra

Danics Dóra a Celebrandiban jött össze párjával, a szerelem pedig már fél éve tart, nemrég össze is költöztek. Az Éden Hotelben megismert Fanni és Kendy is összejöttek. Bár Mexikóban még nem alakult ki közöttük komolyabb érzelem, a műsor után mégsem tudtak elszakadni egymástól, először flörtölni kezdtek, majd abból szerelem lett. Kapcsolatuk már 7 hónapja tart, ők is összeköltöztek, sőt még közös kutyájuk is lett.
8:42
ReggeliDanics Dóra és párja fél éve vannak együtt: ma költöznek össze
2024. január 22. 9:10

Danics Dóra és párja fél éve vannak együtt: ma költöznek össze

Danics Dóra énekesnő nemrég ért haza párjával Thaiföldről, ahol három hetet töltöttek. Minden percét imádták, azonban hazafelé akadt egy kis gondjuk a repülővel – egy lekésett csatlakozás miatt 10 órát kellett várniuk a következő gépre. Bár a kapcsolatuk elég friss, megosztották a titkukat arról, miért működik jól a közös életük. Sőt, azt is elárulták, hogy állnak a szüleik a kapcsolatukhoz, és miért nagyon különleges a mai nap számukra. 
3:21
FókuszRekordnyereménnyel és újításokkal tér vissza az X-Faktor
2024. január 19. 18:46

Rekordnyereménnyel és újításokkal tér vissza az X-Faktor

2024-ben visszatér az X-Faktor! Már elkezdődtek a meghallgatások, néhány hét múlva pedig útnak indul a csapat, és országszerte, valamint a határon túl is több tucat városban tartanak majd castingokat. Idén az X-Faktor hazai történetének legnagyobb pénznyereménye, 36 millió forint vár a nyertesre. Új struktúrát vezetnek be, és változás lesz a mentorpultban is – a részletekről Verebély Marcell senior kreatív producer beszélt a Fókusznak. 
6:15
FókuszMár egymás anyukáját is megismerték, most Horvátországban vannak – így alakult Danics Dóra és párja, Banka Bence kapcsolata a Celebrandi után
2023. augusztus 24. 20:59

Már egymás anyukáját is megismerték, most Horvátországban vannak – így alakult Danics Dóra és párja, Banka Bence kapcsolata a Celebrandi után

Minden bizonnyal az egyik leghosszabb randevúra indult Danics Dóra és párja, Banka Bence. A két fiatal a Celebrandiban mindössze két randi után döntött úgy, hogy tovább folytatják az ismerkedést, ami annyira jó döntésnek bizonyult, hogy most Horvátországban élvezik egymás társaságát, és egy jó ideig még haza sem jönnek. Dórát a munkája szólította Horvátországba, egy idő után pedig Bence is utána indult. Három kutya is velük van, esténként főznek, sétálnak. Kiderült: már az anyukáknak is bemutatták egymást. 
3:55
FókuszBach Szilvia szerint már előző életükben is ismerték egymást lányával, Danics Dórával és lehet, hogy a következőben is fogják
2023. augusztus 9. 20:24

Bach Szilvia szerint már előző életükben is ismerték egymást lányával, Danics Dórával és lehet, hogy a következőben is fogják

Bach Szilviát és lányát, Danics Dórát egy különleges, láthatatlan kötelék fűzi össze. Azt mondják, az övék egy tökéletesnek mondható anya-lánya viszony. Így nem meglepő, hogy még szinte titkaik sincsenek egymás előtt. Ezért Dóri amint megismerkedett egy számára szimpatikus férfival a Celebrandiban, édesanyja volt az első, akinek mesélt az élményeiről. Szilvi szerint a jó szülő-gyermek viszonyhoz szükség van egy adóra és egy vevőre. És ahogy mondja, Dóri már kiskorától vevő volt. Bármikor problémájuk volt, pillanatok alatt, veszekedés nélkül tisztázták. Na, de mi lesz Ákossal és Dórival a Celebrandiban?
11:55
ReggeliPapp Gergőnek ment már rá párkapcsolata arra, hogy rendszeresen dühöngött vezetés közben
2023. május 19. 9:36

Papp Gergőnek ment már rá párkapcsolata arra, hogy rendszeresen dühöngött vezetés közben

Danics Dóra 27 évesen szerzett jogosítványt, miután nyert egy autót az X-Faktor győzteseként. Higgadt sofőrnek tartja magát, ellenben a rádiós műsorvezető, B. Németh Dia azt mondja, ő sportosan vezet és kitölti a dühét az utakon. Azt mondja, minden konfliktusba beleáll és utána jobban is érzi magát. Régebben így volt ezzel Papp Gergő is, de miután egyre több hátránya származott belőle, inkább felhagyott a közúti konfliktusok keresésével.