BÖBE

Házasodna a gazdaJózsef gazda: Szégyelltem magam amiatt a kicsúszott szó miatt
2023. november 17. 20:31

József gazda: Szégyelltem magam amiatt a kicsúszott szó miatt

József gazda teljesen kikészült, amikor vágyai frivol megfogalmazása miatt mindkét feleségjelöltje faképnél hagyta, de aztán magába szállt, imádkozott, és megnyugodott a szíve. A tévében visszanézve a történteket ismét nagyon elszomorodott, az emberek reakciója azonban erőt adott neki. Összeomlott attól, hogy Krisztina szemétdombnak nevezte a második otthonát, a legjobban pedig az írországi álomrandit élvezte Böbével, akivel viszont azóta szétváltak az útjai. Az rtl.hu-nak adott interjúban József gazda arról is beszélt, hogy mit csinálna másképp, ha elölről kezdhetné.
Házasodna a gazdaRátalált a szerelem a Házasodna a gazda párkeresőire
2023. november 17. 20:25

Rátalált a szerelem a Házasodna a gazda párkeresőire

József gazda és Böbe kapcsolata nehezen indult, de a végére a férfi azt érezte, választottja kiérdemelte a döntését. Anna gazda és Attila lassítani szeretnének az ismerkedésükön, Kevin gazda és Zsuzsi viszont arra jutottak, nem vetnek véget az álomnyaralásuknak. A randisorozatok lezárása egyben az elválást is jelentette Gergő gazda és Kíra számára, de biztosak benne, hogy a távolság nem állhat a szerelmük útjába. 
5:20
Házasodna a gazdaBöbe nem bírta tovább, hogy József gazda csak ábrándozott a testiségről
2023. november 17. 20:25

Böbe nem bírta tovább, hogy József gazda csak ábrándozott a testiségről

József gazda először a hatalmas vízesés látványába szédült bele, majd pár perccel később már Böbe karjai között találta magát. Az idilli környezet beindította a gazda fantáziáját, és arról kezdett ábrándozni, vajon milyen lett volna, ha tinikorukban ismerkedtek volna meg választottjával. „Vajon nem haragszik meg, hogy érintést szeretnék?” – árulta el József belső gondolatát, mire Böbe úgy döntött, hogy ne csak beszéljenek róla… 
Házasodna a gazdaGergő gazda és Kíra már esküvőn és gyerekeken gondolkoznak, József gazda és Böbe kapcsolata pedig fordulatot vett
2023. november 16. 20:25

Gergő gazda és Kíra már esküvőn és gyerekeken gondolkoznak, József gazda és Böbe kapcsolata pedig fordulatot vett

József gazda olyan száraz bort vitt választottjának, hogy míg ő azon gondolkozott, valahogy meg kellene nedvesíteni, Böbe előkapta édesítőjét, hogy feldobja az italt. Az este annyira rosszul alakult számukra, hogy össze is kaptak, ami rányomta bélyegét az álomrandi utolsó napjára. Kevin gazda és Zsuzsi nem sokat aludtak az első együtt töltött éjszakájukon, de összeszedték magukat, hogy újabb közös kalandba vágjanak. Attila olyat mondott Anna gazdának, amitől még a forró tenger közepén is megfagyott a levegő. Gergő gazda pedig komoly terveket szövögetett Kírával.
1:15
Házasodna a gazdaBöbe átveszi az irányítást, csókkal bíztatja József gazdát a folytatásra
2023. november 16. 20:25

Böbe átveszi az irányítást, csókkal bíztatja József gazdát a folytatásra

Gergő gazda tengerparti vacsorával és finom borral lepi meg Kírát az álomrandi csúcspontján. Böbe viszont átveszi a kezdeményezést, és megcsókolja József gazdát. Kevin gazda lenyűgözi Zsuzsit, Nádai Anikó pedig arról faggatja Anna gazdát és Attilát, lesz-e közös jövőjük az álomnyaralás után.  A Házasodna a gazda évadzáró epizódjából kiderül, melyik pár érzi úgy, hogy a műsor után is szeretné folytatni az ismerkedést.
4:57
Házasodna a gazdaJózsef gazda hibázott a száraz borral, az elégedetlen Böbe édesítővel oldotta meg a problémát
2023. november 16. 20:25

József gazda hibázott a száraz borral, az elégedetlen Böbe édesítővel oldotta meg a problémát

Böbe nagyot csalódott, mikor kiderült, hogy József gazda száraz fehér bort szerzett romantikus tengerparti randijukra azok után, hogy kifejezetten megmondta neki, hogy az édeset szereti. A találékony asszony nem szomorkodott sokáig, előkapta a hotelből szerzett édesítőszeres zsákmányát, és azzal ízesítette a puskaporhoz hasonlított italát. Azonban Józsefnek is volt megoldási javaslata az események szerencsétlen alakulására: „Estére be kell nedvesíteni. Már nem a puskacsövet...”
Házasodna a gazdaJózsef gazda a vésztartalékjához nyúlt, Anna gazda Korfura viszi választottját, Kevin gazda párja pedig elárulta, mit gondol a szexről
2023. november 15. 20:25

József gazda a vésztartalékjához nyúlt, Anna gazda Korfura viszi választottját, Kevin gazda párja pedig elárulta, mit gondol a szexről

