BOTRÁNY

HíradóOrbán: Szájer József cselekedete nem védhető
2020. december 2. 19:34

Orbán: Szájer József cselekedete nem védhető

Szájer József kilépett a Fideszből – ezt egy egymondatos levélben jelentette be Kubatov Gábor pártigazgatónak – közölte a Magyar Nemzet szerda kora este. A lapnak Orbán Viktor miniszterelnök azt nyilatkozta telefonon: amit Szájer József tett, az nem fér bele a Fidesz politikai közösségének értékrendjébe és cselekedete nem elfogadható és nem védhető. A kormányfő szerint az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett lemondott.
5:56
FókuszBotrány az őssejtbanknál: mi lesz a mintákkal?
2019. július 19. 19:31

Botrány az őssejtbanknál: mi lesz a mintákkal?

Több, mint ezer felháborodott és elkeseredett ügyfél várja kétségbeesetten, hogy hírt kapjanak a gyermeküktől levett őssejt-mintákról. A svájci Cryo-Save nevű sejtbank magyarországi kirendeltsége ugyanis egyik napról a másikra bezárt. Kétségek között hagyva azon ügyfeleiket, akik náluk tárolták az őssejtjeiket. A svájci anyavállalat pedig egyelőre semmilyen tájékoztatást nem ad az üggyel kapcsolatban.
1:57
FókuszElült a botrány DJ Snake és Lotfi Begi körül
2019. július 10. 19:15

Elült a botrány DJ Snake és Lotfi Begi körül

Tegnap óriási botrányt kavart az az üzenet, amit valaki Lotfi Begi telefonjáról küldött DJ Snake-nek. A világhírű francia zenész felháborodva osztotta meg a finoman szólva is trágár üzenetet a rajongóival Instagram oldalán. Lotfi Begi tegnap azt állította, hogy a baráti társaságából valaki meg akarta viccelni. Ma pedig már arról számolt be, hogy élete legrosszabb 24 órája után, jó hírekre ébredhetett.
4:00
FókuszInterjút adott a Fókusznak a papi pedofíliáról szóló film egyik alkotója
2019. május 24. 19:20

Interjút adott a Fókusznak a papi pedofíliáról szóló film egyik alkotója

Ne mondd el senkinek - egy film a papi pedofíliáról, ami végigsöpört először Lengyelországon, majd az egész világon. Egy hét alatt több mint húszmillióan látták az egyik legnagyobb videómegosztón. A készítők célja az volt, hogy megmutassák, hogyan fest ez az egyházban, hogyan működik egy olyan rettenetes bűncselekmény, mint a pedofília eltusolásának rendszere. Marek Sekielski interjút adott nekünk és arról mesélt, hogy 2013-ban fogalmazódott meg bennük a film ötlete.
0:35
FókuszBarbra Streisand nem is úgy gondolta
2019. március 25. 19:15

Barbra Streisand nem is úgy gondolta

Barbra Streisand bocsánatot kért a Jackson botránnyal kapcsolatos kijelentése után. A színésznő szombaton ezt nyilatkozta: „Olyanok voltak Michael Jackson szexuális szükségletei, amilyenek, bármilyen is volt a gyermekkora, vagy bármilyen is volt a DNS-e. Beszélhetünk molesztálásról, de azok a gyerekek – ahogy azt el is mondták – örültek, hogy Neverlandben lehettek. Most mindketten házasok, gyerekeik is vannak, szóval ez nem ölte meg őket.”
0:44
FókuszVan, aki szerint bűnös, más ártatlannak tartja a néhai popkirályt!
2019. március 20. 19:37

Van, aki szerint bűnös, más ártatlannak tartja a néhai popkirályt!

Tovább dagad a botrány Michael Jackson körül. A napokban egykori filmproducer kollégája, Rudi Dolezal is megszólalt a pedofil üggyel kapcsolatban. Ő minden szavát elhiszi a két áldozatnak. Szerinte egyértelmű, hogy a popkirály gyerekeket molesztált és azt is megérti, hogy Wade Robson és James Safechuch csak most beszélt az ügyről. Ehhez képest Michael Jackson testőre, Bill Withfield ennek az ellenkezőjét állítja.
29:16
Magyarul BalóvalÚj ellenzék a láthatáron?
2018. december 13. 1:20

Új ellenzék a láthatáron?

Két fideszes képviselő törvénymódosítást nyújtott be a túlórákkal kapcsolatban. Egyéni indítványról lévén szó, a benyújtók megtehették, hogy a társadalmi, szakmai, politikai vitákat kihagyják és ma átverték az országgyűlésben a módosítást. A szavazás törvényességét az ellenzék erősen vitatja, tartalmát elutasítja és ennek jegyében szokatlanul élénken, de a megszokott eredménytelenséggel tiltakozott.
2:02
HíradóElhagyja a tanári pályát a boncolási botrányba keveredett pedagógus
2018. november 15. 18:03

Elhagyja a tanári pályát a boncolási botrányba keveredett pedagógus

Távozott a keszthelyi gimnáziumból és jó időre a tanári pályát is elhagyja a boncolási botrányba keveredett biológia tanár. Az ő szakkörén vette videóra egy diák, ahogy egy élő csirke embriót szednek ki a tojásból. A tanár az RTL Híradónak elismerte, hogy aznap nem az elfogadott módszerrel dolgozott. A vele készült interjút ide kattintava hosszabban is megnézheti.
8:10
FókuszKÓSZ ZOLTÁN: „Egy ujjal nem nyúltunk hozzá a kislányhoz”
2018. szeptember 18. 13:55

KÓSZ ZOLTÁN: „Egy ujjal nem nyúltunk hozzá a kislányhoz”

Kameránk elé állt és elmondta a saját verzióját a nemi erőszakkal vádolt olimpikon vízilabdázó. Kósz Zoltán az óriási botrány egyik szereplője, aki egy kislány szerint többször is megerőszakolta őt még 11 éves korában. A sztársportoló már januárban kapott levelet a kislány anyukájától, az ügy azonban csak most robbant ki, az olimpikon mindent tagad, a Fókusznak erről is mesélt.
2:36
HíradóBotrányos közjátékok zavarták meg a Teréz körúti robbantó tárgyalását
2018. augusztus 29. 18:02

Botrányos közjátékok zavarták meg a Teréz körúti robbantó tárgyalását

Két embert is kiküldött a bíró a teremből. Egyikük meg is fenyegette ezért. A két rendőr elleni merénylettel vádolt 23 éves fiatalembert szerdán újra behozták a tárgyalóterembe, nem maradt sokáig, nem akarta meghallgatni a perbeszédet. Testvére csak a Fókusznak adott interjút. Szerinte a férfi ártatlan és a börtönben gyógyszerrel kezelik, ami miatt mentálisan is megváltozott. Szeptember elején hirdetnek elsőfokú ítéletet az ügyben.