József gazda felhívta Böbét, hogy szüksége van a vésztartalékjára. A kikosarazott arajelölt elkísérte ugyan Józsefet Írországba, de már a reptéren elkezdődtek a bonyodalmak. Zsuzsi Nádai Anikónak árulta el, miért nem mesélte el vetélytársainak, hogy csókolózott Kevin gazdával, majd az is kiderült róla, hogy mit gondol a szexualitásról egy friss kapcsolatban. Mindeközben Gergő gazda és Kíra mesebeli álomutazásra indult, Anna gazda pedig könnyeivel küszködve adta át búcsúajándékát egyik jelöltjének, hogy a másikkal Korfun folytathassa az ismerkedést.
1:21
Házasodna a gazdaZsuzsi Kevin gazdának: A szex magához láncol
2023. november 15. 20:25

Zsuzsi Kevin gazdának: A szex magához láncol

Míg Gergő gazda és Kíra boldogan beszélgetnek már a gyermekvállalásról, Anna gazda azonnal befeszül, ahogy Attila szóbahozza a témát. Kevin gazda újra a magasba repíti párját és az adrenalinszintjét, József gazda viszont összeveszik Böbével. Hogy kibékülnek-e, vagy haragban telik majd az írországi álomnyaralás, többek között ez is kiderül a házasodna a gazda következő epizódjából az RTL-en.
5:07
Házasodna a gazdaJózsef gazda: Vajon Böbe megmutatja-e, hogy egy jó asszony mindent megbocsájt?!
2023. november 15. 20:25

József gazda: Vajon Böbe megmutatja-e, hogy egy jó asszony mindent megbocsájt?!

József gazda és Böbe új esélyt kaptak, hogy egymásra találhassanak, de a romantika útjába elsősorban nem az elbocsájtás fájó emléke állt, sokkal inkább az, mikor Józsefen kifogott a reptéri csap, majd az ír szállodában a lift és a szobájuk ajtaja. A gazda mindezek ellenére izgatottan várta, hogy kiderüljön „Böbe vajon erősebb jellem-e, mint a másik két lány?!”
Házasodna a gazdaJózsef gazdát Timi és Kriszti is elhagyta, Szandi pedig csalódott Gergő gazda és Kíra elmélyített kapcsolatában
2023. november 14. 20:25

József gazdát Timi és Kriszti is elhagyta, Szandi pedig csalódott Gergő gazda és Kíra elmélyített kapcsolatában

József gazda műhelyébe vitte Krisztit, akinek olyat mondott, amit arajelöltje nem tudott tolerálni. Ezek után a gazda Timivel akarta közölni az örömhírt, miszerint vele megy álomrandira, ám nem pont abban a fogadtatásban részesült, amire számított. Mindeközben Szandi kiakadt Gergő gazda és Kíra kapcsolatára, Kevin gazda pedig extrém randira vitte Zsuzsit.
Házasodna a gazdaGergő gazda Anitával, József gazda pedig Böbével szakított
2023. november 10. 20:25

Gergő gazda Anitával, József gazda pedig Böbével szakított

Kevin gazda és Zsuzsi vacsorája nem is alakulhatott volna jobban – a romantikus zongoraszóló után csók koronázta meg a randijukat. Mindeközben Gergő gazda nehéz szívvel, de hazaküldte Anitát. De József gazda sem volt könnyebb helyzetben, ugyanis zokogva omlott össze, mikor szakított Böbével. Anna gazda pedig Viktorral ment randira, akivel már az első pillanatban nehézségekbe ütköztek. 
Házasodna a gazdaAnna gazda eldöntötte, kivel folytatja az ismerkedést
2023. november 9. 20:25

Anna gazda eldöntötte, kivel folytatja az ismerkedést

Anna gazda képtelen volt rászánni magát, hogy elküldjön valaki a birtokáról, ezért abban bízott, hogy ha átbeszéli az eddigi tapasztalatait Nádai Anikóval, akkor könnyebb helyzetbe kerül. Kevin gazda és Petra között viszont nő a feszültség, mert a lány nehezen viseli a gazda határozott útmutatásait. Böbén pedig egyre jobban elhatalmasodik a féltékenység, ugyanis szerinte Timi folyamatosan azon dolgozik, hogy József gazdát az ujjai köré csavarja.
4:20
Házasodna a gazdaBöbe szerint megbotránkoztató dolgot tett Timi József gazdával az ő jelenlétükben
2023. november 9. 20:25

Böbe szerint megbotránkoztató dolgot tett Timi József gazdával az ő jelenlétükben

Böbében egész nap érlelődött a düh, amit Timi viselkedése miatt érzett. Hiába próbált József gazda közelébe kerülni, még a templomban is elorozták előle a lehetőséget, hogy a gazda baljára ülhessen. Úgy érezte, vetélytársa kitúrta őt, sőt szerinte Timi odáig ment, hogy megjátszott ájtatosságával elvarázsolta Józsefet, majd az imádságok után randira csábította a férfit. „Én olyan nevelést kaptam, hogy a férfinak kell udvarolnia” – mondta vérig sértve az arajelölt.
Házasodna a gazdaJózsef gazda és Gergő gazda választott, kiderült, kikkel folytatják az ismerkedést
2023. október 31. 20:10

József gazda és Gergő gazda választott, kiderült, kikkel folytatják az ismerkedést

József és Gergő gazda is meghozta a döntést: mindkettejük birtokán négy-négy hölgy maradt, akikkel folytatják az ismerkedést. Gergő Fanninak, Szandinak, Anitának és Kírának adott újabb esélyt, József gazdánál Böbe, Csilla, Timi és Kriszti foglalhatta el a kiválasztottaknak fenntartott szállásokat. Az eseménydús nap után az egyik birtokon korán reggel favágásra ébredtek a jelöltek, a másik gazdánál pedig már a testiség is szóba került.